Ezekben a napokban valószínűleg csak kevesek ingerküszöbét érte el - az árvízi védekezés és a 29 pontos gazdasági csomag által uralt hírkörnyezetben - hogy az Ország Házában a demokrácia közeljövőbeli minőségéről is folyt a diskurzus. Bár ez utóbbi szó használata nem kicsit túlzás, mert a kormányra jutott párt(ok)nak olyan mértékű többsége van, ami a vitát gyakorlatilag szimbolikussá teszi. Nincs is baj azzal, ha érvényesül a választói akarat. Sőt! Erről szól a demokrácia: a többség szándékát mindenkinek el kell fogadnia. De mire is vonatkozik ez a gyakran hivatkozott felhatalmazás? Mivel nálunk képviseleti demokrácia van, ezért a választott képviselőinkre ruházzuk át a közügyekkel kapcsolatos döntéseinket. Az Alkotmány határolja be azt, hogy a képviselőink döntései meddig terjedhetnek, magyarán milyen mértékű támogatás szükséges az egyes döntések elfogadtatásához. Ha az előírt többség rendelkezésre áll, akkor az adott módosítást meg lehet tenni. Az igazán kényes kérdés az, hogy ezek a keretek meddig feszíthetők. Mennyire egyeztethető össze a demokrácia szellemével – mármint hogy a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek eldöntésében – az, hogy magát az alapszabályt a saját fazonunkra igyekszünk szabni? Mert ne legyenek kétségeink, minden hatalomra jutott párt erre törekszik. Definíció szerint erre alakul, és hát Churchill is úgy vélte, hogy: "A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél."

Éppen ezért én nem is féltem a demokráciát, mert a szabályokat alakíthatgatjuk ugyan, de ha a döntések alapvetően a nép kezében maradnak, akkor ezek a módosítások még akár vissza is üthetnek az azt magukra szabókra akkor, amikor az „istenadta” elégedetlenségét kifejezvén váltani akar. Mert ez a mostani, csak egy pillanatnyi állapot. Hiszem, hogy ezeknek az öncélú változtatásoknak vannak határai, melyeket, ha az aktuális politikai hatalom nem jól lő be, akkor annak rá nézve is meg lesznek a következményei.

Kétségtelen, hogy a Fidesz roppant ügyesen csinálja azt, amit most a választási törvény módosítása ürügyén művel. Mindenki fülének jól hangzó jelszavakba (kisebb parlament és kevesebb önkormányzati képviselő) bugyolálja azt a szándékát, hogy akkor is biztos többségben legyen, ha a szavazatok többségét nem tudja megszerezni. Ez matematikailag bele van kódolva a két meghatározó figurájuk, Kósa Lajos és Navracsics Tibor nevével fémjelzett törvényjavaslatukba. Nagyon leegyszerűsítve a beterjesztés arról szól, hogy legyen kevesebb képviselő, de azon helyek számának radikális csökkentésével, amelyekről (listáról) az ellenzékiek kerülnének be.

A saját választókerületem példájával szeretném illusztrálni, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei 4. sz. egyéni választókerületben, a szavazatok eloszlása április 11-én, csak Szolnok városra vonatkozóan elosztva (kerekítve) a következő volt:

FIDESZ-KDNP          41 %

MSZP                         25 %

Jobbik                         20 %

LMP                           10 %

MDF                           3 %

Munkáspárt                 1 %

A tegnap elfogadott törvénymódosítás szerint Szolnokon 12 egyéni választókerület mellett 5 listás hely kerül kiosztásra. Ez az előírás az áprilisi eredmények tükrében azt jelentené, hogy (mivel minden körzetben ők kapták a legtöbb szavazatot) 12 kormánypárti képviselő mellett 2 szocialista, 2 Jobbikos és 1 LMP-s képviselő kerülne be a testületbe.

Tehát 40 % körüli támogatottsággal 70 %-os többséget lehet szerezni. A választók több mint felének az akaratát 30 %-nyi képviselő jelenítené meg. Nesze neked felhatalmazás!

Csak összehasonlításképpen, az eddig érvényben lévő szabályok szerint ugyanilyen szavazatarányok mellett a 28 fős testületben 16 Fidesz-KDNP képviselő ülhetne. Ez azt jelenti, hogy részükről 4 fős csökkenés mellett, 7 ellenzékivel lenne kevesebb.

Még érdekesebb a kép, ha azt nézzük meg, hogy mennyi szavazat szükséges ahhoz, hogy mandátummá változzon. 41 %-os támogatottság 12 mandátumot hozna, míg a 25 %-os eredmény csak kettőt. Ez gyakorlatilag a győztes mindent visz elve. Meg kell jegyeznem, hogy vannak olyan demokratikus országok, ahol a választási rendszer ilyen, pl. Nagy-Britannia. A kérdés az, hogy a választópolgárok is ezt szeretnék-e?! Ősszel erről is dönteni fogunk.

Még tovább torzít(hat) a valós arányokon, hogy egy kormánypárti módosító indítvány, mely szerint 9 napra kívánják csökkenteni az ajánló cédulák összegyűjtéséhez szükséges időszakot. Ez még nekik is csak úgy lesz lehetséges, ha rendelkeznek listákkal a támogatóikról. Egyébként fizikai képtelenség.

Már a tavaszi kampány során sem értettem egészen, hogy miért szükséges feltétlenül a „2/3-os felhatalmazás”. Hiszen egyszerű többséggel is simán lehet kormányozni, meg lehet hozni minden eddig bejelentett intézkedést. A 2/3 az olyan módosításokhoz kell, mint például a választási törvény. Az ilyen kérdésekben pedig egy olyan pártnak, amelyik folyton a választói akaratról beszél, alapvető követelményként kellene kezelni a széleskörű konszenzust. Mert a közszájon forgó állítással szemben a Fidesz nem 2/3-os párt, hanem 53 %-os. Az más kérdés, hogy a képviselőinek az aránya a Parlamentben 68 %, de azt ne felejtsük el, hogy a támogatottsága ettől még 53 %.

Persze minél nagyobb mértékű egy többség, annál kényelmesebb kormányozni. Nem kell kínlódni az ellenzékkel. De hát minek is, ha a vélemények ütköztetése, és magasabb szintű felkészültség nélkül is mehetnek a dolgok. Macerás és időigényes a demokratikus működés!

Még egyszer mondom, én mindezek ellenére sem féltem a demokráciát, mert ezek után is a választók döntik el, hogy kire bízzák az irányítást. Csak nehezebb lesz, mert az életbe lépő módosítások azt jelentik, hogy az ellenzéki vélemények gyakorlatilag csak akkor válnak érdemivé, ha a mögöttük álló támogatás vetekszik a kormányon lévőkével. Akkor viszont már át is billenhet a dolog, akár egyből teljesen ki is söpörheti a hatalmon lévőket. Ez a rendszer ilyen: vagy fekete, vagy fehér.

A kérdés ezután már tényleg csak ennyi:

Csak a Fidesz?

Az első lépcsőfokra felléphettem: a bizalmukkal megtisztelők száma 750 fölé jutott. Eddig. Hatalmas munka van mögötte, de egyáltalán nem bánom. Sőt! Sokat tanultam. Önöktől.

Magával az ajánlószelvények rendszerével szemben erős kétségeim vannak, de a megfelelő számú ajánlás összegyűjtéséhez a jelölteknek számos választópolgárral kell találkozniuk. Már azoknak, akik nem ipari módszerekkel gyűjtötték be az ajánlásokat. És éppen ez segíthet. Én az elmúlt hetekben napi 20-30 emberrel beszélgettem, gyakran félórákat. Nem igét hirdetni jártam, és nem mondtam, hogy nálam van a bölcsek köve. Csupán annyit tettem, hogy a választóknak a szavamat adtam, hogy példát mutatok tisztességből. Azok, akik eddig is ismertek tudták, az a több száz ember pedig, akikkel azóta volt módom találkozni megértették, hogy én vagyok az a jelölt, akinek a képviselőség sem a hatalom, sem az anyagiak szempontjából nem fontos. Mert ezekkel már rendelkezem.

Mégis miért vágtam bele? Mert elérkezett a felelősség vállalásának az ideje. És éppen azoknak kötelessége odaállni, akiknek módja és ereje van a közéletet jobbá tenni. A politika önmagában nem ördögtől való, hiszen az érdekeinkért, értékeinkért való kiállást jelenti. Az igaz, hogy nem igazán látunk jó példát. Ezért is alakult ki mára Magyarországon, hogy a pártok nem valamiért, hanem valami ellen kampányolnak. Nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út.

Én magam szigorú erkölcsi értékrend szerint élek, szeretem a hazám és büszke vagyok a magyarságomra. Ezek szerint konzervatív vagyok. Gyermekkorom óta erős a szabadság iránti vágyam, tiszteletben tartom mások hitét, és értékeit. Akkor hát liberális lennék? Nagyon erős szociális érzékenységgel rendelkezem. Ha pedig innen nézzük, akkor a szociáldemokraták közt van helyem? Szerintem sokan vagyunk így ezzel. A hagyományos ideológiák mentén történő besorolás mennyire van segítségünkre az eligazodásban? Vajon a magukat ezen ideológiák híveként meghatározó emberek mennyire azonosíthatók azokkal a politikai erőkkel, akik lejáratták ezeket az eszméket? Mert most mintha ezt tennénk. Hiszem, hogy vannak alapvető értékek, melyeket minden jóakaratú ember a magáénak vall. Mi lenne, ha egyszer végre nem arról beszélnénk, hogy ki, miért ellenség? Mi lenne, ha nem kérdőjeleznénk meg a mienkétől eltérő véleményű emberek létjogosultságát? Mi lenne, ha a közös értékeink mentén, a rövid távú érdekeinket a haza érdekeinek alá rendelve azt keresnénk, hogyan tudnánk együtt kiemelni a kátyúból az ország szekerét?

Ehhez nem egyszerű politikusok kellenek, hanem igazi államférfiak. Én azt vállalom, hogy segítek ezen az úton elindulni.

Azt szeretném megtudni, hogy van-e erre igény?!

Nagy Gábor vagyok. A Lehet Más a Politika jelöltjeként, de Önöket szeretném képviselni az Ország Házában. 1969-ben születtem Szolnokon, itt nőttem fel, a feleségemmel és a kisfiammal most is ez a város az Otthonunk. A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem vegyészmérnöki, majd a Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán közgazdasági diplomát. Dolgoztam a környezetvédelmi hatóságnál, nagyobb ipari vállalatoknál töltöttem be különféle vezető pozíciókat, és most Magyarország egyik legnagyobb szolgáltató társaságának az üzemeltetését irányítom. A felelősségvállalás, a nehéz helyzetekben történő döntésképesség az életem természetes része, és azt is magától értetődőnek tekintem, hogy annak kell elől mennie, aki példát szeretne mutatni. Ezért vállaltam a jelöltséget. Mert szeretném megmutatni, hogyan kell végeznie egy képviselőnek a munkáját. Tisztességesen, a közösség érdekében, a választók iránti alázattal.

Ma a politika hitelvesztése a társadalmi szolidaritás alapjait és a demokráciába vetett bizalmat veszélyezteti. Az emberek elfordulnak a közügyektől, így ellenőrzés nélkül hagyják a politikát. A gazdaságot áthatja a korrupció, a biztos megélhetés egyre többek számára elérhetetlennek tűnik. Miközben elfogadhatatlan mértékűvé vált az elszegényedés, szűk csoportérdekek tönkreteszik körülöttünk a környezetet, és veszélyeztetik utódaink életlehetőségeit. Nem fogadom el, hogy nincs megoldás!

Tisztában vagyok azzal, hogy csak akkor képviselhetem Önöket, ha méltónak tartanak a bizalmukra. Ezért teszek olyan vállalásokat, melyeket bármikor számon kérhetnek rajtam. Nem öncélúan akarok képviselő lenni, nem magamat akarom képviselni, hanem a közösséget. Nem az én személyem a fontos, hanem hogy az itt élők megértsék, hogy rajtunk múlik, milyen lesz a közélet, van beleszólásunk a döntésekbe. Szeretném, ha végre szerepet vállalnának azok a tisztességes emberek, akik eddig attól tartottak, hogy felőrli őket a politika. Nekik szeretném kitaposni az utat.

Hogy mit vállalok? Korrupció: tűzzel-vassal! Minden erőmmel ellene leszek. Egyenes, nyílt beszéd. Mivel a tetteimért mindig vállalom a felelősséget, soha nem fogok a mentelmi jog mögé bújni, már az elején végleg lemondok róla. Félévente összehívom Önöket, hogy mondjanak ítéletet a tevékenységemről. Ha bármikor hazugságon, vagy visszaélésen kapnak, vagy a választói gyűlésen csak eggyel többen lesznek, akik elégedetlenek velem, másnap visszaadom a mandátumomat.

Most már tényleg csak Önökön múlik. Álljanak ki értem! Eljött az ideje, hogy ne csak beszéljünk a közélet megújulásáról!

Nagy Gábor, képviselőjelölt

Jász-Nagykun-Szolnok Megye, 4. sz. evk.

Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szolnok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg, Vezseny

Ha megtisztelnek a bizalmukkal, akkor a kopogtató céduláikat az alábbi helyeken adhatják le:

Penta-Klíma Iroda, Szolnok, Sóház utca 1/10 belső udvar,

Piccolo Söröző, Szolnok, Városmajor u 50.

Ha regisztrálnak az LMP 176 kampányában, vagy üzenetet küldenek a nagy.gabor@lehetmas.hu címre akkor érte megyünk.

Megkerestek. És úgy döntöttem, hogy vállalom. A Lehet Más a Politika jelöltje leszek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei 4. sz. választókörzetben a parlamenti választásokon.

Hogy miért?

Mert úgy érzem, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Már nem elég csak beszélni arról, hogy mit kellene tenni, hanem azt is meg kell mutatni hogyan. A hőbörgés kevés, így is sokan vannak, akiknek ebben merül ki a tevékenysége.

Bár magam párton kívüli vagyok, jószándékú embereket ismertem meg az LMP tagjai között. Olyan tanárok, művészek, mérnökök, környezetbarátok vállalják a szereplést, akik eddig távol tartották magukat a politikától. Úgy érzem segítenem kell őket.

És ami a legfontosabb: szeretném végre megméretni, hogy mennyire van igény a tisztességre, arra amit ez a blog terjeszteni kíván. Kész vagyok érte belépni a politika színpadára. Továbbra is tartom a szavam, önként vállalom a számonkérhetőséget, nem tartok igényt a mentelmi jogra: ezek által is demonstrálva, hogy komolyan gondolom a tisztességet, és nem csak a kampány alatti ígéretek szintjén maradok az.

Már hónapok óta terveztem, hogy a blog megjelenését visszafogottan ugyan, de mégis csak színesebbé, mutatósabbá tegyem. Ehhez kértem hozzáértő segítséget, melyet ezúton is szeretnék megköszönni Juditnak! Munkája nyomán az oldal harmonikusabb, a szemnek tetszetősebb ruhába öltözött. Remélem, hogy rajtam kívül hamarosan a blog olvasói is meg fogják kedvelni.

Nektek bejön?

Erre a kérdésre csípőből könnyű rávágni, hogy NEM! Mert példa, mint a fehér holló, és amire nincs tapasztalatunk, azt előbb-utóbb már nem is tartjuk lehetségesnek. Pedig mennyire elvárnánk! Másoktól. Ahogy a közszereplők is mindig a másikon kérik számon, pedig azzal kellene kezdeni, hogy először a saját portájukon  sepregetnek össze. De amíg össznépi szórakozás az adóelkerülés, a különféle előnyökért történő vesztegetés, a támogatásokkal való visszaélések, addig kinek van alapja megkövetelni a tisztességes viselkedést. A tyúk és a tojás problémája ez: vajon azért lopunk, mert ezt látjuk nap mint nap a közéleti szereplőktől, vagy ők éppen azért ilyen korruptak, mert tulajdonképpen az egész ország ilyen? De nem is a ki kezdte kérdés megválaszolása az érdekes, hanem az, hogyan lehetne ebből az állapotból kilábalni.

Nézzük meg először, hogy mit is jelent a politika. A szó eredeti jelentése közélet, és ebből következően mindenki politizál, aki szerepet vállal a közéletben. Politizálni pedig nyilván azért kezd valaki, mert szeretne befolyást gyakorolni a döntéshozatali folyamatra, magyarán érvényt szerezni az általa képviselt értékeknek, érdekeknek. A dolog tehát alapvetően - a közvélekedéssel szemben - nem az ördögtől való, a politikában szükségszerű az érdekek érvényesítése. E nélkül nem is nagyon működne. A hatalom megszerzése azonban már önmagában jellempróbáló feladat, mivel ilyenkor a szabályok megalkotása, vagy a betartatásuknak a felügyelete kerül a kezünkbe. Ezek pedig előnyökkel járnak. De meddig terjednek ennek a határai? Honnantól számít a dolog korrupciónak? Alapvetően a törvények, különböző szintű rendeletek jelölik ki ezeket a határokat, de egyrészt képtelenség mindent leszabályozni, másrészt vannak íratlan szabályok, melyek érvényesüléséhez viszont egyfajta közmegegyezés szükségeltetik.

Nekem személy szerint már most is feláll a hátamon a szőr a rengeteg bikkfanyelvű jogszabálytól, ahol gyakran nem elsődleges szempont a józan ész. A probléma igazából nem is a szabályok hiányából fakad, hanem jóval inkább abból, hogy az áthágásuknak szinte alig van következménye. Amikor van is, akkor is csak egy-egy szerencsétlen bűnbakot dobnak oda koncnak. A közös vonatkoztatási alap meghatározásánál jön elő az, hogy mit is értünk a tisztesség alatt. És ki tudja ezt megmondani, vagy egyáltalán kit tekinthetünk hiteles forrásnak? Shakespeare a következő szavakat mondatja Hamlettel: "nincs a világon se jó, se rossz: gondolkodás teszi azzá". Mindenkinek mások a fogalmai a tisztességről, így abszolút tisztesség sem létezik. De nincs is szükségünk a pontos megfogalmazására, mert nem bír gyakorlati jelentőséggel. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy az életben úgy tegyük a dolgunkat, ahogyan azt másoktól is elvárnánk.

A jelenlegi politikai elit egyik oldala sem igazán erőlködött azon idáig, hogy ezek az elvek érvényesüljenek. Másrészt most már érdekük is, hogy nehogy egy olyan kurzus kerüljön a hatalomba, aki ezeket komolyan veszi. Pártállástól függetlenül a mai politikusok úgy viselkednek, mint a múlt rendszerbeli tanácselnökök és párttitkárok. Pista bátyám valamilyen szívességgel lekötelezi Jóska politikus urat, aki ezt valamikor viszonozza. A baj csak az, hogy ezek a nagyvonalú gesztusok a közösből történnek. Kialakult egy sajátságos probléma: nem a tehetséges emberek mennek el politikusnak. Mindkét oldalon egy-egy szűk kör gyakorolja a valós hatalmat, amelybe nem az érdemek szerint, hanem a régi, kipróbált kapcsolat alapján lehetett bekerülni. Ez az ország még 20 évvel a rendszerváltás után is pontosan úgy működik, mint azelőtt. Pedig azóta a világ megváltozott, beköszöntött a demokrácia, ami egy lehetőség arra, hogy az ilyen urakat kiakolbolítsuk a hatalomból. Mégis, még mindig itt vannak! Akik nem restek gondolkodni, már nem tűrik, hogy megmondják nekik, hogy miről, mit kell gondolniuk. De mintha nem lennének elegen! Miért van ez így? A fő oka, hogy a politika jelen állapotában működhet, hogy hagyjuk. A hőbörgésen kívül tett-e valaha is valaki, valamit? Ki tartja őket a hatalomban? Kinek jó az, ha lehet a zavarosban halászni? Tessék ezeken is elgondolkodni! Akarunk-e egyáltalán gondolkodni?!

Nekünk kell elvárnunk a képviselőinktől a tisztességes magatartást. Nekünk kell szóvá tenni, nem elfogadni, vagy akár fellépni ellene, ha ez nem így van. Meg kell követelni a közéletben szerepet vállalóktól egy szintjét az emberi értékeknek! Legyen következménye a helytelen cselekedeteknek! Lehet erre mondani, hogy ez nehéz, meg hogy úgy sem változna semmi. Az biztos. Ha semmit sem teszünk, akkor így marad! De nincs más út! Az is igaz, hogy más országokban is van korrupció, a legrégebbi demokráciákban is vannak a hatalmukkal visszaélő politikusok. Ilyenek mindig lesznek, de nem mindegy, hogy milyen arányt képviselnek, és hogy hol van az a szint, amit a közvélemény megkövetel tőlük.

Azt hogy ez a szint Magyarországon a béka fenekétől néhány kilométerrel lejjebb található, mi sem bizonyítja jobban, hogy amikor baráti körben politizálunk, felvetődhet a következő gondolat: Működhet-e az ország, ha szigorúan tisztességes emberek irányítják?

Szerinted?

Tisztelt Morvai Krisztina EP képviselő asszony!

Örömmel olvastam a levelét, melyben az Európai Parlament képviselőinek jogállására vonatkozó törvény alapján az Országos Rendőrfőkapitánytól beszámolót kér a tegnapi napon a Kisstadionban lejátszott jégkorong mérkőzéssel kapcsolatban történt rendőri beavatkozásról. Magam is azt tartom egy képviselő legfontosabb feladatának, hogy a jogszerűség érdekében minden esetben határozottan fellépjen, annak érvényesüléséért minden körülmények között kiálljon. Ezért kérem a segítségét az alábbi ügyekben.

Amint arról bizonyára Ön is értesült, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága jogerős ítéletében úgy döntött, hogy a Magyar Gárda egyesület és a hozzá kapcsolódó mozgalom nem az alkotmányosság szellemében működnek, ezért elrendelte a feloszlatásukat. Mint jogvégzett ember, és különösen mint képviselő tisztában kell lennie azzal, hogy a bíróság ítéletei minden állampolgár számára kötelező érvényűek, melyeket akkor is be kell tartani, ha azzal nem értünk egyet, vagy az érdekeinket sérti. Mert ennek hiányában bárki, bármikor azt tehet amit akar, és a jogállam gyorsan elmerülne az anarchiában. Éppen ezért kérem Öntől, hogy segítse elő pártján belül a jogerős ítélet foganatosítását, szellemének érvényesülését. Kérem, hogy továbbra is következetesen ragaszkodjon az Ön által eddig képviselt elvekhez.

Az Állami Számvevőszék vizsgálata a MIÉP és a Jobbik által közösen létrehozott Harmadik Út Párt gazdálkodásának elemzése során jelentős hiányosságokat talált. Amint az a jelentésből kiderül a párt a vonatkozó  "A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló - többször módosított - 1989. évi XXXIII. törvényt gyakorlatilag semmibe vette, a folyósított támogatásokkal elszámolni felszólításra sem tud. Kérem intézkedését annak érdekében, hogy a magyar adófizetők ezen pénzek felhasználását, illetve az elszámolás elmaradásának indokait mielőbb megismerhessék.

Tisztelettel várom határozott fellépését a szabályok betartatása érdekében..

Nagy Gábor, állampolgár

Azoknak akik még hajlandóak gondolkodni, és a világot nem fekete-fehérben látják ajánlom Kis Jánosnak a HVG idei utolsó számában megjelent cikkét a Köztársaság válságáról. Alapos elemzés, nagyon elgondolkodtató, hogy vajon miért nálunk van a legtöbb demokráciával elégedetlen ember, illetve miért gondolja úgy a jelentős többség, hogy jobban élt a múlt rendszerben. De még mielőtt a pesszimizmus mocsarába süllyednénk külön kiemelném a szerző záró mondatait:

"A harmadik köztársaság válságban van.
Némelyek már a nekrológját írják.
A válság azonban nem a vég, hanem az az állapot, amikor eldől, hogy a beteg meghal, vagy elindul a gyógyulás útján. Nem a végbúcsúnak jött el az ideje, hanem a lehetőségek felmérésének és a cselekvésnek."

Igen, érezhetően baj van, egyes dolgok nem jól működnek. Hogy a választásokon most a FIDESZ fog nyerni, és a Jobbik megerősödik azonban ettől még nem az ördögtől való. A demokráciában az nyer akit többen választanak. A probléma abban áll, hogy ezek a szavazatok nem valamire, hanem valami ellen fognak irányulni, és így a megoldás sem érkezik el. De amikor erre végre fény derül, akkor valóban el kell döntenünk, hogy mi tévők legyünk!

A Hun Fokos Szövetség aktivistái síppal, dobbal, nádihegedűvel próbálták megakadályozni az egri városházán a Szent József forrás idegen kezekbe történő adását. Azt tervezték, hogy az eladásra szavazó képviselők neveit táblákra írják, melyekkel a várost körbejárva tudatják mindenkivel: kik akarják elkótyavetyélni a köz tulajdonát. Az akciójuk sikerrel járt, a képviselők úgy berezeltek, hogy még napirendre sem vették az ügyet, pedig előtte egyezség volt a két politikai oldal között. Mivel magam is egy civil szervezet vezetője vagyok, mindig nagyon örülök a civil kurázsi megnyilvánulásának. Ebben az esetben is gondolhatjuk azt, hogy milyen eredeti módon oldották meg a kérdést az aktivisták. De felmerült bennem, hogy vajon erről van-e szó? Hát nagyon határeset, inkább kapufáról kipattanó! Én például jobban örülnék, ha az önkormányzat közgyűlése nyílt ülésen vitatta volna meg a témát (ezért van), amit közvetít a helyi tv, és elhangzottak volna az érvek pro és kontra, hogy azokat minden helyi lakos megismerhesse. Az más kérdés, hogy ehhez gyávák voltak a képviselők. Vajon miért? És vajon tényleg elérték-e a céljukat az aktivisták azzal, hogy az ügy a továbbiakban nem a nyilvánosság előtt zajlik?

Azt sem tartom civil kurázsinak, ha olyan képviselőknek, politikusoknak, vagy egyáltalán bárkinek a személyes adatait (telefonszámát, lakcímét) feltesszük egy honlapra, akik nekünk nem tetszenek. Különösen ha arra biztatjuk az olvasókat, hogy zaklassák is a megadott elérhetőségeken ezeket az illetőket. Magam is azt tartom, hogy adott funkciót vállaló embereknek felelősnek kell lenniük a tetteikért, a visszaélések ellen határozottan fel kell lépni, de megvan ennek a módja. Ha valaki ilyenről tudomást szerez, akkor tegyen feljelentést. Választott képviselőket a következő választásokon le lehet váltani, ha pedig törvénytelenséget követnek el akkor vissza lehet vonni a mandátumukat. De emberek egy csoportja nem fenyegetheti személyében a többség által választott képviselőket, mert az a demokráciától teljesen idegen. Ezen az alapon akár egy ember, vagy egy kisebb csoport is megakadályozhatja a többség akaratának érvényesülését.

Még veszélyesebbnek tartom, hogy a demokráciának ezt a sajátos értelmezését egyre gyakrabban kezdik a magukévá tenni egyes politikusok, sőt választott képviselők is. Időnként azok vesznek semmibe bírósági ítéleteket, akiknek az lenne a dolga, hogy rendeletek hozzanak, és a közösségük életét ezek mentén szervezzék. Mit várjunk a polgármestertől, aki a bíróság döntését követően azt a megoldást keresi, amivel annak érvényre jutását meg tudja akadályozni? Vagy amikor a jogerősen feloszlatott egyesület azonos formában, két betűt hozzátoldva a régi köpönyeghez folytatja a betiltott tevékenységét?

Lehet valamivel szimpatizálni, vagy nem szeretni, még az is lehet, hogy a bíróságon sem mindig győz az igazság, de az ott hozott döntéseket elutasítani már nem kurázsi, hanem a jogállam megkérdőjelezése. Ha mindenki elkezdi a neki nem tetsző döntéseket egyszerűen nem tudomásul venni, akkor nagyon nagy a baj. Naponta számos ítélet születik, és minden esetben valakinek az érdekei ellen hozták meg a döntést. Akkor innentől ezt már nem kell elfogadni? Vagy mit fog szólni a polgármester úr, amikor egy ügyben majd az ő javára döntenek, de a másik fél arra hivatkozva tesz az egészre, hogy tőle tanulta, hogy a bírósági ítélet nem kötelező érvényű?

Tisztelt Képviselőház!

Önök határozatban ítélték el az arra illetékes magyar szervezet, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azon határozatát, melyben az egyik országos sugárzású rádió frekvenciájának a jogát nem az amerikai érdekeltségű jelenlegi tulajdonosának ítélte, hanem egy másik, az erre kiírt pályázaton kedvezőbb ajánlatot tévő cégcsoportnak.

A javaslatot Önök elé beterjesztő képviselőtársuk nyilván az őt támogató gazdasági érdekcsoport elvárásai alapján cselekedett (quid pro quo), ez eddig teljesen érthető, de abban is biztos vagyok, hogy Önök pusztán azért álltak mellé, mert rövid és vélhetően felületes tájékozódás után úgy érezték, hogy a magyar testület határozata olyan szinten sérti az amerikai érdekeket, hogy amellett nem mehetnek el szó nélkül.

A pályázat eredménye valóban politikai alkuk alapján született meg, ez tagadhatatlan. Azonban engedjék meg nekem, hogy megkérdezzem: ez a demokrácia hazájában másképpen van? Az Államokban, a politikának semmi befolyása nincs a médiával kapcsolatos döntésekre? Mert ha így van, akkor örülünk, hogy külön felhívták erre a figyelmünket, hogy szemeinket ezt követően Amerikára szegezhessük, és a példájukból tanulhassunk.

Másrészt remélem, hogy a határozat elfogadása előtt arról is alaposan tájékozódtak, hogy az érintett amerikai vállalkozás 1997-ben pontosan ugyanilyen módon jutott a frekvencia birtokába. Lehet, hogy én vagyok feledékeny, de az akkori tiltakozásukra nem emlékszem. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy úgy vélik: megengedhetik magunknak, hogy önmagukkal szemben más mércét állítsanak, mint amit másoktól e tekintetben elvárnak?

Tisztában vagyok azzal, hogy az igennel szavazók nagyobb része azt sem tudja, hol van Magyarország, vagy egyáltalán mi történik itt ezen a távoli helyen. Ennek ellenére szükségesnek érezték, hogy ítéletet mondjanak valamiért, ami pontosan úgy zajlik, mint Önök országában. Hát köszönjük, hogy féltik a demokráciánkat! Segítsenek megmutatni nekünk, hogy mi az ilyenkor követendő eljárás? Eddig abban a hitben éltünk, hogy az illetékes Bíróság jogosult vitás kérdésekben dönteni. Magam sem vagyok elragadtatva az ORTT határozatától, de úgy vélem, megvan annak az útja, hogyan kell ezzel szemben jogorvoslatot kérni. A demokrácia pedig arról szól, hogy ezeket az utakat akkor is be kell tartani, ha az nekünk valamiért éppen nem tetszik. De ezt pont Önöknek magyarázzam?

Volt már a történelmünkben olyan, hogy egy másik ország képviselői igyekeztek meghatározni számunkra, hogy mi a helyes, de az nem igazán volt sikeres és már el is múltak ezek az idők. Vagy talán mégsem?

Üdvözlettel:

Nagy Gábor, magyar állampolgár

Valamelyik reggel, éppen munkába indultam, amikor a házunk előtt nagy fékezésre, majd ezt követően hangoskodásra lettem figyelmes. Az egész kb. 20 méterre zajlott tőlem, ezért megnéztem, hogy mi történt. Szerencsére nem ütköztek össze, és a hirtelen megállás sem okozott sérülést. De ami ezután történt, azt elképesztőnek tartom.

A dolog így esett: Egy férfi a házunkkal szemközti kis utcából megállás nélkül kanyarodott ki a magasabb rendű útra. Az ott közlekedő, a gyermekét szállító hölgy erre nem számított, ezért kényszerült vészfékezésre. Kevésen múlott, hogy nem lett baleset. Barátunk ezt a következőképpen reagálta le: Ablak leteker, és az ajka kerítésén át olyan cirádákkal borította el a megszeppent anyukát, hogy azoknak nem sok keresnivalója lenne egy Kazinczy versenyen. Magyarán rendesen leordította a hölgyet, aki ijedtében köpni-nyelni nem tudott. Félelmében visszatolatott egy kicsit, hogy a "vitapartnere" el tudjon hajtani. Az pedig el is húzott, azzal a jóleső érzéssel, hogy ő aztán most jól megmondta. Valószínűleg hihetetlenül meg volt elégedve magával, pedig csak egy önhitt idióta. Még oktatta is hölgyet a szabályokra: "Mi van Te ..., nem félted a gyereked! Ezek egyirányú utcák, itt a jobbkéz-szabály érvényes!" Hát öregem az igazság az, hogy ezek nem egyirányú utcák (soha nem is voltak azok), és ahonnan érkeztél az alsóbbrendű utca. De nem is a KRESZ értelmezése itt a lényeg, hanem az eset utóélete. Ennek az embernek egyáltalán nem volt igaza, ennek ellenére óriási hangerővel a földbe döngölte a másikat. Ez a magatartás sajnos az élet minden területén terjedőben van, és ha így halad, lassan ez lesz a norma. Maholnap a másikkal empatikusabb, azt nem maga alá gyűrni akaró viselkedés gyengeségnek, vagy akár mindjárt lúzerségnek fog számítani?

Az ilyen dühös embereknek nem fér bele, hogy nincs igazuk, és ha a másik nem érti, hogy mit akarnak mondani, akkor arra úgy reagálnak, hogy még hangosabban kezdenek el oktatni. Ez aztán rövid úton átmegy személyeskedésbe, a másik sértegetésébe, ne adj isten alázásába is. Honnan ez a "magabiztosság"? Egyáltalán nevezhetjük-e annak? Nem hiszem. Ez sokkal inkább a tudatlanságból fakadó önhittség. Nagyon bosszant, de mégis próbálom megérteni miből fakad. Hajlok elfogadni szalkasgerenda magyarázatát, miszerint ez egy ősi állapotra vezethető vissza, amikor ez volt a célravezető viselkedés, az akadékoskodók, a gondolkodással kétséget ébresztők csak zavart okoztak a közösségben. Már Nietzsche is megmondta: "A féltudás győzedelmesebb, mint az egész tudás: egyszerűbbnek tudja a dolgokat, mint amilyenek s ezért megfoghatóbban és meggyőzőbben alkotja meg róluk a véleményét." Ezen állapot felé tartunk ismét? Vissza a gyökerekhez!

Ugyanennek a jelenségnek a megnyilvánulása, amikor a csak és kizárólag a nekik tetsző, a saját hiedelmeiket alátámasztó véleményekkel felvértezett emberek támadják a tőlük eltérő álláspontot képviselőket. A kommentek nagyobb részét így követik el! Azzal az elhivatottsággal, hogy helyre kell tenni az értetleneket. Ami a legérdekesebb, hogy általában éppen azt kérik számon a másikon, amit maguk, vagy a közösségük is tesz. De ez egyáltalán nem zavarja őket, a kritikai él csak egyirányban hat. A saját  oldalon felülvizsgálatnak helye nincs. A vitában, ha egyáltalán kialakul, jellemző tulajdonságuk, hogy terelnek, nem arra válaszolnak, amit kérdeztek tőlük, mellébeszélnek, vagy egyszerűen kapaszkodnak egy valamibe, imamalomszerűen hajtogatva azt. Ismerős? Találkoztál már velük?

Annak ellenére, hogy a gondolkodásra való restség nagyon idegesít, mégis azt gondolom, hogy ez csak a tünet. A nagyobb baj az, hogy nincs alternatíva. A felelősök még mindig közel vannak a fazékhoz, és csak abban választhatunk, hogy az egyiket, vagy a másikat engedjük közelebb hozzá. Azok meg aztán hozzák magukkal a saját dühös embereiket...

Egy éves lett a kezdemény -

melyet köszönt e szerzemény

versbe

szedve:

az eddig megjelent posztokra,

és közzétett gondolatokra

pillant

vissza.

Hetvenhárom publikáció,

melyeknél nem a szenzáció

a cél,

azért

mert hiszem, hogy mindig lehet

írni, s szólni értelmesen.

Az ám,

Hazám!

Szakadatlan csak remélem,

hogy számat hiába nem tépem.

Hátha

látszhat

végül majd az eredmény, és tán

lesz ebben az országban néhány

gondol-

kodó.

Számomra azért biztató

a mélyen tisztelt olvasó

véle-

ménye:

több mint nyomatékos ösztönzés

huszonháromezer letöltés

évre

nézve.

Hát tovább próbálom a blogon,

a tisztességet magas fokon

taní-

tani.

A Franciaország-Írország világbajnoki pótselejtező 103. percében Thierry Henry kézzel vette le a labdát, melyet ezt követően Gallasnak továbbított, aki ebből gólt fejelt. A franciák ezzel jutottak ki a jövő évi dél-afrikai világbajnokságra. Maga az érintett is elismerte, hogy csalt, és a pillanat hevében történt reflexszerű mozdulattal próbálja igazolni magát.

Azóta a FIFA azt is kinyilatkoztatta, hogy nem lesz újrajátszás. Mondhatjuk, hogy máskor is történt már ilyen, és hogy mi ennél már többet is vesztettünk, amikor a bíró az 1954-es világbajnokság döntőjében nem adta meg Puskás egyébként szabályos gólját. Én azt hiszem itt többről van szó annál, hogy egyszerűen egy kézlegyintéssel elintézhetnénk.

Igen, a szabályok azt mondják, hogy a gól akkor érvényes, ha bíró megadta. És valóban, a pályán elért eredményt utólag megváltoztatni erősen kétséges, hiszen akkor soha nem lehetnénk biztosak abban, hogy ki nyert. Mégsincs ez így jól. A csalás nyilvánvalóan megtörtént, erről nincs is vita, a kamerák rögzítették az egészet. Mindenki ismeri az igazságot, mégsem tesz érte senki, hogy érvényesüljön. Tudom, hogy itt már jelentős pénzekről és érdekekről van szó, és a pályán sem az angolkisasszonyok rúgják a bőrt, a játékban benne van a harcosság, az elszántság, a jó értelemben vett vagányság. De amikor ennyire nyilvánvaló a szabálytalanság, akkor azt kívánja a sportszerűség, hogy azt maga az elkövető mondja be, még ha a bíró másképpen ítélt is. A foci ugyanis elsősorban egy játék, és ennek az örömét vesszük el a szurkolóktól az ilyen ügyekkel. Meggyőződésem, hogy Henry is többet ártott ezzel magának, mint amennyit nyert. Volt már világbajnokságon, sőt a bajnoki cím ízét is megtapasztalhatta. De ezután majd arra fognak emlékezni vele kapcsolatban, hogy az ő szabálytalansága árán jutottak ki oda. A kissrácok nem az ő mezét fogják keresni a boltokban. A franciák helyében magam kérném az újrajátszást. Egyébként is mitől félnek, csak nem attól hogy az írek győznek?

Mit tehetünk az ügyben? Valójában nagyon keveset. De azért azt javaslom mindenkinek, hogy ezen az oldalon küldje el a FIFA címére a következő rövid mondatot:

France-Ireland: play off

Akit érdekel tegnaptól megtalálhatja az Egészségügyi Minisztérium honlapján a H1N1 elleni vakcinák gyártójával kötött szerződés egyes adatait. (Az árubeszerzés fülön kell keresni.) Ha a szerződés számait egy adagra vetítjük, akkor az állam 1.050 Ft + ÁFA összegért jut az oltóanyaghoz. Na de akkor mi kerül 1.930 forintba a vakcinán mire az a patikákba jut? A különbség nagy része az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) által rátett költség.

Hogy az vajon miként lehetséges, hogy egy állami intézmény a szokásos 5-6 százalékos nagykereskedelmi árrés helyett 460 Ft-ot, 40 %-ot meghaladó haszonkulcsot számol fel kérdésében az angyali tekintetű Kökény Mihály gyújtott nekünk világosságot: Örüljünk neki, mert még így is olcsóbb, mint Európa legtöbb országában! Az üzenet a dekódolást követően a következő: Nem elég, hogy beszereztük az oltóanyagot? Jóhogy nem már azt is tudni akarjátok, hogy ez kinek jó!

Az EKI eddig nem áll a helyzet magaslatán, sőt! Mindenesetre a folyamatos és biztonságos ellátást nem sikerült biztosítani. Számoljunk egy kicsit: 4 millió oltóanyag, darabonként 460 forintért, az 1,84 milliárd. Hol lehet erre a melóra jelentkezni? Én a feléért is vállalom a kiszállítást.

A Parlamentben is zajlik az előadás: az ellenzék lecsapva a kínálkozó lehetőségre mindjárt meg is kérdezte az egészségügy minisztert az ügyben tapasztalható ellentmondásos hírekkel kapcsolatban. Az pedig, ahogy kell, mellébeszélt.  Nem szükséges testbeszéd kutatónak lenni a viselkedése dekódolásához: Én magam sem hiszem el, amit mondok, de ezért fizetnek. Hálátlan szerep az biztos, de van az a pénz, amiért sokan odaállnak bohócnak!

Végül nem tudtuk meg, hogy miért kerül nekünk ez ennyibe, sőt annyival nyugtatott meg bennünket a miniszter, hogy az EKI szerencsétlenkedése miatt az ÁNTSZ vette át a terjesztést... Ez vicc, de sajnos én már nem  tudok nevetni.

Az Omninvest egyébként egy ciprusi bejegyzésű offshore cég. A valódi tulajdonosait nem ismerjük, így ebben a tekintetben is marad egy kérdőjel: vajon tényleg magyar-e a magyar vakcina? Mert eddig ez volt a legfőbb érv, hogy tőlük vesszük. Az egyéb ellenvetésekbe nem mennék bele, mert még az orvosok sem tudnak megegyezni ebben a kérdésben, így az átlag polgár csak néz, mint a hal a szatyorban. Ezek után kinek higgyünk?

Gerő András írása, Kétfejű magyar címmel a HVG 2009. november 7-i számában jelent meg. Jelentős részben egyetértek a szerző megállapításaival, azzal a megszorítással, hogy a pártok jellemzése tekintetében némileg visszafogott volt. Ide vonatkozó kiegészítéseimmel olvasható a cikk az alábbiakban.

„Sokan örülnek vagy éppen aggódnak azért, mert a 2010-ben esedékes választásokon – legalábbis az előrejelzések szerint – elbillenhetnek a politikai erőviszonyok Magyarországon. Ugyancsak sokan (különösen a baloldalról) ezt egészségtelen jelenségnek látják, láttatják, és úgy vélik, hogy a magyar társadalom elvesztette józan arányérzékét. Én ezt a vélekedést nem osztom.

Úgy tartom, hogy a társadalom élő organizmus, aminek éppen úgy lehetnek hangulati, érzelmi elbillenései, mint egy embernek. Más szóval úgy is mondhatnám, hogy politikaipárt-ízlés tekintetében a társadalom nagyfokú pulzálásra képes, s ez a természetéhez tartozik. Lehet ezt – egyfajta természetre alkalmazott terminussal – árapályjelenségnek is hívni. Azt hiszem tehát, hogy az igazi probléma nem a politikai erőviszonyok esetleges elbillenése. Mert ami elbillen, az vissza is tud állni, s előbb-utóbb megint kialakulhat egy sajátos egyensúlyi állapot. A nagyobb problémát máshol látom.

Úgy érzékelem, hogy a porondon lévő politikai pártok mindegyike erősen szocialisztikus talajon áll, és lehetséges erejük éppen abban rejlik, hogy melyikük tudja hitelesebben megjeleníteni a kollektív megváltás igényét.

Kicsit nyíltabban fogalmazva: létezik egy magát szocialistának hívó párt, amelyik éppen azért roggyant meg, mert egy globalizált piaci viszonyokra alapozódó világban nehéz, illetve adott esetben lehetetlen a szocialisztikus tartalmakat hitelesen felmutatni. (Ennél azért többről van szó: alkalmatlanság, visszaélések, gyávaság, hogy csak a legkirívóbbakat említsem.) Aztán létezik egy ma ellenzékben lévő, magát nemzeti konzervatívnak és plebejusnak tartó párt, amelyik a hatalom felelőssége nélkül képes arra, hogy a nagytőkét leküzdő ellenségnek láttassa, s az állam kollektív erejével biztogassa a társadalmat. S aztán létezik egy feltörekvő, egyelőre parlamenten kívüli, magát jobboldali radikálisnak tartó erő, amelyik kollektív ellenségképben és ugyancsak állami megváltásban gondolkodik.

Ha színekben akarom ezt leírni, akkor a piros-fehér-zöldből az egyik vörös akar lenni, de csak rózsaszínre futja, a másik a vörös minden árnyalatát kihagyná (Ezt éppen fordítva látom, retorikájában élénk vörös, gyakorlatilag egymaga piros-fehér-zöld akar lenni.), s a fehér dominanciájával egy kis zöldet is beengedne magába, a harmadiknak pedig sem piros, sem fehér nem kell, leginkább nagyon is a hungaristákra hajazó zöldet jeleníti meg (Nem mondhatnám hogy a hívük lennék, mert véleményem szerint kizárólag valaminek a tagadásából élnek, de hogy hungarista zöldek lennének? Egy kezeletlen problémára adott választ jelentenek. És ezért vajon ki a felelős?) Látszólag igencsak különböznek egymástól, de valójában eltérő hangsúlyú kollektív megváltásban és a kollektív megváltást megtestesítő államban gondolkodnak. Manapság úgy tűnik, hogy ők fedik le az aktív választói akarat több mint 90 százalékát. A kérdés az, hogy miért.

Annál is indokoltabb ez a kérdés, mert a magyarok már a késő Kádár-rendszer óta minimum két fejjel gondolkodnak. Az egyik fejükkel pontosan tudják, hogy az életben csak önmagukra, esetleg családjukra, illetve a barátaikra számíthatnak. Ha van megváltás számukra, az nem kollektív, hanem egyéni. Pontosan érzékelik azt, hogy az életükben minek mi az ára. Racionálisak és realisták. De van egy másik fejük is. Ez a másik fej szereti az illúziókat, szereti a reményt. Úgy véli, hogy nem kell az árban gondolkodni, az a lényeg, hogy minél többet kapjon – lehetőleg alanyi jogon. Úgy tartja, hogy az állam nagyon is más, mint ő. Az államnak – ki tudja, honnan – mindig van pénze, mindent ki tud fizetni, képes biztosítani mindazt, amiről egyébként magánemberként tudja, hogy nagyon is korlátosak a lehetőségek. Most – úgy tűnik – a magyarok jelentős része a két feje közül a közdolgok tekintetében csak az egyik fejét hajlamos használni. Ez a fej tele van irracionalitással és illuzionizmussal. Ha ez így marad, akkor mindenki, aki ezzel a felhajtóerővel került kormányra, csalódást fog kelteni. S persze a politikai pulzálás visszacsap majd egy másik irányba, de a másik irány is hasonlóan irracionális és realitásokat nélkülöző lesz.

Húsz év telt el azóta, hogy Magyarország demokráciában és vállaltan piacgazdasági viszonyok között él. Mégis, a kétfejű magyar gondolkodás nemhogy megmaradt, hanem erősebb, mint valaha. Pedig lehetne közelíteni a kettőt. Mert szükség van a racionalitásra, és szükség van a reményre is. De ehhez a közelítéshez már húsz évvel ezelőtt ki kellett volna alakítani azt a konszenzusalapot, amelyre mindegyik nyilvános politikai beszéd épülhetne. Ezt úgy hívják: őszinteség. Szerintem még mindig nem késő elkezdeni.”

Ezt a konszenzust pillanatnyilag reménytelennek tartom, és nem a pártokon múlik, akármennyire szeretnénk is ennek a felelősségét magunkról letolni!

Játékaid jelentik a világot,

hol szerteszét kincseid találod,

apró kockákat faragtak a fából,

melyeken ülve hívsz a kis szobádból,

Apa, merre vagy? Veled játszani vágyom,

s mint fürge gyík az ölembe mászol,

hát hallgatom, míg zsong körém felállván,

Marsnak vitéze Sziszüphosznak vállán.

Mikor játszunk újra? Hej, tudom már,

ki vidám voltál, huncut, mint egy mókár,

most fürödni mégy, hol vár már a sok játék,

kacsa, kis hajó, és persze törpapáék,

vizet pocskolsz és öntöd a kezemre,

Apa vizes, mondod hát nevetve.

Bögrékből tornyot építettél újra,

melyek a hullámokba visszahullva,

a felszínen ringatózva lebegnek.

Medencében vagy a pályán bajnok leszel,

évek múltán egyszer, szívből remélem,

hogy a hírek sikereidről regélnek

valamikor majd. Kisfiam, kis barátom,

még velünk vagy! Hancúrozunk az ágyon.

Utána a színes kirakó következik,

hol a két fél újra egymásba illeszkedik.

A sorból kukásdudut ki ne felejtsem,

melynek gyomrában kis fecnikre leltem.

Az újságot dugtad az ágy alá éppen,

hogy soha sincs meg, most már értem,

elbújni vágyott. Földön és égen,

kerestem nagyon. Mindent, hol reméltem,

fölmértem, mégsem találtam nyomát,

megjártam érte én száz tűnek hosszát,

s otthonunk minden rejtekét kutattam,

hasztalan, mégis nélküle maradtam.

Hogy a lényegre végül visszatérjek,

Márton napon köszöntelek Téged,

s a mesés könyveidnek lapjain élő,

egyszer volt történeteket mesélő

Szüleid óvnak, s mint simogató hullám,

a szeretetük szökőárja hull Rád.

(Radnóti Miklós iránti tisztelettel.)

Már 20 éve annak, hogy az emblematikus fal a fizikai valóságában megszűnt létezni. A hatása azonban a mai napig mélyen bennünk él, sőt gondolattéglákból közben sokan szépen vissza is építgették itt-ott. Egy felmérés szerint a keletnémet polgárok 8 %-a szívesen látná újból a helyén a falat. Úgy vélem nálunk sincs ez másképpen.

Igazából nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen a szabadság nem attól létezik, hogy annak idején egy parlamenti ablakból kijelentették, hogy márpedig holnaptól az van. Nem megy egyik pillanatról a másikra, nem elhatározás kérdése, hanem csak folyamatos tapasztalás során válhat a mindennapjaink részévé. A szabadság valójában egy eszköz, amit meg kell tanulni használni. Olyan, mint festőnek az ecset, aki ha tudja, hogyan jelenik meg a segítségével a kép a vásznon, akkor művésznek nevezzük, de ha csak összepiszkítja a rendelkezésre álló felületet, akkor eszünkbe sem jut annak tartani. Mikor már tud bánni az ecsettel, akkorra az is tudatosul benne, hogy annak használata egyfajta felelősség, csak rajta múlik, hogy mi lesz belőle. Ha elrontja, az ő baja. Ha jól sikerül, önmaga elismertségét növeli. Választhatja azt is, hogy az ecsetet örökre elzárja egy fiókba, de akkor ne álmodozzon arról, hogy valaha is kiállítása lesz a galériában. Élhet inasként a mester mellett, és a festés helyett azzal kell foglalkoznia, amit mások mondanak neki. Nem a saját kezében lesz a sorsa.

Sajnos bennünket olyanok tanítottak eddig festeni, akik maguk sem igazán értették ennek a mesterségnek a fortélyait. Az első tanítómestereinknek a nyugati művészvilágból voltak olvasmány élményei, és ezt úgy próbálták továbbadni nekünk, mint az a tanító néni, aki éppen egy leckével jár a diákok előtt. Olyannyira nem sikerült megértetni az ecset használatának lényegét, hogy az inasok jelentős többsége a régi mesterek felé fordult. Ezek jobb esetben átképzésen tanulták a mesterséget, rosszabb formában pedig eszük ágában sem volt, hogy a tanoncoknak ecsetet adjanak a kezébe. Többen közülük privatizálták a galériákat, és a múltbeli kapcsolataik révén tettek szert jelentős gyűjteményekre. Tehetségük nem az ecset, hanem a kőműves kanál használatában van, ezzel teremtettek nosztalgiát a fal iránt. A harmadik csapat látva, hogy erre van igény, ráerősített erre a folyamatra. Nem is akar tanítani, inkább egyszerűen az ecsetet már régen elhajító többség kívánságát teljesíti: vakoljunk! Ezért nem kell felelősséget vállalni, önállóan cselekedni. Igaz nem fizet jól, de azt biztosan. Ha mégsem megy úgy, ahogy azt elképzeltük, akkor a Mester majd hozzájárulást szed azoktól a bolondoktól, akik még mindig a műteremben pingálnak.

A baj igazából az, hogy a látóhatáron belül nem látszanak igazi államférfiak tanítómesterek. Az új jelentkezők közül az egyik formáció tagjai jobbára képrombolóknak tűnnek, a másik alakulat meg lehet, hogy más, de egyelőre messziről jött ismeretlenek. Én mindenesetre mindenkit arra biztatok, hogy tessék elővenni a sufniból az ecsetet, nem kell tőle félni, nem harap! Hátha leszünk annyian, hogy együtt már nem csak a Magyarok bejövetelének körképét tudjuk megalkotni, hanem bekerül a Nemzeti Panoptikumba a Magyarok messze földön csodált országának a képe is.

Még csak néhány nappal vagyunk túl a vasárnapon, ami alaposan felforgatta az életemet. Olyan közeli az élmény, hogy még nem került minden a helyére a fejemben. Korábban soha sem gondoltam bele, hogy milyen lesz, ha nyerek, ha nekem szavaznak bizalmat. És tessék, most itt van! Annyit szónokoltam azelőtt, hogy most az mondták, ha ennyire tudod, akkor gyere és csináld. Hát így történt, hogy belevágtam. Most viszont itt vagyok, egy mandátummal a kezemben. A belém vetett bizalom tárgyiasult bizonyítékával. Most már az én vállamon a felelősség.

- Bakker, ezek szerint hisznek neked az emberek!

- De hát mit mondtam én, amit mások ne ígértek volna meg?

- Csak annyit, hogy tisztességes leszel, "mindég, minden körülményben".

- "Kizökkent az idő; ó, kárhozat, hogy én születtem helyretolni azt."

- Csak Te beszéltél felelősségről és számonkérhetőségről. És ez óriási különbség, mivel ezek a szavak nincsenek benne a politikai szótárakban. És "az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg."

- De elég vagyok-e én ehhez?

- A példamutatáshoz feltétlenül. A többi már nem rajtad múlik! De ha méltó leszel, feléled a remény, hogy a tavaszi szél meghozza a változásokat...

Már hívtak az Országgyűlés Hivatalától, hétfőn ha bemegyek, rögtön le is mondok a mentelmi jogomról, hiszen arra csak annak van szüksége, aki fél a tetteinek a következményeitől. Még élénken emlékszem az elmúlt fél évre, az érzelmek húrjait pengető kampány szövegekre. Azt remélem gyorsan elfelejtjük és visszazökkenünk a normál kerékvágásba. A hétköznapjainkban ne azzal foglalkozzunk, hogy végül ki, melyik oldalra tette le a garast. A mindennapok szóljanak kapcsolatainkról, vágyainkról, problémáinkról, rólunk magunkról. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mások hogyan látták a mai magukat fél évvel ezelőtt, akkor olvasd el a történeteiket A Jövő Emlékei blogon. A jövő már elkezdődött!

A napokban kaptam kézhez az éves elszámoló számlát az áramszolgáltatómtól. Hát mit mondjak? Elsőre elég ijesztőnek tűnt, úgy éreztem az egyiptomi hieroglifák megfejtése annak idején ennél kevésbé bonyolult feladatot jelenthetett. De úgy voltam vele, hogy csak nem foghat ki rajtam egy ilyen feladvány, ezért aztán neki gyürkőztem. Hát nézzük mire jutottam!

Kezdjük a számla áttekintésével és a használt kifejezések értelmezésével, ehhez a szolgáltató honlapjáról veszem át a számlamagyarázathoz használt képet:

A képen látható példa viszonylag még egyszerűbb, de az elszámoló számla már bonyolultabb mutatvány, mert év közben több befolyásoló tényező (díjak mértéke, jogcíme, ÁFA) is változhat, ennek megfelelően a fogyasztásunkat szétbontják azonos paraméterekkel rendelkező időszakokra. Megkapjuk, hogy az adott éves időszakra vonatkozóan (több időszak összegeként) mennyit kellene összesen fizetnünk, és ebből levonják az év folyamán befizetett részszámlák összegeit. Ezeket érdemes visszaellenőrizni! Nagyon nehezen észrevehető hiba például, ha fentebb felsorolt díjakat nem a befizetett részszámlákkal azonos időszakra vonatkozóan számolják ki. Nálam az jött ki, hogy a részszámlákat csak az utolsó 3 hónapban bontották meg a rendszerhasználati díjak tekintetében (akkor változott a vonatkozó előírás), és ennek megfelelően fizettem. Ezek a díjak eddig is benne voltak a számlában, csak nem voltak külön feltüntetve. Az elszámoló számlában viszont úgy jelent meg, mintha csak az utolsó 3 hónapban fizettem volna a rendszerhasználat díját. Kiszámolták az éves fizetendőt és ebből csak a 3 havit vonták le. Az elszámoló számlában így még egyszer meg kellene fizetnem ezt a tételt.

Amiket szerintem érdemes megnézni, az a 11. pontnál kezdődik. Ezen a helyen a mérőnket ellenőrizhetjük, hogy valóban az annak megfelelő mennyiséget számláztak-e ki nekünk. Ha a havi diktálást választottuk, akkor a bejelentett, ha pedig részszámlákat kapunk, akkor a megállapodott mennyiségről szól-e a számla.

12. pont az energia díjak. Ennél a résznél két tétel szerepel:

Egyetemes A1 kedvezményes – évi 1.320 kWh villamos energiafogyasztásig az energia díja.

Egyetemes A1 – az évi 1.320 kWh feletti fogyasztás energia díja.

Magyarán, ha 1.320 kWh óránál többet fogyasztunk az évben, akkor az e feletti rész ára már magasabb lesz.

13. pont a rendszerhasználati díjak.

Szénipari szerkezeti átalakítás – a szénerőművek korszerűsítésére fizetjük. Magyarországon még mindig magas a szénerőművek által előállított villamos energia aránya, az MVM azért szereti őket, mert könnyen és gyorsan szabályozhatók (csak vissza kell venni a beadagolt szén mennyiségét), és így nem kell vacakolniuk a kiegyensúlyozással.

Kedvezményes árú villamos energia – azoknak a fogyasztóknak az áramdíj kiegészítésére fizetjük, akik kedvezményes áron kapják az áramot.

Elosztói alapdíj, elosztói forgalmi díj, elosztói veszteség díj – az elosztói engedélyes költségeinek fedezésére, hogy az áramot eljuttatja a fogyasztási helyünkig. Több részből áll, van egy alapdíj, azután egy fogyasztással arányos rész, és végül a hálózati veszteség költsége.

Átviteli rendszerirányítói díj, rendszerszintű szolgáltatások díja, kiegyensúlyozási díj – a rendszerirányító (MVM) költségeinek fedezésére fizetjük.

Készítettem egy értékelést arra vonatkozóan, hogy az általam fizetett áramdíjból a különböző jogcímen fizetendő tételek mekkora részarányt képviselnek. Igazából ez az, ami mellbevágó! Teljesen nem lehet általánosítani, mert különbözőek a fogyasztási szokásaink, pl. nem ugyanazok az arányok jönnek ki azoknál, akiknek a fogyasztása 1.320 kWh/év alatt marad, mint akiké ezt meghaladja, de mégis egyfajta értékelésre alkalmasak. Szóval nálam a számok a következőképpen alakulnak:

A felhasznált energiadíja:          59,1 %

Rendszerhasználati díjak:         40,9 %

Ez azt jelenti, hogy magának az energiának az ára kevesebb, mint 60 %-ot tesz ki a fizetendő díjból, ami véleményem szerint nagyon rossz arány. A több mint 40 %-ot azért fizetjük, hogy maga a rendszer legyen. Amikor a villamos energia áráról beszélünk, akkor nem ártana a rendszer üzemeltetésének a hatékonyságáról is beszélni. De sajnos ez sem racionális alapon működik, hanem politikai érdekek mentén.

A rendszerhasználati díjak közül különösen két tétel képvisel nagy súlyt, a forgalmi díj és a hálózaton bekövetkező veszteség díja. Előbbi az összes díjra vetítve 23 %, utóbbi 11 %. A forgalmi díj nagyon magas, ugyanez a gázszolgáltatóknál 7,5 % körül van. A veszteség az elektromos hálózat sajátosságaiból adódik, úgy nem lehet két pont között továbbítani az áramot, hogy annak egy része ne vesszen el. Ez eddig rendben van, de a Műszaki Egyetem szakembereinek elemzése alapján a hálózati veszteség még nálunk – a rendkívül rossz adottságokkal rendelkező hálózati rendszerben, ahol nagy távolságokra kell szállítani az elektromos energiát – is csak 8-9 % körül lenne indokolt, átgondoltabban építkező, tervező országokban pedig 5-6 % nagyságrendjében van.

És akkor a díjból majd 7 % súlyt kitevő rendszerirányító (MVM) költségeiről még nem is beszéltünk.

Még Hungária Rádiónak hívták, mikor a frekvencia hozzá került,
De a szpíker a mikrofonhoz már a Sláger Rádiónál ült.
Mikor az első sláger felszárnyalt és messzire repült,
A műsor terv a '60-as és '70-es évekre épült!

S 99-ben új erőre kapott az egész Rádió,
Bolondok napján kezdődött az új produkció.
Bochkorosan repült el az első bumeráng,
És év végén már Lali király tartott audienciát.

Szól a rádió, szól a rádió.

A Rádióról 2001-ben feljegyezhették,
Hogy felfüggesztette a vállalt díj fizetését.
Erre az ORTT rögtönzött egy szánalmas paródiát,
5 évvel meghosszabbította a Rádió koncesszióját.

Mellette még elengedte a fizetendők 70 százalékát,
Ezzel a hatóság mindenkinek további szép napot kívánt!
Vajon hova kerülhettek azok a "dokumentumok",
melyekkel lerótták a kötelező penzumot?

Szól a rádió, szól a rádió.

Már az elmúlt évben újabb előadás volt körvonalazható,
Megszavazták: a szerződés pályázat nélkül hosszabbítható!
Az Alkotmánybíróságon ezt nem értékelték,
És a törvénymódosítást megsemmisítették.

Ezután már ki kellett írni a pályázatokat,
Ahol újra fogják osztani a visszavett lapokat.
Az eddigiek mellett meg is jelentek,
Kik a frekvenciákon majd igét hirdetnek.

Szól a rádió, szól a rádió.

Az FM1 konzorcium, mely a Rádióért nyomul,
A mögöttük álló cég a szociknál koldul,
Pénzelhetik a pártot, míg a vihar elvonul!

Másik ringbe szálló a jobbos kötődésű Advenio,
Tőlük a HírTV, Magyar Nemzet színvonala várható
Ha nem tetszik, hát kikapcsolható.

Szól a rádió, szól a rádió.

Novembertől már a 2 új Rádió fogható és ebben az a jó,
Hogy a két oldalról egy időben más-más hallható.
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép,
Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép.

S néha zavar minket, s néha gépek zavarják,
Már zsebre vágjuk, s ha rosszul figyelsz, ő is zsebre vág.
Szép időben minden műsor tisztán fogható,
És a programban a régi dal is újra hallható:

Szól a rádió, szól a rádió.

Kedves hallgatóink! A Locomotiv Gt műsorából közvetítettünk!

A hatalom olyan jószág, ami valóban megváltoztat. Mindenkit, nincs olyan, akit nem. De nagyon nem mindegy, hogy milyen módon és mértékben. A hierarchikus berendezkedés, a hatalom emberi kapcsolatokra történő hatásának laboratóriuma a Honvédség. A hely, ahol alapelv, hogy 2 ember közül már feltétlenül meghatározandó, hogy ki a főnök. Ebből a közegből merítek élményeket a hatalom jellemre gyakorolt hatásának illusztrálására.

 Zalaegerszeg, 1987. Magyarország, a Varsói Szerződés tagjaként, arra számít, hogy a fenyegetés nyugatról érkezik. 1. lépcsős laktanya, vagyis elsőként vesszük fel a harcérintkezést a megszálló NATO csapatokkal. Ezt időnként el is gyakoroljuk. Egy ilyen alkalommal – a reális forgatókönyv szerint – a Bakonyba szorítottak vissza bennünket, miközben a gépjárműveink kb. 2/3-át elhagytuk. Belegondoltam abba, hogy vajon mi lett volna, ha valóban lőnek ránk? Egy fegyverre számíthattunk igazán, hogy halálra röhögik magukat rajtunk! Ebben a környezetben az ember leginkább azt tanulja meg, hogyan kell élelmesnek lenni, és hogyan tegyen úgy, mintha végrehajtana értelmetlen parancsokat, de közben mégsem csinál semmit. Naponta nagyszámú, különböző függőségi viszonyú játékot kell lejátszani. Különösen néhányunknak, mert „táposok” vagyunk. Jövendő értelmiségiek, akik az egyetem előtt még ízelítőt kapnak az életből. Maradjunk abban, hogy kevésbé szeretnek bennünket itt. Ez is egy bélyeg és bár nincs a zubbonyunkra felvarrva, látszik, mert mindannyian 18 évesek vagyunk, szemben a 22-23 éves normál katonaidejüket töltő harcostársakkal. És a korunkon kívül az is baj velünk, hogy szokásunk még okoskodni is.

Néhány rövid jellemrajz a laktanyából. 

N őrvezető, inszeminátor egy Tolna megyei faluban. Fizimiskájáról annyit, hogy mindenki Yoda-ként tiszteli, nőt mezítelenül még csak fényképen látott. Beszédhibáján soha, senki nem próbált javítani, ezért annyira hadar, hogy csak az érti, aki már régóta ismeri. Végtelenül egyszerű ember, a világból csak keveset ért, tulajdonképpen teszi, amit mondanak neki. Na így lett szobaparancsnok. Mert azt mondták. Alapvetően nem rosszindulatú ember, aki emberségesen bánik vele, ahhoz még kötődik is. De meg akar felelni az elvárásoknak, ezért „a kopaszokat szívatni kell”. Kevés ilyen alkalom adódik az életben: itt van néhány mérnökpalánta, akik néhány hónapig azt teszik, amit mondok. A mihez tartás végett lekerült a sziszi a falról és megtelt a körlet vízzel. A tápos kommandó pedig elkezdte kimerni, mégsem akart a kőről elfogyni a víz sehogyan sem. Ugyanis az Orizán edződött honvédek bakancsai valahogy mindig belebotlottak a vödrökbe. Így a már egyszer összeszedett felmosó lé újból a fugák között tekergett. Mivel időnk volt, sokáig játszottuk ezt a játékot, a végén az őrvezető szedte fel az egészet, mert áldásos tevékenységünknek köszönhetően a víz a második emeletről a főbejáraton keresztül kifolyt az alakuló térre. Attól viszont megijedt N, hogy az ÜTI esetleg számon kéri miatta. Érdekes módon soha többé nem próbálkozott a népnevelés ezen formájával. Ő tulajdonképpen egy ártalmatlan flótás, a hatalom még ideiglenesen sem hiányzott neki. Meg sem értette, hogyan használhatná a saját céljaira, egyszerűen mások elvárásainak akart megfelelni.

P honvéd, gépkocsivezető Zalából. Elsőre azt mondanám, hogy Jágó, de nincs annyi esze a cselszövéshez, sokkal nyíltabban szarkeverő. Tulajdonképpen csak az érdekli, hogy neki jó legyen, minden ügyet ezen a szűrőn keresztül vizsgál. Bármilyen mértékű hatalmat kap, azonnal kihasználja, egy pillanatig sincs kétsége, hogy helyesen cselekszik. Az ő mércéjével az a fasza gyerek, aki ugyan így tesz, sőt mindenki mást baleknak tekint. Mivel még ő is csak a húszas éveinek első felében jár, az életben egyelőre valószínűleg más a helye, így láthatóan élvezi, hogy öreg katonaként lehetősége van gyakorolni. Arra ügyel, hogy sehol ne kelljen felelősséget vállalni, keres olyanokat, akiket maga előtt tolhat, miközben a háttérből mozgatja a szálakat. Nem tudom, hogy ez mennyire általános, de nálunk szinte teljesen elszigetelődött, már olyan szinten önző volt, hogy senki nem kereste a társaságát. Bár ez valószínűleg kevésbé érdekelte. Hej, komám, ha tudnád, hogy mit áztattak a poharadba, amikor éjjel felvertél valakit, hogy vizet hozzon neked?!

A Reneszánsz ember című filmben Danny DeVito némi éllel az oxymoron példájaként említi a „katonai értelmiség” kifejezést, és bár a jelen viszonyokról már nincsenek tapasztalataim, abban az időben ez igen csak igaz megállapítás volt. Nézzünk néhány példát az igazolására.

K főhadnagy, századparancsnok. Reggel 8-kor irodába be, délután 4-kor hazafelé. A két időpont között bizonyos mennyiségű –OH csoport elfogyasztása. Legalább nem érzi szükségét a katonák cseszegetésének, és nem igazán kepeszt a hatalomért. Ha békén hagyják, akkor ő is élni hagy. Sok ilyen K főhadnaggyal találkoztam…

X hadnagy, szakaszparancsnok. Ha meggebedek sem jut eszembe a neve. Ő az, aki komolyan veszi. Látszik rajta, hogy küldetése van, és majd megmutatja nekünk. Pattog, intézkedik, tanít bennünket. Egyszer majdnem felrobbantotta magát. Éppen az atomvillanást gyakoroltuk, amikor nem akart elsülni az a fránya töltet. Ez egy érdekes szerkezet: beásnak a földbe nem túl mélyen egy nagy fémcsövet. Ebbe kerül be egy 50 kg-os töltet, amire két drót van rákötve. Ezeket kell egy akkumulátorhoz csatlakoztatni. Elmentünk néhány száz méterre, a hadnagy pedig odaérintette a sarukhoz a kábelt. Semmi. Kivett a vezetékből egy darabot. Megint semmi. És ez így ment egy darabig. A végén már egészen közel volt a töltethez. Egyszer csak, mint a tűzijátékoknál szokás, tompa puffanás. Felszállt a bomba. Már elérte a röppályája zenitjét, de csak nem akar elposszanni. Jön egyre lejjebb, már szinte földet ér, amikor robban. Én még ilyet nem éreztem, olyan volt, mintha két kézzel mellbe taszított volna valaki, alig bírtam megállni a lábamon. Vajon mit érezhetett ő? Szerintem aznap nem sokat hallhatott, de megmutatta, milyen az igazi bátorság. Na, ő az, aki szerelmes a hatalmába! Kíváncsi vagyok mire vitte, mert ha nem talált egy harcoló alakulatot, nem tudom hol éli ki magát. Viszont a katonáit nem irigylem, mert nem az lenne a fő szempont, hogy ők mennyire maradnak meg.

G őrnagy, zászlóaljparancsnok. Komoly pozíció ez, akkoriban nem repkedtek úgy az aranycsillagok, őrnagy volt a 3.000 fős laktanya parancsnoka is. Erre az emberre a legjellemzőbb, hogy szilveszter éjfélkor bejött létszámellenőrzést tartani. Azt kívántuk ez legyen az életben a legnagyobb öröme, nem lepődnék meg, ha tényleg így is lenne. Végigjárta a ranglétrát, a kora miatt már ez járt neki. Több száz embernek parancsolt, de hogy ezt értette is volna, arról nem vagyok meggyőződve. Ki foghatta a kezét, hogy megtűrték? Hát nem az érdemeiért kapta a beosztását!

A fentiek csak néhány jellem, akik valamikor, valamiért egy időre hatalmat kaptak az embertársaik felett. Ezek a típusok ugyanúgy előfordulnak a civil életben is. Sőt, ahogy közelednek a választások, egyre több példát fogunk látni. Mi az egészből a tanulság? Talán csak annyi, hogy a hatalom olyan, mint a kés, a villa, meg az olló: nem mindenkinek a kezébe való!

Nem kevés. A MOL tavalyi hivatalos közlése szerint legalább (a hangsúly a legalábbon van) 340 milliárd m3. A kutatófúrásokat végző Falcon körülbelül 1.200 millárd m3 gázról beszél. Hogy ez mennyire sok? Nagyon. Magyarország éves gázfelhasználása 10 milliárd m3 körüli (és egyre csökken). Magyarán jó időre fedezve lenne a szükségletünk, ha sikerülne megoldani a mező kitermelését. Egyszeriben gazdasági potenciált tekintve egy magasabb szintre kerülnénk. Az egyszerűség kedvéért 100 Ft/m3 áron számolva a gázt, 120.000 milliárd Ft értékről beszélünk. Ez a magyar államnak mai szinten nagyjából 10 évi teljes költségvetése. Arról nem is beszélve, hogy nem függenénk többé az orosz gáztól, és a Nabucco vezetékre szánt pénzt is költhetnénk másra.

A probléma az, hogy gáz van a próbafúrásokkal is. A körülmények nem szokványosak, a technológia pedig "bejáratós". A makóit a világ egyik legnagyobb nem konvencionális lelőhelyének tekintik. A geokémiai folyamatok révén keletkező földgáz az üledékrétegek növekvő súlya, vagy tektonikai nyomás révén az anyakőzetből elkezd felszín felé vándorolni. A földgáz ezen migrációjának egy záróréteg állja útját, és az alatta lévő kőzetben (csapda) megindul a földgáztelep képződése. Ez történik normál esetben, de Makón a gáz javarészt benne van a kemény kőzetben. Néhány nagy olajtársaság már egy új kőzetaprító technológia segítségével termelt ki hasonló lelőhelyekről gázt. De itt nálunk extrém körülményekkel találkoztak. A mező 6-7.000 méter mélyen van. A Kárpát-medencében nagyon vékony a földkéreg, ezért ilyen mélységben a hőmérséklet már 200 °C feletti, és a nyomás 1.000 bar-os nagyságrend. Ilyen körülmények között az acél folyik, ebből adódóan a technika baromi drága. Egy kút kb. 100 millió dollár, és több száz kellene belőle.

Na ezért nem a MOL a fő játékos ebben a történetben. Egyszerűen nem engedheti meg magának. Ha nem sikerül megoldani és addigra beletettek 10-20 milliárd dollárt, azt nem bírnák el. Ez nem a magyar olajvállalat súlycsoportja. Esetleg az állam megtámogathatná, de hát a MOL jórészt külföldi tulajdonban van, így a hasznon is ennek arányában kell osztozni. A magyar állam viszont a bányajáradékot attól függetlenül megkapja, hogy melyik vállalat termeli majd ki a gázt. Egyelőre viszont várnunk kell, hogy mikor lesz valóban gáz!

Van egy hely az Óperencián innen, ahol jelentős számú birka szorult egy akolba. A szabad legelőkön eltöltött 20 év sem volt elég, hogy oldódjon a zsigerekbe ivódott csordaszellem. A nyáj még mindig azt a pásztort várja, aki majd megmutatja a "helyes utat". Egyenként mind tisztában vannak azzal, hogy a karámban fogy a levegő, de mégis inkább gyáván meghunyászkodnak. Nem értik, vagy csak nemtörődömségből mondanak le a szabadság, és a demokrácia értékeiről, végülis ugyanaz az eredménye. Kényelmesebb a langyos dagonya, hiszen abból kimászni felelősségvállalással jár! Önállóan gondolkodni? Tenni azért, hogy ne így legyen? Hát hogy is képzelitek, nehogy már mozdulni kelljen! Na szóval kedves csendes, birkatürelmű barátaim, a helyzet az, hogy a Ti felelősségetek, hogy hagyjátok a lezüllést, a pásztorok elkurvulását. Az "úgy sem lehet tenni semmit" szólamokat hangoztató birkákat a legszívesebben kikergetném az erdőbe, hogy tanuljanak meg önállóan létezni.

Mivel erre van igény, meg is jelennek azok a pásztorok, akik az ilyen mindent tűrő, teszetosza birkákat szeretik. Mert mellettük lehet szétlopni az egész karámot! Ez a nyáj azt sem látja, hogy mindegy, hogy piros, vagy narancssárga szűrben vannak a pásztorok, ugyanazt teszik. A birkák gyapjára csak a saját falkájuknak a jól tartásáért van szükségük. Ha a soraikba tartozó terelő kutya tesz olyat, amit egyébként a másikon számonkérnek, akkor a sorok összezárnak, és bizonyosan az ellenség ármánykodása volt az eltévelyedés oka. A mi kutyánk kölykével elnézőek vagyunk. A gerinces kutyák pedig szépen lassan kiszorulnak, mára már tulajdonképpen veszélyeztetett fajnak tekinthetők. Az utóbbi időben a helyzet annyiban változott, hogy megjelentek egyes kosok, akik azt tartják a "jobbik" megoldásnak, ha mindennek neki mennek, mindent elleneznek. Ezzel csak az a gond, hogy a világon semmilyen megoldási javaslatuk nincsen. A birkák tűrésének legjellemzőbb példája, hogy jövőre olyan pásztorok kezébe akarjuk adni a kormánypálcát, akik kizárólag az ediggi - kétségkívül katasztrófális teljesítményt mutató - hajtók tetteinek tagadásából élnek. Ebben a légkörben virágozhat a közös tulajdon kisíbolása, csak most néhány évre mások jönnek.

Hát ezért kell végre minden birkának belenéznie a tükörbe: mennyire is vagyok felelős én magam mindezekért? Mit is tehetnék, hogy végre olyan pásztoraink legyenek, akik végre a közös ügyeink megoldására törekednek? Ehhez bizony szerepet kell vállalni! Még egyszer: részt kell venned a közélet megújításában! Nem feltétlenül kell képviselőnek lenned, de a saját közösségedben kezdeményezned kell az együttgondolkodást. Azt aki Téged képvisel, miért hagyod, hogy pártközpontokban válasszák ki, ki tudja milyen háttéralkuk eredményeként? Nem olyan emberre kellene bízni, aki a közösségben köztiszteletnek örvend? Az ilyen képviselők azután biztosan azt a tartalmat képviselik, amit a saját közösségükkel együtt határoztak meg. Soha nem mondtam azt, hogy ez egyszerű lesz, de ha meg sem próbáljuk akkor mindenkinek marad az a lehetőség, hogy a karámban bégethet az idők végezetéig...

karikatúra: T-boy

Elmondtam már százszor azt, hogy mi lesz, vagy mi van, 
ugye most vágod, hogy sajnos ez volt igaz. 
Pofátlanul korlátoztad haver a versenyt,
amit ezért kaptál, azt tutira megérdemled.
Sőt örülj neki, hogy ennyivel megúsztad,
mert ha rajtam múlik még pár évet rád is húznak.
Azt gondoltad, mindig úgy lesz ahogyan akarod,
mert Te vagy az erősebb, a feltételeket megszabod.
Tudod ki vagyok én öreg, ezt soha ne feledd?!
A kib....tt ügyfél, akinek a pénzét kezeled.
Ha valaki átver azt kurvára rühellem,
és nem erősségem ilyenkor a türelem.
Vetíts csak arról, hogy értünk tetted,
azért, hogy a plasztik jobban elterjedjen.
A képmutatásodtól kiráz a hideg,
mindjárt megmondom, hogy mi legyen a tied...
Itt megáll az ész, te meg mész tovább,
de ész nélkül hova jutsz, ha beverik a pofád... 

Fogod öcsém miért kaptad? Ez a való világ,
Pénz, bankok, kartellek, na meg a bírság.

1. Ideológia hovatartozás

A készen kapott ideológiák alattomos kis szerzetek. Észrevétlenül lopóznak be az életünkbe, és a hátizsákjukban hozzák magukkal a gondolkodás legnagyobb ellenségeit: a sémákat. Nagyon könnyű megszokni őket, mert kényelmesek, felmentést adnak a józan ész használata alól. Minek törjük a fejünket, amikor mindenre itt vannak a kész válaszok? Véleményünket véglegesnek, ítéleteinket tévedhetetlennek és abszolútnak tekintjük. Akin nem ugyanaz a szemüveg van, az pedig csak tudatlan lehet. Minél kevésbé akarja megérteni amit mondunk neki, annál hangosabbak leszünk. Hát nem érted? Ha blogolsz, vagy rendszeresen kommentezel, akkor tudod miről beszélek. Abszolút igazság nem létezik, ezért kéretik a prófétákat is egészséges kritikával szemlélni. És attól még nem minőségi egy vélemény, hogy olyan forrásokból vesszük, amelyek minket igazolnak!

2. Így szoktuk

Ez a kedvencem! Hányszor hallottam már. Az emberek nem hülyék, legtöbbször pontosan tudják, hogyan lehetne egy dolgot jól csinálni. De miért is szólnának, miért is tennének bármit? A langyos víz roppant kényelmes, és még jót is lehet mulatni azokon, akik esetleg megpróbálnak változtatni, de a nagy tehetetlenség miatt szélmalomharcot vívnak.

3. Vezetői inteklettus, szakértelem hiánya

Aggasztó méreteket kezd ölteni az a jelenség, hogy hozzáértés és képességek nélkül kerülnek emberek felelősséget igénylő pozíciókba. Ez a gondolkodásra való restségnek egy olyan oldalága, melyben azt hiszik, mások sem gondolkodnak. Egyszerűen hülyének néznek bennünket! Aki ilyen megbízást kap általában tisztában van vele, hogy csak korlátozott idő áll a rendelkezésére kihasználni a helyzetét. A képességek hiányát magabiztossággal próbálja palástolni, a gondolkodás pedig a legnagyobb ellensége. De a valódi felelős mégis az, akitől a megbízását kapta. Erről miért nem beszélünk soha? Ezek az emberek még arra sem veszik a fáradságot, hogy átgondolják, milyen következményei lehetnek a dolognak. Úgy viselkednek, mint a pici gyerekek, akik amikor játék közben becsukják a szemeiket, akkor meg vannak győződve róla, hogy őket sem látják.

4. Jogom van hülyének lenni

Ennek az esetnek olyan sokféle megnyilvánulásával találkozhatunk, hogy már talán nem is tudatosul bennünk. Erről van szó, amikor valaki egy nap alatt tízegynéhány céget elad, de fogalma sincs hogy kinek. Amikor egy cég vezetése azt mondja, hogy nem volt tudomása a mértéktelen végkielégítésekről. Amikor a politikus azt nyilatkozza, hogy az általa felügyelt szakterületen feltárt visszaéléseket gonosz ismeretlenek követték el, és véleménye szerint ez még csak a jéghegy csúcsa. Amikor közel sík területen alagutat építenek. De ebben a csapatban játszanak azok is, akik lelkesen szavaznak a teljesíthetetlen (mindenkinek minden jár típusú) ígéretekre.

5. Hitelfelvétel

Meggyőződésem, hogy ha a hitel felvétele előtt mindenki alaposan átgondolná a feltételeket, és a következményeket, illetve ezeket összevetné a saját körülményeivel, akkor nagyon sokszor nem került volna sor a szerződés megkötésére. Valamelyik nap a rádió egyik műsorában hallottam bebukott hitelfelvevők eseteiről. Kivétel nélkül mindegyiküknél a túlvállalás volt az igazi probléma. Aki nem tud 20 eFt törlesztőrészlet emelést kigazdálkodni, ne kockáztassa a lakását!

6. Lánclevelek továbbküldése

Továbbítsd ezt a levelet különben valami szerencsétlenség ér... Vagy egy beteg kisfiúnak fognak átutalni pénzt, ha minél több embernek megküldöd... Valahogy mégis mindig vannak akik továbbítják!

7. Árubemutatók

Szintén a Kossuth-on hallott eset: Buszos kirándulás része a hiper-szuper masszázs fotel bemutatója. Most akciósan, Uniós támogatással 800 ezer helyett, csak 250 ezer. És ehhez ott a helyszínen lehetőség van OTP hitel felvételére. 11-en, többségében nyugdíjasok "éltek a lehetőséggel". Az áru tényleges piaci értéke bőven 100 ezer alatt van.

8. Értesítés nyereményről, amiért nem is jelentkeztünk

Telefon: Tájékoztatjuk, hogy Ön a nyereményjátékunk szerencsés nyertese. Egy nílusi utazással lett gazdagabb, melyhez irodánknál veheti meg a repülőjegyét. (Ez pedig annyiba kerül, mintha rendesen befizetnénk erre az útra.) Ugyanennek egy másik változata, amikor levelet kapsz, hogy már több sorsoláson túljutottál, és már csak egy lépésre vagy a szerencsétől. Aki ennek felül, az mégis mire számít?

9. Gépjármű vezetésének stílusa

Egy szép nyári délután a Sopronból Szombathely felé vezető úton jön mögöttünk egy fekete Suzuki. Fiatal barátunk mellett csinos barátnője, így aztán baromira duzzad benne a tettvágy. Folyamatosan előzgeti az egybefüggő kocsisort. A nagy forgalom miatt többszáz méteres az oszlop, előzésből csak úgy tud visszajönni, ha valaki beengedi. Csak amíg én láttam háromszor tette meg. Neki indul, majd lesz valahogy! Minden alkalommal leszorított valakit. Jogod van hülyének lenni idióta barátom, de a szembejövők és a leszorítottak életével is játszol! Az a baj, hogy lesz egyszer olyan, amikor Te már csak majd utólag gondolkozhatsz a dolgokon!

10. Közhelyek használata

Nem is vesszük észre milyen gyakran használunk közhelyeket, és általuk felmentve érezzük magunkat a gondolkodás alól. Az igazság tartalmukkal ma már senki nem foglalkozik. Csak illusztrációként szúrom be ide Flaubert Készen kapott fogalmak szótára című gyűjteményét. Az ábránd, a hülyeség és a törvényesség meghatározásait különösen találóaknak tartom.

 A végére egy mondás az emberiség egyik legnagyobb gondolkodájától:

Két dolog végtelen: az Univerzum és az emberi hülyeség. Bár az előbbiben nem vagyok biztos. (Albert Einstein)

Jusson el a hír minden itt lakó fülébe,

A tetteknek már nálunk is van következménye.

Kiket a hatóságok hazugságon kaptak,

Azoknak nevei szégyenfalon soroltatnak.

Az Igazságügy által működtetett szélhámos kereső,

Megmutatja, ha a tevékenységtől eltiltott egy cégvezető.

A keresőbe gépeld be a nevet,

És megtudod, hogy a Bíróság mondott-e róla ítéletet.

Ellenőrizd vállalkozásod partnerét,

Jelent-e neki valamit a tisztesség.

Ha kíváncsi vagy, áll-e bármilyen eljárás alatt,

Kérdésedre választ, az egyesített feketelista ad.

A tisztánlátáshoz szeptember 15. egy újabb határkő,

Köteles minden állami és önkormányzati vezető,

Bárki számára hozzáférhetővé tenni az interneten,

Hogy a köznek pénzéből fel mennyit vehet.

Nézzétek hát, mit jelentetnek meg honlapjaikon a közcégek,

És jelezzétek, ha a kötelességüknek nem tesznek eleget mégsem!

E-vel szerkesztett jegyzetek rendesen e remek mesterek kenyere, de mert megtetszett, e helyt kedvelt elemem - mely egyben jegyzetem neve - egyen jelekkel jelentetem meg. Keress nevet feddhetetlen embereknek! Ezen esetben ez lesz szerepem.

Segedelmedet kedvelem, jegyzeted lentebb helyesnek veszem. Kedved leled benne, erre fel tedd meg! Lelsz szellemesebbet, ne restelkedj, fejeld meg vele e keretet.

Egyenes emberek neve egyen jelekkel.

Melyet leled legjellegzetesebbnek?

 Ne feledd megtenned jeled!

Valamilyen tekintetben mindenki más, mint a többiek. Másképpen öltözködünk, más szokásokat követünk, másban hiszünk, mások a gondolataink és még sorolhatnám tovább, hiszen mindannyian egyediek vagyunk. Belső indíttatásból gyakran törekszünk is arra, hogy mások legyünk, hiszen szeretnénk kitűnni a tömegből, ez egy alapvető emberi tulajdonság. Szerintem éppen az a szép az életben, hogy valamilyen tekintetben mások vagyunk, mások lehetünk. Hova is jutna a világ, ha mind egyformák lennénk, például mindannyiunknak ugyanaz a nő tetszene?

Mielőtt még valaki a bevezető gondolatot "szélsőségesen liberálisnak" értelmezné - mert manapság ezt a címkét kapja, aki nem utálja a melegeket, a cigányokat, a zsidókat, vagy a pirézeket, és ez még a kevésbé durva változat - az "okosságokat" megelőzendő itt kell leszögeznem, hogy a másság természetesen csak addig kaphat teret, amíg a törvények által megszabott határokon belül marad. Magyarán ha a kisebbségek tagjai nem jogkövetők, akkor annak meg kell, hogy legyen a következménye, de egyes tagjainak tettei alapján általánosítani több, mint butaság. Magam is kifejezetten elítélem például a cigány népesség egy részének az életmódját, az erőszakos viselkedésüket, de egyrészt még ha jellemzőek is közöttük egyes normaszegések, ki gondolja azt, hogy kivétel nélkül mindegyikük ilyen, másrészt pedig a többséghez tartozók között is találhatunk ugyanilyen törvénytelenségeket elkövető embereket. Ebben az esetben viszont a magunk fajtával szemben is általánosítanunk kell... Csak megjegyzésként: én még nem nagyon halottam a köz vagyonát lenyúló romákról, erőszakos cselekményeket elkövető melegekről. Vagy ahol mi vagyunk kisebbségben (pl. Szlovákia), ott mennyire fel vagyunk háborodva, ha a többség a magyarokkal kapcsolatban általánosít? Kettős mérce?

Még egy axióma: senki nem maga választja a kisebbségi létet. Magyarán cigánynak születik, zsidóként az ősei vallását követi, melegként pedig a genetikai adottságait követi. Így tehát bárkivel megtörténhet. Veled is megeshetett volna. És akkor mit csinálnál?

De nézzük már meg, hogy valójában mi is az alapja ennek az előítéletességnek? Ha valaki különbözik tőlünk, és van vele kapcsolatban akárcsak egy rossz tapasztalatunk, akkor nagyon könnyű eljutni oda, hogy miatta (és a hozzá hasonlók miatt) vannak a problémáink. Ha minden gondunkat rajtunk kívül állókra hárítunk, akkor nem kell felelősséget vállalni saját magunkért. Ez nálunk nemzeti sport. Ezekben a jelentős bizonytalansággal terhelt időkben erre óriási az igény, ezt lovagolják meg a politikai kalandorok. Hisz megoldást nem kínálnak, csak erőszakot.

A kisebbségekkel ellenséges emberek gyakran hivatkoznak erkölcsre és igazságra, pedig éppen ezek alapján nem általánosíthatnának. Elég, ha csak a normáink alapjául szolgáló írás némely fejezetét elolvasnák. Kifejezetten ajánlom a Szodoma és Gomorra elpusztítása előtt Isten és Ábrahám között lezajlott alkudozást áttanulmányozni, ahol még az Úr is megbocsátott volna a bűnös városoknak, ha van közöttük 10 igaz ember. Talán még ennél is tanulságosabb Jézus "ítélete" a parázna asszony felett:

"Az vesse rá az első követ, aki büntelen közületek."

Tehát, ki érzi magát erre felhatalmazottnak?

A napi híreket elárasztó ilyen-olyan korrupciós botrányokat olvasva, Rideg Sándor, Indul a bakterház című regénye főhősének, Regős Bendegúznak egyik örökérvényű mondása jutott eszembe: Humjuk be a szemünket, oszt falatozzunk.

Mert tulajdonképpen így viselkedünk. Persze amikor kiderül egy 100 milliós végkielégítési ügy, vagy a közpénzen foglalkoztatott sajtómunkás, akkor felettébb háborgunk rajta, idézhetném itt bármelyik a témával foglalkozó blog kommentjeit. Pedig ez csak a jéghegy csúcsa. Az ehhez hasonló stiklik teljesen általánosak (az ügymenet gyorsításához szükséges kenőpénz, a levajazott megbízások, az ismerősök ismerőseinek alkalmazása, pályázati pénzek elosztása és még sorolhatnám). De a saját környezetünkben mégsem csinálunk ezekből felhajtást, mert féltjük a munkahelyünket, netalán a saját kis mellékesünket. Majd 10 évig dolgoztam a közigazgatásban, és azt tapasztaltam, hogy még a jóérzésű emberek is inkább alkalmazkodtak a körülményekhez (Bendegúz effektus), mint vállalják a konfliktust. Olyannal, aki tett is volna ellene, még nemigen találkoztam. Mindenki arra vár, hogy majd valaki más tesz helyette valamit, a másikat tolná előre utat törni azzal, hogy ő majd később csatlakozik.

A korrupció megjelenési formáit Magyarországona Transparency International és a Freedom House pártfinanszírozás rendbetételét megcélzó projektje alapján készült írás jól szemlélteti. Egy kiemelés a tanulmány megállapításaiból:

"Az ellopott pénz összegét nyilván csak megbecsülni lehet, de az így kapott adatokból még az alacsonyabbak is riasztóak. A cégvezetőkkel folytatott interjúkból az derült ki, hogy az állami megbízásoknál 10-20 százalék körül mozog a korrupciós díj, a Transparency szerint pedig a visszaélések akár 20-25 százalékkal is drágíthatják a beszerzéseket. A magyarországi közbeszerzések összegéről a legfrissebb adat 2007-es, akkor mintegy 1750 milliárd forintot költött el az állam ilyen módon. Ha a legalacsonyabb, 10 százalékos korrupciós arányt vesszük, akkor 175 milliárd, ha a Transparency becslésének felső, 25 százalékos határát nézzük, akkor 437 milliárd folyt el az adófizetők pénzéből." (Csak összehasonlításképpen a Kormány megszorító csomagja 400 milliárdos elvonás.)

Tényleg szükségszerű, hogy ilyen mértékben a mindennapjaink részévé váljon? Ha Te sem szeretnéd, akkor csatlakozz ahhoz a petícióhoz, amely az Európai Bizottságot és a tagállamokat sürgeti a korrupcióellenes szabályozások mielőbbi megalkotására.

Persze nem egy jogszabály életbe lépésén múlik a dolog, hiszen a korrupció most is törvénybe ütköző cselekedet. És nem is az EU hatásköre ezt a helyére tenni. De mégis, ha a nemzetközi szavazásban sokan lennének Magyarországról, akik azt mondják, hogy elég volt, akkor annak azért lenne egy üzenet értéke. Jelenleg a portugálok szeretnék leginkább megállítani a korrupciót 3.138 szavazattal. Magyarországról én voltam a 49. aláíró. Lássuk mennyien nyilvánítjuk ki az akaratunkat!

Kedves Szlovák Barátaim!

Az utóbbi időben a politikusaitok közt az a módi, hogy mint a gazdájának megfelelni akaró házőrző, vicsorognak a maguk által felállított kerítés déli oldalán túlra. Teszik ezt azért, mert így remélik megkapni tőletek a buksijukra a simogatást. A mieink ebben a vonatkozásban egyszerűen csak töketlenek, de nálatok számos komplett idióta szeretne ilyen módon érvényesülni. Csak annak van szüksége folyton bizonygatni a saját államisága mibenlétét, aki maga sincs tisztában vele, így ezek a reakciók kizárólag a kisebbrendűségű érzések kompenzálására szolgálhatnak. Hát valóban ilyen nyelvtörvényes, kiutasítós szomszédságot akartok velünk? Barátaim, szóljatok, hogy tudjuk mire számíthassunk! Mert amilyen az adjon isten, olyan lesz a fogadj isten.

Mindkét országban akad néhány kevésbé bonyolult életforma, akik azzal vezetik le a komplexusaikat, hogy hazafiasdit játszva szaggatják a kerítést. De éppen a normális szomszédságot akaró többségnek a felelőssége az indulatoknak a megfékezése. Mert most úgy látszik, hogy ezek határozzák meg a kapcsolatunkat. Vagy részetekről tényleg erre van igény?

Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba! Tessék végre megszólalni, kinyilvánítani az akaratotokat! Ha továbbra is ilyen csahos kutyákon keresztül viszonyultok hozzánk, akkor ne csodálkozzatok azon, hogy mi sem fogunk rajongani értetek.

Játszunk hát sértődésesdit! Soroljuk csak a sérelmeinket! Tegyük lehetetlenné a területeinken élő kisebbségek életét! Legyünk durcás gyerekek, akik látni sem akarják egymást! Mindenki maradjon otthon, és puffogjon magában! És majd az (EU) óvónéni igazságot tesz közöttünk...

Mikor jutunk el oda végre, hogy mindkét országban azok fogják a közbeszédet uralni, akik jó szomszédságban szeretnének élni? Akik megértik, hogy csak azt várhatjuk a másiktól, amit mi is mutatunk felé? Én mindenesetre azt kezdeményezem, hog nyújtsunk baráti jobbot egymásnak.

Várom válaszotok!

Ez nem egy olyan "bejelölöm az ismerőseimet" hálózat, hanem éppen fordítva, olyan embereket szeretne egy közösségbe szervezni, akik nem ismerték egymást, de mégis hasonló értékrenddel rendelkeznek.

Kimondottan olyan embereknek kíván fórumot biztosítani, akik alapvető értéknek tekintik a tisztességet. Hozzátartozik a személyiségükhöz és nem is szeretnének megválni tőle. Meggyőződésem, hogy sokan vannak ilyenek, de ez sajnos ma nem kifejezetten trendi tulajdonság. Hát legyen az!

Most itt az alkalom, hogy azok találkozhassanak, közösségbe szerveződhessenek, akik tenni szeretnének ezért. A grafománok írhatnak blogot, a helyi és az országos közéleti események megvitatásához bárki indíthat fórumokat. Az oldal rendelkezik egyéb közösségi szolgáltatásokkal is (kép- és videó feltöltés, rendezvények, helyi csoportok szervezésére van lehetőség, és az oldal saját szájíz szerint átalakítható). Ha valaki nem íróként, hanem egyszerűen olvasgatóként szeretne csatlakozni, akkor is itt a helye. Már azzal is segít, ha vele is növekszik a tisztesség támogatóinak tábora.

Amennyiben úgy érzed, hogy a fentiekben leírtak Neked szólnak, akkor csatlakozz Te is a Tisztesség Közösségi Hálózathoz. Ez csak a keret, a tagoknak kell tartalommal feltöltenie. Ne feledd, ez csak rajtad múlik!

A pénzintézetek ügyfelekkel szembeni magatartása már régóta szúrja a szemem. Az elmúlt 10 évben 5 bankkal volt kapcsolatom, de maradéktalanul egyikkel sem vagyok elégedett. Tisztában vagyok azzal, hogy egy bank nem jóléti intézmény, és nyilván minden ilyen vállalkozásnak az a célja, hogy nyereséget hozzon a tulajdonosainak. Azonban egy üzlet mégis csak az ügyfelekért van, és nem önmagában azért, hogy legyen. Ezt sajnos elfelejtették, pontosabban Magyarországon soha nem is alakult ki egy ilyen szemlélet. Itt még sokak számára mindig úgy működik a rendszer, mintha csak egyetlen - a nagy zöld - bank létezne. Pedig ezek az idők már régen elmúltak!

Meggyőződésem például, hogy az OTP már régen regionális multi lehetne, ha nem Csányi vezetné. Sokan el vannak ájulva tőle, hiszen az ország egyik leggazdagabb embere. És mégis milyen érdeme van azon kívül, hogy jókor volt jó helyen? Úgy vezényelte le a bank privatizálását, hogy neki jó legyen, az irányítás a kezében maradjon. Az is érdekes, hogy senki nem tud mellette megmaradni. Az elmúlt 2 évben, 3 operatív irányítást végző igazgató távozott, utoljára 2 hete Urbán. Nekem a megnyilatkozásai is a rendszerváltáskori TSZ elnökökre hasonlítanak, akik hirtelen nem értették, hogy ha eddig mindenkinek adtak, akkor ezek most miért tagadják.

Ha valakinek kapcsolata van/volt az OTP-vel, akkor tudja, mire gondolok. Tessék megnézni bármilyen pénzintézeti kamatokat, költségeket összehasonlító oldalt a neten, a mi bankunk minden tekintetben a sor végén kullog. A szolgáltatás minőségéről nem is beszélve. Magam is tudnék legalább 5 olyan történetet mondani, amikor megpróbáltak megvezetni. Ez időnként szándékos volt, de néha egyszerűen az ügyintéző tudatlansága. A vezetőkön és az alkalmazottakon is érződik egyfajta gőg, hogy akinek nem tetszik, az menjen máshova. És ami a borzasztó, hogy megtehetik, mert még mindig nagyon alacsony nálunk a pénzügyi tudatosság. Mielőtt bárki elkezdené, hogy a többi multi bank sem jobb, és az OTP legalább magyar, álljunk meg. Igen, ez igaz, de ez nem elegendő indok arra, hogy béka feneke alatti színvonalon működjenek. Igenis, rá kell őket kényszeríteni arra, hogy felismerjék, az ügyfelekből élnek. Ha ez újdonság, akkor jobb, ha lakatot tesznek a fiókok ajtajaira. Nekem  igazából az fáj, hogy ez a bank mélyen a lehetőségei alatt teljesít, mert gyengén menedzselik.

De igazából nem a nagy magyar pénzintézetet szeretném vegzálni, sokkal inkább az ügyfélellenesség, mint a pénzügyi szférában általános jelenség érdekel. Hogyan tehetik ezt meg?

Először is van egy szerencsétlen felügyeleti szervünk, ami nagyjából egy sóhivatal szintjén működik. Egyszer én is írtam nekik egy ügyben, a válasz az volt, hogy "értesítették a pénzintézetet, hogy vizsgálják ki a szóban forgó esetet"! Ez igen, eddig terjed a hivatal hatásköre?! Mégis mire számítanak? Azért fordultam hozzájuk, mert a bankkal nem jutottunk dűlőre. Egy ilyen levél után biztosan megijednek és a vizsgálatot követően nekem adnak igazat... És ezt simán lehet, mert néhány ezer forintért biztosan nem fogok évekig a bíróságra járni. Ezt tudják a bankok is!

Másodszor kialakult Magyarországon egy banki gyakorlat, hogy minden költséget rá lehet hárítani a népre, mert azok annyira tudatlanok, hogy ezt be is nyelik, sőt igazából észre sem veszik, akkor meg miért ne tehetnénk. Hányan értik meg a havi számlaértesítőjüket? Szerintem az emberek fele sem. De ezzel még talán optimista is vagyok. Hányan értik a hitelfelvételkor a szerződés feltételeit? Egyszámjegyűnél több százalékot nem becsülnék. A szerződést teljes egészében pedig  úgy gondolom, hogy sem a banki alkalmazottak, sem a közjegyző nem érti, nemhogy az ügyfél.

Mostanában kezd kibújni a szög a zsákból. Egy egyébként rosszul előkészített törvényjavaslat a bankok megrendszabályozására azért arra jó volt, hogy rámutasson a kirívó visszásságokra. Néha már sajnálom Felcsuti Pétert a Bankszövetség elnökét, mert oda kell állnia, védeni a mundér becsületét, amikor az eddig is sejtett hazugságaikról kiderült, hogy valóban azok. Nem vagyok egy ideges típus, de néha szívesen leöntöttem volna egy vödör hideg vízzel, mert azért a pofátlanságnak is van határa.

Következzen néhány példa a direkt ügyfélellenes magatartás szemléltetésére - kedves bankos marketinges szakemberek, ezeket tessék megmagyarázni, mert biztosan nem ezt tanították az iskolában:

Nem szólnak, amikor a szerződés feltételeit módosítják. Ez naponta megtörténik, anélkül, hogy észrevennénk. Teljesen általános eljárás ugyanazért a szolgáltatásért, valamilyen címen újabb költséget felszámítani. Ezzel az ember akkor szembesül, amikor megkapja erről az elszámolást. Szerintem egy szerződést csak úgy lehet módosítani, ha erről a másik felet tájékoztatjuk. Na, ezt a tisztelt pénzintézetek tudatosan úgy teszik meg, hogy arra hivatkoznak: a bankfiókban kifüggesztették az értesítést. OK! Én meg a kamrában ragasztottam ki egy cetlit arról, hogy részemről hogyan szeretném a szerződésünket megváltoztatni. Mennyire életszerű, hogy mindenki folyamatosan bejár azért, hogy ezeket a módosításokat nyomonkövesse? Akkor fogadnám el a dolgot, ha a havi értesítőben kiemelt módon tájékoztatnának, hogy X nap múlva így módosulnak a feltételek. Csak hát akkor biztosan lennének, akik átgondolnák, hogy kell-e ez nekik, és esetleg felmondják a bankkal a kapcsolatukat.

Nem adnak semmilyen indoklást arról, hogy miért módosítanak a feltételeken. Érdekes módon még egyik pénzintézetnek sem jutott eszébe, hogy talán az ügyfelet is tájékoztatni kellene arról, miért szükséges az emelés. Vajon miért? Az ember ilyenkor nyilván azt feltételezi, hogy azért mert nincsenek elfogadható indokaik. Magyarán sunnyognak! Ez biztosan nem tesz jót a bizalomnak. Pedig szerintem a banki üzlet alapja a bizalom.

Az új előírások miatt, most már közölniük kell az indokokat. Így viszont bejött egy újabb tényező, ami csak tovább rombolja az eddig sem fényes renomét. A következő okok miatt emelték meg elismerten, és hárították át ezzel az ügyfelekre a költségeket: drága reklámkampány, a dolgozók bérköltségeinek megemelkedése, hiteleiket nem fizető ügyfeleken elszenvedett veszteségek fedezése. Magyarán minden kockázatot ránk tolnak. A legalattomosabb talán az, hogy még a rossz működésükért sem akarnak felelősséget vállalni. Mert itt erről van szó!

Az előzőekkel összefügg, de mégis megérdemel egy külön bejegyzést: amikor a gazdasági hatások negatívan befolyásolják a feltételeket, akkor azt azonnal az ügyfelekre hárítják, amikor viszont fordul a szél, akkor azt nem érvényesítik, hanem lenyelik a hasznát. Lásd: hitelszerződéseknél az euro árfolyam változásai.

A tudatos félrevezetés szerencsére egyre nehezebben kivitelezhető, mert emiatt egyre nagyobb értékű bírságokat szabtak ki. Ide tartoznak az olyan reklámok, amelyek nem fedik a valóságot. Az egyik legismertebb talán amikor a Citibank a tőkegaranciával reklámozott befektetésekért semmilyen felelősséget nem vállalt, az ügyfeleiket rábeszélték a Lehman Brothers kötvényeire, amelyek mára annyit érnek, mint a papír, amire nyomták őket. Az igaz, hogy az ügyletben közvetítők voltak, de akkor miért nem hívták fel az ügyfelek figyelmét arra, hogy ők NEM GARANTÁLJÁK egy esetleges csőd esetén a visszafizetést. Ezt az apró tényt biztosan nem véletlenül felejtették el megemlíteni.

Hogy más pénzügyi szervezetek se maradjanak ki, röviden a biztosítókról. A díjak indexálásáról korábban már elkövettem egy rövid esetleírást. De amit ennél még érdekesebbnek tartok, hogy a biztosítóknak kétféle embere van: az egyik amikor meg akarja kötni az üzletet fűt-fát megígér, a másikkal akkor találkozunk, amikor bekövetkezik a baj, és ő rögtön azzal kezdi, hogy ugye tudom, hogy erre a biztosításom nem érvényes. Én már kétszer is belefutottam ebbe. Ezek ugyan bepróbálkozások voltak, és azok is maradtak, de azért roppant barátságtalannak tartom őket. Mi ez, ha nem átverés? A másik problémám a biztosítási ügynökökkel, hogy egy gyorstalpalón betanult szöveget mondanak imamalom szerűen. Mindenképpen valamit akarnak eladni, és nem az érdekli őket, hogy nekem mire van szükségem. Igazából felkészült emberükkel még nem is találkoztam, pedig nagyon szeretnék már egy ilyet látni.

A végére hagytam a kedvencem, a Providentet. Rengeteg sületlenséget olvastam már velük kapcsolatban különböző fórumokon, blogok kommentjei között. A legújabb trükk az, hogy odabiggyesztik a hirdetésbe, hogy az éves kamat pl. 38 %. Ezáltal már nem tűnik uzsorának a tevékenységük. Na, ezért találták ki a THM-et, ugyanis ez mutatja a (majdnem) teljes költségeket. Azt sokan elfelejtik, hogy egy hitel költsége akkor 38 %, ha felveszek 100 Ft-ot és egy múlva 138 Ft-ot kell visszafizetnem. Ha azonban ennek az összegnek már 1 hét múlva vissza kell adnom egy részét, és ettől kezdve minden héten újabb és újabb részletet, akkor ezek már nem 38 %-al kamatoznak, hanem jóval többel. Az első heti részlet pl. 52-szer annyival, és akkor a kamatos kamat hatásba még nem is mentünk bele. Ezért tessék csak a THM értéket szem előtt tartani!

Amikor a nagy hal le akarta nyelni a kisebbet, de az fennakadt a torkán!

(Helyszín: Tiszafüred-Örvény, Katamarán csónakkikötő és Kemping.)

Manapság mintha ezek a fogalmak nem férnének meg egymás mellett. Nekem egyébként is gyakran az az érzésem, hogy a jog direkt érthetetlen, az erkölcs meg sok esetben nem szempont. Miért kell ennek így lennie?

Hír: egyre többen nem tudják fizetni a hiteleik törlesztését, aminek a következtében megnövekedett az elárverezett lakások száma. Azt gondolom, hogy nem kevés esetben maguk a károsultak is erősen okai a kialakult helyzetnek, de itt sem érzem hogy a jogszerű egyben etikus és értelmes is lenne. Miért kell a hitelszerződéseket bikfa nyelven megfogalmazni? Szívesen letesztelnék egy közjegyzőt, hogy ő teljes mértékben érti-e azt, amit az ügyfeleknek felolvas? Ha akad ilyen jelentkezzen! Az a szerződés, amelynek a lényeges tartalmi elemei nem férnek el egy A4-es oldalon, már nem a józan észről szól.

Hír: nagy összegű végkielégítések a BKV-nál. Sajtótájékoztató: belső vizsgálat szerint jogszerű. Csak azt mondja meg nekem valaki, hogy ki a felelős azért, hogy milliárdos veszteséggel küszködő állami vállalatnál ilyen szerződéseket lehet kötni?

Hír: Magyarországon egy bírósági per átlagosan 2-3 évig tart. Na ez az, amit soha nem fogok megérteni! Az első tárgyalási napot követően milyen újdonságok merülhetnek még fel az évek során? Ki hiszi el, hogy egy bíró a két tárgyalás között eltelt fél évben érdemben foglalkozik egy adott üggyel? Szerintem max. néhány órát tölthet vele. Akkor meg minek ennyit húzni az ügyeket. Aki nem tud dönteni egy hónap alatt, az 3 év után sem fog. Én előírnám, hogy minden ügyet le kell zárni 3-6 hónapon belül.

Tapasztalat: telefon társaságnál felmondtam a szerződésem és elvittem a számomat másik szolgáltatóhoz. Kaptam több levelet is az elszámolásról, de véletlenül sem egyeztek. Telefonos ügyfélszolgálat: akkor most mennyi az annyi? Elmondják, felvétel készül. Várom a számlát, nem annyi. Újabb telefon, tisztázzuk. Hónapokig semmi. Egyszer csak ügyvédtől felszólítás: fizessek, vagy behajtást kezdeményeznek ellenem. Kérdésem a nagy tudású ügyvéd úrhoz: azt ugyan mivel bizonyítja, hogy mennyivel tartozom? Mondom: menjünk a bíróságra, de ott először azt kérdezik, ugyan mennyi a per tárgya?! Erre azt mondja nekem a jogi doktor: bizonyítsam én, hogy mennyivel nem tartozom. Ilyenkor azért elgondolkodom azon, hogy a jogon felvehetnék a tantervbe a józan ész című tárgyat is. Végül elküldtem melegebb éghajlatra azzal, hogy leszámlázom neki azokat a költségeket, amiket ő okoz nekem. Azóta nem hallottam róla.

Tapasztalat: lakásvétel, a kirótt illeték nem a szerződésben foglalt vételár után történt. Kérdés az adás-vételi szerződést jegyző ügyvédhez: ilyet lehet? Igen, ehhez joga van a hivatalnak, ilyenkor nincs mit tenni. OK! De akkor nézzük meg, hogy az eladó esetén is változtatták-e az illeték mértékét. Ugyanis, tegyük fel, hogy megveszek valakitől egy ingatlant 10 millióért. Kapok egy határozatot a hivataltól, hogy ők úgy értékelték az ingatlant, hogy 12 millió után kell illetéket fizetnem. Igen ám, de közben meg az eladó vásárol egy másik ingatlant 15 millióért. Neki kiróják az illetéket a szerződésben szereplő 10 és a 15 millió közti összeg után, eszükbe sem jutott hogy ha nálam változtattak, akkor ott is kellene (ebben azért vagyok biztos, mert nem is értették, hogy mi a bajom). Magyarán a 10 és a 12 millió közti rész illetékét duplán fizettetik meg. Bementem, megkérdeztem, mutassák meg azt a paragrafust, ami szerint duplán kell illetéket fizetni. Válasz: ilyen nem lehet! Akkor mondom legyenek szívesek vagy a másik fél esetében csökkenteni az illetéket, vagy az eredeti vételárat elfogadni. Egy perc múlva papírom volt az utóbbiról.

Tapasztalat: APEH-től levél (na vajon mi a gond?): 30 eFt bírság, mert elmulasztottam egy papírt beadni. Hivatalba be, nézzük meg mikor jártam ott. Dokumentálva van náluk x hó, y napján. Mondom én mindent leadtam. Válasz: nem lehet, mert ez a bizonyos papír nincs meg. Gondolkodjunk: ez a papír előfeltétele egy másik kiadásának, ami viszont a kezemben van tőlük. Akkor hogyan adták ki? APEH ellenőr fejvakarás: hát az sehogy sem lehet. Akkor talán nem kellene engem cseszegetni. Miben maradjunk? APEH ajánlat: fizessem a felét, a szabály, az szabály! Na itt vérszemet kaptam: alkudni is lehet?! Jól szórakoztam! Sajnos nem mindig ilyen vicces a történet a hivatallal.

Adjuk meg a császárnak, ami a császáré, de…

Több írásomban is kifejtettem már, hogy mennyire igazságtalannak tartom a jelenlegi adórendszerünket, amire a Kormány egyes intézkedéseivel mindig rá is tesz egy lapáttal. Azt látom, hogy ugyanazokat sújtják újra és újra, bárhogyan is akarják átrendezni az adórendszert. Csak azoktól vesznek el, akik „láthatóak”. Üssük csak azt a lovat, amelyik húz, hátha megdöglik!

Az SZJA vonatkozásában gyakorlatilag tarthatatlanok a fennálló arányok, nem lehet 1,5 millió emberre terhelni mindent. Tulajdonképpen ugyanez igaz a járulékokra is. Az EU-ban nincs még egy ország, ahol a lakosságnak ilyen kis hányadától vonnának el ilyen sokat. A rádióban hallottam egy beszélgetést arról, hogyan oszlott meg a múlt évben a befizetett SZJA a különböző társadalmi csoportok között. A hivatalosan önfoglalkoztató néhány százezer embernek (pl. egyéni vállalkozó, őstermelő) sikerült az összes személyi jövedelemadó 0,5 %-át befizetni. Hát itt valami biztosan nem kerek!

Az ÁFA bár roppant túlzott mértékűnek tartom, mégis jóval igazságosabb, mert a fogyasztást adóztatja. Aki többet fogyaszt, többet is adózik. De az egyéb adófajták nagy mértékű elkerülése következtében kénytelen az állam magas szinten tartani. A politikai hatalom talán legfontosabb feladata, az adózásba bevontak körének szélesítése mellett, az állam működése hatékonyságának javítása. Mert ez utóbbi egyszerűen siralmas! Az állami vállalatok nagy része egyszerűen vicc: MÁV, Posta, BKV és sajnos ez a sor hosszan folytatható. Alacsony színvonal, hatalmas költségekkel. Az állami költségvetésből finanszírozott beruházások miért kerülnek jóval többe, mintha bármilyen más gazdasági szereplő kérne hozzá ajánlatot? Elég, ha csak az M6-ost említem meg? Csak azt nem értem, miért nincs ezeknek következménye? Na ez az, amit nem engednék!

Ingatlan adó jól hangzik, mert azt lehet sugallni vele, hogy Robin Hood igazságosan vesz el a gazdagoktól. Az egyik nagytudású szoci megmondó ki is nyilatkoztatta, hogy a sok gonosz csaló palotákat építtetett, tisztázatlan jövedelmekből, és ezzel az adóval majd elkapják őket. Hogy ez mekkora hülyeség! Ha egy normál állampolgár házat vesz, vagy épít mit is fizet be állam bácsinak? Kezdjük azzal, hogy én például a leadózott jövedelmemből vettem meg a lakásom. Ha valaki ezt nem így tette, azt keresse meg az adóhatóság, de ne géppuskával lőjön mindenkire, hogy azzal biztosan eltalál valakit. Ezenkívül az építkezésnél kifizettem az építőanyagok ÁFA-ját, az építők munkabérét és járulékait. Aki használt lakást vásárol illetéket vetnek ki rá. Miért kell még egy bőrt lehúzni az emberekről? Nekem ez az adó azt üzeni: az állam béna, nem tudja az adócsalókon leverni az elmaradt bevételeket, ezért megsarcol mindenkit. Álljon meg a fáklyásmenet!

Mit javaslok?

Azt tartanám helyénvalónak, ha egyetlen, mondjuk 19 %-os adókulccsal adózna minden jövedelem. Hiszen 10X 19 %-a éppen 10-szerese X 19 %-ának. Nagyon rossz üzenete van annak, ha a magasabb jövedelmekből progresszívan egyre többet veszünk el. Azt jelenti: ha többet dolgozol, nagyobb teljesítményt mutatsz fel és ezért többet fizetnek neked, akkor egyre kevesebbet fogsz kapni. Ne tegyük!

Meg kell szüntetni minden kedvezményt, a rendszert egyszerűvé és átláthatóvá kell tenni.

Legyen meg a munkának a becsülete! Magyarán, ha az a célunk, hogy valamilyen célcsoportot támogassunk, akkor azt úgy tegyük, hogy az adóból levonható legyen. Pl. családtámogatás.

Az adózásba bevontak körének szélesítése. Tudomásul kell venni, hogy MINDENKINEK hozzá kell járulnia a költségekhez, mert aki nem tesz be, az nem is vehet ki onnan semmit. Pontosabban annak arányában kaphat, amivel hozzájárult. Ez kinek újdonság?

Ezekkel az intézkedésekkel sokan fizethetnének kevesebbet, ami lényegesen tisztességesebb a jelenlegi helyzetnél.

A legfontosabb ügy, amelyen egy képviselőnek dolgoznia kell, hogy minél több embernek legyen olyan munkája, amiből tisztességesen meg tud élni. A munkahelyteremtésnek a jelenlegi formáit azonban átgondolatlannak és esetlegesnek tartom, mert nem arra törekszünk, hogy hosszú távon biztosítsunk munka lehetőséget, csak az a lényeg hogy gyorsan, bármi áron fel lehessen mutatni valamit. Nézzük mire gondolok!

Amikor tavaly a Mercedes eldöntötte, hogy Kecskemétre hozza az A és B osztályú autók gyártását, mindenki nagyon örült, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére is jönnek létre új munkahelyek. Ez valóban fontos hír, de nézzünk mögé egy picit a tényeknek. Friss információ, hogy Magyarország 30 MrdFt támogatást nyújt a beruházáshoz. Számoljunk egy picit: egy átlagbéres munkatárs foglalkoztatása nagyjából évi 3.000.000 Ft költség a munkaadójának. A Mercedes beruházás 2.500 munkahelyet teremt, ami így megközelítőleg 7,5 MrdFt/év bér- és járulékköltség. Magyarán az állam 4 évre a teljes foglalkoztatás költségét kifizeti. Játszunk tovább a gondolattal! Ha ezt az összeget a helyi kis- és középvállalkozásoknak adnánk oda azzal, hogy amennyiben új munkahelyeket teremtenek akkor a dolgozók bérének felét álljuk ebből a támogatásból, akkor hogyan alakulnának a dolgok. Ha teremtenek 1.000 munkahelyet, ez a pénz 20 évre elegendő lenne. És ezeknél a munkahelyeknél kisebb az esély, hogy egyszer csak kivonulnak az országból, a támogatás összege pedig teljes mértékben az országban marad. Csak egy helyi példa: a 2003-ban 1,4 MrdFt költséggel felépített szolnoki cukorgyári siló bontásra vár. Persze lehet arról beszélni, hogy a magyar kisvállalkozások milyen mértékben adókerülők, de akkor tessék az ellenőrzést szigorúbbá tenni, ez nem lehet indok. Ki foglalkozik azzal, hogy helyi vállalkozások bevonásával mennyi munkahelyet lehetne teremteni? Kinek a feladata azért lobbizni, hogy ilyen mértékű támogatások ide a mi körzetünkbe kerüljenek? Azt gondolom minden közéleti személyiségnek. Képviselőként biztosan azzal kezdeném, hogy minden helyi vállakozást összeszerveznék erre a célra.

Másik lehetőség egy alaposan kidolgozott energetikai koncepció és a nehéz helyzetbe került építőipari vállakozások összeházasítása. Egy gondolatébresztő cikket olvastam a HVG 28. számában, Csőlátás címmel. Az írás lényege, hogy az európai szigetelőanyagokat gyártók érdekképviselete összehasonlította, hogy a Nabucco és a Déli Áramlat vezetékek kiépítéséhez szükséges költségekből mennyi energiát lehetne megtakarítani, ha megfelelően szigetelnénk az épületeinket. Megdöbbentő szám jött ki: 3,5-szer annyi gázt tudnánk megtakarítani, ha leszigetelnénk az épületeinket, mint amennyit a tervezett vezetékeken biztosítani tudnánk. Az írás még akkor is elgondolkodtató, ha a kimutatást egy nyilvánvalóan érdekelt fél készítette, elég ha csak a fele igaz... Az energiafüggőség csökkenésén túl a magyar vállalkozásoknak is jó időre munkát biztosíthatnánk, megszűnne a politikai kockázat és a teljes befektetés az országon belül maradna.

Egy a múlt évben készült ENSZ felmérés a világ zöld munkaerőpiacáról több millió új munkahely létrejöttét valószínűsíti. Amiben Magyarországnak rendkívül kedvező adottságai vannak, az a geotermikus energia. Nálunk 1.000 méter mélységben a hőmérséklet már meghaladja a 60 °C-ot, 2.000 méternél pedig már 100 °C feletti mezőket is találtak. El kell menni Hódmezővásárhelyre és megnézni, hogyan működik a távfűtés geotermikus erőműre alapozva. Tudom nem olcsó mulatság, de mint a példa is mutatja, nem lehetetlen. Mi akadályozza a tapasztalatszerzést? És egy ilyen erőműnek van egy olyan tulajdonsága, hogy nem lehet innen arrébb vinni! Egy másik ENSZ tanulmány kimondottan Magyarország lehetőségeit vizsgálta a termálvíz hasznosítása tekintetében, mivel szerintük itt kézenfekvő ennek az adottságnak a hasznosítása. 10 települést kiemelten ajánlottak ahol a termálvízre épülő üzlet a legnagyobb potenciállal bír, mára ezek közül egyetlen helyen nem történt semmi. Vajon melyik ez a város? Szolnok... Kb. két éve meghívtak a város által szervezett környezetvédelmi és energetikai konferenciára. Döbbeneten hallgattam, hogy számos vállalkozó, befektető mondta el, hogy itt olyan lehetőségek vannak, hogy ők akár holnap kezdenék a megvalósítást. Csak nekünk nem kell! Vajon miért? Hát ugye sokak érdekeit sértenék.

Tisztában vagyok azzal, hogy ezek a beruházások költségesek, de összehasonlítja-e valaki a hosszú távú megtérülését, pl. egy beszállító ipari multi betelepítésének költségeivel? A legtöbbször olyan külföldi cégeket támogatunk, amelyeknek rövid időn belül van szüksége nagyszámú betanított munkásra. Ezek amilyen gyorsan jönnek, olyan hirtelen itt is hagynak bennünket. A támogatás jó része kimegy az országból. Ezeket a támogatásokat, amiket külföldi nagy cégeknek csábításként egyből odaadunk, fordítsuk a saját vállalkozásaink megerősítésére. Az így létrejövő munkahelyek nem vihetők el, a támogatást az azt elnyert vállalkozások helyben fektetik be, tulajdonképpen teljes mértékben itt költik el.

Öszefoglalva azt gondolom, hogy Magyarországnak nem abban kellene erőlködnie, hogy autóipari, vagy bármilyen más gyártókapacitásokat építsen, hanem arra kell koncentrálnunk, amiben jók lehetőségeink. Az EU-s pénzekből ne a már most is fölöslegesen túlméretezett kapacitások további bővítését támogassuk, hanem határozzuk meg azt a 3-4 ágazatot, amelyekre hosszú távon építeni szeretnénk. Szerintem ezek a következők lehetnének:

Geotermikus energia: rendkívül jó adottságok.

Vízkészlet (ivó és termál) hasznosítása: a víz néhány évtizeden belül olyan lesz, mint most az olaj. A hozzáférésért nagy lesz a küzdelem. Mi az adottságainkat kihasználva már most el kellene hogy kezdjük a felkészülést.

Nagy hozzáadott tudást igénylő iparágak: bio-, nano-, információ technológia.

Mert szeretném megmutatni, hogyan is kellene egy képviselőnek a munkáját végeznie. Tisztességesen, az általa képviselt közösség érdekében, az őt megválasztók iránti alázattal. Lássa mindenki, hogy van alternatíva!

Mert szeretném, ha végre tényleg az itt élők alakítanák a sorsukat. Rá fogom szorítani őket, hogy aktívan vegyenek részt a közéletben, és tegyenek önmagukért.

Mert nem tudom már tovább elnézni, hogy a politikus mára szitokszóvá vált. Az elmúlt évekbeli teljesítményük következtében nincs ember aki hisz nekik. Pedig nem olyan nagy ördöngősség igazat mondani!

Mert felháborít, hogy a parlamenti közvetítéseken üres széksorokat látok. Ezt úgy értékelem, mint a választók semmibe vételét. Ha valakit azét küldtek oda, hogy képviselje azokat, akik ezzel megbízták, akkor legyen ott. Készüljön föl, szóljon hozzá, hiszen ez a munkája. Ha valaki képviselő akar lenni, akkor tegyen is úgy.

Tisztában vagyok azzal, hogy először a bizalmat kell megszereznem, mert csak ennek birtokában lehetek méltó módon képviselő. Úgy bizony! Nem a pártközpontból érkező észosztó szeretnék lenni, hanem a helyi problémákat, mindennapokat testközelből ismerő, a közösséggel együttélő, annak érdekeit érvényesítő ember. Egy az itt élők közül.

Mégis hogyan?

Olyan vállalásokat teszek, melyek által számonkérhetővé válok. Mert nem öncélúan akarok képviselő lenni, nem magamat akarom képviselni, hanem a közösséget. Személy szerint egyáltalán nem ragaszkodom a képviselői székhez, nem vonz az ezzel járó hatalom, sőt anyagilag kifejezetten visszalépést jelentene a számomra. Tulajdonképpen csak addig vállalnám, amíg át nem tudom adni valakinek. Nem az én személyem a fontos, hanem hogy az itt élők megértsék, hogy rajtuk múlik, milyen lesz a közélet, van beleszólásuk a döntésekbe. Ezért van az alkotmányban a népképviselet elve.

Alapelvek:

Korrupció: tűzzel-vassal!

Igazat mondani még akkor is, ha az nem mindenkinek fog tetszeni. Ha hazugságon kapnak: szedem a sátorfámat.

Félévente választói nagygyűlés, amelyen állok elébe a megmérettetésnek. A képviselői tevékenységemmel kapcsolatban kérdezhetnek, értékelhetnek, felelősségre vonhatnak, tanácsot adhatnak. Működjön a demokrácia! A végén pedig szavazzanak arról, hogy elégedettek-e velem, magyarán menjek vagy maradjak. Ha csak eggyel többen akarják, hogy menjek, még ott megírom a lemondó levelemet a Házelnöknek. Ez a szavaztatás valószínűleg sokak számára meghökkentő. De miért tartom fontosnak? Mert ezáltal vállalom a felelősséget a tetteimért!

Ha rajtam múlik, nem lesz tovább Magyarország következmények nélküli ország. Egyúttal azt üzenem minden választópolgárnak: jöjjön és szóljon bele a politikába!

Program: részletesen kidolgozom, mit szándékozom tenni. Ezek megvalósulásáról a félévente tartott választói gyűléseken elszámoltathatnak. Minden témáról fórumot nyitok az interneten, ahol hozzászólásaikkal a köztes időszakban is segíthetik a munkámat, vagy adott esetben bírálhatnak.

Hol?

Jász-Nagykun-Szolnok Megye 4. számú választókörzet

Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szolnok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg, Vezseny

Mostantól minden posztban a körzetünket érintő egy-egy témával kapcsolatban fogom részletesen kifejteni a véleményem, az általam javasolt teendőkkel együtt.

Nagy Gábor, Szolnok

Létezik-e tisztességes politika, vagy ez eleve feloldhatatlan ellentmondás? Szerintem nekünk kell megkövetelni, hogy a tisztesség elvárás legyen a politikában. Hiszen maga a politika szó társadalmi csoporton belüli döntési folyamatot jelent, ez pedig önmagában se nem jó, se nem rossz, olyan, amilyenné tesszük. Nem tudom elfogadni azt a hozzáállást, mi szerint, aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók! Tapasztalatom szerint leginkább olyanok vannak ezen a véleményen, akik maguk soha nem hajlandók tenni ellene semmit. Jól van hát barátaim, vegyük fel ezt a kényelmes álláspontot, és akkor mi fog történni? Az égvilágon semmi. Minden marad a régiben és ezzel igazolódik a meggyőződésetek: a politika egy mocskos dolog! Örüljünk hát, hogy mi előre megmondtuk. De engedtessék meg nekem egy indiszkrét kérdés: akkor most tulajdonképpen ki a felelős ezért az állapotért? Kizárólag a politika szereplői, vagy azok is, akik ezt hagyják, és eltűrik?

Szóval Te mennyivel vagy jobb a Deákné vásznánál?

Magamat nem tartom tévedhetetlennek, sőt ugyanúgy rendelkezem emberi hibákkal, mint bárki más (sokszor éppen ezek jelentik az élet sóját). Naiv pedig végképp nem vagyok, tudom, hogy mi vár rám, ha belevágok. De elegem van a sok siránkozó, fanyalgó arcból! Aki csak annyit tud mondani, hogy ez így nem jó, meg hogy micsoda hülyeség. Ezek olyanok mint amikor valaki úgy ad befektetési tanácsokat, hogy neki magának nincsenek is befektetései. Mennyire hinnél egy ilyen embernek? Viszont ha valaki küzd a tespedtség ellen, még ha nagyon különböző véleményen vagyunk, akkor is iszom a szavait, mert tanulok belőlük.

De visszatérve a poszt címében szereplő kérdéshez, oxymoron-e a tisztességes politika? Ha azt mondom, hogy úgy vállalok politikai szerepet, hogy tisztességes maradok, az hihetetlen? Persze értem, hogy messziről jött ember mondhat, amit akar. Ezért vállalom, hogy ha mégsem úgy cselekednék, akkor számon kérhetik rajtam. Nekem nem hiányzik a hatalom, egyszerűen azt szeretném, ha a közösségünk sorsát jobban a kezébe venné. Szóljunk bele a bennünket érintő döntésekbe! Ne valamelyik pártkatona egyike szavazzon a nevünkben, úgy, ahogy mondják neki. Racionális gondolat olyan jelöltre szavazni, akitől majd az várjuk, hogy a pártja hatalomra kerülése esetén a kapcsolatai révén előnyöket tud szerezni nekünk. Mégis úgy látom, hogy az esetek többségében a pártérdek előrébb való a delegáló közösségénél. De ha a képviselőnk kiáll is értünk, az azt jelenti, hogy bármit megtehet, nincs más elvárásunk vele szemben?

Akkor most eljutottunk oda, hogy szükséges-e hogy egy politikus tisztességes legyen? Egy képviselőnek nyilván az a feladata, hogy lobbizzon a közössége érdekeiért. Hátrányba kerül-e a közössége, ha ő maga tisztességes marad minden körülmények között? Ha a válasz igen, akkor felejtsük el ezt az értéket?

A feltett kérdésekre nekem megvannak a válaszaim, szeretném hinni, hogy mégis van igény a tisztességre. De ha ezek nem találkoznak a választói elvárásokkal, akkor ez a két szó együtt valóban egy oxymoron. Segítsetek nekem feloldani ezt a dilemmát!

Azt mondod: sehogy! Biztos vagy ebben? Azt mondom: ha meg sem próbáljuk, akkor biztosan igazad lesz. De már csak azért is érdemes belevágni, hogy kiderüljön: van-e erre egyáltalán igény? Mert itt nem magáról a jelöltről van szó alapvetően, hanem, hogy a választókat érdekli-e a tisztesség, hajlandók-e tenni érte, vagy egyszerűen tesznek rá, hogy érvényre jut-e a közéletben. Te hogy vagy ezzel?

Megmondom őszintén, nekem elegem van abból, hogy már senkit nem tudnék említeni, akire tiszta szívvel szavazhatnék. Ilyenkor jön el a civil kurázsi ideje.

Persze messziről jött ember azt mond, amit akar, ezért kell felelősséget vállalni a szavakért! Hogy nyomatékot adjak a mondanivalómnak, az alábbiakra kötelezem el magam:

Elindulok az Országgyűlési választásokon Jász-Nagykun-Szolnok megye 3. sz. választókerületében (Székhelye: Szolnok; Területe: Besenyszög, Kőtelek, Nagykörű, Szászberek, Szolnok 30-44., 50-65. számú szavazókörök, Tiszasüly, Újszász, Zagyvarékas) független jelöltként.

Nem érdekel sem a pénz, sem a hatalom, egyszerűen szeretném megmutatni, hogyan kellene a képviselői munkát végezni:

- minden egyes parlamenti ülésen az elejétől a végéig részt veszek, hiszen ez a képviselő munkája,

- mindig elolvasom, amiről szavazni fogok, felkészülök, szakértők segítségét a saját költségemen igénybe véve,

- nem befolyásolnak a pártérdekek, mindig a lelkiismeretem szerint szavazok,

- odafigyelek a közpénzek elköltésére, megakadályozom a mutyizást mindenáron,

- soha sem hazudok a választóimnak,

- magamra nézve is kötelezőnek tartom a törvényeinket,

- azokat szolgálom, akik megtiszteltek a bizalmukkal.

Azért, hogy ezek az állítások ne csak kimondott szavak maradjanak, vállalom, hogy félévente összehívom a választóim, hogy értékeljenek és szavazzanak a teljesítményemről. Kérjenek számon és rúgjanak ki, ha elégedetlenek a munkámmal! Amennyiben eggyel többen lesznek, akik azt szeretnék, hogy távozzak, akkor azonnal lemondok a mandátumomról. Akiknek viszont tetszik, amit csinálok, elvárom, hogy kiálljanak mellettem! Jöjjenek el, éljenek aktív közéleti tevékenységet!

A versenytársaknak pedig üzenem, hogy tessék fogást keresni rajtam! Ha bármit találnak, nincs helyem az ország házában.

A célom: példát mutatni. Remélem másokat is megfertőzök és sikerül végre megszüntetni a közönyösséget. De még ha nincs is ambíciód képviselővé lenni, kérlek, hogy mondd el, hogy szerinted mit kell tennie egy képviselőnek azért, hogy rá add a szavazatod?!

Tisztesség, mindég, minden körülményben!

Te is teszel érte?

Megvannak az eredmények, lehet okosnak lenni! Nyilván mindenki a saját szája íze szerint értelmezi a történteket. Hogy miért kapott 56 %-ot a FIDESZ és miért csak 17-et az MSZP, nagyon nem mennék bele, sokan, sokszor megírták. Mindenki nézze meg azon a TV-n, ahol neki tetszően értelmezik az eredményeket, legalább ott tényleg bizonyosságot nyerhet, hogy nem tévedett...

Sokkal fontosabb, hogy a Jobbik rendesen beleköpött a levesbe! A politikai elit töketlenkedése odavezetett, hogy a kiábrándultak hangot adtak végre a változás iránti igényüknek. Vonáék voltak a lakmuszpapír, rajtuk keresztül jelezték a választók, hogy egy jelentős részüknek a teljes választékból elege van. Miért értek el váratlanul magas támogatottságot? Mert világosan kimondtak olyan dolgokat, amiket eddig senki. És ne csak a cigánykérdésre tessék gondolni! A jelenlegi elitnek nincs válasza a korrupcióra, a mutyizás intézményesült, sőt láthatóan nem is érdekük ezen változtatni. Meddig lehet büntetlenül belehazudni az arcunkba? Ez a helyzet a hatalmon lévők felelőssége, a Jobbik az ő politikájuk terméke. A fájóan programtalan, baloldali populista retorikával operáló narancspárt csak addig örülhet a magas támogatottságnak, amíg kormányra nem kerül. Ha nem adja meg az istenadta népnek amit ígért, úgy mennek ki mögüle mint a szél. Mert konzervatív ember a FIDESZ-re nem szavaz! A vörösök a kormányzati alkalmatlanságukkal levették a saját vállukról az esélyesség terhét, jó ideig nem kellene őket a közelébe engedni.

De akkor mi iránt van igény? Mint arról már korábban írtam, tisztán egy adott ideológiát követő ember nem nagyon van. Nálunk viszont a demokráciákban szokásosan egymással rivalizáló értékrendeknek nincs támogatottsága. Valódi konzervatív programmal, a hagyományok, intézmények tiszteletével, a teljesítményen alapuló elismeréssel Magyarországon nem lehet a Parlamentbe jutni. A liberalizmusról nem is szólva. Tessék csak néhány posztot elolvasni a témában! Rengetegen vannak, akik szerint a libsik minden bajok okozói. A szociáldemokráciával kapcsolatban pedig annak is örülnék, ha legalább nyomokban néhányan tudnának róla, hogy az mit is jelent. Mert kis hazánkban a kommunizmusnak egy sajátos változata a népszerű, aminek a lényege: mindenkinek, minden jár! Na ezzel lehet választásokat nyerni! Most először fordult elő, hogy komoly eredményt ért el egy csoportosulás, aki más taktikához folyamodott: az uralkodó politikai kultúra tagadásához.

Nahát akkor kedves honfitársaim, tényleg a Jobbikot akarjuk?! Ők hozzák a gyógyírt a problémáinkra? Világgá kürtölni a fájdalmunkat, felkavarni az állóvizet jó volt, de elégséges-e tagadni mindent. Ha nem tetszik is, ez nagyon kevés. És ebben felelősségünk van. Ha csak hőbörögni tudsz, így is marad. Emeld fel a hátsódat és ne hagyd békén addig azt a tisztességes embert, aki végre példát mutathatna, amíg el nem vállalja a közszereplést. Az egyetlen reményünk a civil kurázsi!

Vajon melyik a legszebb magyar szó? Természetesen nálunk a favorit a tisztesség, de kíváncsiak vagyunk arra, hogy a magyar emberek melyik szavunkat tartják a szívükhöz legközelebb állónak. Előzetesen a saját ismerettségi körünkben közvélemény kutatást tartottunk és az alábbi szavak kaptak eddig szavazatot:

Ajánld Te is a legfülbemászóbb, vagy a lelkednek legkedvesebb magyar szavunkat! Mondd el, szerinted melyik a legszebb magyar szó!

A tisztesség nem túl népszerű dolog, nem jelennek meg róla naponta történetek a bulvárlapokban. Mégis, azt gondolom, hogy még mindig vannak olyanok, akiknek igénye van rá. Nem egyszerű tisztességesnek lenni, gyakran kerülhet szembe az ember a saját rövid távú érdekeivel. Ebből adódóan, akik átlépnek rajta, előnyt szereznek azokkal szemben, akik nem tudják levetni azt, mint egy kabátot. Mert hozzájuk nőtt, a személyiségüknek része. Pedig ők azok, akik megérdemelnék a hírnevet, a percemberek helyett őket kellene példaképekként állítani a médiában. Ezzel szemben egyre inkább azt tapasztalom, hogy a tisztességet lassan már rossz tulajdonságnak, gyengeségnek, sőt talán már mulyaságnak tekintjük. Szerintem meg éppen hogy az erős jellemű emberek sajátja!

Hogyan tudnánk ezeket az embereket a világgal megismertetni? Segíts Te is, és küldd el nekünk a történeteid a tisztesség megnyilvánulásairól, írj tisztességes emberekről! Számolj be róluk, hogy mindenki tudjon róla, tanuljon belőle! Ha csak néhány példát sikerül megismertetni a közvéleménnyel már megérte.

És mit tehetünk a tisztességtelenséggel szemben? Ugyanezt! Tárjuk ország-világ elé a tisztességtelen eljárásokat, hadd kommentálják a többiek! Egyre azért vigyázz, kéretik valós történetekről írni!

jatek22@freemail.hu 

Ebben a választási kampánnyal terhelt időszakban, amikor a pártok üzenetei a postaládáktól a plakátokig bárhol az utunkba kerülhetnek, érdekesnek tartom az emberek reakcióit, a témában írt posztokat, és főleg azok olvasóinak a véleményét. Abszolút igazság nyilván nincs, és teljes objektivitás sem létezik, de a címben is idézett közmondás jellemzi az állapotokat: "Más szemében a szálkát is, míg a sajátunkban a gerendát sem vesszük észre!"

Úgy érzem az észérveknek nem sok szerepe van a "vitákban". Hihetelenül egyoldalú látásmód tapasztalható mind a bejegyzésekben, mind a kommentekben. A pártok kommunikációjában már megszoktuk ezt, de úgy látszik a "táborokra" is átragadt. Pedig valójában arról van szó, hogy mindenki csak azt az információt fogadja el igaznak, ami az ő alapbeállítottságának megfelel, a "szűrőn" csak az megy át, amit hallani akarunk. Aki a Népszavából és az ATV-ből tájékozódik, az most náciveszélytől tart, Orbánt patás ördögnek látja, aki majd a 2/3-os törvények megváltoztatásával megszünteti a demokráciát, jön a bosszúhadjárat, ami miatt senki sem lesz biztonságban, és így tovább. A szoci megmondók már felvették a demokrácia megmentőjének jelmezét, mivel teljesítmény nincs mögöttük, már csak ezzel próbálják kisebbíteni a várható zakó méretét. A Magyar Nemzet olvasói és a Hír TV, Echo TV nézői pedig a ballib kormányok visszaéléseiről, a nemzetárulók ténykedéséről értesülnek, melyet az igaz hazafiak hamarosan megállítanak. Nem sokáig kell már várnunk!

Hát én azt mondom: az egyik kutya, a másik eb! Ugyanolyan színvonalú hírforrások mind. Teljes egyoldalúan mutatnak be mindent, egyik sem vizsgálja a saját házatáján azt, amit a másiknak felró. Pl. a Hír TV sorban készíti a leleplező riportokat (Célpont) a szoci képviselők, polgármesterek, közéleti személyek csalásairól. Nagyon helyes, a törvénybe ütköző cselekedeteknek meg kell lennie a következményeiknek. DE! Hány olyan riport készült, amelyben jobboldali politikusok visszaéléseit leplezték le? Mikor kurkásznak a kerekasztal beszélgetésekben a Fidesz politikusainak ügyeiben? Nyilván mindannyian feddhetetlenek, csak ezért nem beszélnek erről. Én nagyon kíváncsi lennék Kaya Ibrahim, Josif Tot, az Ezüsthajó Kft, Vegyépszer stb. ügyeinek a hátterére. Megteszik helyettük a Nép-újságok, természetesen ugyan úgy: elfogultan. Nekik meg ajánlanám tényfeltáró riportok készítését balos polgármesterek ingatlan ügyeiben, vagy esetleg a kormány teljesítményének konkrét számokon alapuló elemzését.

A kommentek terén folyó anyázást pedig nagyon rosszul élem meg. Hogy erre kinek, miért van szüksége, abba nem akarok belemenni, de ez biztosan nem az értékrendjükben szilárd emberek sajátsága! Egyik fórumon megkaptam, hogy azért van az igazság a jobb oldalon, mert az "minőségi vélemény". (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a balosok most feltűnően hallgatnak, a másik oldalnak meg óriási lett a mellénye.) Egy vélemény pedig attól minőségi, hogy ki az, aki mondja. Alapvetően igaz, de akkor kérem megnevezni azokat a mértékadó véleményformálókat, akiknek a szavára adhatunk, akikben bízhatunk. Minőségi vélemény? Hol férek hozzá? Nem kérek többet, csak egyet említeni! Isten bizony annak útmutatása alapján fogok szavazni. Mert most nagyon úgy néz ki, hogy - életemben első alkalommal - otthon maradok, ezzel kifejezve, hogy azt szeretném, ha jelenlegi nagytudású elit kollektíven szedné a sátorfáját. A tisztesség egyiknek sem erőssége! Az a fájdalmas, hogy nincs minőségi vélemény...

A Fidesz megalázó fölénnyel fogja nyerni a következő választásokat. Meg is érdemli az MSZP, mert ilyen borzalmas kormányzásnak csak ez lehet a következménye. De azért ne felejtsük el, a győzelem nem a Fidesz teljesítmények szól, hanem csak és kizárólag a másik oldal ámokfutásának. A szavazatok jó része protest szavazat, azt fejezi ki: Gyurcsány takarodj! Ezek viszont ugyanilyen gyorsan el is tűnhetnek, ha az új kormány nem azt teszi, amit ezek a szavazók akarnak. Már pedig, ha felelős kormányzás a szándékuk, nem tehetik azt. Segítsetek! Hol olvashatom el a Fidesz kormányzati programját? Mit akarnak? Mert hogy mit nem, azt tudjuk. De addig, mondjátok már meg, mire is fogunk szavazni? Ha valakinek nincs határozott programja, akkor miért akarja az országot vezetni? Én is örülnék, ha a régi, párttitkárszerű szoci káderek eltűnnének végre, de ezen az alapon másra is szavazhatnánk. (Igaz, nincs olyan aki megérdemelné.)

Az egésszel csak egyet szerettem volna kifejezni: Legyünk már következetesek észnél! Ki a francnak jó az, ami mára kialakult? Ha valaki nyer döngölje a földbe a másikat, az majd néhány év múlva revánsot vesz. (Az más kérdés, hogy a törvénynek mindig érvényt kell szerezni!) Utáljuk egymást, így másnak ezzel már nem kell vesződnie. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a normális embereknek, legyen bármilyen beállítottságuk is, ez lenne a célja! Miért nem tudunk mi azért, hogy végre jól működjön az országunk ÖSSZEFOGNI?

Olyan nehéz ez?

A Kossuth Rádió mai híradása alapján, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt. (MNV) ellenőrző bizottságának beszámolójából kiderül, hogy a szervezet megalakulásakor a jogelőd szervezetek (ÁPV ZRt., Kincstári Vagyonigazgatóság, Nemzeti Földalap) vagyonáról leltár nem készült, sőt tulajdonképpen azóta sincs. Ezt alátámasztja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése is.

Ajánlom átolvasásra a teljes jelentést, mert nagyon tanulságos, de álljon itt egy rövid részlet a fentiek alátámasztására:

„Az állami vagyonnal való gazdálkodás átláthatósága nem javult, egyelőre nem ismert teljes körűen az a vagyontömeg, amellyel gazdálkodni kellene. A megszűnt szervezetek vagyonának az elszámolása nem zártkörű, nem biztosított a vagyonelemek nyilvántartásának a folyamatossága. Az MNV Zrt. saját és rábízott vagyona 2008. január 1-jei főkönyvi nyitása – a Társaság tájékoztatása szerint – várhatóan 2008. III. negyedév végére készül el. Az új vagyonkezelő a rábízott vagyont sem 2007. december 31-ével, sem 2008. január 1-jével nem vette nyilvántartásba. Ezért pontos vagyonleltár és beértékelt 2007. december 31-ei vagyonmérleg hiányában az állam rábízott vagyona értékének hitelessége aggályos.”

Az ÁSZ ajánlásokat fogalmazott meg a pénzügyminiszter, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke, és az MNV Zrt. vezérigazgatója felé. Az ezzel kapcsolatos kérdéseim a következők:

Milyen intézkedések történtek az ÁSZ jelentés elkészülte óta?

Megtörtént-e a felelősök meghatározása és ehhez milyen szankciók kapcsolódnak?

Tudja-e valaki egyáltalán, hogy mekkora is jelenleg a nemzeti vagyon?

Tisztelt pénzügyminiszter úr, ezekre a kérdésekre várom a választ, mint a Magyar Köztársaság állampolgára, a nemzeti vagyon résztulajdonosa! Ami történt az hihetetlen mértékben felháborító. A tisztességes működésnek még a látszatára sem ügyelnek, az egészből az látszik, hogy alkalmatlan emberek, következmények nélkül, tehetnek ami akarnak. Követelem az elszámolás mielőbbi nyilvánosságra hozatalát, melynek hiányában nem marad más csak a büntetőjogi feljelentés.

Üzemzavar történt hétfő délután Pakson az Atomerőmű négyes blokkjában. Ez már nem az első eset volt, és valószínűleg nem is az utolsó. Néhány évvel ezelőtt egy ilyen alkalom után sokan kezdtek el jódtablettákat beszerezni. De honnan informálódhatunk arról, hogy a baleset során megnövekedett-e a háttérsugárzás és ha igen, akkor milyen mértékben? Kevesen tudják, hogy 1989-ben létrehozták Magyarországon az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszert (ONER), melynek keretében kiépült az Országos Sugárzásfigyelő Jelző és Ellenőrző Rendszer (OSJER). Az aláhúzással jelölt települések felsőoktatási intézményeiben találhatók azok a mérőállomások, melyek folyamatosan detektálják a háttérsugárzás szintjét.

 Visszakereshetjük konkrét időpontra, hogy éppen akkor mértek-e az állomások kiugró adatokat. Példaként itt vannak az elmúlt két hét mérési adatai. Érdekes módon Budapesten, a SOTE területén található és a Veszprémi mérőállomás is detektált kisebb kiugrást hétfőn, előbbi délelőtt 9-10 óra tájban, az utóbbi viszont koraeste. Április 30-án Kaposváron, Veszprémben és Sopronban is érzékelhető volt egy rövid ideig tartó, 20 % körüli szint növekedés.

A Közöld Alapítvány energia témájú oldalain keresztül elérhető a sugárzásmonitorozó hálózat.

Egy ismerősömmel beszélgettünk hétköznapi dolgokról, amikor a fizetésekre és az abból történő megélhetésre terelődött a szó. Az ő alapkoncepciója az, hogy amíg nem kap az ember 600 ezres fizetést, addig megengedhető, hogy visszaéljen a szociális juttatásokkal, illetve hogy bármilyen formában megkárosítsa a munkáltatóját. Magyarán betyáros virtus szétlopni a céget, valamint táppénzre menni indokolatlanul. Ami legjobban dűhít, hogy ráadásul süt róla a meggyőződés, hogy aki nem így tesz, az szerencsétlen, és vessen magára, ha ennyire mulya.

A kérdésemre, hogy ő mit tesz azért, hogy az általa kívánatosnak tartott mértékű legyen a fizetése, nem igazán tudott válaszolni. A szokásos "tőlem független dolgok akadályoznak" szöveggel jött, kiegészítve azzal a meggyőződéssel, hogy neki az államtól jár a juttatás. Annyi embertől hallom ezt, pedig meg kellene érteni végre, hogy minden döntésünknek van következménye, akkor is ha nem igazán szeretjük ezt tudomásul venni. Mindenki felelős a saját életéért!

Ha valaki csak melegedni jár az iskolába és nem szerez használható tudást, persze hogy nem kap jólfizető munkát. Ha céltalanul egyik napról a másikra él, persze hogy soha semmit nem fog elérni. Ha a saját életéért sem vállal felelősséget, nem hogy mások irányításáért, akkor miért gondolja, hogy ő megérdemelné a 600 ezres jövedelmet?! Azt fogja kapni, amennyit a teljesítménye ér! Feltette-e magának valaha is azt a kérdést, hogy: tudok én olyan értékeket felmutatni, amiért megadják ezt a fizetést? Ugyan így, ha valaki egész életében feketén dolgozik, miért csodálkozik, ha nem lesz nyugdíja és nem kap egészségügyi ellátást? A korábbi döntéseinknek következménye a jelenlegi életünk.

Kifogásokat keresni és másokat okolni nagyon könnyű, de mit teszünk azért, hogy jól keressünk. A nagy többség gyakorlatilag semmit, pontosabban csak panaszkodik. A valóban hátrányos helyzetűek, a fogyatékosok akiket kötelességünk segíteni, erre van a szociális háló. De amikor az eltartottak többen lesznek, mint a keresők, akkor a rendszer torz. Ha tetszik, ha nem, ki kell szórni a potyautasokat.

Ha nincs magas jövedelmünk, milyen oka lehet, ami nem tőlünk függ?

A Római Birodalom máig erősen érződő hatást gyakorolt a nyugati civilizációra, a kultúrára, a politikára, és a jogrendre. Egy kis királyságból vált történelmet formáló világbirodalommá. A hódító Róma bizonyos mértékig nem leigázott különféle városokat, népeket és kultúrákat, hanem mintegy asszimilálta, magába olvasztotta őket. Nem saját műveltségét kényszerítette rá egyértelműen másokra, hanem épp ellenkezőleg, az idegen civilizációk értékeit is a sajátjává, a kialakuló világhatalom alkotóelemeivé tette.
Több százezer római polgár élt Rómában, élvezvén a birodalom fővárosának minden örömét, zsörtölődve az apróbb-nagyobb kényelmetlenségek miatt, de büszkén és rátartian ősi jogaikra, amelyet talán nem is valamelyik elődjük harcolt ki a nép számára, mivel nagyatyjuk bölcsője még a birodalom valamely távoli zugában ringott. De a Rómában lakó leszármazott, a Város polgára fennen hangoztatta, követelte ama jogát, hogy őt eltartsák és szórakoztassák.
Iuvenalis fogalmazta meg a rómaiak követelését e szállóigévé vált szavakkal: „Panem et circenses!" (Kenyeret és cirkuszt!)

Hatalmas bürokrácia alakult ki, és óriási mértékben terjedt a pereskedés. Mindenki mást hibáztatott a saját bajaiért. A hódításhoz megvolt a technikájuk, az egyre növekvő hivatali rendszer, és egyre drágább állam fenntartására azonban már nem annyira. Megnövelték a dolgozókra kivetett adókat, melyek olyan magasak lettek, hogy a dolgozók elkezdtek elvándorolni a nagyobb városokba, mivel a vidéki élet tarthatatlanná vált. Miért ne tették volna, hiszen a városban olcsó volt az élelem és megkapták a szórakozást is, akár ingyen, teljesítmény nélkül. A császárok egyre újabb és újabb adományokat vezettek be a nép megnyerésére, rendszeressé váltak a pénzosztások. Ezen túlmenően a cliensi rendszerben a polgárok reggelente megjelentek patrónusuk üdvözlésére, akitől ajándékot kaptak. Az ajándékozás, és a gondoskodás e rendszere alkalmas volt arra, hogy a római jogú városi lakosságot, elsősorban a proletariátust a munka megvetésére, munkakerülésre csábítsa. Mivel egyre kevesebben dolgoztak, egyre kevesebb adót lehetett beszedni... A végén törvényt hoztak, aminek az értelmében nem lehetett elhagyni a földeket, ha mégis: megbüntették az illető rokonait! Végül hova vezetett ez az abszurditás, mindannyian ismerjük!

Pannónia provincia továbbra is ápolja a hagyományokat. A közéletben nincsenek újdonságok, a politika mindig ugyanazokkal az eszközökkel él. A hatalom megszerzéséért és megtartásáért kenyeret és cirkuszt ígér a népnek. Az "istenadta" pedig a kényelemért és hogy ne kelljen felelősséget vállalni a saját életéért: megalázkodik. Ebben a lealacsonyított helyzetében rosszul érzi magát, ezért folyton áskálódik, elégedetlenkedik, de semmit nem tesz azért, hogy ez az állapot megváltozzon. Sőt, cinikusan összekacsint a hatalmat birtoklókkal, így utóbbiak nyugodtan hivatkozhatnak arra, hogy a nép akaratából cselekszenek. A közterhet nem viselők minden olyan intézkedést lelkesen támogatnak, amely lehúzza az utolsó bőrt is a munkát végzőkről.

Kedves Honfitársaim, a realitás az, hogy a jelenlegi berendezkedésünknek meg vannak számlálva a napjai! Pártállástól és ideológiától függetlenül a politikai szervezetek mind kenyeret és cirkuszt fognak ígérni, mert erre van szükség ahhoz, hogy hatalomra jussanak. Mivel egyik oldalnak sincs programja arra, hogyan lehetne a gazdaságunkat rendbe tenni, teljesen mindegy kit választunk. Én majd arra fogok szavazni, aki a következő egyszerű jelszót tűzi a zászlajára:

Védd meg a kihalóban lévő adófizetőket!

Érdekes módon ezt a programot egyik párt sem vállalja! De ne legyünk igazságtalanok, a császároknak sem sikerült megoldania ezt a problémát, hát mit várunk a mai politikusoktól.

Már megint jön valami a Tiszán. Sajnos immár sokadik alkalommal. A folyó túlélt már cián és nehézfém szennyezéseket, melyek után regenerálódott újra és újra. De meddig mehet ez még így? Nem kellene megvárnunk, hogy mikor következik be visszafordíthatatlan károsodás. A baj az, hogy ez nagyrészt nem rajtunk múlik. Amíg Romániában létezhetnek rossz műszaki állapotban lévő, felelőtlen módon működtetett vállalatok, addig bármikor megindulhat felénk újból egy-egy szennyezéshullám. A szennyezésekkel kapcsolatban indított perekben sem állunk valami fényesen. Az Aurul, majd Transgold ellen indított perben 9 év után sincs eredmény. Apró reménysugár, hogy a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság az idén januárban elmarasztalta a román államot. De könnyen lehet, hogy Magyarország soha nem kap kártérítést, mert addigra lezárul az alperes vállalat felszámolási eljárása. Ukrajna sem arról híres, hogy sokat fordítanának a vízminőségre, minden tavasszal menetrendszerűen érkezik a "szemétáradás", melynek eredményeképpen rengeteg szilárd szennyezés vonul le a folyón.

De mielőtt a szomszédokat szólnánk le, nézzük meg, mi hogyan befolyásoljuk a "legmagyarabb folyó" vizének minőségét? A környezetvédelmi hatóság (mikor hogy nevezték éppen) laboratóriumai 1968 óta végeznek rendszeresen vizsgálatokat a folyóinkon. A Közöld Alapítvány honlapján látható Magyarország 2003. évi vízminőségi térképe. Azért az szemléletesen látszik, hogy összességében a Tisza bejövő minősége rosszabb, mint a kimenő. Szeged alatt azért tapasztalható bizonyos paraméterek romlása.

Kevésbé közismert, hogy rendelkezünk szennyezésfigyelő rendszerekkel is, melyek a hazánk területére befolyó vizek minőségét ellenőrzik. Sajnos ezeknek a monitoring rendszereknek a működtetése nincs igazán rendben, a técsői állomás például évek óta nem szolgáltat adatokat.

A pénzcentrum.hu a gazdasági válsághoz kapcsolódóan locsolóvers versenyt hirdetett. A következő elérhetőségen tekinthetőek meg a legjobbnak talált alkotások. Személy szerint örülök, hogy sokan vannak akik még nem vesztették el a humorérzéküket. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy a hölgyek mit szól(ná)nak, ha ilyen rímekkel találkoznak Húsvétkor?! A győztes pályaművet a "van nekem egy kis locsolóm" kezdetű, gyermekkoromban számomra kedves versike ihlette:

Volt nekem egy munkahelyem,
Házam is nagy kerttel,
Elvitte a világválság,
Locsolni már nem kell.

A címben feltett kérdésre túl egyszerű lenne azt válaszolni, hogy nem. Pedig szívem szerint ezt mondanám, de ez így nem teljesen igaz. Mint gazdasági rendszernek kétségkívül fennállnak a feltételei, a magántulajdon szent, a kereslet-kínálat viszonyán alapuló piacgazdaság működik. Csak a fejekben nem alakult ki az elmúlt 20 évben, a legtöbben még mindig állambácsitól várnak minden problémájukra megoldást. Többségi vélemény, hogy elsősorban az államnak kell gondoskodnia a polgárairól, és csak keveseknek jut eszébe, hogy önmaga is felelős a saját sorsáért. Így viszont éppen a lényeg vész el, miszerint a javak elosztásánál szempont a felmutatott teljesítmény. A tehetségesebb, nagyobb felelősséget vállaló, többet teljesítő embereknek nagyobb rész jár. Ezzel csak szavakban ért egyet mindenki, a gyakorlatban viszont tömegesen utasítják el ezt az elvet. Még mindig az egyenlősdi dívik!

Mert mit is jelentenek az olyan szociális rendszerek, amelyek mindenkinek adnak? Félreértés ne essék, a szolidaritás az elesettekkel kötelesség. Az igazán rászorulókkal! De aki soha nem fizetett be egy forint járulékot sem, annak jár a közösből az ellátás? Egy alapellátás rendben, de az azon felüli rész ne a hozzájárulásoktól függjön? Aki feleannyit tett be a rendszerbe, mint a másik, miért csodálkozik, ha kevesebbet vehet ki belőle?

Ma Magyarországon 250 ezer olyan nyugdíjas van, aki nem töltötte be az 55. évét. 800 ezren kapnak rokkant nyugdíjat, ez a hasonló lélekszámú országokban ilyen ellátásban részesülőknek a négyszerese. 1,5 millió munkaképes korú embert egyáltalán nem lát az APEH, ők a közterhekből nem veszik ki a részüket. Vajon amikor orvoshoz mennek, vagy nyugdíjas korúak lesznek, akkor is azt mondják, hogy mivel nem adtunk be semmit, nem is kérünk semmit?

A teljesítmény alapú jutalmazás elutasítása a munkahelyeken is nagy mértékben jelen van. Betyáros tett az államot, a munkaadót megrövidíteni, azzal a felkiáltással, hogy majd, ha 700 ezer lesz a fizetésem, nem fogok így tenni. Ezek az emberek átgondolják-e, hogy amit felmutatnak, ér-e ennyit? Vagy megfordítva a dolgot, tisztában vannak-e vele, hogy milyen teljesítmény és felelősségvállalás szükséges ehhez a jövedelem szinthez? Nem hiszem. Lehet azt várni, hogy teljesítmény nélkül is járjon a juttatás, de az nem a kapitalizmus.

A népszavazáson az "istenadta nép" tulajdonképpen erről is döntött. Ki mondta, hogy továbbra is teljesítmény nélkül járjanak az ellátások. Aki gondolkodott egy picit, az megértette ezt, de ők voltak kevesebben. Az eredményen nincs mit csodálkozni. Mivel kb. 1,5 millió ember fizeti az adókat, de rajtuk kívül további 6.5 millió szavazó polgár van, persze, hogy az utóbbiak úgy döntöttek, hogy ezután is az előbbiek állják mindenki költségeit. Erre van berendezkedve a politikai rendszerünk is, a hívószavak, a kampányok csak az inaktívaknak szólnak. Ezért tartunk ott, ahol. A következő választásokon azt kellene eldöntenünk, hogy kapitalizmust akarunk, vagy sem. Mert ha nem, az tiszta üzenet az aktívaknak, hogy itt "nincsen számukra hely".

Tehát, kell-e nekünk a kapitalizmus?