Foglalkoztatottság növelés - Recept

 

Hozzávalók:

a KSH módszertanának ismerete,

számológép,

a közmunkaprogram átszervezése.

 

Elkészítés:

Keresd meg az interneten, és tanulmányozd át a Központi Statisztikai Hivatal foglalkoztatottságot mérő módszertanát. Láthatod, hogy az összeírás nem a foglalkoztatók konkrét adatain alapszik, hanem közvéleménykutatásszerűen, mobileszközök igénybe vételével történik, magyarán a lakosság egy kiválasztott csoportjának a telefonon történő megkérdezésével. Foglalkoztatottnak az minősül, „aki az adott héten legalább egy órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, illetve rendelkezett olyan munkahellyel, ahonnan átmenetileg (betegség, szabadság stb. miatt) volt távol”. Tehát, ha közmunkára ugyanakkora összeg áll rendelkezésedre, mint eddig, akkor úgy növelheted a foglalkoztatottak számát, hogy gyakran elküldöd a közfoglalkoztatásban résztvevőket és folyamatosan új embereket veszel fel, illetve ha 8 óra helyett csak 4-6 órában foglalkoztatod őket. Így ugyanabból az összegből akár tízszer annyi embert is bevonhatsz a közfoglalkoztatásba. Ebből adódóan jóval nagyobb az esélye annak, hogy a telefonos megkérdezés során éppen lesz munkája egy adott megkérdezettnek. Tálalás előtt hintsd meg némi demagógiával, hogy mindenki értse mennyit tettél az ország felvirágoztatása érdekében.

bng 1 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr145398918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása