Ezekben a napokban folyamatosan jelennek meg a szmogtérképek, melyek alapján megtudhatjuk, hogy az ország egyes területein milyen a levegő minősége. Ezek alapján azokon a területeken lakó honfitársaink megnyugodhatnak, ahol a térkép nem vörös, hanem zöld, vagy kék. De nézzünk csak utána, hogy miért is kékes-zöld a Dél-Dunántúl nagy része, illetve miért sárga például Békés megye? Egyszerűen azért, mert ezeken a területeken nincs mérés!

Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat keretében üzemeltetnek automata mérőállomásokat és működik egy manuális mérőhálózat is. Ez utóbbi viszont úgy működik, hogy hetente gyűjtik be a mintákat, így valójában az adatai alapján csak azt lehet megmondani, hogy a múlt héten milyen volt a levegő minősége. A pillanatnyi mérési adatokat az automata hálózat mérőállomásai mutatják. Ezekből jelenleg 55 működik az országban, amiből 12 üzemel Budapest területén. Ez azt jelenti, hogy Budapesten csak a kerületeknek valamivel több mint felében van mérés, illetve vannak megyék, ahol egyáltalán nincs mérés (Békés, Somogy, Tolna, Zala).

Fordítva is igaz: ha megnézzük pl. a mai szmogtérképet, akkor láthatjuk, hogy azon városok körül vannak koncentrikus vörös körök, ahol vannak mérőállomások. Pl. Szolnok, Miskolc, Kecskemét, Szeged, Debrecen. Ezeket a köröket a terjedési modelleknek megfelelően rajzolták be.

De ugye senki nem gondolja azt, hogy ilyenkor Békéscsabán, vagy Kaposváron tiszta, ózondús a levegő? Sőt, még rosszabb lehet a helyzet egyes kis településeken, ahol a lakosság tömegesen állt át vegyes tüzelésre. Ezeken a településeken is rossz a levegő, csak nem mérjük, így "hivatalosan" nem tudjuk...

Persze a mérőállomások száma elsősorban anyagi kérdés, és nem is lehet mindenhová mérőállomást telepíteni. Ebben az írásban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Magyarországon a mérőhálózat még mindig meglehetősen hézagos (a mérőállomások nagy része az EU csatlakozás előtt PHARE pénzen létesült), és még mindig vannak nagy fehér foltok, amelyekkel kapcsolatban nincsenek információink. A szmogtérképeket ezzel együtt tessék kezelni!

Hallottam a miniszterelnökkel készült reggeli interjút a Kossuth Rádióban. Kijelentette, hogy a brüsszeli bürokratáktól meg fogja védeni a rezsicsökkentést. Nem engedni, hogy a magyar emberek világpiaci árat fizessenek az energiáért. Mivel érdekel, hogy mitől akar megvédeni, gyorsan megnéztem mennyit változott a gáz világpiaci ára, mióta ezt a harcát folytatja. Előszedtem ugyanerre az időszakra vonatkozóan a gázszámláimat is, hogy össze tudjam hasonlítani, mennyivel fizetek kevesebbet. (A teljesség kedvéért megnéztem azt is, hogy mennyit változott a gáz ára a teljes rezsicsökkentéses időszakban.)

Hogy ez mit jelent a gázszámlában? A Kormány által a számlák vonatkozásában előírt módon a következőképpen lehet érzékeltetni (egy évi 2.000 m3 gázt fogyasztó háztartásra vonatkoztatva):

A rezsidíj csökkentés eredményeképpen az Ön éves megtakarítása:

72.000 Ft

Ha nem határozná meg a Kormány a gáz árát, az Ön éves megtakarítása:

192.000 Ft   lenne.

A "rezsidíj csökkentése" következtében az elszámolási időszak kezdete óta Ön havi

10.000 forinttal fizet többet!

Tudta, hogy ha az állami szférában szeretne boldogulni, akkor nem csak tennie kell azt, amit mondanak, hanem hinnie is?

Tudta, hogy ha a vállalkozását jól vezeti, és emiatt kitűnik a tömegből, akkor hamarosan meg fogják keresni, hogy részt vehessenek benne?

Tudta, hogy ha rendelkezik valami láthatóan értékessel, akkor gyorsan felajánlják, hogy az nagyobb biztonságban lesz náluk?

Tudta, hogy az alkotmányos költségek fedezésére a pályázatok esetén is bevezették az ÁFA-t?

Tudta, hogy a hatóságokkal kizárólag azokat vegzáltatják, akik másképp tudják?

Tudta, hogy a szabályok csak azért vannak, hogy az erkölcstelen törvényes lehessen?

Tudta, hogy éppen azokat veszik semmibe, akik hisznek nekik?

Tudta, hogy bármennyire is igyekszik behunyni a szemét, előbb-utóbb szembejönnek!?

Tudta? Nos?

Néhány adat arról, hogyan bonyolították a Hortobágyi Nemzeti Park területén a legelők pályáztatását:

A pályázók mennyire vették komolyan?

Az értékelésnél milyen mértékben volt meg előre, hogy ki lesz a győztes? Magyarán: hány esetben kellett az eredményt befolyásolni, hogy azt hozzák ki nyertesnek, akit "kell"?

 Mennyi havert kellett földbérlethez juttatni?

Korábban mezőgazdasági tevékenységet egyáltalán nem végző nyertes pályázók száma:   31

Az értékelés "komolyságát" jellemző mutató:

Az egy pályázat értékelésére fordított időtartam   18 perc

A kormányzat által "preferált" helyi lakosok aránya a nyertesek között:   49,2 %

Forrás: KEHI jelentés, Ángyán József értékelése a Hajdú-Bihar megyei pályázatokról

Végre! Tegnap reggel az én postaládámba is megérkezett a nagyon várt kék színű kormányzati kisokos. Mekkorát néztem, amikor belelapoztam, mivel nekem valamiért egy olyan füzetecskét dobtak be, ami egy csöppet eltér a televízióban látható hirdetésektől és más megvilágításba helyezi az ott bemutatott számokat. Talán egy kicsivel közelebb a mindennapokban tapasztalt valósághoz.

 Az ÁFA mértéke Európai országokban

Az átlagbérek az EU-ban 

A GDP változása 2009-2014 között (%) 

A PISA szövegértési teszt eredményei 

Saját zsebből finanszírozott egészségügyi kiadások aránya

 A földárveréseken a helyi lakosok által elnyert földterületek aránya Fejér megyében

1. Megmentettük az Önkormányzatokat azáltal, hogy az adósságaikat átvállalta az állam.

 2. A családod összes havi jövedelme 300.000 Ft, amiből 10 %-ot tudtok félretenni, a többit elköltitek a megélhetésre. Az ÁFA mértéke 25 %-ról 27 %-ra növekedett, és a banki, illetve a telefonáláshoz kapcsolódó költségeid is emelkedtek 1.000-1.000 forinttal. A rezsicsökkentés következtében a gáz és a villany 3.000-3.000 forinttal lett olcsóbb, és a vízért is kevesebbet kell fizetned egy ezressel.

3. Te, mint magyar pék 1 nap alatt 100 kenyeret tudsz megsütni. A következő napon viszont már 103 darabot tudsz eladni a boltodban, de csak úgy, hogy ebből 5 darabot a pékunió adott neked támogatásként.

4. Egy multinacionális cég 41,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól 2.100 munkahely létrehozására. A Magyar Középvállalkozó Kft. egy munkavállalója után átlagosan fizetendő bér + járulék évi 3 millió forintot tesz ki.

5. Egy 2014-ben megválasztott képviselő első vagyonbevallásakor az összesített vagyona 50 millió forintra rúgott. 4 év elteltével a vagyona 253 millióra gyarapodott. Közben az éves bevallásokban szereplő nettó jövedelme átlagosan 10 millió forintot tett ki. 

ÉRTÉKELÉS:

Ha az általad adott válaszok többsége

A:     Gratulálunk, mindenre gondolkodás nélkül tudod a választ!

B :     Azon kevesek közé tartozol, akik szoktak számolni.

C:     Vélhetően nagy híve vagy az összeesküvés elméleteknek.

A Nemzetgazdasági Miniszter diadal jelentése volt a hír a napokban, miszerint a GDP növekedése meghaladta az elemzők által várt értéket. Annak, hogy hazánk gazdasága növekszik természetesen nagyon örülök, de mindig az a lényeg, hogy mihez képest? Mert bizony, ha ahhoz képest nézzük, hogy az Európai Uniótól mennyi támogatást kapunk, már nem ilyen örömteli a kép:

Ha korrigáljuk a GDP növekedését (zöld görbe) az Uniótól kapott nettó támogatások (kék vonal) összegével, akkor azt látjuk, hogy a piros vonal bizony jórészt a negatív tartományban marad. A jelenlegi kormánynak pl. még egyszer sem sikerült nagyobb növekedést elérnie, mint amennyi plusz pénzt kaptunk! Sőt a helyzet ennél igazából rosszabb, mert a támogatások a multiplikátor hatás miatt plusz növekedést indikálnak, magyarán a támogatásokat egy egynél nagyobb számmal megszorozva kellene levonni a GDP növekedést mutató görbéből, így a piros vonal még lejjebb futna...

Tehát úgy sikerül a győzelmi jelentésként tálalt növekedést elérnünk, hogy csak az uniós pénzek magukban nagyobb növekedést generálnának annál amit végül realizáltunk, vagyis a valóságban a gazdaság lélegeztető gépre kötve folyamatosan sorvad! Vajon ez a modell hova fog vezetni?

Farsangnak jókedve, látod,

űzi már a téli világot

szívünktől messze: s bolondnak áll.

Csengve, nevetve

kergeti sok gyermek,

s közöttük kicsike tündérke jár.

A kedve úgy hozta,

ő ma egy boszorka,

s magára öltött egy sötét talárt.

Ám hogyha éppen,

nem vagyok résen,

rám küldi gyorsan a duzmorc varázst.

Szemeit ráncolva,

kis orrát felhúzza,

de mögülük buggyan a nevetés.

Két karját kitárva,

röpül a nyakába,

hogy begyűjtse Apának szeretetét.

Nem maradt más hátra,

csak a pisze kutyája,

kivel ha bú éri barcoghat nagyot.

Picike csöpp lányom,

Most neked kívánom:

élj meg még sok ilyen szép napot!

2006

„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”

2016

„ Jó, de a lényeg az, hogy ezzel az árral találunk olyan kivitelezőt, aki meg fogja csinálni úgy, hogy nem kell közben fizetnünk. Elég neki akkor fizetni, ha megvan a pályázati pénz. Tehát nem kell megfinanszíroznunk.

– Túl van árazva?

– Igen.”

„A pályázati rendszer ma így működik Magyarországon. Lejön, és azt mondja, hogy én kompletten megcsinálom neked, megnyerem neked, de én hozok mindent. És ha nem, akkor megyek egy várossal odébb. Mert van egy kvótám, amit én eloszthatok, és ha nem, akkor megyek egy várossal odébb. Zárt ajtók mögött sajnos ez van.”

az eredeti kép forrása: négymadár

Most küldött a bank egy tájékoztatót arról, hogy már decembertől milyen mértékben emelkedtek a számlavezetéshez kapcsolódó díjak… Nyilván ez is hozzátartozik az ügyfélbarát szolgáltatáshoz, szerintük. Ám amit soha nem fogok megérteni, az az a fajta gondolkodásmód, ahogyan ezt végrehajtják. Nyilván egy igénybe vett szolgáltatást meg kell fizetni, de a banki (pénzügyi szolgáltatói, biztosítói) gondolkodás alapja alapvetően az: hogyan lehet a semmiért költséget felszámítani!

A következő változásokról tájékoztattak:

1. az éves kártyadíj a duplájára emelkedett.

A jelenlegi inflációs szint mellett ezt mi a bánat indokolja? Semmilyen plusz szolgáltatás nincs a díjemelés mellett. Aki ezt kitalálta mit szólna, ha holnaptól neki is a duplájába kerülne minden. Pusztán azért, mert csak. Ahogyan ő is teszi az ügyfeleivel.

2. minden számla mellé bevezetnek egy 350 forintos havidíjat.

Ez így elsőre nem feltűnően sok (ne felejtsük a pénzforgalmi és az értékpapírszámlának eddig is volt havi díja), de vegyünk mellé egy életszerű példát. Ha nem szeretnék adót fizetni a befektetéseim után, akkor nyitok egy TBSZ számlát, amelyen 5 évig tartva a pénzt, legálisan elkerülöm a kamatadó és az EHO megfizetését. A banknak eddig is megvolt a haszna a TBSZ megnyitásából, hiszen a befektetési jegy, részvény megvásárlásakor azt az aktuális díjjegyzék szerint levonta. Mostantól havonta részesülni szeretne abból az adóelőnyből, amiben részesülök (és ezt még szépen körül is írták a tájékoztatóban). Ha például valakinek van 1 millió forintja és kerüli a kockázatot, valamint szeretne a kamatadó alól mentesülni állampapírt vesz TBSZ számlára. Éves 3 % kamattal számolva 5 év után kap 159.270 Ft kamatot, amiből a kamatadó és az EHO összesen 33.447 forintot vinne el. Vessük ezt össze a számlavezetés költségeivel: a 350 forintos havi díj 5 év alatt 21.000 Ft. A bank elviszi a haszon majd kétharmadát! Van-e értelme ezek után ilyet játszani? A bank mindenesetre részesül az adókedvezményből… Kockázat és bármiféle plusz szolgáltatás nélkül!

Persze lehet olyan példákkal jönni, hogy 10 % kamatot érünk el, és több 10 millió befektetni való pénzünk van. De azért is írtam a fenti példát, mert az ügyfeleknek csak egy kis része tud sok pénzt, magas kockázatra befektetni. Az átlagembereket a bank egyszerűen lenyúlja. És vegyük észre, megint a semmiért. A példabeli befektetésben a számlával a banknak semmi teendője, 5 évig ugyanaz a tétel lesz rajta. Egyébként meg azoknál, akik módosítják a befektetéseiket, pl. alapot váltanak, a bank levonja az alapváltás díját. Tehát ha tennie kell valamit, azért külön költséget számol és számolt fel eddig is.

3. örüljek, hogy az állományi díj az értékpapírszámlámon változatlan marad.

Nagyon boldog vagyok, de eddig sem értettem, hogy milyen alapon számolják fel ezt egyáltalán! Van az értékpapírszámlának egy havi díja, ami ugye a szolgáltatás költségeinek a fedezésére szolgál. De a bank a befektetésemből is szeretne hasznot húzni, és ami igazán aljas, hogy attól függetlenül, hogy a befektetéseimnek milyen a hozama. Ha például leesik a részvényeim árfolyama, a bank akkor is ugyanúgy levon minden hónapban egy %-os költséget, mint amikor nyerek. Kockázatom csak nekem van. Megint érvényesül a banki/biztosítói logika, más pénzéből hozzáadott érték nélkül hasznot húzni.

Már csak azt szeretném látni, hogyan érvényesül az politikusi ígéret, hogy „a bankok nem háríthatják a költségeiket az emberekre”!

A jelenlegi szabályok szerint 19 évem van nyugdíjig. Számos biztosító keresett meg azzal, hogy az önkéntes nyugdíjpénztár mellett használjam ki a nyugdíjbiztosításra vonatkozó adó-visszatérítést is. Ezeknek az ajánlatoknak a teljes költségmutatója (TKM) 3-6 % között mozog. Kértem, hogy mondjanak konkrét számokat. 19 évre, 8 % hozammal számítva az éves optimális 650  ezer forint befizetést figyelembe véve 25,5 millió forint volt a lejáratkori legkedvezőbb ajánlat. Mivel szeretem a döntés előtt átgondolni a lehetőségeimet, egy excel tábla segítségével gyorsan kiszámoltam, hogy ugyanezen alapokba fektetve a pénzt, és ugyanúgy 8 % hozamot feltételezve mennyire jönnek ki a biztosítás nélküli lehetőségek.

Tessék az eredmény:

Van-e olyan, aki ezek után szeretne nyugdíjbiztosítást kötni? Nemhogy a NYESZ számlával, de még egy sima TBSZ számlával is (amire nincs adó-visszatérítés, csak árfolyam nyereségadót nem kell fizetnünk utána) jobban járunk. Igazából nincs mit csodálkozni, hiszen a TKM az a százalékos költség, amit minden évben levonnak a befektetésünkből. Ez pedig csak a biztosításoknál van így, a többi befektetés esetén nincs meg ez a hátrány. Akit érdekel, ebben a bejegyzésben kicsit bővebben is olvashat ennek a hátteréről.

A biztosítók folyamatosan zaklatnak, hogy itt az új csodafegyver a nyugodt időskorra: a nyugdíjbiztosítás. Aztán néhány kérdés után mindig eljutunk oda, hogy értelmetlen az egész. Félreértés ne essék, nem az ellen vagyok, hogy az ember ne gyűjtsön az állami nyugdíja mellé (már ha még akkor lesz ilyen), sőt nagyon is támogatandónak tartom, csakhogy erre a célra az egyik legrosszabb lehetőség a nyugdíjbiztosítás, ami tulajdonképpen nem más, mint unit-linked biztosítás újratöltve, adókedvezménybe csomagolva! De lássuk, mire gondolok.

Amiről az üzletkötők nem szívesen (egészen pontosan nem az igazságot teljesen kibontva) beszélnek, a bűvös TKM. Leegyszerűsítve a TKM (Teljes Költségmutató) azt mutatja meg, hogy milyen hozamot kell elérni a befektetésnek éves szinten ahhoz, hogy az ügyfél a pénzénél legyen. Például a TKM 4 % azt jelenti, hogy a tartam alatt 4 %-os átlagos éves hozam mellett kapja vissza ügyfelünk a befizetett díjait, ha a hozam ennél az értéknél kisebb, még az általa az évek során befizetett pénzt sem kapja vissza, ha a hozam ennél magasabb, akkor a befektetés csak a 4 % feletti résszel növekszik.

A MABISZ folyamatosan közzé teszi a biztosítók TKM értékeit. A 8. oldaltól találhatóak meg a nyugdíjbiztosítások, a TKM értékek 1,5-6 % között szórnak, jellemzően a 3-5 %-os sávban mozognak.

Jó dolog az adókedvezmény, de egyrészt korlátozott mértékű, másrészt egy adott befizetett összegre csak egyszer vonatkozik, míg a TKM-nek megfelelő százalékot minden évben levonják! Számoljunk csak utána mennyit ér egy befizetésre egyszeri 20 % kedvezmény 20 év múlva, a közben levont 20-szor 4 % mellett? A unit-linked biztosítás ugyanez a történet, csak még adókedvezmény sincs hozzá…

De közelítsük meg másik oldalról is a nyugdíjbiztosításokat. Milyen alternatívák vannak: önkéntes nyugdíjpénztár, magánnyugdíjpénztár (igaz ez már csak 60 ezer partizánnak), és a NYESZ. A magánpénztár kivételével a másik kettőnél ugyanúgy érvényesíthető az adókedvezmény. Nagy előnyük a biztosításhoz képest, hogy a befizetett pénzből csak egyetlen alkalommal vonnak le, nagyjából hasonló százalékot mint az átlagos TKM. Ez nagyon nagy különbség! Például 20 év alatt évi 300 eFt befizetése mellett 7 % átlagos hozammal nagyjából 11 MFt lesz a vége, de ha minden évben levonják a 4 % költséget akkor csak 7,2 MFt körül. Közben adókedvezményként pedig 20-szor 60 eFt-ot, vagyis 1,2 milliót kapunk. Megéri? Nem! Miért fizessek nyugdíjbiztosítást, ha lényegesen kedvezőbb feltételekkel tudok önkéntes pénztárba és NYESZ számlára tenni pénzt?

Harmadikként nézzük meg, mennyit értek el a biztosítók önkéntes nyugdíjpénztárakhoz kapcsolódó alapjai a múltban (a nyugdíjbiztosítások alapjait a rövid működésük miatt nem lehet elemezni, de nyilván a biztosítók ugyanazon típusú alapokat fogják kínálni, mint eddig). A 10 éves időtávon elért hozamaikat az MNB felügyeleti oldalán érhetjük el. Ezek elég szépnek mondható értékek, de azért 10 % alatt maradnak, jellemzően 7-8 % közti tartományban. Ebből vonjuk le a TKM értékét, és akkor a hozam máris nagyjából a fele! Így viszont már az MNB által ugyanezen időszakra megadott 4,58 % átlagos infláció mellett a reálhozam már hopp, el is hussant. Magyarán még a viszonylag jó teljesítmény mellett sem kapjuk vissza értékén azt, amit befizettünk.

Vegyünk még egy negyedik szempontot: ugyanezen biztosítók befektetési alapjait ennél jóval olcsóbban is elérhetjük. Saját példámból kiindulva a számlavezető bankomnál netbankon keresztül 760 féle befektetési alapot tudok megvásárolni. Ezek között ott van az összes Magyarországon működő biztosító legtöbb alapja is. A jutalék a pénzpiaci és a kötvény alapok esetén 300 Ft, a többinél egyszeri 1 %. Akkor miért is fizessek érte minden évben 4 %-ot? Erre azt szokták mondani, hogy az aktív befektetés kezelésért. Egy adott alap árfolyama attól nem függ, hogy én biztosításként, vagy netbankon keresztül vettem-e meg. Akkor miről beszélünk? Az ügynök fogja megmondani nekem, hogy melyik alapba fektessek? Neki ez különösen jó, mert nem a saját pénzét kockáztatja, viszont az alapváltás költségét meg kell fizetnem a biztosító felé.

Hogy lássuk a fától az erdőt: egy ügynök nagyjából egy éves díjjal érdekelt az ügylet létrejöttében. A biztosítás megkötésekor a fentebb leírtakat nem fogja elmondani. Jellemzően hoz egy ábrát a legjobb alapok rövid távú teljesítményéről. Ilyenkor azt szoktam kérni, hogy rendben, ezért vállalj felelősséget. Ezt még soha senki nem vállalta. Akkor nincs is miről beszélni tovább. Életre szóló befektetés nem kezdődik úgy, hogy HA…

Túlélő csomag nyugdíjbiztosításhoz:

-          Az ügynök által hozott, az utóbbi egy év legjobb hozamait bemutató ábrát eldobni, helyette 10 éves hozamokat bemutató táblázatot kérni. Ha ilyen nincs: elköszönni.

-          Megkérdezni a TKM értékét, és levonni a 10 éves hozamokból. A továbbiakban kizárólag az így csökkentett hozamot kell más befektetési formákkal és ugyanazon időszak inflációjával összehasonlítani a döntés előtt.

-          Megkérdezni miért jobb a nyugdíjbiztosítás, mint az önkéntes nyugdíjpénztár, vagy a NYESZ számla? Ha a válasz egy újabb adókedvezmény igénybe vétele: elköszönni.

-          Megkérdezni miért vásároljam meg az adott biztosító alapját évi 3-5 % levonása mellett, ha hozzáférek egyszeri 1 %-ért is? Ha a válasz, mert ezeket az alapok, csak így hozzáférhetők: elköszönni.

A FIDESZ magánnyugdíjpénztárakkal szembeni egyik legfőbb érve: "eltőzsdézték a tagok vagyonát".

A magánpénztárakba történő járulék utalás megszüntetésekor (2010. november) a számlám egyenlege:

4,5 millió forint

Mostani egyenlegem, kicsit több mint 4 év elteltével:

7,5 millió forint

Ez éves szinten (kamatos kamattal számolva, és figyelembe véve, hogy azóta nem történt a számlára befizetés) azt jelenti, hogy a gyarapodás mértéke:

13,5 %

Mivel a hozamok és a saját befizetések még a mostani rendszerben is visszajárnak, akiknek 4 éve "megvédték" a vagyonát ezt a pénzt mindenképpen bukták!

A magánpénztári rendszer költségvetésre gyakorolt negatív hatásával kapcsolatban lehet vitatkozni, de ennyi év után már gyakorlatilag nem érdemes. Viszont aki látott a Kormánytól hatástanulmányt a magánpénztárak működésével kapcsolatban, vagy kapott értesítést az arról, hogy az egyéni számláját az állam vezeti, az szóljon, szívesen közzéteszem!

Eddig abban a meggyőződésben éltem, hogy a közszolgálatiság azt jelenti, hogy „a műsorszolgáltató a vételkörzetében élő hallgatókat, nézőket rendszeresen tájékoztatja közérdeklődésre számot tartó kérdésekről”. Mi tarthat számot a közérdeklődésre, ha nem azoknak az embereknek a bemutatkozása, akik megszerezték a szükséges számú támogatást ahhoz, hogy képviselőjelöltek legyenek az októberi önkormányzati választásokon? Hogyan ismerhetjük meg a jelölteket, ha a közpénzen fenntartott média nem mutatja be őket? Pontosabban bemutatja, de csak pénzért: 4 perc műsoridőnek 50 ezer + ÁFA az ára. Hát most már pontosan tudjuk mennyit ér a közszolgálatiság!

A dolog nem csak azért visszás, mert a szerényebb anyagi lehetőséggel rendelkező jelöltektől még a minimális lehetőséget is elveszi, hanem azért is mert valójában szükségtelen. A jelenlegi helyzetben a legtöbb helyen egy narancsszínű esőkabát is komoly győzelmi esélyekkel indulhatna, de még így is rá kell segíteni. A legnagyobb baj, hogy igazából ezt következmények nélkül megtehetik, mivel a választópolgárokhoz ez el sem jut. Itt Szolnokon a 4 ellenzéki polgármesternek az ebben a témában kiadott közös nyilatkozatát egyetlen egy műsorszolgáltató sem hozta le!

Egyébként ennek a műfajnak van egy érdekes evolúciója a városban. 8 évvel ezelőtt még vita is volt a stúdióban, minden körzetben a jelölteket leültették egy asztalhoz, és ők megvitathatták az elképzeléseiket. 4 éve ilyen már nem volt, mert „szóltak fentről” hogy a vita az fölösleges úri huncutság, de a jelöltek még 4 percben bemutatkozhattak. Az idén pedig jött az 50 + ÁFA. Mi várható 2019-ben?

A hosszú legelőn, nem messze a tanyaépülettől, egy kis domb emelkedett; az volt a gazdaság legmagasabb pontja. Hógolyó felmérte a terepet, aztán kijelentette, hogy az a hely éppen szélmalomnak való, amely egy dinamót működtetne, s elláthatná a gazdaságot villanyárammal. A gazdaság régimódi volt, és mindeddig meglehetősen kiszolgáltatott, de a szélmalom megépítésével az állatok nagyot léphetnének előre az önellátás felé vezető úton.

Hógolyó néhány hét alatt teljesen kidolgozta a szélmalom terveit. A tervet a többi állat teljesen érthetetlennek, de nagyon impozánsnak találta. Legalább napjában egyszer mindegyik bejött megnézni Hógolyó rajzait. Csak Napóleon maradt távol, aki kezdettől fogva a szélmalom ellen foglalt állást: azzal érvelt, hogy mit sem ér az egész, mivel a szélmalom működéséhez szükséges gépeket kizárólag a Keleti majorból tudják beszerezni, ezzel tulajdonképpen kiszolgáltatva nekik a farmot, és így lábbal tiporják állatok alapvető érdekeit.

A szélmalom ügye megosztotta a gazdaság lakóit. Hógolyó nem tagadta, hogy a malmot nehéz lesz felépíteni. De azt állította, hogy egy év alatt mindezt meg lehet csinálni. Utána pedig, jelentette ki, nagy mennyiségben olcsó áram áll majd a rendelkezésükre. Napóleon ezzel szemben azt bizonygatta, hogy pillanatnyilag a major adósságainak csökkentésére és az élelmiszer termelés növelésére van a legnagyobb szükség, és ha malomépítésre pocsékolják a pénzt, mindnyájan éhen fognak halni. Az állatok két pártra szakadtak. Az egyiknek az volt a jelszava, hogy: "Szavazz Hógolyóra és az olcsó áramra", a másiké: "Szavazz Napóleonra, mert különben elárulod az állatok érdekeit!"

Benjámin volt az egyetlen állat, aki nem csatlakozott egyik párthoz sem. Sem abban nem volt hajlandó hinni, hogy több lesz az élelem, sem abban, hogy a szélmalom munkát fog megtakarítani. Szélmalom ide, szélmalom oda, jelentette ki, az élet úgy folyik majd tovább, ahogy mindig is folyt - vagyis rosszul.

A következő hónap első vasárnapján Nagygyűlésen került szavazásra a kérdés, hogy hozzálássanak-e a szélmalom megépítéséhez vagy sem. Ekkora azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. A major területét nagy mennyiségű röpcédula árasztotta el, melyben Hógolyó elismerte, hogy a terveket illetően hazudott éjjel és nappal. Ettől kezdve a szavazás kimenetele nem volt kétséges. Napóleon kétharmados többséget szerzett.

Napóleon a kutyák kíséretében felhágott arra az emelvényfélére, ahol az Őrnagy annak idején elmondta beszédét. Bejelentette, hogy mostantól fogva véget érnek az állatok akaratát kinyilvánító szavazások. Nincs rájuk semmi szükség, jelentette ki, csak az időt pocsékolják velük. A jövőben minden, a gazdaság munkájával kapcsolatos kérdést a disznók különbizottsága fog eldönteni, amelynek ő lesz az elnöke. A bizottság zárt üléseket fog tartani, és utána közli a többiekkel a döntéseit. Az állatok vasárnap reggelente továbbra is össze fognak gyűlni, hogy tisztelegjenek a zászló előtt, elénekeljék az "Állatok Internacionáléját”, és meghallgassák a következő hétre szóló parancsokat, de a továbbiakban viták nem lesznek.

Az állatok a Hógolyó elüldözése okozta rémületük ellenére is megdöbbentek ezen a bejelentésen. Néhányan tiltakoztak is volna, ha megfelelő érveket tudtak volna találni. Még Bandi is elbizonytalanodott és megzavarodott. Hátracsapta füleit, néhányszor megrázta üstökét, és megpróbálta rendbe szedni gondolatait; de semmi sem jutott eszébe, amit mondhatott volna. A disznók közül néhányan azonban nem hagyták szó nélkül a dolgot. Az első sorban négy fiatal hízó rosszallása jeléül visítozni kezdett, mind a négyen egyszerre ugrottak fel, és egyszerre kezdtek beszélni. A Napóleon körül ülő kutyák azonban hirtelen mély, fenyegető morgást hallattak, mire a disznók elnémultak, és visszaültek a helyükre. Erre a birkák harsány bégetésben törtek ki, majd negyedóra hosszat zúgott a "Soha nem leszünk gyarmat!", ami elvágta minden további vita lehetőségét.

Később kiküldték Süvit, hogy járja körül a gazdaságot, és magyarázza meg az új intézkedéseket a többieknek.

- Elvtársak - kezdte -, bízom benne, hogy minden állat tudatosítja magában, mekkora áldozatot hozott Napóleon elvtárs, amikor ezt a különmunkát magára vállalta. Nehogy azt képzeljétek, elvtársak, hogy a vezetés élvezet! Ellenkezőleg: nehéz és súlyos felelősség. Senki sem vallja olyan szilárdan, mint Napóleon elvtárs, hogy minden állat egyenlő. Akkor lenne igazán boldog, ha ügyeitekben rátok bízhatná a döntéseket. Néha azonban esetleg helytelenül döntenétek, elvtársak, és akkor mi lenne velünk? Mi lett volna, ha úgy határoztok, hogy Hógolyót követitek, azzal a tébolyult szélmalmával - Hógolyót, akiről ma már tudjuk, hogy közönséges gonosztevő? Fegyelem, elvtársak, vasfegyelem! Ez most a jelszavunk. Egyetlen hibás lépés, és ránk tör az ellenség. Mert azt ugye nem akarjátok, elvtársak, hogy Jones visszajöjjön?

Erre az érvre megint nem volt mit válaszolni. Az állatok kétségkívül nem akarták, hogy Jones visszajöjjön; ha pedig a vasárnap reggeli viták visszahozhatják, akkor abba kell hagyni a vitákat. Bandi, akinek már volt ideje végiggondolni a dolgokat, általános véleménynek adott hangot, amikor kijelentette: - Ha Napóleon elvtárs mondja, akkor így igaz. - Attól fogva személyes jelmondatához, a "Majd még keményebben dolgozom!"-hoz hozzákapcsolt még egy sarkigazságot: "Napóleon-nak mindig igaza van!".

A Hógolyó elűzetését követő harmadik vasárnapon az állatok kissé meglepetten hallgatták Napóleon bejelentését, hogy a szélmalmot mégiscsak megépítik. Nem indokolta meg, miért változtatta meg véleményét, csak figyelmeztette az állatokat, hogy ez a rendkívüli feladat nagyon kemény munkát jelent, de ha elkészülnek 13 százalékkal olcsóbb áramhoz fognak jutni, és az így keletkező megtakarítást az állatok élelmezésének a javítására fordíthatják. Azt, hogy miért éppen 13 százalékkal növekedik a jólét nem tartotta szükségesnek megmagyarázni, de intézkedett róla, hogy a major bejáratánál található táblán ez a szám is felkerüljön a „kőbe vésett” elvek közé. Ekkora a tervek már nagyon alaposan ki voltak dolgozva: a szélmalom építési bizottság vezetésével megbízott Süvi aznap reggel pontos számításokkal a fejében ébredt, melyeket délutánra meg is szavazott a disznók különbizottsága. A szélmalom építése különféle más fejlesztésekkel együtt előreláthatólag 10 évet fog igénybe venni, és az építkezéshez a Keleti major rendkívül kedvező kölcsönt biztosít a számunkra. Ez az évszázad üzlete! – jelentette magabiztosan ki Süvi. De ha a jelenlegi bajainknak az a fő oka, hogy Jones eladósította a gazdaságot, akkor miért jó, hogy 30 évre ilyen mértékben eladósítjuk az Állatfarmot? – jegyezték meg halkan néhányan. Ez a kölcsön nem növeli az adósságunkat, mert a Szélmalom Művek fogja felvenni a hitelt. Ekkor Benjámin halkan elmorzsolt a fogai között egy „és azt vajon ki fogja megfizetni”-t, de a birkák kórusa Süvi intésére gyorsan belekezdett a „Mindennek Jones az oka!” hangos kántálásába.

Aznap este Süvi bizalmasan elmagyarázta a többi állatnak, hogy Napóleon valójában sohasem ellenezte a szélmalmot. Épp ellenkezőleg: kezdettől fogva pártolta az ügyet, és Hógolyó azt a tervet, amelyet a keltető padlójára rajzolt, Napóleon papírjai közül lopta el. A szélmalom igazából Napóleon alkotása. Akkor hát, kérdezte valaki, miért emelt szót olyan hevesen ellene? Miért nevezte az állatok érdekei elárulásának? Erre Süvi ravasz képet vágott. Ez, felelte, Napóleon elvtárs fortélya volt. Látszólag ellenezte a szélmalmot, hogy ezzel az egyszerű hadicsellel megszabaduljon a jellemtelen Hógolyótól és kártevő befolyásától. Most, hogy Hógolyó eltakarodott az útból, a tervet már meg lehet valósítani, anélkül, hogy ő beleüthetné az orrát. - Ezt nevezik taktikának, elvtársak - mondta Süvi. - Taktika, elvtársak, taktika! - ismételgette ugrándozva, miközben vidáman nevetett, és tekergette a farkát. Az állatok nem voltak bizonyosak benne, mit is jelent ez a szó, de Süvi olyan meggyőzően beszélt, és a történetesen mellette lebzselő három kutya olyan fenyegetően morgott, hogy minden további kérdezősködés nélkül elfogadták a magyarázatot.

Csak Benjámin gondolta magában, hogy: „na most az egyszer valóban igazat szóltál, nem az számít, hogy kell-e a szélmalom, vagy sem, csak az a lényeg, hogy senki más ne üthesse bele az orrát…”

Az eredeti írás (George Orwell: Állatfarm)

Unortodoxia a foglalkoztatottságban

Hozzávalók:

a KSH módszertanának ismerete,

számológép,

a közmunkaprogram átszervezése.

Elkészítés:

Keresd meg az interneten, és tanulmányozd át a Központi Statisztikai Hivatal foglalkoztatottságot mérő módszertanát. Láthatod, hogy az összeírás nem a foglalkoztatók konkrét adatain alapszik, hanem közvéleménykutatásszerűen, mobileszközök igénybe vételével történik, magyarán a lakosság egy kiválasztott csoportjának a telefonon történő megkérdezésével. Foglalkoztatottnak az minősül, „aki az adott héten legalább egy órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, illetve rendelkezett olyan munkahellyel, ahonnan átmenetileg (betegség, szabadság stb. miatt) volt távol”. Tehát, ha közmunkára ugyanakkora összeg áll rendelkezésedre, mint eddig, akkor úgy növelheted a foglalkoztatottak számát, hogy gyakran elküldöd a közfoglalkoztatásban résztvevőket és folyamatosan új embereket veszel fel, illetve ha 8 óra helyett csak 4-6 órában foglalkoztatod őket. Így ugyanabból az összegből akár tízszer annyi embert is bevonhatsz a közfoglalkoztatásba. Ebből adódóan jóval nagyobb az esélye annak, hogy a telefonos megkérdezés során éppen lesz munkája egy adott megkérdezettnek. Tálalás előtt hintsd meg némi demagógiával, hogy mindenki értse mennyit tettél az ország felvirágoztatása érdekében.

Rezsicsökkentés:      - 1.700 Ft/hó

Tranzakciós illeték:      + 1.400 Ft/hó

Telefonadó:               + 1.800 Ft/hó

ÁFA emelés:              + 6.000 Ft/hó

Kamatadó EHO:             + 300 Ft/hó

+ 7.800 Ft/hó

A költségek növekedése két keresős, átlagbéres háztartásban.

Az elmúlt nyolc évben voltak Zuschlag Jánosok, akik becsatornázták maguknak a pályázati pénzéket, most vannak újdonsült trafikosok, akik a hűségük miatt válhatnak azzá.

A rendszerváltás után az elvtársak kerültek helyzetbe a földek privatizálásakor, most az állami földeket a NER-társaknak osztják.

Tizenkét évig kormányzott a kommunista utódpárt, most legalább ugyanannyi korábbi funkcionárius van a Kormányban, mint akkor.

Egykor számos besúgó jelentett a Pártnak a szomszédairól, ma a Párt mindent elkövet azért, hogy sohase derüljön arra fény, kik voltak ezek az emberek.

A szocializmusban nem volt magántulajdon, most a nyugdíjpénztárak államosítása után a közszolgáltatások vannak soron.

Kádár idején 3,60 volt a kenyér, mára már több mint egy milliónyian aláírták, hogy ismét ezt szeretnék.

Egykor, ha egy TSZ elnöknek megtetszett valami, akkor azt megszerezte magának, ma ahol a miniszterelnök elsétál, senki tulajdona nincs biztonságban.

Korábban, aki nem értett egyet a rendszerrel, a nép ellensége volt, ma a nemzeté.

Az átkosban mindenki befogta a száját, ha őt békén hagyták, és bizony ma is pontosan ugyanezt tesszük.

Az aláírásgyűjtési kampány során az emberektől kapott bátorítások, és elvárások alapján a Kormány nem áll meg 10 %-on a rezsicsökkentés terén! A Húsvét utáni első parlamenti munkanapra Rezsi Szilárd meg fogja álmodni ennek pontos gazdasági hatásait és benyújtja az eltörlésről szóló egyéni képviselői indítványát.

Nem igazán láttunk még Magyarországon mesterembert számlát adni az elvégzett munkákról, miközben a gyakorlatban mind minimálbéren vannak bejelentve. Sírnak, hogy nincs bevételük, míg mindannyian látjuk, hogy milyen autókkal járnak. Mivel az erre hivatott adóhatóság nem sok sikert tudott felmutatni e tekintetben az elmúlt évek során, ezt a felháborító visszaélést az Alaptörvény módosításával fogjuk orvosolni. Minden szolgáltatást nyújtó vállalkozó köteles lesz a nevére venni két nyugdíjast, akiknek a rezsi költségeit a jövőben ő fogja fizetni.

Azt látjuk, hogy vannak még Magyarországon olyan megátalkodott cégek, akik nem restellnek pozitív eredményt elérni a működésük során. Mivel ez csak és kizárólag az emberek megkárosításával érhető el, ezért minden nyereséges vállalat az adózás utáni eredményének a felét köteles egy erre a célra elkülönített állami rezsiszámlára befizetni. A rezsieltörlés Kormánya ebből fogja az aláírási íven megadott címekre utalni a híveknek a rezsi fedezetét, melyet majd a Királyi Posta narancssárga borítékban kézbesít. Így, akik több családtagjukkal is feliratkoznak, akár több bevételhez is juthatnak, mint amennyi a kiadásuk.

Nekünk nem diktálnak Brüsszelből! A tőlük kapott soha nem látott mértékű támogatást a Magyar Villamos Művek működésére fordítjuk. Így a fogyasztóknak ezután nem kell majd ezt az MVM fentartásához szükséges, és az áram árának 40 %-át kitevő költséget viselniük. Ha az új atomerőművet sikerül a Közgép segítségével néhány ezer milliárdból megépítenünk, attól kezdve senkinek nem kell majd az áramért fizetnie. Miután a MOL államosítását is elvégeztük, törvénybe iktatjuk, hogy az eddig sikertelen algyői palagáz kinyerési kísérletek is teljesítsék a NER által támasztott elvárásainkat. Ekkor megvalósul víziónk: a teljes ingyenesség!

Az elmúlt héten még a híradók is foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy az adóhatóságnak lehetősége van az ingatlanok adás-vétele során más – értelemszerűen nagyobb – összegben megállapítani egy adott ingatlan értékét, mint az a szerződésben szerepel, és az illetéket a vásárlónak az így megállapított érték után kell megfizetnie. Maga az elv rendben is van, azonban a gyakorlattal van egy nagyon komoly probléma, ami gyakran járhat azzal, hogy valamilyen érték után kétszer fizettetik meg az állampolgárokkal az illetéket. Lássuk, mire gondolok.

Vevő és eladó megállapodnak abban, hogy az adás-vétel tárgyát képező ingatlant a vevő 10 MFt kifizetésével vásárolja meg. A vásárlás lebonyolítását követően a NAV értesíti a vevőt, hogy az ingatlan értékét 12 MFt értékben határozza meg, és ezen összeg után veti ki az illetéket. A vásárló nagyon reklamálni sem tud, mert a hivatalt erre jogszabály jogosítja fel, így kénytelen az emelt érték után leszurkolni azt, ami az államnak jár. Igen ám, de ha az eladó ezt követőn az eladott ingatlan után kapott pénzt a megtakarításaival kiegészítve egy a korábbinál nagyobb lakást vásárol 15 MFt értékben, akkor neki a hatóság a korábbi ingatlana és az újonnan vett ingatlana közötti értékkülönbség alapján számolja ki az illetéket. A kérdés az, hogy hogyan számolja ki a hivatal az illeték alapjául szolgáló értéknövekedést! A gyakorlati tapasztalatom az, hogy a példában az első esetben eladóként szereplő későbbi vásárlót nem értesítik arról, hogy az eredeti ingatlan értékét 12 MFt értékben határozták meg. Így nem is tudja (ha a vevővel nincsenek olyan kapcsolatban, akkor jó eséllyel soha nem is fogja megtudni), hogy neki nem (a 10 MFt és a 15 MFt közötti) 5 MFt után van illetékfizetési kötelezettsége, hanem csak (a 12 MFt és a 15 MFt közötti) 3 MFt után, hiszen az eredeti vevőn 12 MFt illetékvonzatát vasalták be. Így a gyakorlatban a 10 MFt és a 12 MFt közötti 2 MFt érték után mind a ketten megfizetik az illetéket, ami bizony törvénytelen.

Kiegészítésként csak annyit, hogy ha az eladó az ingatlant egy másik ingatlan vásárlása miatt adja el, akkor igazából nincs is értelme az illeték miatti trükközésnek, sőt rosszabbul jár, mivel ha alacsonyabb összeget írnak a szerződésbe, akkor nagyobb lesz az újonnan vett ingatlan után fizetendő illeték. Tulajdonképpen mi is ezért jöttünk rá a problémára, mert tudtam, hogy az eladó másik ingatlant kíván vásárolni, és ezért nem volt érdeke, hogy alacsonyabb összegről írjuk a szerződést. Amikor megkaptam a hivataltól a magasabb összegű illetékről megkérdeztem az eladót, hogy erről őt is értesítették-e. És bizony neki nem szóltak, így neki is nagyobb összeg után kellet volna illetéket fizetni. Az ügyvéd azt mondta, hogy nincs mit tenni, de azért bementem a hivatalba. Amikor elmondtam a problémámat nem értették, folyton arra hivatkoztak, hogy nekik ehhez joguk van. Ezt soha nem is vitattam, csak annyit kértem, hogy a jogszabály azon részét mutassák meg nekem, amely arról szól, hogy duplán kell fizetni illetéket. Erre gyorsan kaptam egy határozatot a szerződésben szereplő eredeti értékre megállapított illetékfizetési kötelezettségemről. Nem tudom, hogy ez a gyakorlat, vagy csak egyszeri hiba történt, de azért írtam le a fentieket, mert roppant mód kíváncsi vagyok mások tapasztalataira.

Adósságcsökkentés

Valamely tartozás mértékének a visszaszorítása. Valódi jelentése átkönyvelés. Az önkormányzatok esetén ezért áttettük az adósságot az egyik zsebünkből a másikba. Az állam vonatkozásában sem szükséges a rendszer egészének hozzáértést kívánó átgondolása, a javulás elérhető államosítással.

Áthárítás

A csekkadót a pénzintézetek nem háríthatják át az emberekre. A banki kivonatokon megjelenő tranzakciós illeték a globális finánctőke ármánya.

Békemenet

Menet a békéért. Jelszavai: nem leszünk gyarmat, együtt tették tönkre az országot, a diákság nem akar semmit csak balhét.

Egy millió új munkahely

4 év alatt. Módosítani szükséges KSH foglalkoztatottságot mérő módszertanát, és duplázni a közfoglalkoztatottak számát.

Elmúlt 8 év

A visszafelé számított 8 éves időszak. A visszaszámlálás mindig 2010-től kezdődik.

Gyurcsány

Minden vitát azonnal lezáró szó. A végső érv. Fedák Sárit is viszi.

Hajrá Magyarok!

Hajrá Magyarok! Csak a hívek! Senki más.

Hitelminősítők

Az elmúlt 8 évben, amikor rontották az ország besorolását, akkor helyesen végezték a minősítést, ezért mindig rájuk hivatkoztunk. 2010 óta viszont a nagytőkét kiszolgáló manipulatív szervezetek. Ha újból javulást jelentő besorolást helyeznének kilátásba, ismét jól végeznék a munkájukat.

Kommunisták

Az előző rendszer kiszolgálói. Megkülönböztetünk rossz kommunistákat, ők a szocialisták soraiban vannak, illetve jó kommunistákat, akik megvilágosodtak és ma közöttünk vállalnak szerepet. Utóbbiak annak idején megtévedtek. A korábbi szerepük tisztázására irányuló törekvések, csak félreértésekre adnának okot.

Kőbe vésett

Az Alaptörvény betűi és a költségvetés számai kőbe vannak vésve, melyek az ország stabilitásának alapját jelentik. Kivételes esetben (legfeljebb évente 69 alkalommal) egyéni képviselői indítványra módosíthatók.

Labancok

A külföldi cégek tevékenységét támogató idegenszívűek összefoglaló elnevezése. Kivéve, ha Lajos jóváhagyásával nyerték el a szóban forgó külföldiek az állami megbízást.

Listák

Valamilyen összefüggésben összetartozó emberek névsora. Akik szeretnek bennünket, és vezetjük azt is, akik nem.

Megszorítás

Nincsenek megszorítások. Nincsenek megszorítások. Nincsenek megszorítások. Elmúlt 8 év. Gyurcsány.

Megvédjük

Valaminek a külső támadásoktól történő megoltalmazása. A magánnyugdíjakkal és az egészségüggyel már megtettük, most az oktatás van soron.

Multik

Coca-Cola jó multi, E-ON csúnya multi. Tesco jó multi, AXA csúnya multi. Hankook jó multi, ÖMV csúnya multi. Ha magyar multi külföldön terjeszkedik, és ott bántják, akkor az hátrányos megkülönböztetés.

Népszavazás

A nép véleménynyilvánítása egy adott témában. De azokban az esetekben, amikor nem esik egybe az érdekeinkkel, akkor a nép még éretlen az akaratának kinyilvánítására.

Plágium

Mások munkájának sajátként történő publikálása. Azok, akik az annak idején bevett szokás szerint másokkal íratták meg a dolgozataikat, csak éltek a lehetőséggel.

Politikai

A többségében általunk jelölt tagokból álló Alkotmánybíróság döntése politikai alapon született, amikor elmeszelte a regisztrációról szóló törvényt.

Rezsicsökkentés

2013-ban a rezsi költségeket 10 százalékkal csökkentjük. Ezzel egyidejűleg a vállalkozások villanyszámlája összességében pont annyival nő, amennyivel a lakossági terhek csökkennek. A távhő szolgáltatóknak a kieső bevételüket pótoljuk. A vízdíjak csökkentése esetén a döntően önkormányzati tulajdonú vízművek bevétel kiesése a települések gondja. Így nem az emberek fizetik meg.

Tandíj

Magyarországon nincs (és nem is lesz) tandíj. A jogász, vagy esetleg közgazdász pályára készülő fiatalok által fizetendő összegek megnevezése az Alaptörvénybe foglaltan: nem tandíj. A ponthatárok csökkentése által szinte bárki bejuthat az egyetemekre, az ezzel egyidejűleg az intézmények finanszírozásának jelentős visszavágása miatt mégis kiszoruló diákok költsége: így jártatok hozzájárulás.

Unortodox

A szokásostól eltérő, amit mások nem értenek meg. Úgy is működik, ha mi sem.

A Magyar Nemzet közzétett egy listát a diákvezetők felsőoktatásban eltöltött éveiről. Sajnos a nyomdában a tördelés során a lista eleje valamilyen érthetetlen oknál fogva lemaradt, ezt a hiányosságot szeretnénk ezen a helyen pótolni:

Útközben hazafelé hallgatom a kocsiban a rádiót. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a következőt találta mondani: a bankoknak kell fizetni, nem az embereknek, nem engedjük, hogy a bankadót áthárítsák az emberekre. Aztán otthon ért a meglepetés, amikor átnéztem a bankomtól kapott értesítőt, amelyben arról tájékoztatnak, hogy januártól éppen a bankadónak megfelelő mértékben emelkednek a kondíciós költségek. Magyarán a bankadó egy az egyben az én költségem! Jani, ez így hogy? Írhatok nekik rád hivatkozva, hogy ezeket a díjakat rajtad keressék?

Ma délelőtt meg azt látom, hogy Pöttyös Gyurka még a végén odacsempészett a közműadónál újabb 25 %-ot. Mit gondolsz, a rezsi költségekben ezt ki fogja megfizetni? Még ha befagyasztjátok is a lakossági energiaárakat, a szolgáltatók a piaci szereplőkre fogják hárítani a megemelkedett költségeiket, akik majd beépítik azokat az áraikba. Így amikor leveszek a polcról bármilyen terméket, benne lesz ez is. Mit tegyek, ha ezt a részét nem kérem? Ne az emberek fizessék meg! Ja. Mégis ki? Neked küldhetem a számlát arról, amit rám hárítottak?

Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ezek megszorítások, melyek nélkül borul a költségvetés. A hetedik változat. De ha Te is tudod, hogy így van: akkor mi a mennydörgős ménkűnek hazudsz bele az arcunkba? Vagy tényleg hiszed, amit mondasz. Mert akkor nagy a baj. Azt gondolom több eszed van ennél, ez az egész sokkal inkább vastagbőr és cinizmus. Ami a legnagyobb baj: hogy a jelek szerint még mindig van erre igény!

A Nemzeti Adósságelleni Küzdelem Minisztériuma Brainstorming Parancsnokságának mai sajtóközleménye szerint újabb fronton szorítják vissza a globális finánctőke hazánk felé nyújtózkodó csápjait.

A jövő év elejétől az édességeikkel az embereket kísértésbe kényszerítő cukrászok minden eladott, idegen nevet viselő sütemény – mint például a Pozsonyi kifli, vagy a Francia krémes - után 100 Ft nemzeti érzület adót kötelesek befizetni, adott tájékoztatást a minisztérium szóvivője. Amint az mindenki előtt ismeretes - tette hozzá - senki sem látott még szegénységben tengődő cukrászt, ezért itt az idő, hogy kivegyék a részüket az államadósság elleni küzdelemből.

Ugyanezen időponttól a szatócsok és a hentesek részére is bevezetésre kerül egy uzsoraadó, mellyel az ezen üzletekben hitelre vásárolni kényszerülő embereket szándékozik a kormány az adósság csapdájából kimenteni. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében természetes, hogy a hitelt nyújtóknak le kell mondaniuk az eddig jogtalanul élvezett extraprofitjukról. Folyamatos adóhatósági ellenőrzésekkel fogják biztosítani, hogy ennek költségeit ne terhelhessék az emberekre. Azon üzletek esetében, melyek ezt nem hajlandók tudomásul venni, alkotmányban rögzített mértékű árakat fognak bevezetni.

Egy a vadon élő állatokra kirovandó adóról szóló elképzelés még a kormánypárti frakció előtt fekszik, mellyel kapcsolatban, az értelmét illetően heves vita alakult ki a képviselők között. Néhányan kétségeiknek adtak hangot, ám ez a kormányfő közbelépésekor gyorsan eldőlt, mivel az „amíg én vagyok a miniszterelnök, addig ne az emberek fizessék meg” kijelentését követően a sorok gyorsan összezártak.

A HÁBORÚ:   UNORTODOX

A SZABADSÁG:   FÉLÁZSIAI

A TUDATLANSÁG:   VIRTUS

Kezdetét vette a Gyűlölet. Szokás szerint az IMF felirat villant fel a teleképen. A hallgatóság mindenfelé morogni kezdett. A szőke hajú nyugdíjmentő félelemmel és utálkozással vegyes nyivákolást hallatott. A Nemmegszorító Jobbkéz önkívületbe esve hajtogatta: vagy ő, vagy én! Az IMF valamikor régen (hogy milyen régen, arra senki sem emlékezett pontosan) nagyon fontos szervezet volt, hatalmában majdnem egyen­rangú magával Nagy Testvérrel, de aztán olyan követelésekkel állt elő, melyek miatt elzavarták az országból. A Két Perc Gyűlölet műsora napról napra változott, de mindegyikben az IMF volt a főszereplő. Minden későbbi bűn, amelyet az ország ellen elkövettek, minden árulás, szabotázs, eretnekség, elhajlás közvetlenül az ő tanításaiból fakadt. Még létezett és tovább tervezte valahol az összeesküvéseket: valahol a tengeren túl, külföldi pénzelőinek védelme alatt, vagy talán - mert néha ilyen hírek is terjengtek - éppen az országban, valami rejtekhelyen.

Az IMF feliratra egy óriási NEM pecsétet ütöttek. Közben egy kecskeszerű hang elmekegte szokásos ingerült vádjait a Párt tanításai ellen - olyan túlzott és fonák vádakat, amelyeken egy gyermek is átláthatott, s amelyek mégis elég valószerűen hatottak, hogy azzal a kínos érzéssel töltsék el az embert: másokat, akik kevésbé világos fejűek, mint ő maga, rá lehet velük szedni. Gyalázta Nagy Testvért, megbélyegezte a Párt diktatúráját, azonnali békekötést sürgetett, szólás­szabadságot, sajtószabadságot, gyülekezési szabadságot és gondolatszabadságot követelt. S közben - nehogy valaki kétségben maradjon afelől, mit takar az IMF alávaló fecsegése - a feje mögött a teleképen vég nélkül meneteltek a globális tőke hadseregének oszlopai: merev pillantású, kifejezéstelen férfiarcok egyik sora a másik után, a telekép felső széléig úsztak, ott eltűntek, s helyüket újabb, hasonló arcok foglalták el. A katona­csizmák nehézkes, ritmikus dobogása festette alá a bégető hangot.

A Gyűlölet még harminc másodperce sem tartott, s máris önkéntelen dühkiáltások törtek ki a teremben tartózkodó emberek egy részéből. A három betűs feliratot s mögötte a globális tőke hadseregének ijesztő látványát nehéz volt elviselni; különben is, az IMF látványa, sőt már a puszta rágondolás is automatikusan félelmet és nyugtalanságot idézett elő. Ő állandóbb tárgya volt a gyűlöletnek, mint a Nyugat vagy Keletázsia, mert amíg az ország háborúban állt e hatalmak egyikével, rendszerint békében élt a másikkal. A különös csak az volt, hogy bár az IMF-et mindenki gyűlölte és megvetette, s bár elméleteit mindennap s napjában ezerszer is megcáfolták, szétzúzták, nevetségessé tették dobogókon, a teleképen, újságokban és köny­vekben, s kimutatták róluk, hogy szánalmas zagyvaságok - aminthogy azok is voltak -, mind­ennek ellenére úgy tetszett, befolyása nem csökken. Mindig akadtak éretlen alakok, akik szinte várták, hogy elszédítse őket. Nem múlt el egyetlen nap sem, hogy a Gondolatrendőrség ne leplezett volna le az ő irányításával működő kémeket és szabotőröket. Ő volt a parancs­noka annak a hatalmas árnyékhadseregnek, az összeesküvők földalatti hálózatának, amely az állam megdöntésére tört. Ennek a szövetségnek állítólag Testvériség volt a neve. Suttogtak egy borzasztó könyvről is, ez azoknak az eretnekségeknek a gyűjteménye volt, amelyek az IMF-től származtak, s titokban járt kézről kézre. Címe nem volt. Ha egyáltalán szó esett róla, úgy emlegették, hogy: a könyv. De az ilyen dolgokról csak kósza hírek szállongtak. Mind a Testvériség, mind a könyv olyan dolog volt, amelyről az egyszerű polgár, hacsak tehette, nem beszélt.

A második percben a Gyűlöletet az őrjöngésig fokozódott. Az emberek felugráltak a helyük­ről, és torkuk szakadtából üvöltöztek, hogy elnyomják a teleképből áradó őrjítő, bégető hangot. A szőke nő kipirult, és úgy nyitogatta és csukogatta a száját, mint a szárazra került hal. Még a Jobbkéz széles arca is kipirult. Nagyon egyenesen ült székében, mellkasa úgy süllyedt és emelkedett, mintha a tenger hullámai ostromolnák. Egy sötét hajú, szakállas férfi elkezdett kiabálni: - Túl jók vagyunk! Nem engedünk! -, hirtelen felkapott egy nehéz újbeszél szótárt, s a telekép felé röpítette. A szótár nekiütődött a betűszónak, és visszapattant róla; a hang feltartóztathatatlanul áradt tovább. Egy világos pillanatában K észrevette, hogy együtt ordít a többiekkel, és sarkával vadul rugdalja széke lábát. A Két Perc Gyűlöletben nem az volt a borzasztó, hogy mindenki köteles volt részt venni benne, hanem az, hogy lehetetlen volt elkerülni a belekapcsolódást. Harminc másodpercen belül képtelenséggé vált az ellenállás. Mintha a félelem és bosszúvágy eksztázisa öntötte volna el az egész embercsoportot: a vágy gyilkolni, kínozni, kalapáccsal arcokat összezúzni, mintha elektromos áram változtatott volna minden embert akarata ellenére fintorgó, sikoltozó hold­kórossá. S hozzá ez a düh, amely mindenkit megszállt, elvont, iránytalan érzelem volt, ame­lyet egyik tárgyról a másikra lehetett vetíteni, mint valami reflektor fényét. Így például K gyűlölete némelyik pillanatban egyáltalán nem az IMF ellen irányult, hanem éppen ellenkezőleg: Nagy Testvér, a Párt és a Gondolatrendőrség ellen; s az ilyen pillanatokban együtt érzett a teleképen látható kigúnyolt eretnekkel, aki a hazugságok világában egyedüli őre az igazságnak és az értelemnek. De már a következő pillanatban a körülötte lévő emberekkel értett egyet, s mindent igaznak érzett, amit az IMF-ről mondtak. Az ilyen pilla­natokban Nagy Testvér iránti titkos gyűlölete imádattá változott, úgy érezte, hogy Nagy Test­vér legyőzhetetlen, félelem nélküli protektor, aki sziklaként szegül szembe a globális tőke hordáival – az IMF pedig, elszigeteltsége, tehetetlensége s a merő létét kétségbe vonó kétely ellenére, valami gonosz varázsló, aki pusztán hangjának hatalmával képes összezúzni a civilizáció épületét.

A Gyűlölet tetőfokára hágott. Az IMF felirat szertefoszlott, az aláfestő hang birkabégetéssé torzult, s egy pillanatra a kép egy birka pofájává változott. Aztán a birkapofa egy globális tőke katona félelmetes és óriás alakjába tűnt át, amely kezében vadul kerepelő géppisztollyal egyre közelebb és közelebb nyo­mult, s azt az érzést keltette a nézőkben, hogy rájuk veti magát a telekép felületéről, annyira, hogy néhányan az első sorban valósággal hátrahőköltek a székekben. De szinte még ugyan­abban a pillanatban megkönnyebbült sóhaj szakadt fel mindenkiből, mert az ellenséges figura áttűnt Nagy Testvér sötét hajú, hatalmának tudatától sugárzó, rejtel­mesen nyugodt arcába, amely akkora terjedelmű volt, hogy majdnem teljesen betöltötte a telekép mezejét. Senki sem értette, mit mond Nagy Testvér. Csak néhány bátorító szó volt, olyasféle szavak, amilyenek a csaták zajában szoktak elhangzani, nem is lehet tisztán felfogni őket, s mégis visszaadja az ember önbizalmát pusztán az a tény, hogy elhangzottak. Aztán Nagy Testvér arca elhalványodott, s a Párt három jelszava jelent meg a helyén, csupa nagybetűvel:

A HÁBORÚ:   UNORTODOX

A SZABADSÁG:   FÉLÁZSIAI

A TUDATLANSÁG:   VIRTUS

Az autópálya, illetve vasúti infrastruktúra építések költségeinek a környező országokban meglévő szintjére hozása: néhány 100 MrdFt/év

Kovács NER polgártárs pénteken reggel munkába indulás előtt éppen a népnyelvben skicc kávénak becézett - hiszen itt sem lehet tudni, hogy a gyártó nagy, sárga K betűs logója mögött valójában ki az igazi szerző - reggeli elrugaszkodás italát kortyolgatta a konyhában, amikor a megfelelő időpontban megszólalt a Hang. Az Országmentő Vezető szokásos heti igehirdetése áradt a nappali közepén, onnan ahová a Közkép készüléket minden állami alkalmazott lakásában a munkába állása napján elhelyezik. Valamikor régen, talán 5, vagy 10 éve is van annak már, még olyan kisebb, tekerő gombbal ellátott készülékek voltak minden háztartásban, melyeken be kellett állítani a hallgatni kívánt rádió frekvenciáját, de erre a Forradalom győzelme óta már semmi szükség, hiszen megmaradt 3 adón úgyis ugyanazt a műsort adják. A Közkép Tanács „Csak a szavak ereje” címen írt ki pályázatot a lehetséges frekvenciákra, melyet természetesen az egyetlen érvényesen pályázó Közkép Rádió nyert meg. Kovács halványan emlékezett rá, hogy a 2/3 előtti időkben saját véleménnyel rendelkező idegenszívűek valami nagy felfordulást okoztak, de hogy pontosan mit akartak és az miben merült ki, már nem tudta megmondani. Csak azt érezte zsigeri módon, hogy az a mostani biztonságot adó, mindenre kész válaszokkal rendelkező rendhez képest az valami más volt. És ez a valami más félelmetes, hiszen a NER nélkül ismét jönnének azok a problémák: belegondolni is rossz mi lenne akkor itt Félázsiában, ha senki sem mondaná meg, hogy amikor az élet ügyes-bajos dolgaiban dönteni kell, akkor mi a teendő.

Ma reggel is az egyik ilyen problémáról szólott a készüléken keresztül a Hang. Közeledtek a kiválasztások, amikor menni kell szavazni arra az OV által kiválasztott polgártársra, aki majd az Ország Házában képviselni fogja a direkt a számára kialakított körzetét. Kovács ugyan nem értette, hogy ha egyszer a Tévedhetetlen már kiválasztotta a megfelelő személyt, akkor miért van szükség még külön arra, hogy ő is tegyen egy ikszet a megfelelő név mellé, de biztos volt benne, hogy ez így van rendjén. A mai igehirdetésből azt tudta meg, hogy a nemzetközi helyzet olyannyira fokozódott, hogy a labancok már beférkőztek az Országos Kiválasztási Bizottságba is, ahol még mindig volt olyan ellenforradalmár, aki megkérdezte, hogy miért szükséges egy olyan országban, ahol létezik pontos nyilvántartás a választóknak még előzetesen is regisztrálniuk magukat. Ez az ember nem értette, hogy a regisztráció híján az OKB nem fogja tudni pontosan, hogy minden K-listás, a NER felé elkötelezett polgár bejelentkezett-e a választásokra. Ugyanis, ha ezt valaki nem tenné meg, akkor még időben szólhatnak neki, hogy ne feledkezzen el a kötelességéről, vagy akadályoztatása esetén az OKB megbízható helyi képviselői távollétében, vagy akár utólagosan is felvehetik a regisztráltak listájára. Azokról, akik regisztráltak, de nincsenek rajta a megbízható polgárok jegyzékén, külön lista készíthető. Erre majd a második választás, a kopogtató cédulák gyűjtése idején lesz szükség. Hiszen kopogtató cédulával csak azok tudnak jelölni valakit, akik előzetesen regisztráltak. A hívek a megfelelő felhívásra úgyis leadják a gyűjtőhelyeken a jelölő szelvényeiket, így elegendő a regisztráltak és az elkötelezettek névsorának a különbözeteként képzett lista címein begyűjteni az ajánlókat. Mert hát hányan lehetnek, akik szelíd unszolásra nem adják át a NER nevében érkező gyűjtőknek a cédulájukat? Illetve hányan akarják kitenni magukat a következményeknek? És ez az, amit nem értett meg az eltévelyedett OKB tag, hogy a cél nem a választók tudatosságra történő ösztönzése, hanem a kiválasztottakon kívüli jelöltek megsemmisítése, még a tényleges választások előtt. Mert azt, hogy kinél van kopogtató cédula, csak a Párt ismeri. Ennek ismerete hiányában, a sokkal rövidebbre szabott idő alatt mindenki más esélytelen.

Kovács végre megnyugodott, mert a tudatosság kérdésében eddig nem tudott vitába szállni a nyughatatlan Másik szomszéddal, aki odáig merészkedett, hogy azt kérdezte tőle a minap, hogy ugyan mondja már meg, hogy eddig a világtörténelemben hány választást döntöttek el azok, akik a szavazófülkében nem tudták, hogy mit akarnak. Az a rosszindulatú felvetés pedig eddig sem nyugtalanította, hogy tulajdonképpen mire regisztrál, ha nem ismeri a jelölteket, tudta, hogy majd a megfelelő időpontban meg fogják mondani neki: ki a kiválasztott. De most már semmi kétség: a regisztráció hazafias kötelesség! Egyrészt azért, hogy az OKB már annak lezárását követően ismerje a választások várható eredményét, másrészt hogy ahol az ezek után is szükséges, ott a második fordulóban még be lehessen avatkozni. A két forduló után a harmadik már csak formalitás: a regisztráció és a kopogtató gyűjtés adatai alapján a NER pontosan tudni fogja, kik mennek majd el választani, és hogy kikre fognak szavazni. Néhány körzetben előre kiszámított módon meg lehet engedni más jelöltek állítását is, már csak azért is, hogy látható legyen milyen eredményre jutottak a NER jelöltjeivel szemben. A Közképen pedig leadható néhány interjú olyanokkal, akik még mindig azt hiszik szabadon választhattak. Aztán jöhetnek a megfigyelők, és hírét vihetik a világba, hogy a választások rendben zajlottak, működik a demokrácia, és mi ebben (is) példát mutattunk a hanyatló Nyugat-Óceániának.

A magyar miniszterelnök válasza a Parlamentben a KÖZGÉP tevékenységét firtató kérdésre:

Orbán: "Ha Ön a magyar tőke ellen beszél, labancpolitikát folytat, amit én elutasítok."

Mennyire nemzeti az a tőke, amelyik szinte kizárólag labancokkal dolgoztat? Értem én, hogy a pókaszepetki Szabó és Társa Bt. nem rendelkezik a megfelelő felkészültséggel a fenti munkákhoz, de ha csak a labancok képesek megoldani, akkor vajon mi szükség van a KÖZGÉP-re? Mibe fájhat nekünk a "magyar tőke" közbeiktatása?

Államformája:                          nemzeti oligarchia

Államfője:                                Lali király

Politikai berendezkedése:         alkotmányos fővállalkozás

Területe:                                  65 ezer hektár haszonbérlet

Közigazgatási egységei:            kijárások

Népessége:                              3200 helyi döbrögi

Gazdasági berendezkedése:      unortodox pályázatkezelés

Hivatalos nyelv:                       tudjuk ki küldött...

Pénzneme:                               közbeszerzési forint (KFt)

GDP:                                      300 Mrd KFt

Mezőgazdasága:                      12 állami gazdaság

Ipara:                                      „kiemelt” állami beruházás

Társasági hitvallás:                  A labanc is a NER-be tartozik, ha alvállalkozónkként építi az utat.

Ismét megkérdezte Karácsony Orbánt, hogy milyen tagozatot képviselnek az oligarchák a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Választ ugyan nem kapott, de a labancozást azért nem úszta meg. Ha már a miniszterelnök ennyire nemzeti húrokat penget, nézzük meg mennyire őrködik a kormánya a magyar érdekek felett.

Elsőként átnéztem a Közbeszerzések Tanácsának éves beszámolóit, melyek tartalmazzák, hogy egy adott évben a közbeszerzések milyen hányadát nyerték el külföldi székhelyű vállalkozások. Ezt mutatja be az alábbi ábra.

Ebből nem látszik egyértelműen, hogy az Orbán kormányok a hazai cégeket részesítenék előnyben. Az EU csatlakozás utáni 2 évben megszaladt a külföldiek aránya, de azután egy alacsonyabb szintre esett vissza. És ehhez vélhetően nem sok köze van a Fidesznek. Egyébként csak ezeket, a relatíve alacsony számokat figyelembe venni félrevezető, hiszen külföldi tulajdonú vállalkozások magyar leányvállalataikon keresztül is indulhatnak közbeszerzéseken. És meg is teszik! Erre tér ki a Közbeszerzések Tanácsa a 2009. évről szóló jelentésében: a külföldi tulajdonosi hátterű nyertesek arányát 55 % körüli értékre becsülik. Ez a lényeg, viszont ezzel kapcsolatban néhány dolgot tisztázni szükséges.

Magam részéről maximálisan támogatom a magyar vállalkozások helyzetbe hozását, DE

Honnan tudja a kormány, hogy egy közbeszerzésen induló vállalkozás biztosan magyar tulajdonban van-e? Pl. a pályázó magyar leányvállalat tulajdonosa egy másik magyar leányvállalat. Vizsgálja-e ezt a közbeszerzéseknél valaki?

Honnan lehet tudni, hogy ki a tulajdonos a Közgépben? Egyelőre csak egy olyan információval rendelkezünk, hogy Simicska Lajos igen, de ezt is csak sok-sok év, és számtalan sikeres közbeszerzést követően tudtuk meg. Honnan lehet tudni egyáltalán, hogy magyarok a tulajdonosok? Milyen alapon „preferált” a közbeszerzések terén? Az E-OS esetén pl. svájci háttérre derült fény. Ha magyarok külföldön hoznak létre itthon folyamatosan helyzetbe kerülő vállalkozást, akkor off shore lovagok bizonytalan tulajdonosi háttérrel, vagy támogatandó hazafiak?

A Közgép alapvetően egy projekt cég, aki alvállalkozókkal dolgoztat. Honnan lehet tudni, hogy az alvállalkozói mind magyarok? Pl. ha a Közgép nyer el egy autópálya építést, akkor azt a Kovács és Tsa építi, vagy a STRABAG?

Ha a miniszterelnök logikáját követjük, akkor az „elmúlt 8 évben”, amikor a szocikhoz közelálló magyarok vittek mindent az teljesen rendben volt. Így kell-e ezt érteni?

Amíg ezekre nincs válasz, addig Orbán minden szava szemfényvesztés, amivel gyakorlatilag intézményesíti a korrupciót. Hajrá Magyarország!

Naponta kapunk valami gumicsontot (jobbos majd balos plágium) amin rágódhatunk, miközben addig sem foglalkozunk a valós problémával, hogy 2 év után sincs semmi jele a gazdaság rendbetételére irányuló intézkedéseknek. Hiába a 2/3, a kormány nem vállalja fel a FELELŐSSÉGET, továbbra is a hatásvizsgálatokat mellőzve rögtönöz. Mert ugye sokkal egyszerűbb „naplemente adót” kivetni, mint megismerni a gazdasági összefüggéseket, és hozzákezdeni az igazi gondjaink megoldásához. A pénzkérdés blog adott egy rövid áttekintést, hogy hol folyik el pénz, azaz mire költ a legtöbbet az állam. Ehhez kapcsolódóan szeretnék néhány szempontot felvetni, melyek talán segíthetnek a megoldáshoz vezető út kijelölésében is.

Nyugdíjasok. Nehéz ügy. Ki meri magára vonni 3 millió szavazó haragját? Senki. Akkor viszont azt is meg kellene mondani, hogy ki fizesse meg a nyugdíjakat, amikor az aktívak által befizetett járulékok nem fedezik a kiadásokat. Kihúztak ugyan 2 évet a magánpénztárak államosításával, de az a pénz már az ablakban (ami jelentős részben folyó kiadásokra lett költve, ami több mint hiba). Viszont arról semmit sem tudunk, hogyan fog egyensúlyba kerülni a rendszer? Orbán egyszer már kimondta a megoldást: annyi nyugdíjat fizessenek ki, amennyi a járulékokból befolyik. De nem merte meglépni, mert tudja, akkor azonnal megbukna. Persze, ahhoz, hogy valaki meg tudjon valósítani valamilyen programot, hatalomban kell maradnia. Nem is ez a baj, hanem hogy ilyen lehetőség, mint amit a 2/3 adott még egyszer nem lesz (legalábbis nem mostanában), illetve amivel ezt a felelőtlen gyávaságot tetézik, átfogó hatásvizsgálatok nélkül piszkálnak bele itt-ott a rendszerbe. Egyelőre annyi látszik, hogy konzervatív kormány létükre egyre inkább csak az aktívakra akarják rátolni a problémát. A következő években ugyanis úgy változnak a szabályok, hogy egyre alacsonyabb nyugdíjjal lehet majd megkezdeni a nyugdíjas éveket, miközben a meglévőekhez nem nyúlnak hozzá. Az mennyire igazságos, ha 2 ember közül, akik ugyanannál a cégnél, ugyanolyan munkakörben dolgoztak, az egyik – aki ráadásul kb. 8 évvel többet is fog dolgozni - lényegesen kevesebbet fog majd kapni, mint a másik, csak azért, mert különböző években mentek nyugdíjba? Vegyünk egy példát: az egyik 2007 előtt, mondjuk 2005-ben 57 évesen ment nyugdíjba, a másiknak pedig majd 2013 utánig, 65 éves koráig kell dolgoznia, de mégis az utóbbinak a korábbi bruttó átlagkeresetének lényegesen kisebb százaléka lesz a kezdő nyugdíja, pl. a 2007-ben nyugdíjba vonulókhoz képest a 2013-ra a csökkenés 20-40 %. Nem az lenne a méltányos, ha előbbinek addig nem emelik a nyugdíját, amíg a másik be nem éri? Komoly összegekről van szó, jelenleg minden egyes százalék, amivel nem emelik a nyugdíjakat 32 MrdFt kiadáscsökkenést jelent. Nem boszorkányüldözést kell folytatni, hanem megosztani a terheket a társadalmi csoportok között. Ha például a kedvező években nyugdíjazottak esetén adott évben nem emelnének, az új nyugdíjasok esetén pedig az inflációval korrigálnának, akkor az 100 MrdFt nagyságrendben csökkentheti a kiadásokat. Minden évben.

MÁV. A vasúttársaságot évente 160-200 MrdFt körüli összeggel kell kistafírozni, mert különben bedől. Százszor lerágott csont a szárnyvonalak ügye, ha az egyik kormány bezár néhányat, akkor a másik oldal nemzethalált vizionál, aztán fordítva. Sőt, ami most folyik még rosszabb. Mert annak mi értelme, hogy fenntartjuk ugyanazt az infrastruktúrát, csak jóval kevesebb vonatra? Így egy adott járat esetén talán meg lehet takarítani az üzemanyagot, mert mást nem igen. Hurrá! Ott tartunk, hogy ez a dolog annyira rosszul működik, hogy ezeken a szárnyvonalakon olcsóbb lenne az utasokat taxin szállítani, vagy minden falunak venni egy buszt sofőrrel! Ezek után nem az a kérdés, hogy Mariska néni eljut-e a szomszéd faluba az unokájához, hanem hogy ehhez SZÜKSÉG VAN-E A VASÚTRA? A válasz elég egyértelműnek tűnik. Nagyjából 1 hónapja valamelyik kincstári adón láttam egy a témáról szóló kerekasztal beszélgetést. Ott az illetékes államtitkár a következőt találta mondani: a vasútnál az minden probléma oka, hogy a vasúti dolgozók átlagbére 20 %-kal magasabb a nemzetgazdasági átlagnál. Mivel 40 ezren dolgoznak a társaságnál, ez szerinte éppen kiadja az éves hiánypótláshoz szükséges 180 milliárdot. Ezt az állítást mondjuk nem igazolta konkrét hivatkozásokkal, és én sem találtam meg az ezt alátámasztó információt a KSH honlapján. De ha tudják a problémák okát, akkor miért nem tesznek a világon semmit? Azt gondolom az egész inkább a FIDESZ szokásos stratégiájába tartozik: találni kell valami bűnbakot (pláne ha van is némi alapja), akire rátoljuk az egészet. Addig sem kérdezik a hívek: mi miért nem csinálunk semmit? Az Isten szerelmére, meddig lehet ezt még így csinálni?

Önkormányzatok. Magam is azt gondolom, hogy felesleges a 3200 önkormányzat, de meg kell találni az optimumot, mert az ügyek egy részét valóban helyben kell rendezni, mivel ott van meg a helyismeret. Azzal pedig, ha névleg csak mondjuk 300 önkormányzat lesz, de helyben továbbra is kell foglakoztatnunk néhány embert, sokkal nem leszünk előrébb. Az ebből származó haszon nem biztos, hogy megéri. De igazából nem kell feltalálni a spanyolviaszt, el kell menni, megnézni a rendszer működését olyan országokba, ahol ez már működik. A lényeg, hogy legyen az önkormányzatok számát megállapító döntéshez egy hatástanulmány: mennyibe kerülnének a különböző megoldások, mennyi költséget lehet megtakarítani. Addig csak üres fecsegés az egész. A problémát én nem az önkormányzatok számában látom. Sokkal nagyobb gond, ahogyan az önkormányzatok a feladataikat végzik. Pl. van egy jogi osztály, de emellett még 6-7 ügyvédi irodával szerződünk jogi szaktanácsadásra. A megbízási szerződések a parkgondozástól az utak kátyúzásáig érdekes módon sok helyen a rokonok, ismerősök cégeivel köttetnek. És ebben nincs különbség az előző kormányok és a mostani között. Pedig a népharag jórészt ezért söpörte el a korábbi garnitúrát. Nincs változás, csak a narancsosok még ráadásul arrogánsak is. Mindenesetre Szolnokon még novemberben kikértem az önkormányzat 2010-es megalakulása óta megkötött összes nyilvános szerződést. A mai napig nem kaptam még csak elutasító választ sem. Nem maradt más, mint a Bíróság!

Egészségügy. Nem attól kell tartani, hogy a rendszer össze fog dőlni, mert ez már gyakorlatilag bekövetkezett. Valójában az egészségügyi dolgozók egy részének a szakmai elhivatottsága tartja még a felszínen valamennyire. Akinek muszáj igénybe venni a rendszert, az tudja, miről beszélek. Egy friss személyes tapasztalat: 1 éves kislányomat a május elseje előtti hétfőn fülfájással, lázasan bevittük a megyei kórház ügyeletére. Megállapították, hogy középfül gyulladása van, de nem tudták ellátni, mert a szájsebészetet és a fülészetet összevonták, így ügyeletben is csak vagy fogorvos, vagy fül-orr-gégész rendel. Nekünk pechünk volt, aznap fogorvos jutott, aki ugye nem tudta felszúrni a kislány fülét, és az asszisztensek javaslatára felírt valamilyen antibiotikumot, hogy „ezt szokták”. Közölte, hogy másnap se hozzuk a gyereket, mert akkor is fogorvos lesz az ügyeletes. Mivel munkaszüneti nap volt, másnap pedig ünnep, legközelebb 2 nap múlva, szerdán vihettük szakorvoshoz. Így a gyerek 2 napig ellátatlanul maradt, mivel ráadásul a találomra felírt orvosság az ügyeletes patikából is kifogyott, hiszen mindenkinek ezt írták fel a helyszíni ellátás helyett. Szerdára ahogy kell, meglett a felülfertőződés is. Hogy ez mennyivel költség kímélőbb módszer az egészségügy egésze számára senki ne kérdezze, hiszen a gyors kezeléssel el lehetett volna kerülni az egy hetes, két naponkénti kezelést. Az orvos is frusztrált, hiszen sorban jönnek az olyan betegek, akiknek nem tud segíteni. A patikusok meg a recept beváltásakor hívogatják, hogy tényleg ezt akarta-e felírni. A beteg meg közben ellátatlan marad, és mégis, kinek a lelkén fog száradni, ha közben súlyosbodik az állapota? Persze nem lehet az egészet a mostani kormányzat nyakába varrni, de nagyon sokat mond az Éger Istvánnal készült interjú a jelenlegi hatalom hozzáértéséről. Pedig őt nem lehet a másik oldal iránti elfogultsággal vádolni, hiszen a korábbi Fidesz nagygyűléseken mindig az első sorba ültették, ezzel is demonstrálva, hogy az orvosi kamara mellettük van. Na, a kamarai elnöknek mikor felnyílt a szeme, már 2011-ben a következőt nyilatkozta: „Valóban sokak várták, hogy az ellenzékben elhangzott ígéreteit beváltja a kormány, de csalódottságunknak már januárban határozottan hangot adtunk, hiszen továbbra is hadigazdálkodás folyik az egészségügyben. Visszatekintve az elmúlt évekre, bevallom, könnyebb helyzetben voltunk, mint most, hiszen világosan deklarált célokkal szemben hangoztattuk ellenérveinket. Elmondtuk, hogy nem támogatjuk a több-biztosítós modellt, a szolidaritáselvű egészségbiztosítás üzleti alapokra helyezését, nem értünk egyet a vizitdíjjal. Most szinte semmilyen konkrétum nincs, úgy tűnik, az ellátórendszer struktúráját akarják átalakítani, ám ennek a részletei sokismeretlenesek. Hogy valójában mi az átalakítás célja, nem tudjuk. A szűkösségre való hivatkozást, amit naponta hallunk, mégsem tekinthetjük annak. Ki kellene mondani, hogy szeretnénk Mercedesszel járni, de csak biciklire telik. Azt azért nem kell bemesélni, hogy a két kerék jobb, mint a négy. Ki kell tűzni azt az időpontot, amikorra elérhető, hogy legalább mindenki Suzukiba ülhessen.” Magyarán az elmúlt 8 évben legalább volt min vitatkozni. Azért az elég nagy bravúr, hogy még ezt is sikerült alulmúlni. Mi fog megoldódni az állami tulajdonba adással? Mivel lesz jobb, hogy egy egyébként üdvözlendő béremeléssel ideig-óráig elhallgattatják az orvosokat? Mitől válik finanszírozhatóvá az egészségügy? Én nem tudom. De jó lenne végre egy olyan felelős vezető, aki igen.

Mert akinek nincsenek világos elképzelései, és nem rendelkezik a szükséges hozzáértéssel, az mindig a könnyebb utat fogja választani: ötletszerűen újabb és újabb adókat fog kivetni. Csak hát ezt elég érdekes olyanoktól látni, akik az elmúlt 8 évben minden elképzelésre csak annyit tudtak mondani, hogy: ne az emberek fizessék meg!

- A Nemzeti Igazság Minisztériumának irányelvei szerint az Útmutatás Hetén sem lazulhat a fegyelem, nem adhatunk teret ellenőrizetlen, ne adj isten kritikus gondolatoknak. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében mindenféle felolvasók nem kaphatnak nyilvánosságot. Most megtehetjük, hiszen erre hatalmaztak fel az emberek.

- De a népnek kenyérre és cirkuszra van szüksége, ez a felolvasó pedig egy elismert csepűrágó. Arra teljesen alkalmas, hogy elterelje a figyelmet a valós problémákról. Addig se azon rágódnak, miért megy rosszabbul, mint eddig.

- Hogyisne. Ismerem én az ilyet. Annak idején, amikor még a Fiatalok Szabadságellenes Szövetségében őriztük a forradalom lángját, lelepleztünk ilyen előadásokat. Ezek a felolvasók a művészet fátyla mögé bújva nem átallják méltatni a szólás, és a gondolatok szabadságát. Újabban pedig bírálják a Nagy Testvért, és folyton diktatúrát üvöltenek.

- Hadd tegyék! A nevetséges vádjaikon még egy gyerek is átlát. Különben is, kell az ellenség, aki mindenért okolható, és akire a felkorbácsolt érzelmek reflektor módjára ráirányíthatók. Ezért vettük felügyelet alá a teleképek rendszerét. Csak az a fontos, hogy érdemi információk soha ne legyenek bennük. Egész nap kizárólag érzelmekre ható, de valójában érdektelen híreket sugárzunk, melyek megakadályozzák az önálló véleményalkotást. Két évtizedes állhatatos munkával elértük, hogy az embereknek már semmi sem éri el az ingerküszöbét.

- Éppen ezért lehetnek veszélyesek az ilyen felolvasók. A kételkedés magvait ültethetik el a fejekben. Mivel azzal jutottunk hatalomba, hogy a múlt szereplőit erkölcsi magasságból bíráltuk, nagy baj lenne, ha a hívek között is felütné fejét a kétség. A minap is megkérdezte tőlem a Párt egy fiatal, az elkötelezettséget még nem eléggé mélyen megtapasztalt híve, hogy tulajdonképpen mi a különbség az oligarcha, és a nemzetgazdaság pillérjeit jelentő nagytőkések között. Nem engedhetjük, hogy kollégiumi barátságokon ejtsenek foltot az ilyen labanc gondolatok!

- Ettől nem kell tartani, hiszen a múlt és a törvények visszamenőleg is megváltoztathatók. Előbb-utóbb a saját emlékeikben sem lesznek biztosak. És akkor azt hisznek igazságnak, amit mi mondunk nekik. Ne feledd, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő.

- Mindenesetre kérem az elvtársakat, hogy a Párt központjában állítsák össze a felolvasók listáját. Ha majd ezt a listát útmutatóként használhatjuk, akkor ilyen hibát többet nem vétünk.

Most mondja a nyugdíjvédelem nagyasszonya, hogy megloptak! Ha már így van, nézzünk gyorsan utána: ki a felelős ezért?

Az állítás: „a felesleges működési kiadások és az elmaradt haszon együttes összege 850 milliárd forintot tesz ki – emelte ki. Hozzáfűzte: ebből 150 milliárdot tesz ki a magánnyugdíjpénztárak működése, és 700 milliárdot az elmaradt haszon.”

A 3000 milliárdnyi magánnyugdíjpénztári vagyon működési kiadása 150 milliárd. Ez 5 %. Ennyit engedett meg a törvény. Mint pénztártag magam is sokallom, de vajon kik tehettek volna azért, hogy ez a szám alacsonyabb legyen? Kiknek volt lehetősége jogszabályban meghatározni az érvényesíthető költségszintet? Nyilván a kormányoknak. vegyük csak sorba, kik is voltak 98 óta hatalmon? Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai. Tehát ezek az urak mind felelősek azért, hogy engem megloptak! Gabriella, azért szólj a Főnöknek, mielőtt felelősségre vonatod. Másfelől: 5 % 14 év alatt, az hány százalék is évente? Mert a magánpénztáraknál a költségeket csak egyszer, a befizetésnél vonták le. Más hosszú távú befektetéseknél ezt minden évben szokták.

A másik állítás, hogy 700 milliárd az elmaradt haszon, mert nem állampapírba fektettek a pénztárak. Kedves Gabriella, akinek elemi ismeretei vannak a pénztárak működéséről, az tisztában van vele, hogy mindenki maga választhatta meg, hogy milyen portfólióba fekteti a pénzét. Aki akarta, tarthatta kizárólag állampapírban. Senkit nem kényszerítettek arra, hogy pl. MOL részvényekbe fektessen… De vizsgáljuk meg magának az állításnak az igazság tartalmát. A PSZÁF honlapján elérhető adatok segítségével hasonlítsuk össze 10 éves távlatban a részvényeket is tartalmazó növekedési portfóliók hozamait az állampapírokon elérhető hozamokkal. Az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint 2001-2010 között a 10 éves állampapírok hozamait az alábbi görbe jellemzi: 

Ez a 10 éves viszonylatban átlagosan 7,47 %-ot jelent. Amit viszont mindig elfelejtenek megemlíteni: az a kamatadó. Azt tehát le kell vonni ebből az értékből, és akkor mindjárt 6 % környékére esik az elérhető hozam. Hasonlítsuk ezt össze az egyes pénztárak növekedési portfólióinak az ugyanezen időszakra vonatkozó nettó hozamaival, illetve az inflációval. 

Nos tényleg van olyan pénztár, ahol egy tisztán állampapírba történt befektetéshez képest vesztettek azok a tagok, akik kockázatosabb portfóliót (részvényeket is tartalmazó) választottak. Viszont a többség esetében éppen hogy nem veszteségről beszélhetünk. Tudom, hogy az a feladat, hogy minél jobban butítsuk a népet, de remélem hogy egyszer azért majd el is kell tudni számolni ezzel a sok hazugsággal.

Közbeszerzési adó:

Minden közbeszerzésen nyertes vállalkozás esetén, amely az adott évben Magyarországon lefolytatott közbeszerzési eljárások összesített volumenének 5 %-tól nagyobb értékben nyer el megbízást, a különadó mértéke az így megállapított határ fölötti megbízások értékének a 99 %-a.

Út- és vasútépítési adó:

Állami, vagy önkormányzati beruházások keretében történő utak, illetve vasútvonalak építése, rekonstrukciója esetén a különadó mértéke az adott építkezéshez hasonló földrajzi adottságokkal rendelkező EU tagországokban megvalósult beruházások fajlagos értékeitől (Ft/km) felfelé történő eltérés és a fajlagos értékhez tartozó vetítési alap (km) szorzatának a 99 %-a.

Stadionadó:

Az állami, vagy önkormányzati megbízásból sportlétesítményeket építő vállalkozások esetén az adó mértéke az átadást követő 10 évben, ahol létesítmények üzemeltetése gazdaságtalan, az ebből adódó veszteségek 66 %-a.

Kampányadó:

Az országgyűlési választásokon induló pártok által a törvényben meghatározott kampány keret feletti költés esetén a különadó mértéke a keretet meghaladó érték tízezerszerese. Az adó megállapításánál a vonatkoztatási alap a hirdetések számának és azok listaárának szorzata, függetlenül attól, hogy azokat ki rendelte meg, amennyiben azok a szóban forgó jelölt érdekében jelentek meg. Ha a listaárak tekintetében az árakban 15 %-nál nagyobb mértékű kedvezményt érvényesítenek, akkor az eredeti listaárral kell számolni. Az adó megfizetésének kötelezettsége a jelölteket állító pártokat terheli.

Támogatási adó:

Minden olyan vállalkozás esetén, amely valamely pártot pénzügyileg, vagy természetben támogat, és a támogatás folyósítását követő 4 évben olyan önkormányzattól, vagy az államtól megbízást kap, ahol az adott párt képviselője döntéshozói pozícióban van, akkor a különadó mértéke a megbízás 66 %-a.

Las minute adó:

Az az országgyűlési képviselő, aki valamely törvényjavaslathoz annak végszavazása előtt 72 órán belül módosító indítvány nyújt be, annyiszor köteles a mindenkori havi tiszteletdíjának megfelelő méretékű adót befizetni, ahány óra a végszavazás előtti 72 órához képest eltelt.

Hatástanulmány adó:

Minden olyan állami, önkormányzati beruházás esetén, amely a 10 MFt értéket meghaladja, és nem készült érdemi hatástanulmány, melyből annak gazdaságossága megállapítható, a döntésben résztvevő személyek az esetlegesen okozott veszteséget kötelesek különadó formájában az állam, vagy önkormányzat részére a felmerülés évében egyben megtéríteni.

Lex mi kutyánk kölyke adó:

Minden olyan magánszemély, illetve vállalkozás esetén, akinek az érdekében egyedileg törvénymódosítás történik, különadót köteles fizetni, melynek nagysága a számára számszerűsíthetően kimutatható előny mértékének 100-szorosa.

Nagy testvér adó:

Mivel a Nemzeti Együttműködés Rendszerében állambiztonsági érdek a magánszemélyek tevékenységének pontos nyomon követése, ezért a megfigyeléseket végző szervezet fenntartásához minden magyar állampolgár hozzájárulása hazafias kötelesség. Az adó mértéke a polgárok ingatlanjainak, tulajdon tárgyainak számával arányos: 3 szoba, 4 kerék, 5 % különadó. Az adó megfizetése alól a Kubatov-listán szereplő személyek mentességet élveznek.

Várakozási adó:

Azon állami, önkormányzati döntéshozói pozíciót betöltő személyek, akik a kompetenciájukba tartozó, és általuk is hangoztatott módon már eldöntött kérdésekben a cselekvés helyett várakoznak, kötelesek az adófizetők részére a várakozással okozott kárt egyszeri különadó formájában megtéríteni. Az adó alanya a várakozót delegáló szervezet. A fizetendő összeg korlátlanul csökkenthető, ha az érintettek hitel érdemlően bizonyítani tudják, hogy a várakozás megrövidítésére bármilyen érdemi kezdeményezéssel rukkoltak elő, de ennek előfeltétele, hogy erről a másik fél is tudomással bírjon.

A napokban a pártok szándék nyilatkozatot írtak alá arról, hogy végre rendezik a pártfinanszírozás régóta tisztázatlan, és eddig számos visszaéléssel terhelt kérdését. Alapvetően helyeslendő az irány, de azért szeretném néhány szempontra felhívni a figyelmet.

Azok állapodnak meg a jövőben betartandó szabályokról, akik az eddigi kiskapuknak, illetve a retorziók teljes hiányának köszönhetően vannak ott, ahol, és ebből adódóan jelentős előnyökre tettek szert. Az újonnan jövőknek majd szigorúbb feltételeket kell betartani, aztán amikor ezeknek a feltörekvőknek kell eldönteni, hogy tisztességes úton esélytelenek maradnak, vagy áthágják ők is a szabályokat, akkor majd a most megállapodó pártok fogják őket erkölcsi magaslatokról bírálni… De igazából kár is ezen merengeni, mert ez egy valóban feloldhatatlan probléma, és örüljünk, hogy legalább mostantól lesz valamiféle megállapodás. Bár a magam részéről semmit nem várok tőle.

Eddig is számos olyan megoldást alkalmaztak, melyek segítségével kikerülhették a szabályozást. Ki hiszi el például, hogy a pártok a képviselőnként megengedett 1 millió forintos határon belül maradtak a kampányköltéseknél? A választások előtt ránk zúduló hirdetés mennyiségéről ordít, hogy sokszorosan túllépik a kereteket. De rezzenéstelen arccal mutatják be, hogy 100 Ft híján éppen kihasználták a rendelkezésre álló 386 MFt-os keretet. És tényleg ennyiről van számla, persze a többi megoldható okosban. Megrendelheti valaki más, olyan, aki a későbbiekben ezért valamilyen gazdasági előnyt remél, illetve olyan is, akinek szólnak, hogy ha jövőben is szeretne munkát kapni, akkor legyen szíves erre áldozni. Létezhetnek ennél kifinomultabb megoldások is, de nem is a módszerek a lényegesek, hanem az, hogy mivel most ez a helyzet, annak, aki ezen változtatni akar, ezzel meg kell küzdenie. Ami gyakorlatilag lehetetlen, mert ahhoz, hogy valaki tehessen ellene, ahhoz oda kell jutni. De ami a legrosszabb: tulajdonképpen alig érdekel az egész valakit. Na ezért tehetnek a pártok, amit akarnak!

És hát van más csatornája is a pártfinanszírozásnak, amire biztosan nem fog kitérni a megállapodás. A klasszikus, amikor néhány hónapja alakult Kft-k kapnak megbízást milliárdos projektek megvalósítására, vagy nyernek el beszállítói szerződéseket. Sok esetben a vállalási ár jóval magasabb a piacinál, de érdekes módon mindig van valamilyen nagyon nyomós ok, amiért éppen azzal a céggel kell szerződni. Ide tartoznak a 10-20 %-os történetek is. Mindannyian tudjuk, hogy állami, önkormányzati megrendelést másképpen nem is igazán lehet szerezni, és ezt tulajdonképpen be is kalkuláltuk az életünkbe, eleve beépül az árajánlatokba. Persze, naivitás azt gondolni, hogy ez a „szokás” teljes mértékben visszaszorítható, de nem mindegy a mértéke, és ha meg sem próbáljuk, akkor egyrészt biztosan így marad, másrészt számon kérni sincs jogunk!

A mai, ínséges időkben újabb megoldás terjed: a nagy, önkormányzati beruházások esetén formailag van egy pályázat, de a döntést hozók szívének kedves vállalkozás „valahogy” mindig tudja, hogy mi az az ár, amiért biztosan őt hozzák ki nyertesnek. Ezzel sokszor alulvállal, és a szóban forgó összegből eleve nem lehet kihozni a projektet, viszont így mindenfajta vizsgálatban tiszta marad, mert a legkedvezőbb ajánlat lett a győztes. De még ha nem vállal is alá, az sem különösebben érdekes, mert lehet olyan indokot találni, miért ő lett a nyertes. A lényeg, hogy ez a vállalkozás valójában csak egy stróman, egy ernyő szervezet, és alvállalkozókkal csináltat mindent. Kifizetni őket pedig már eredetileg sincs szándékában, már csak azért sem, mert az önkormányzatnak sincs pénze. Amikor az alvállalkozóknak már sokkal tartoznak, akkor jön egy telefon, hogy el kellene adni a követelést egy meglehetősen alacsony összegért egy megjelölt faktor cégnek, mert ha nem, akkor az életben nem lesz több állami megbízás. Ekkor aztán el lehet dönteni, hogy a jelentős veszteséget okozó megoldások közül, melyik a legkevésbé rossz. Ezek után komoly vállalkozás akar-e a magyar üzleti élet szereplője maradni?

Ne legyenek kétségeink, nem ment ez másképp a korábbi években sem, a különbség csak annyi, hogy megváltoztak a kedvezményezettek nevei. Illetve még valami: mindezek egyre nyíltabban, „nemzeti” mázba csomagolva történnek. Lassan ott tartunk, hogy aki kritikát fogalmaz meg egyes ügyek kapcsán, az a multinacionális tőke ügynöke, a haza ellensége. Mert minden azért kerül magyar kézbe, hogy megvédjük a nemzeti értékeinket. Sokan így vagyunk ezzel valóban: védjük meg a nemzeti értékeinket! Csak kár, hogy ezek az „értékmentők” valahogy mind narancsmezes haverok. Semmi más nem történik, mint a rendszerváltás után kialakult tulajdonosi szerkezet átalakítása, a lapok újra osztása. És ez láthatóan még népszerű is! Hogy Magyarországnak mi lenne az érdeke még soha nem merült fel, csak az egyéni haszonszerzés számít. Persze mindenkinek fontos a saját érdeke, csak legalább a haza megmentőinek szerepében ne tetszelegnének! Sajnos csak egy biztos, hogy nem ez a garnitúra, amelyik komolyan gondolja, hogy "A haza minden előtt".

Napok óta a Schmitt Pál doktori értékezésével kapcsolatos hírek folynak a csapból is, újabb mélységbe taszítva a hazai közélet eddig sem túl magas színvonalát. Azonban ez az ügy alkalmas lehet arra, hogy a közélet szereplőinek az emberi minőségéről is világos információkat szerezzünk, illetve talán még ennél is többről, választóként, a magunk által elvárt erkölcsi színvonalról.

Adva van egy helyzet, melyben pártállástól függetlenül minden józanul gondolkodó ember számára egyértelmű, hogy annak idején a köztársasági elnök érdemtelenül szerzett doktori címet, magyarán csalt. Azóta pedig folyamatosan hazudik, hiszen ő teljesen tisztában van vele, hogy ezt a dolgozatot nem ő írta. A „szokásos” módon a nagy ember kiadta egy kisembernek, hogy állítsa össze az anyagot, a bizottság pedig az előre egyeztetett formában magasra értékelte azt. Szánalmas dolog azzal magyarázkodni, hogy a bírálók nem vették észre a hibákat, és ezért ők a felelősek. Ha ez így van, akkor mindenki csalhat, és ha csak később veszik észre, hivatkozhat erre, mint elfogadott normára. Még szánalmasabb azzal mosdatni a szerecsent, hogy akkoriban mindenki így csinálta. Hát nem! Bizony vannak még, akik kiérdemlik a tudományos fokozatukat.

Ebben a helyzetben egy minimális emberi tartással rendelkező közéleti szereplő elismeri, hogy hibázott és haladéktalanul visszavonul a közszerepléstől. Ez nem történt meg, lelke rajta, viselje a következményeit! De vegyük észre: itt és most nem Schmitt Pál személye az érdekes. Sokkal fontosabb az, hogyan reagálnak a közélet további szereplői és mi választópolgárok.

Ha a kormányoldalon vannak tisztességes emberek (amit hiszek, hogy így van), akik többek egyszerű megélhetési politikusoknál, akkor most hangot kell adniuk a kétségeiknek. Ennek hiányában a narancs ködben élő hívek kivételével mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy nem többek Orbán csicskáinál. Ettől kezdve nincs "elmúlt nyolcévezés", visszafelé mutogatás, mert ezek után nincs hozzá erkölcsi alap. Elérkezett az igazság pillanata, amikor már nem lehet hallgatni, sem mellébeszélni. Most válik el…

Mivel az elnök a kormányfő kreatúrája, ne higgyük, hogy a döntés a saját kezében van. Addig marad, amíg a Főnök úgy akarja. Orbán pedig úgy viselkedik, ahogy szokott: ha a feketére azt mondja, hogy fehér, akkor az fehér. A terelést szolgálja a legújabb mantra is: az államfő sérthetetlen. Jaj, ne már! Pont ez akadályozná a 2/3-os felhatalmazást az alaptörvény módosítására?

Ha ezt az ordas hazugságot lenyeljük, akkor meg is érdemeljük, akkor mindent meg lehet velünk tenni. Ezen az erkölcsi nívón szeretnénk élni? Ha nem, akkor ennek hangot kell adni. Teljesen mindegy, hogy melyik pártot támogatjuk, ha nem követeljük az államfő lemondását, akkor az a mi felelősségünk. Ugyanolyanok leszünk, mint a köztársasági elnök: méltatlanok. Hát ne tegyük!

Választópolgárként elvárom a képviselőmtől, hogy kezdeményezzen a Parlamentben bizalmi szavazást Schmitt Pállal szemben. Remélem, sokan leszünk így ezzel.

Frissítés: Néhány perce (13.16) Schmitt Pál lemondott a köztársasági elnöki megbízatásáról. Nem tehetett mást. Hogy a tegnapi álláspontján miért változtatott nem tudhatjuk, csak remélem, hogy ez annak a jele, hogy azért még mindig nem lehet megtenni akármit következmények nélkül ebben az országban. Hamarosan kiderül, hogy ezzel a lemondással változik-e valami, vagy minden mehet tovább, ahogy eddig. Ez nagyrészt rajtunk múlik.

Majd két éve várakozva,

Azon gondolkodám:

Hová tűnt a nagy tervezet,

Mely megmenté Hazám?

Nyolc év készülődés után,

Gyürkőztek hát neki,

De a pontos részleteket

Máig homály fedi.

Bármily tervet ócsároltak,

Csak mert mások mondták,

Közben folyton azt hallgattuk:

A megoldást tudják!

Érdemleges tettek híján 

Dől a nemzeti máz,

A közösből gépesítik

Az oligarchiát!

Érdekes kérdés, hogyan gazdálkodnak az országgyűlési képviselőink a saját vagyonukkal. Szolnoki lakosként természetesen elsősorban a városhoz kötődő képviselők vagyonnyilatkozatait néztem át, melyekről egy elég jó kimutatás olvasható itt.

A nyilatkozatok alapján a legtöbbjüknél úgy tűnik, hogy olyannyira jól gazdálkodnak a vagyonaikkal, hogy annak gyarapodása jelentősen meghaladja az éves jövedelmüket. Itt van mindjárt Szolnok város polgármestere. Szalay Ferenc megtakarításai az elmúlt évben több mint 25 millió forinttal növekedtek, miközben az éves jövedelme nem egészen 19,8 MFt. Mivel az Országgyűlés honlapján már csak a 2011-es nyilatkozatok érhetőek le, nem tudjuk megállapítani, hogy ez a növekedés esetleg valamilyen ingatlan eladásából származik-e. Ám ha mégsem így van, akkor hogyan is lehetséges ez?

A megyei szocialista párti képviselők esetén is ugyanezzel a problémával kell szembenéznünk. Iváncsik Imre vagyona 12,8 MFt értékben nőtt (7,5 MFt tartozás csökkenés, 5,3 MFt pénzbeni vagyon emelkedés), miközben tavaly 16 MFt jövedelemmel rendelkezett. Szekeres Imre még ő rajta is túl tesz, miközben a megtakarításai majd 33 MFt-tal érnek többet, az éves jövedelme 12,2 MFt volt. Úgy gondolom, hogy itt nagyon takarékos emberekről van szó, akik a semmiből is tudnak pénzt csinálni. Csak tudnám, hogy miért nem ezen értékek mentén irányították eddig az ország gazdaságát!

A vagyonnyilatkozatok alapján fájóan nyitva maradt a kérdés: Vajon miből származnak az éves jövedelmet meghaladó vagyongyarapodások? Tippek?

A magyar gazdaság naszádjának fundamentumai jók! – jelentette ki a Kapitány a reggeli igehirdetés során. – Ilyen körülmények között vicces, hogy éppen ellenünk folyik eljárás.

Valamit főz ez már megint! – gondolták közben az emberek. – Nem azért jött ez ide, hogy megmutassa nekünk a kiutat.

Akarnak még tőlem valamit? – kérdezte rátartian.

Szeretnénk végre tisztán látni ebben az eljárás ügyben! Eddig mindig azt hangoztatta, hogy romokat talált, amikor Kapitánnyá választottuk. Most akkor, hogy is van ez?

Megmondom. Ha annyit mondok nektek, birkáknak, hogy fogalmam sincs, merre tartunk a naszáddal a ködben, akkor kétségbe fogtok esni. Így meg addig sem ezzel foglalkoztok, hanem okolhattok mindig valaki mást a bajainkért.

Kavarja ez, vagy nem kavarja? Megint nagyon valószínűen hangzik, amit mond, tehát biztos, hogy hazudik. De hát mitől kezdett süllyedni a hajó?

Mert az előző kormányos adósságba verte, tőkesúly híján pedig csak sodródott a felszínen. De jöttem én, és kimentettem az utasokat!

Emlékszünk. Derék dolog volt. Csak aztán mindenki csodálta, hogy a gyűrűik, meg a zsebóráik odavesztek.

Igen! – bólintott komoly visszaemlékezéssel a Kapitány. – Nagy vihar volt… De most elsősorban arról van szó, hogy nekem valamiféle jutalom jár.

E mögött valami disznóság van megint! Ha annyira el voltunk adósodva, amikor magához ragadta a kormányrudat, akkor miért mondta néhány héttel utána, hogy az előző időszakban világbajnokok voltunk a kiadáscsökkentésben?

Mert ez az igazság! Csak az nem nektek szólt, hanem a hitelezőknek. Képzeljétek el, mi történik, ha a kapitányválasztás előtt beszélek erről?! De ha ezen ennyit tépelődtök, hát másokkal csinálom!

Maga hallotta valaha, hogy mi bármikor is gondolkoztunk?! Tudja kikkel beszél, hé!

Igen, magam is erre alapítottam mindent.

Mindig mondta az Édesanyám, hogy javulj meg, fiam Bendegúz, mert elvisz az ördög. De hát mit tehetnék, nem megy az könnyen faluhelyen! Itt van mindjárt ez a Szabó bakter. Bár általa se igen gyarapodik a Magyar Államkincstár, mégis egyfolytában becsmérli a temérdek hazug politikust, és úgy várja, hogy becsületes úriemberek üljenek fel végre az ország szekerének a bakjára, mint a Banya a Messiást.

Egyszer aztán csak megkérdeztem tőle: Mégis mifélék ezek a sokat csepült politikusok, és mi dolguk van nekik ebben a világban, ha már ilyen szorgalmasan szapulja a fajtájukat? Meglepődött a bakter, de rövid vakarózás után előrukkolt a válasszal: Hát olyan emberek, akiket azért választottunk, hogy képviseljék a nép érdekeit ország-világ előtt, de leginkább, hogy azon tüsténkedjenek, hogy aki becsülettel dolgozik, annak jusson egy kis vaj is a kenyerére.

Hát bizony akkor ezek olyanok, mint a szentek a képes kalendáriumban, mások boldogulásáért áldozzák fel magukat. Csak tudnám, hogy vajon miért nincs kibékülve velük a bakter? Miután hangot adtam ebbéli kétségeimnek, mindjárt lázba is jött a sorompók ura: Mert mindegyik a saját hasznát leső, az atyafiságát a mézes bödönhöz tuszkoló, lelkiismeretlen naplopó!

Na, mondom, ha ez így van, akkor ez a nekem való hivatal, mivel mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem rossz lett. Pörölhet itt a bakter, ő sem különb a Deákné vásznánál. Rá is lobbantottam ezt a szemére: Aztán, ha maga kerülne közel a mézes csuporhoz, talán másképpen tenné a dolgát? Ne szemtelenkedj itt, Te büdös kölyök! Egy állami tisztviselőnek legyenek elvei!

Ezzel se lettem okosabb, de gondoltam, ha már benne vagyok, akkor a végére járok a politika ügyének. Aztán mondja már meg kend, hogy miről ismerszik meg egy tisztességes politikus? Na, ez megfogta a baktert, mert csak ennyit tudott nagy kínkeservesen kinyögni: A köz érdekét tartja szem előtt, betartatja a szabályokat, példát mutat.

Továbbra sem fért a fejembe, hogyan lesz valakiből politikus, ha az illető tisztességes, ezért elő álltam a farbával. Hű az angyalát a kíváncsi fejednek, szakadt ki a bakter szája kerítésén. Leginkább, sehogy! Mert, ha tisztességes, nem hazudja nekünk azt, amit hallani szeretnénk. Mert nem fogja senki pénzét elfogadni a korteskedéshez, cserébe a később visszaadandó szívességekért. Így aztán tudni sem fogunk róla soha. De ami még ennél is fontosabb: mert elsősorban nem azt várjuk tőle, hogy tisztességes legyen, hanem azt, hogy minket képviseljen. A két dolog pedig lássuk be, nem mindig esik egybe.

Lehet, hogy a levesben talált gatyamadzag tette, de csak nem hagyott nyugodni a dolog. Ha valamilyen módon mégis oda jutna ez a jóember, meddig maradhatna meg ott? Nem sokáig. Egyszerűen felőrölnék. Aki mindig tisztességesen viselkedik, hatalmas hátrányban lesz a többiekkel szemben. A naivakat – így hívják a pesti népek a jó szándékú embereket – kiszelektálja az evolúció. De ha még így is jól tenné a dolgát, akkor sokakkal akasztana tengelyt. Magyarán nagyon fel kellene kötni a gatyát, ha valaki az igazságnak bajnoka akar lenni, mert gyorsan magára marad! Akkor pedig éppen azt nem tudja megvalósítani, amiért odaküldték, hogy képviselje a választói érdekeit.

Már csak azt nem értem, hogy akkor ki a bánatnak hiányzik ez a szerep? Senkinek. Néhány, nagyon ritka, erős jellemű ember talán elviselné ezeket a nehézségeket is ideig-óráig, de van valami, amiért még ők sem vállalják: Mert tisztában vannak azzal, hogy senki nem állna ki értük! És hát minek küzdeni azért, amire nincs igény?

Na de hát akkor, mit tetszik itten hőzöngeni? Minden marad a régiben, és megy tovább a maga útján! Mint ahogy eddig.

Mi a baj valójában a kormányzati stratégiával? Röviden: hogy nem létezik. Kicsit bővebben: hogy bár elképzeléseknek nincs híján a regnáló hatalom, de azok kivitelezése minden esetben az AHS módszert követi: ahogy sikerül… Így lesz még a jó célokból is ostoba megvalósítás.

Mert mi lenne, ha úgy vezetnénk be az adóváltoztatásokat, hogy előtte alapos elemzéseket végzünk, és pontosan kiszámoljuk a várható hatásait? A magam részéről alapvetően még egyet is értek az egykulcsos adóval, de azért azt át kellett volna gondolni, hogy cirka 500 MrdFt költségvetésből történő kiengedésének most jött-e el az ideje. Mert egyébként azt úgyis vissza kell szedni valahonnan, és no lám, már megy is erre az ötletelés. Nem gondolom, hogy az a helyes, ha a kisebb jövedelműekre egy az egyben hirtelen ráterheljük a problémát. Amikor nagy a baj, a hozzám hasonló módosabbaknak be kell látni, hogy nem ezekben az időkben kell könnyíteni a terheinken. Nem lehet cél tömegeknek még nehezebb sorsba történő taszítása. Fokozatos bevezetés, évekre előre kidolgozott tervekkel, helyesen beállított mértékkel. De még mindig ott tartunk, hogy a magánszócső szerint ez mindenkinek jó. Persze, AHS adó rendszer, aztán majd úgy irányítjuk a rulett kereket, hogy mindig a piros jöjjön ki!

Mert mi lenne, ha az IMF „haza zavarása” helyett leültünk volna velük tárgyalni a hitelezés feltételeiről? Ehelyett magyaros virtusból nem kérünk a piacinál olcsóbb hitelükből. Valamilyen előttem érthetetlen okból sokan azt hiszik, hogy az IMF konkrétan előír bizonyos beavatkozásokat, melyek természetesen kizárólag népnyúzóak lehetnek. Tessék mondani, honnan lehet tudni arról, hogy pl. azt kérték volna, hogy éheztessük ki a nyugdíjasokat? Vagy zárjuk be a kórházainkat? Valójában a hitelt bizonyos célokhoz kötötték, pl. az államháztartás hiánya, és nem konkrét beavatkozásokat fogalmaztak meg. Hogy a kormány a célokat milyen módon éri el, abba sohasem szóltak bele. És egyébként, most nem ezeknek a céloknak a teljesülését tűzte maga elé a kormány? Akkor meg mi a bánatért nem volt jó az olcsóbb hitelük? Vagy ha már annyira nem akartuk igénybe venni a pénzüket, akkor miért nem kötöttünk velük egy készenléti hitel megállapodást, amit aztán nem hívunk le. Ezzel a hátunk mögött megint csak olcsóbban tudnánk a piacról hitelt felvenni. De nekünk aztán ne mondja meg senki, hogy mit kell tenni, mert mi jobban tudjuk! Így mulat egy magyar úr!

Mert mi lenne, ha az államadósságot nem csak papíron csökkentenénk, hanem a valóságban is? Azt ugyanis látni kell, hogy eddig érdemi csökkentés nem történt, egyszerű átcsoportosításokról van szó. Az államosított magánnyugdíjpénztári pénzek egy részéből, és a Nemzeti Bankban található korábban felvett, de fel nem használt hitelekből fizetünk vissza. Az első jogi eljárás alatt van, amit ha az állam elveszít, akkor az adósságcsökkentés szempontjából ott vagyunk, ahol a part szakad. A másik pedig egyszerű átkönyvelés, ahol azért még felmerül az a kérdés is, hogy ha ennyire nem kell a tartalék, akkor miért nem fizették vissza korábban. A legnagyobb baj az, hogy nincsenek átgondolt strukturális reformok, és így ha elfogy a nyugdíjpénztári békekölcsön, illetve kimerülnek a tartalékok, akkor nem lesz mivel fedezni az újratermelődő hiányt. Mert az bizony már csak olyan, ha nem felügyelik, újra fog keletkezni! Az okokat kell orvosolni és ebben az irányban majd másfél év után sem történt semmi. Ez az igazi felelőtlenség!

Mert mi lenne, ha a bajba jutott hitelesek közül nem azoknak nyújtanánk segítséget, akik nem feltétlenül szorulnak rá? Rendszeresen bírálom a bankok gyakorlatát, de amit most a kormány készül tenni szimplán törvénytelenség. Több nyilatkozatban el is ismerték, hogy tisztában vannak ezzel, és majd az állam visszafizeti a bankoknak, ha az Európai Bíróság elmarasztalja érte Magyarországot. Ez viszont már több mint felelőtlenség, ezzel egyszer majd el kell számolni. Amúgy a szokásos rend szerint elfogadott AHS törvény által kínált megoldás a lehető legrosszabb. Ennél még az is jobb lenne, ha nem tesznek semmit. Aki megteheti gyorsan kiszáll a hiteléből egy hasra ütéssel megállapított árfolyamon, aztán utánam az özönvíz. Majd állják a költségeket azok, akiknek nem is volt hitele, meg azok a szerencsétlenek, akiknek tovább romlik a helyzete a hirtelen frank kereslettel együtt járó forintgyengülés miatt. Igen, számon kell kérni a bankokon azt a gyakorlatot, hogy a költségeket minden változáskor mindig teljes mértékben az ügyfelekre hárították. Olyan szabályok kellenek, hogy ezt ne tehessék meg, és tessék ezeket keményen betartani velük. Meggyőződésem, ha a kormány partnernek tekintené őket, és határozottan, de a törvényes kereteken belül tárgyalna velük, akkor nem ott tartanánk, hogy per pillanat látszólag rájuk hárítjuk a költségeket, aztán a bírósági döntést követően egyszer majd leverik rajtunk az egészet. Csak kérdés, alkalmas-e erre a jelenlegi kormányzat?

Amikor az aktuális foci világranglistát megláttam rájöttem a titokra, hogy miért lesz 27 % az ÁFA. Csak nehogy visszacsússzanak a fiúk néhány helyet! Most a 202 eFt megfejtésén dolgozom erősen… Ötletek?

Mondja Bakter úr, maga mégiscsak egy világlátott ember, mér van az, hogy az útkaparó is szedte a sátorfáját, hogy máshol próbáljon szerencsét?

Hej, Bendegúz fiam, mostanság roppant nehéz idők járnak, beütött a nagy gazdasági világválság!

Hát az meg mi a ménkű? Mivel keseríti a magunk fajta, jó szándékú emberek életét?

Hát leginkább azzal, hogy mint az útkaparónak, sokaknak elfogy a munkája. Aztán mehetnek közmunkában az árokpartra gyűjtögetni. Ami egy darabig nem is baj, de ha má’ mindent összeszedtek, azt nem tudom, hogy azután mivel fogják múlatni az időt. Főleg, ha az a feladat, hogy Hagyárosböröndről kell idejönni az Alföldre, a kincstári sorompót rángatni.

De hát a múlt tavaszon azt ígérte az ország szekerének a nagy kormányosa, hogy újabb 1 millió embernek ad a kezébe kenyeret.

Mondani mondta, csak még azt nem találta ki hogyan. Pedig ha az elmúlt 8 évben, annyi tojást tojtak volna a tyúkok, ahányszor kinyilatkozta, hogy már a markában a megoldás kulcsa, akkor nem győztünk volna rántottát zabálni.

Hát akkor vajon, mér nem vezeti elő azt a fene nagy megoldást?

Bonyolult dolog ez fiam! Menet közben megváltozott a haditerv, és az adósság lett a fő ellenség.

És ezt eddig nem tudták?

Tudni tudták, csak nem sejtették. Valóban nehéz helyzetben kapaszkodtak bele a kormány rúdjába, de azért olyan ez, hogy amikor bemész a pékhez, ott sem azt kérdezed, hogy volt-e tegnap kenyér. Egy ideig lehet visszafelé kacsingatni, de attól egy tapodtat sem leszünk előrébb.

Ez azt jelenti, hogy rövidesen meg kell becsülni a tegnapi szarvasbogarat is a levesben? Aztán ha már ilyen bakafántos a világ dolgain eligazodni, akkor mégis hogyan lehetne kivezetni a kátyúból azt a szekeret?

Leginkább egy hozzáértő emberre lenne szükség.

Aztán nem lehetne valahonnan egy ilyet keríteni?

Hát, ami most folyik, ahhoz nem igen akaródzik a nevét adni senkinek. Aki meg végül mégis bevállalta, fordítva olvasta ki a tankönyvekből a tudományt. A szándéka az kétségtelen, de éppen olyan, mint Te, hogy mire a végére ér, az mindig rosszá válik.

De mér mondja ezt a bakter úr?

Azért, mert ha nem a saját álomvilágában élne, akkor olyan megoldásra törekedne, ami nem csak ideig-óráig fedné el a problémákat. Ha most azt mondanám neked, hogy nincs elég pénzem a béredre, akkor azt szeretnéd, ha a különbözetet kilopom a jegypénztárból, és élünk tovább úgy, mintha mi se történt volna, aztán egyszer majd csak szétzavarnak bennünket, vagy meghúzzuk a nadrágszíjat és beosztjuk azt, ami van, de maradhatsz itt a bakterháznál?

Ha már így lehet választani, inkább maradnék itt a ház körül. Ha ezen múlik, megbarátkozom én akár a Banyával is. De arra csak kíváncsi lennék, hogy ebben a fene nagy pácban mégis mit csinál ez a Kincstárnok Gyurka?

A Nemzeti Együttműködést hajszolja. Csak attól tartok, hogy úgy jár majd mint Simon bá' azon a különös éjszakán a tavon. Áll a csónak szélén és amikor elérkezik az igazság pillanata, egyre csak azt hajtogatja: Tudok úszni, csak most nem jut az eszembe…

Beteg az egészségügy. Nagyon. A problémák lényegére mutató diagnózis Éger Istvánnal, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökével a HVG által készített interjúból. Súlyos szavak.

„A jelek szerint a mostani kormány, ahogy elődei is, abba a hibába esett, hogy nem veszi komolyan az egészségügy gondjait. Pedig a fiatal orvosok és szakápolók külföldre mennek, a korosztályomhoz tartozó kollégák pedig elfáradtak, kiégtek. Nincs, akiknek továbbadják a tudásukat, számos orvosszakmából eltűnt a középgeneráció. A havi 160 ezer forintos nettó szakorvosi fizetést nem lehet holmi ösztöndíjjal kipótolni, amivel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium most próbálkozik.”

„Valóban sokak várták, hogy az ellenzékben elhangzott ígéreteit beváltja a kormány, de csalódottságunknak már januárban határozottan hangot adtunk, hiszen továbbra is hadigazdálkodás folyik az egészségügyben. Visszatekintve az elmúlt évekre, bevallom, könnyebb helyzetben voltunk, mint most, hiszen világosan deklarált célokkal szemben hangoztattuk ellenérveinket. Elmondtuk, hogy nem támogatjuk a több-biztosítós modellt, a szolidaritáselvű egészségbiztosítás üzleti alapokra helyezését, nem értünk egyet a vizitdíjjal. Most szinte semmilyen konkrétum nincs, úgy tűnik, az ellátórendszer struktúráját akarják átalakítani, ám ennek a részletei sokismeretlenesek. Hogy valójában mi az átalakítás célja, nem tudjuk. A szűkösségre való hivatkozást, amit naponta hallunk, mégsem tekinthetjük annak. Ki kellene mondani, hogy szeretnénk Mercedesszel járni, de csak biciklire telik. Azt azért nem kell bemesélni, hogy a két kerék jobb, mint a négy. Ki kell tűzni azt az időpontot, amikorra elérhető, hogy legalább mindenki Suzukiba ülhessen.”

„A MOK 2004-ben az ágazatot képviselő szakszervezetekkel, betegszervezetekkel együtt létrehozta a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalt (NEK), amit az egészségügyről folytatott párbeszéd közmegegyezési fórumának szántunk. A szakmai beszélgetésekre meghívtuk a pártok és az éppen aktuális kormány képviselőit. Az utóbbiak sosem jöttek el. Joggal reméltük, a Fidesz győzelmével megváltozik a helyzet, hiszen 2009-ben a párt szakpolitikusai is részt vettek az emberközpontú egészségpolitikáról szóló NEK-tézisek kidolgozásában, s azt el is fogadták.”

Úgy volt, hogy a NEK júniusi ülésén az államtitkár is ott lesz. Egy órával a kezdés előtt azonban kimentette magát.

„Közbejött halaszthatatlan elfoglaltságra hivatkozott. Így a távollétében foglalkoztunk a Semmelweis-tervvel, amelyről a jelenlévők megállapították, hogy nem a korábban elgondolt emberközpontú egészségpolitika dokumentuma, hanem a szakterületen járatlan döntéshozók és a közvélemény fondorlatos meggyőzését szolgáló propagandairomány. A tervben vázolt térségi egységekre épülő „állami egészségszervezési intézményrendszer kiépítése” nézetünk szerint vészesen hasonlít az 1999–2005 között zajlott, majd megbukott irányított betegellátási modellkísérletre, mint ahogy számos ponton kísértetiesen emlékeztet az MSZP–SZDSZ-kormány által támogatott területi ellátásszervező pénztárakhoz is, amelyeknek a 2009-es népszavazás parancsolt megálljt. Azzal, hogy a kormány július végén hozott határozatban zöld utat adott a Semmelweis-tervben foglaltak megvalósításának, a NEK véleménye szerint megint rossz irányba fordította az ország egészségügyét.”

Mi lenne akkor a megoldás? Ha jól értem, a pénzszűkére hivatkozást nem fogadja el. Pedig a jövő évi költségvetési terv 80 milliárd forinttal tovább kurtítaná az egészségbiztosítási kasszát.

„Az elmúlt napok hírei arra engednek következtetni, hogy a jobb érdekérvényesítőknek mégis van pénz. A BKV-t és a MÁV-ot most készül a kormány 380 milliárd forinttal konszolidálni. Mondanom sem kell, ekkora összeg az egészségügyet is kihúzná a bajból. Ebből fel lehetne emelni a béreket, megduplázni az alapellátásra jutó riasztóan alacsony finanszírozást. Ma annyit keres a MÁV Kórházban egy szakorvos, mint a buszvezetők, a főorvos fizetése pedig a mozdonyvezetőét sem éri el. Ráadásul illúzió azt gondolni, hogy forráskivonás mellett lehet átalakítani az ellátórendszert. Az átalakításhoz is invesztíció kell.” „Az egészségügyben több évtizede nincs olyan finanszírozás, amely mellett a befektetés tisztességes haszonnal megtérülne. Az egészségügybe normális ember nem fektet be. Aki mégis megteszi, annak csak hátsó szándéka lehet. Előbb tehát konszolidálni kell a rendszert, beletenni úgy 1000 milliárd forintot. Tehát világosan meg kell határozni a működés feltételeit, amit mindenkinek be kell tartania, legyen az állami vagy magánkézben lévő intézmény.”

Különös gondolatmenet. Ha van elég pénz, akkor lehet üzletszerűen gazdálkodni. „Nem arról van szó, hogy ki ne derüljön, kevésből is ki lehet hozni jobb ellátást?

A tulajdonlás nem cél, hanem csupán eszköz. Ha a rendező elvek jók, bármelyik működtetési forma jó lehet, akkor versenyezhetnek az intézmények, melyik tulajdonos tud hatékonyabban működni. Az alapvető, megkerülhetetlen kérdés tehát az, honnan és hogyan lehet több pénzt tenni a gyógyításba? Jelenleg az a helyzet, hogy az egészségügyre fordított 1300 milliárd forint fele jön csak össze a járulékfizetésekből, a többit az állami költségvetésnek kell kipótolnia, vagyis adóból egészül ki a büdzsé. Ráadásul Magyarországon nemzeti sport az adóelkerülés, az is minimálbéren van bejelentve, aki luxusautóval jár, ezért a beszedés módját kellene megváltoztatni.”

Ugye nem arra gondol, hogy aki nem tartja be az orvos utasításait, nem szedi be a gyógyszerét, nem él egészségesen, az fizessen többet?

„Dehogy, ez megvalósíthatatlan, kivitelezhetetlen. Új szempontként próbáljuk becsempészni a köztudatba, hogy az egészségügyi ellátás költségeit forgalmi adóként kellene beszedni. Ennek az lenne az előnye, hogy mindenki hozzájárulna – fogyasztásának arányában – a kiadásokhoz. Gondoljon bele, a feketén foglalkoztatottak is vásárolnak, s így nem lehetne elkerülni az adófizetést. A legálisan alkalmazottak pedig mentesülnének a járulékfizetési kötelezettség alól, és úgy éreznék, megnőtt a keresetük.”

A magánnyugdíjpénztári rendszer „jelentős átalakításával" kapcsolatban az indulatokat felkorbácsoló, gyakran minden alapot nélkülöző kinyilatkoztatásokon túlmenően az intézkedések hatásairól egyetlenegy, adatokkal alátámasztott elemzést sem olvashatunk eddig. Ennek pótlására szedtem össze a vonatkozó információkat az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF), az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) oldalairól. Az adatok elemzéséből a következőkre igyekszem válaszokat adni:

1. Az elmúlt 13 év adatai alapján mennyire volt jó a tagoknak a magánnyugdíjpénztári rendszer?

2. Hogyan lehet(ne) megoldani a magánpénztárakba fizetett pénzek pótlását az állami nyugdíjrendszerben az államadósság növelése nélkül, az igazságosabb közteher viselés irányába történő elmozdulással?

3. Valójában kik fizetik meg a rendszer átalakítását?

Kezdjük a pillanatnyi helyzet elemzésével.

Az alap probléma az, hogy a jelenlegi felosztó-kirovó nyugdíjrendszer a demográfia helyzet romlásával egyre inkább tarthatatlanná válik, egyre kevesebb aktív embernek kell állnia, egyre több nyugdíjas ellátását. Azt mindenki beláthatja, hogy ez nem maradhat így, mert módosítások nélkül a rendszer egyszerűen összeomlik. Mindenképpen arra kell törekedni, hogy a nyugdíjak és a befizetett járulékok egyensúlyba kerüljenek, a magam részéről messzemenően támogatandónak tartom a kormányfő erre irányuló kijelentését.

A kormány döntése alapján a magánpénztárak működési feltételei olyan mértékben változtak meg (pl. a továbbra is az állam felé fizetett járulékaik 75 %-ért cserébe semmilyen ellátást nem fognak kapni a magánpénztári tagok), hogy ezek a módosítások érthető módon a tagság nagy részét visszaterelték az állami rendszerbe.

Itt kell megemlíteni, amire a kapcsolódó fórumokon kevésbé szoktak rávilágítani, hogy az állami nyugdíjak induló értékének kiszámítása is jelentősen megváltozik a közeljövőben. A hivatkozott linken elérhető példán keresztül látható, hogy ugyanazon életpálya jövedelem után (pl. 80.000 Ft) 2007 végéig 64.000 Ft volt az induló nyugdíj értéke, most 57.600 Ft, 2013-tól pedig már csak 52.800 Ft állami nyugdíj jár. Az első csökkentést még a Gyurcsány kormány tette meg, de a következő lépcsőben az Orbán kormány is további 8-10 %-al csökkenti az induló nyugdíjak mértékét. Összességében ugyanazzal a teljesítménnyel már nagyjából 20 %-al kisebb nyugdíjjal számolhat egy 2013 után nyugdíjba vonuló, mint egy 2007 előtti nyugdíjas. Mondhatjuk, hogy így járt. De ezt kétfelől is igazságtalannak tartom, nemcsak azért, mert így a korábban nyugdíjba vonulók a befizetett járulékaik nagyságától függetlenül jobban jártak, mint a 2013 utáni nyugdíjasok, hanem mert a magánpénztárakból visszalépők azonkívül, hogy a felhalmozott vagyonukat odaadták az államnak, ráadásul deklaráltan kisebb nyugdíjra is számíthatnak majd, mint eddig, ami azért duplán fáj. Mindent figyelembe véve az induló nyugdíjak korlátozása alapvetően nem ördögtől való (sőt a szükség ezt ki is kényszeríti), de ez a megoldás egyoldalúan egy korosztályra tolja a problémát. Az világos, hogy mindenképpen hozzá kell nyúlni a rendszerhez, de akkor mégis hogyan?

1. Az első kérdés megválaszolására nézzük egy átlag magánpénztári tag adatain keresztül a rendszer működését.

Vegyük az átlag fickót: egy most 40 éves, átlagbérrel rendelkező munkavállaló, ha a rendszer 1998-as indulásakor belépett a magánpénztári rendszerbe, és a mindenkori jogszabályok által előírt mértékű tagdíjat fizette, akkor a pénztárak átlagos működési költségeinek a levonását követően nagyjából 1,6 MFt saját tőkéje, és a legnagyobb magánpénztár középső portfóliójának 10 éves átlagteljesítményét tekintve 800 eFt hozama van. Ha ezeket a számokat bevisszük egy interneten elérhető nyugdíj kalkulátorba, feltételezve, hogy az infláció a kormány várakozásai szerint (4 %) alakul, átlagosan évi 5 %-os bérfejlesztésben részesül, és 65 évesen mehet majd nyugdíjba, akkor a nyugdíjba vonulásakor várhatóan 40 MFt lesz a számláján. Szintén a kalkulátor segítségével lehet érzékeltetni, hogy ez mit is jelent: nagyjából mai értéken vett 100 eFt/hó nyugdíj kiegészítést 18 éven (ameddig egy átlag magyar várható élettartama tart) keresztül. Ha a nyugdíj kalkulációt ugyanezen ember esetében az állami rendszerből várható nyugdíjára is elvégezzük, akkor onnan, ha nem magánpénztári tag 137 eFt/hó nyugdíjra számíthat. Ha magánpénztár tagja, akkor ennek az összegnek a 73,9 %-ára jogosult, ami 101 eFt. Magyarán ha most visszalépett, akkor mai értéken 200 eFt nyugdíjról mondott le, 137 eFt állami rendszerből várható összeg ellenében. (Természetesen a konkrét számítás egy átlagot reprezentáló tagra vonatkozik, ettől az egyedi esetek felfelé és lefelé is eltérhetnek, de a rendszer működését az átlag jellemzi.)

Ezek szerint a válasz az, hogy a tagok többségének ez a rendszer nagyon is kedvező volt. Arról a folyamatosan elfeledett szempontról nem is beszélve, hogy a magánpénztárak léte bizony a szürkegazdaság ellen hatott, mert itt csak a bejelentett jövedelmek számítanak.

2. A második témakör kibontását kezdjük annak a vizsgálatával, hogy az államnak a magánpénztári befizetések miatt kieső bevételeket a folyó nyugdíjak kifizetésére mennyi hitelfelvétellel kell pótolnia. Az ÁSZ jelentése szerint ez az összeg 2010-ben 372 MrdFt. Ezt nyilván az adókból kell fedezni. Jövedelem adót viszont értelemszerűen a foglalkoztatottak fizetnek, mely csoportnak a KSH adatai szerint 81 %-a magánpénztári tag. Magát a befizetett jövedelem adót tekintve pedig valószínűleg még ennél is nagyobb arányt képviselnek, mivel jellemzően a kisebb jövedelműek maradtak távol a magánpénztári rendszertől. Tehát eddig is nagyrészt azok fizették a pótlás költségeit, akiknek az érdekében ez történt. A többiek is választhattak, hogy belépnek-e a pénztárakba, vagy sem, de nyilván vagy életkoruk, vagy a fizetésük mértéke miatt ez nem érte meg nekik, viszont ők 100 % állami nyugdíjat kapnak, míg – ezt ne felejtsük el - a tagok csak 73,9 %-ot.

A probléma lényegénél maradva: a pótlandó összeg 2010 évi szinten a foglalkoztatottak bruttó keresetének 4 %-ával egyenértékű. Magyarán, ha az adókulcsokat nem hirtelen felindulásból csökkentjük 16 %-ra, hanem alapos (nemcsak a nyugdíjakat érintő) fedezeti számításokat is végzünk, akkor azt is mondhattuk volna, hogy ez a kulcs legyen 20 %, és akkor azok fizetik a költségeket, akiknek az érdekében keletkezett. Az adócsökkentéssel alapvetően egyetértek, azonban annak mértékét nem tartom megalapozottnak. Az átalakítás nyerteseként is inkább azt mondom, hogy fizetek néhány százalékkal magasabb adót a jövedelmem után, ha az az ára, hogy az elosztó rendszerek fenntarthatóak legyenek. Másfelől azt is meg kell értenie mindenkinek, hogy az nem maradhat, hogy 5-600 ezer ember fizeti be az össze SZJA 80 %-át. Az adózók körét szélesíteni kell, amiben az is benne van, hogy valamilyen mértékben mindenkinek hozzá kell járulnia a költségekhez, az pedig jelenleg Magyarországon nem megszokott. Úgy kell átalakítani a közgondolkodást, hogy akkor jár, ha előzőleg jogot szereztünk erre. De az eredeti problémára visszatérve, nyilvánvalóan nem az a hosszú távú megoldás, hogy magasabb adókulcsokkal operálunk. A helyes válasz megtalálására legalább 3 irányban érdemes elindulni. Az egyik, hogy azt a kb. 1,5 millió munkaképes korú embert, akik nem nyugdíjasok, és nem részesülnek munkanélküli ellátásban, de az adóhivatal szerint nem nyújtanak be adóbevallást, illetve a további 1,5 millió ember közül, akik minimálbéren vannak foglalkoztatva, a „zsebszerződéseseket” be kell terelni a rendszerbe. A másik lehetséges irány az, hogy a jelenlegi nyugdíjas „szent tehenek” is részben hozzájárulnának a terhekhez, ami az igazságosság irányában mutatna. A harmadik lehetőség a már nyugdíj jogosultságot szerzettek felülvizsgálata. Sajnos a 90-es években a nyugdíjba menetel sokaknál gyakorlatilag a munkanélküliség elől történő menekülésre szolgált. Hasonlóan szaladt fel elképesztő mértékűre a rokkantnyugdíjasok száma is. Amint az a következő ábrán is látható, azért ebben az irányban már történt némi előrelépés, különösen az utóbbi két évben csökkent a nyugellátásban részesülők száma. A 2011-es adat áprilisra vonatkozik.

Itt kell megjegyezni, hogy a rendszer fenntarthatósága érdekében fontos, de nyilván népszerűtlen intézkedés volt a 13. havi nyugdíjak megszüntetése. Mindhárom megoldás macerás, viszont elengedhetetlen és felelős kormányzással végre is hajtható. 

A kormány rendkívül helyes célja 10 év alatt 1 millió új munkahely megteremtése. Végezzük el a számításokat arra vonatkozóan, hogyan hatna ez a nyugdíjrendszerre. Amennyiben évi 100 ezerrel sikerül növelni a foglalkoztatottak számát, akkor a nyugdíjakat fedező bevételek 62 MrdFt-al nőnének, akkor is, ha minden új foglalkoztatott belépne valamelyik magánpénztárba. Ezzel a pótlandó bevételek mindjárt az összes bruttó jövedelem 3,4 %-ára csökkennének, tehát 19,4 %-os adókulccsal egyensúlyban lenne a rendszer. Ha a következő években is tartja magát a munkahelyek számának a bővülése, akkor a 2. illetve a 3. évre már 124 MrdFt, illetve 186 MrdFt nagyságrendben javulna az állami nyugdíjrendszer egyenlege. Ennek következtében a pótlandó hiány a bruttó jövedelmek 2,7, illetve 2,0 %-ára rúgna. Ha ezt megtoldanánk azzal, hogy a jelenlegi nyugdíjasok ellátását nem az inflációval, hanem csak annál 1 %-al kisebb mértékben (a tervezett 4 helyett 3 %) emelnénk, akkor az évi 32 MrdFt-al csökkentené a nyugdíjrendszer kiadásait. Ezt is beszámítva a pótlások a következők szerint alakulnának: 1. évben 3 %, 2. évben 2 %, 3. évben 1 %. Magyarán már a 4. évben elérnénk, hogy a 16 %-os kulcs mellett, a magánpénztári rendszer meghagyásával nem kellene az államnak a kieső bevételek pótlására hitelt felvennie, mert a bevételek fedezik a kiadásokat. És ezzel a megoldással nem egy korosztályra lenne rátolva a probléma, hanem a rendszer minden szereplőjére, ami által sokkal igazságosabb lenne a terhek viselése.

3. Az utolsó kérdés megválaszolásához nézzük, hogy a magánpénztári rendszer fenntartása, hogyan hatna a jövőben. Ez természetesen összefügg azzal a kérdéssel is, hogy mennyire éri ez meg nekünk.

Ha az eddigi példánkban szereplő átlag magánpénztári tagot vesszük alapul a további számításainkhoz, akkor ez az ember 25 év múlva nyugdíjba megy. Az állami nyugdíja a kiszámolt 137 eFt/hó helyett 101 eFt/hó lesz 2010-es értéken, ami azt jelenti, hogy az államnak évi 429 eFt-al kevesebbe kerülne, mint ha maradt volna az állami rendszerben. Mivel ő az átlagot jellemzi, vonatkoztassuk ezt az összes magánpénztári tagra, így az állami rendszer megtakarítása 25 év múlva 1.300 MrdFt lenne. Ezek a számok bár jövőbeni kifizetésekre vonatkoznak, de az összehasonlíthatóság kedvéért 2010-es értéken vannak megadva. A nyugdíjrendszert nem terhelő összeg nagyságának a reprezentálására egy adat: ez meghaladja a foglalkoztatottak 2010-es összes bruttó jövedelmének a 14 %-át. Ennyivel kellene kevesebb járulékot fizetnie a gyerekeinknek, annak érdekében, hogy mi megkapjuk a nyugdíjainkat. Ezzel a mondattal azt gondolom meg is válaszoltuk a 3. kérdést: az igazi vesztesek ők. Ha mi nem vagyunk hajlandóak gondoskodni valamilyen szinten magunkról, akkor nekik kell megfizetni minden költséget, ha csak nem döntenek úgy majd akkor, amikor lesz beleszólásuk, hogy megszüntetik az egészet.

A fentiekben feltett kérdésekhez kapcsolódó elemzések megmutatták, hogy az eltelt 13 év adatai alapján valójában vesztünk a rendszer felszámolásával. Ez korántsem jelenti azt, hogy a magánpénztárak hibátlanul működnének, kétségtelenül vannak ezen a téren gondok. A kezdeti költségek magasak voltak, de mostanra ez már 4,5 %-ban maximalizálva lett, vagyis az ilyen jellegű problémák a megfelelő szabályozással orvosolhatók. Az egyes pénztárak hozamai között is láthatóan vannak különbségek, ami szintén a működésüket minősíti. Mindezekkel együtt fel lehet számolni egy rendszert, de akkor meg kellene mondani, hogy mi a megoldás. Ez pedig nem történt meg. Az egyéni számlán történő nyilvántartás ugyanis a kéménybe füsttel esete. Hol lesz 25 év múlva a nyugdíjvédelmi biztos, aki személyesen garantálta az állami nyugdíjakat? Közben azért várhatóan az új választási törvény ellenére is lesz néhány kormányváltás, és akkor a szabályok is átíród(hat)nak. Ebben a formában a nyugdíjrendszerünk egy lutri, ahol nyugdíjazáskor várjuk, hogy mit dob gép. Felelősen gondolkodó emberek inkább cselekednek, mint várnak. Végezetül még egy megjegyzés: ez a pénz egyszeri bevétel, aminek egy jelentős része folyó kiadások fedezetére megy. Az pedig hiteltelenné teszi azt, amivel a pénztárak felszámolását indokolták. Egyszerűen kellett a pénz. Ennyi.

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a nyugdíjvédelem szabadságharcosa, hogy rövidesen zárdába vonul. Az elhatározását azzal indokolta, hogy a megbízása ideje alatt már annyiszor hagyták el hazugságok az ajka kerítését a magánnyugdíjpénztárak vonatkozásában, hogy azt csak a hosszú időre önmagára rótt penitenciával tudja levezekelni. Lássuk a bűnei lajstromát:

Eltőzsdézték az emberek pénzét. Akkor miért nem tartják az emberek olyan alapokban a pénzt, amelyek állampapírokba fektetnek be?

A magánpénztárak rosszul működnek. Akkor hogyan lehetséges az, hogy a tagok 81 % reálhozammal (a gyengébbek kedvéért infláció feletti hozammal) rendelkezik?

Magasak a pénztárak működési költségei. Akkor miért nem hoznak olyan szabályokat, melyekkel ezeket a költségeket maximálják? Egyébként ezt már megtette az előző kormány.

Belekényszerítették az embereket a nyugdíjpénztárakba. Akkor miért nem hoznak olyan szabályozást, mely szerint nem kötelező belépni?

Külföldi befektetők kezére játszották a magyar emberek vagyonát. Akkor miért nem az a szabály, hogy csak magyar tulajdonú pénztárakba lehet belépni?

Az állam hitelt kényszerül felvenni a magánpénztárakba befizetett, és így az állami felosztó-kirovó rendszerből kiesett pénzek pótlására. Ez igaz. De engedtessék megkérdeznem, hogy ezek költségeit ki a bánat fizeti meg? Az adófizetők. A bejelentett munkahelyen dolgozó, a fizetésüket nem zsebbe kapó emberek. Na most tessék figyelni: definíció szerint ezek az emberek a magánpénztári tagok! Persze, aki nem ilyen, annak a nyugdíjpénztár államosítása sem fáj. Ja, hogy megint a tisztességesek micsodájával verik a csalánt! És ennek sokan még tapsolnak is.

De hadd fűzzek néhány gondolatot én is a nyugdíj hisztihez:

Ha elfogadjuk, hogy a pénztárak nem működtek jól, akkor miért az a megoldás, hogy az én pénzemet veszik el? Mi köze a pénztár működésének az én vagyonomhoz?

Mennyire igazságos az, hogy én – a jelenlegi szabályok szerint – 65 éves koromig, több mint 40 éven át fizetem a nyugdíjjárulékot, és az államtól egyetlen fillér nyugdíjat sem fogok kapni, az pedig, aki megszerezte a minimális jogosultságot, de fél életében feketén dolgozott, az jogosult lesz állami nyugdíjra?

A most ellopott pénzt, egyszeri alkalommal részben államadósság törlesztésre, de nem kis részben folyó kiadásokra fordítják. Hogyan fog ettől megoldódni a nyugdíjrendszer problémája? Akik most olyan nagyon ujjonganak, miből fognak nyugdíjat kapni? Felérik-e ésszel, hogy ezzel a gyerekeikre tolták a problémát? Mit mondanak majd 20-30 múlva, amikor a srácok azt kérdezik: apa, ki ezért a felelős?

Felajánlok egy láda sört annak, aki ezekre a kérdésekre racionális, számokkal alátámasztott válaszokkal le tudja vezetni, hogy miért is jó nekünk a magánpénztárak felszámolása!

A reggeli kávéja kortyolgatása közben beleolvasott a sajtótól a Nemzeti Együttműködés rendszerében aznapra megrendelt, a helyes útra rámutató írásokba. Elégedetten nyugtázta, hogy ma is megbízhatóan szállították „az embereknek” az aktuális cirkuszukat. Ha már az ellenállásban eltöltött évek alatt folyamatosan hivatkozott kész tervek elenyésztek a ködben, nehogy véletlenül valakinek eszébe jusson rákérdezni, hogy mire ez a gatyázás, ha állítólag régóta a kezünkben a megoldás. Egész éjjel nem tudott aludni. Igazából azóta kerüli az álom, mióta Angela az orrára koppintott a főnöknek, hogy maximum a gyerek nőheti ki a focicsukát, de nem a fülkeforradalmi kormány a költségvetés hiányának elengedésével a válságot. A döbbenet hozta a kis sámliját, és ettől kezdve ott tartózkodik az orcáján: mert hát akkor hogyan kerül be a gazdasági szakirodalomba a válság kezelésének, nevével fémjelzett „magyaros útja”? Kiadáscsökkentésben egyszer már a Nagy Kormányos szerint is világbajnokok voltunk, igaz akkor még Oszkónak köszöntek reggel a kormányőrök a bejáratnál. Mégis, mit lehet tenni, ha eddig nap, mint nap azt hirdettük, hogy a megszorítások nem vezetnek sehová? De álljon meg fáklyás menet: ki mondta, hogy valamit annak kell nevezni ami? Ugyan már, manapság ki engedhet meg magának ilyen erkölcsi magasságokat! Még hogy egyenes beszéd! A céltudatos ember nem törődik az ellenség akadékoskodásával. A karaván halad…

A magánnyugdíjpénztárak államosításával sikerült szemernyi lélegzetvételhez jutni, de ha ezt a békekölcsönt leszámítjuk, az idei évben 7 % felett lenne a költségvetés hiánya. Neki eddig nem szóltak, hogy háború van! Mi lesz akkor jövőre az adóssággal? Keresni kell ismét valakiket, akik látszanak, egyrészt itt már megvan a tapasztalat, másrészt a jövedelmüket okosban megoldókat az adórendszer keretei közé terelni túl macerás. Gondolkodni, tervezni kell, meg érteni hozzá, és hát a konkrétumok veszélyesek, mert számon kérhetőek. A felelősségvállalás pedig felesleges úri huncutság. A karaván halad…

Délelőtt a televízió stúdióban felbosszantották, mert véletlenül nem az elmúlt 8 év lemezt tették fel, hanem egy előre nem egyeztetett kérdést, nevezetesen hogy mi lesz a nagy elosztó rendszerekkel. Ez végképp felháborító! Hogy lehetnek még itt ilyen pozíciókban kíváncsi emberek? Ha nem figyelünk oda, a végén majd a munkahelyek számának növekedése iránt fognak érdeklődni. Úgy látszik ez a Philippe mióta a téren a 2 millió embert egyenként azonosította, a kisebb létszám gatyába rázásával nem boldogul. Mindenesetre szólt a számok barátjának, hogy írassa le százszor ezzel az értetlen emberrel az együttműködési nyilatkozatot. A karaván halad…

Hosszú idő után először ezen az éjszakán aludt egy keveset, amint lehunyta a szemeit mindjárt jöttek is sorban az álomképek. Abban a felcsúti házban volt, ahol már korábban is járt. Egy joviális külsejű férfi fogadta a kapuban pogácsával és pálinkával. Különösen az utóbbi esett jól, egy pillanatra elfeledtette vele, hogy tulajdonképpen miért is van itt. De akárhogy igyekezett kibújni, végül nem tudta megkerülni a kérdést: akkor most mi is a konkrét haditerv az adósság elleni küzdelmünkben? Ebben a pillanatban eszmélt fel. Fürdött a verejtékében, és a pulzusa is meglehetősen magasra szökött. Csak azt nem értette, hogy miért van kint az udvaron és vonyít bele az éjszakába. Később tudatosult benne, hogy a karaván valóban halad a maga útján, csak ő maradt le róla végérvényesen. Pedig már majdnem elkészültek azok a nagy tervek.

Hurrá Apa! A bank mezőre léptem, 5 % kamatot kapok. Hadd számoljam ki én!

Rendben kisfiam. Lássuk, mennyire figyeltél a suliban, amikor a százalékszámítást tanultátok.

Van 100 ezer forintom, akkor most még 5 ezret kapok hozzá.

Nagyon ügyes vagy, valóban megértetted, amit a tanító néni mondott.

De mi értelme ennek a mezőnek?

Tudod, amikor beteszed a pénzed a bankba, akkor az kamatot fizet neked azért, mert használja. Ha ez a kamat 5 %, akkor 1 év múlva a 100 ezer forintodra valóban még 5 ezret kapsz, mint a játékban. Ezt nevezik hozamnak.

És mit jelent a reálhozam, amiről annyit beszélnek mostanában a televízióban?

Tudod a közben eltelt év alatt a pénzed vásárló ereje is romlik, mert az árak a boltban emelkedtek. A 100 ezer forintodért 1 év múlva kevesebb csokit adnának. Ezt nevezik inflációnak. Ha az infláció 4 %, akkor most 104 ezer forintért kapnál ugyanannyit, mint az egy évvel ezelőtti 100 ezer forintodért. Ha viszont neked az előbbiek szerint 105 ezer forint áll a rendelkezésedre, akkor 1000 forinttal többet költhetsz el, ez a reálhozam. Nem csak az értékét őrizte meg a pénzed, hanem további 1000 forintot is teremtett neked. Ha csak annyi kamatot kaptál volna, mint amennyi az infláció volt, akkor a reálhozamod 0.

Jaj, ha 0, akkor elveszett a pénzem?

Nem. Az alaptőkéd, sőt valamennyi hozamod is megmarad, csak annyit ér, amennyit a befektetés indításakor ért. De amikor a reálhozamod a nullánál nagyobb szám, akkor a pénzed vásárlóerőben is gyarapodott. Ha nullánál kisebb, akkor pedig csökkent a vásárlóereje, de attól még megvan.

De akkor miért mondja a szőke néni, hogy eltőzsdézték az emberek pénzét?

Tudod, őt ezért fizetik. Elvették az emberek pénzét, és ezt úgy kell beállítani, hogy megmentették a gonosz pénzintézetek karmaiból. Ő személyesen vállalt felelősséget, hogy az emberek az államtól mindenképpen kapni fognak nyugdíjat.

De hát hogyan garantálhatta ezt?

Ő azt is vállalta volna, hogy kútba ugrik, ha ez a feladat. 20 év múlva nem lennék a helyében, amikor majd az akkori szabályok szerint mennek nyugdíjba a most a pénzüket az államnak ajándékozó emberek.

Miért adták vissza, ha a tőkéjük és valamennyi hozamuk is megvan?

Mert megzsarolták őket. Azt mondták, aki nem adja oda az állam bácsinak a pénzt, nem fog nyugdíjat kapni, csak a magánszámlájára fizetett járulékokból. Pedig amit levonnak tőle, annak a 75 %-át eddig is az államnak fizette.

Apa, lehet olyat, hogy a befizetéseidért nem kapsz semmit?

Még nem dőlt el, de ha igen, akkor ebben az országban ránk nincs szükség.

Miért mondod ezt?

Azért drágám, mert a magánpénztárak azoknak voltak jók, akik tisztességesen akarnak élni. Nem feketén dolgozni, és nem zsebbe kapni a fizetést. A többieknek persze, hogy nem jó, mert ami nem látszik, az után nincsen befizetés az egyéni számlára. Szoktak bennünket azzal vádolni, hogy miattunk hitelt kell felvennie az államnak, hogy a számára kieső befizetéseinkből kipótolja a mama nyugdíját. Ez igaz, csak azt felejtik el mindig hozzátenni, hogy a hitel költségeit is a tisztességes adófizetők állják, ahogy az előbb mondtam, ezek pedig a magánpénztári tagok. Tehát mi most is megfizetjük ezeket a költségeket, csak majd 20 év múlva neked segítünk. Mert neked már nem kell annyi járulékot befizetned a nyugdíjamhoz, mert én csak a nekem járó nyugdíj 75 %-át fogom kapni.

De akkor most rám pakolták ezt a terhet!

Igen kisfiam, valójában a Te jövőd a tét.