Farsangnak jókedve, látod,

űzi már a téli világot

szívünktől messze: s bolondnak áll.

Csengve, nevetve

kergeti sok gyermek,

s közöttük kicsike tündérke jár.

A kedve úgy hozta,

ő ma egy boszorka,

s magára öltött egy sötét talárt.

Ám hogyha éppen,

nem vagyok résen,

rám küldi gyorsan a duzmorc varázst.

Szemeit ráncolva,

kis orrát felhúzza,

de mögülük buggyan a nevetés.

Két karját kitárva,

röpül a nyakába,

hogy begyűjtse Apának szeretetét.

Nem maradt más hátra,

csak a pisze kutyája,

kivel ha bú éri barcoghat nagyot.

Picike csöpp lányom,

Most neked kívánom:

élj meg még sok ilyen szép napot!