A karaván halad

A reggeli kávéja kortyolgatása közben beleolvasott a sajtótól a Nemzeti Együttműködés rendszerében aznapra megrendelt, a helyes útra rámutató írásokba. Elégedetten nyugtázta, hogy ma is megbízhatóan szállították „az embereknek” az aktuális cirkuszukat. Ha már az ellenállásban eltöltött évek alatt folyamatosan hivatkozott kész tervek elenyésztek a ködben, nehogy véletlenül valakinek eszébe jusson rákérdezni, hogy mire ez a gatyázás, ha állítólag régóta a kezünkben a megoldás. Egész éjjel nem tudott aludni. Igazából azóta kerüli az álom, mióta Angela az orrára koppintott a főnöknek, hogy maximum a gyerek nőheti ki a focicsukát, de nem a fülkeforradalmi kormány a költségvetés hiányának elengedésével a válságot. A döbbenet hozta a kis sámliját, és ettől kezdve ott tartózkodik az orcáján: mert hát akkor hogyan kerül be a gazdasági szakirodalomba a válság kezelésének, nevével fémjelzett „magyaros útja”? Kiadáscsökkentésben egyszer már a Nagy Kormányos szerint is világbajnokok voltunk, igaz akkor még Oszkónak köszöntek reggel a kormányőrök a bejáratnál. Mégis, mit lehet tenni, ha eddig nap, mint nap azt hirdettük, hogy a megszorítások nem vezetnek sehová? De álljon meg fáklyás menet: ki mondta, hogy valamit annak kell nevezni ami? Ugyan már, manapság ki engedhet meg magának ilyen erkölcsi magasságokat! Még hogy egyenes beszéd! A céltudatos ember nem törődik az ellenség akadékoskodásával. A karaván halad…

A magánnyugdíjpénztárak államosításával sikerült szemernyi lélegzetvételhez jutni, de ha ezt a békekölcsönt leszámítjuk, az idei évben 7 % felett lenne a költségvetés hiánya. Neki eddig nem szóltak, hogy háború van! Mi lesz akkor jövőre az adóssággal? Keresni kell ismét valakiket, akik látszanak, egyrészt itt már megvan a tapasztalat, másrészt a jövedelmüket okosban megoldókat az adórendszer keretei közé terelni túl macerás. Gondolkodni, tervezni kell, meg érteni hozzá, és hát a konkrétumok veszélyesek, mert számon kérhetőek. A felelősségvállalás pedig felesleges úri huncutság. A karaván halad…

Délelőtt a televízió stúdióban felbosszantották, mert véletlenül nem az elmúlt 8 év lemezt tették fel, hanem egy előre nem egyeztetett kérdést, nevezetesen hogy mi lesz a nagy elosztó rendszerekkel. Ez végképp felháborító! Hogy lehetnek még itt ilyen pozíciókban kíváncsi emberek? Ha nem figyelünk oda, a végén majd a munkahelyek számának növekedése iránt fognak érdeklődni. Úgy látszik ez a Philippe mióta a téren a 2 millió embert egyenként azonosította, a kisebb létszám gatyába rázásával nem boldogul. Mindenesetre szólt a számok barátjának, hogy írassa le százszor ezzel az értetlen emberrel az együttműködési nyilatkozatot. A karaván halad…

Hosszú idő után először ezen az éjszakán aludt egy keveset, amint lehunyta a szemeit mindjárt jöttek is sorban az álomképek. Abban a felcsúti házban volt, ahol már korábban is járt. Egy joviális külsejű férfi fogadta a kapuban pogácsával és pálinkával. Különösen az utóbbi esett jól, egy pillanatra elfeledtette vele, hogy tulajdonképpen miért is van itt. De akárhogy igyekezett kibújni, végül nem tudta megkerülni a kérdést: akkor most mi is a konkrét haditerv az adósság elleni küzdelmünkben? Ebben a pillanatban eszmélt fel. Fürdött a verejtékében, és a pulzusa is meglehetősen magasra szökött. Csak azt nem értette, hogy miért van kint az udvaron és vonyít bele az éjszakába. Később tudatosult benne, hogy a karaván valóban halad a maga útján, csak ő maradt le róla végérvényesen. Pedig már majdnem elkészültek azok a nagy tervek.

bng szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr973130955

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A fülkeforradalom már a menza konyhájába is betette a lábát 2011.08.07. 16:32:02

Komolyan mondom, hogy ez már őrület! Nincs erre jobb szó. Tudom, hogy nyár van, de az idei nyár nem a hőségről szól. Nem hiszem, hogy napszúrást kaptak a fülkeforradalmárok és attól jönnek ezek az agyament ötletek.Koromnál fogva már sok mindenhol ettem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása