Kurucos közbeszerzés

Ismét megkérdezte Karácsony Orbánt, hogy milyen tagozatot képviselnek az oligarchák a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Választ ugyan nem kapott, de a labancozást azért nem úszta meg. Ha már a miniszterelnök ennyire nemzeti húrokat penget, nézzük meg mennyire őrködik a kormánya a magyar érdekek felett.

Elsőként átnéztem a Közbeszerzések Tanácsának éves beszámolóit, melyek tartalmazzák, hogy egy adott évben a közbeszerzések milyen hányadát nyerték el külföldi székhelyű vállalkozások. Ezt mutatja be az alábbi ábra.

  

 

Ebből nem látszik egyértelműen, hogy az Orbán kormányok a hazai cégeket részesítenék előnyben. Az EU csatlakozás utáni 2 évben megszaladt a külföldiek aránya, de azután egy alacsonyabb szintre esett vissza. És ehhez vélhetően nem sok köze van a Fidesznek. Egyébként csak ezeket, a relatíve alacsony számokat figyelembe venni félrevezető, hiszen külföldi tulajdonú vállalkozások magyar leányvállalataikon keresztül is indulhatnak közbeszerzéseken. És meg is teszik! Erre tér ki a Közbeszerzések Tanácsa a 2009. évről szóló jelentésében: a külföldi tulajdonosi hátterű nyertesek arányát 55 % körüli értékre becsülik. Ez a lényeg, viszont ezzel kapcsolatban néhány dolgot tisztázni szükséges.

Magam részéről maximálisan támogatom a magyar vállalkozások helyzetbe hozását, DE

Honnan tudja a kormány, hogy egy közbeszerzésen induló vállalkozás biztosan magyar tulajdonban van-e? Pl. a pályázó magyar leányvállalat tulajdonosa egy másik magyar leányvállalat. Vizsgálja-e ezt a közbeszerzéseknél valaki?

Honnan lehet tudni, hogy ki a tulajdonos a Közgépben? Egyelőre csak egy olyan információval rendelkezünk, hogy Simicska Lajos igen, de ezt is csak sok-sok év, és számtalan sikeres közbeszerzést követően tudtuk meg. Honnan lehet tudni egyáltalán, hogy magyarok a tulajdonosok? Milyen alapon „preferált” a közbeszerzések terén? Az E-OS esetén pl. svájci háttérre derült fény. Ha magyarok külföldön hoznak létre itthon folyamatosan helyzetbe kerülő vállalkozást, akkor off shore lovagok bizonytalan tulajdonosi háttérrel, vagy támogatandó hazafiak?

A Közgép alapvetően egy projekt cég, aki alvállalkozókkal dolgoztat. Honnan lehet tudni, hogy az alvállalkozói mind magyarok? Pl. ha a Közgép nyer el egy autópálya építést, akkor azt a Kovács és Tsa építi, vagy a STRABAG?

Ha a miniszterelnök logikáját követjük, akkor az „elmúlt 8 évben”, amikor a szocikhoz közelálló magyarok vittek mindent az teljesen rendben volt. Így kell-e ezt érteni?

Amíg ezekre nincs válasz, addig Orbán minden szava szemfényvesztés, amivel gyakorlatilag intézményesíti a korrupciót. Hajrá Magyarország!

bng 1 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr734566852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása