nemecsek

Magyar vagyok, magánnyugdíjpénztári tag és az ország első emberének a „nép nevében” tett kinyilatkoztatása szerint másodrendű állampolgár. Az elmúlt időszakban többször kijelentette, hogy az „árulásommal kiírtam magam a nemzet közösségéből”. Hát akkor most, hagy ajánljak a miniszterelnök úr figyelmébe valamit!

Én vagyok az, aki mióta dolgozik, ezt mindig bejelentett munkahelyen tette. Az utolsó fillérig befizetem a hatályos jogszabályok szerinti mértékű adót, és járulékokat. Egy percet sem dolgoztam feketén, és egy forintot sem kaptam zsebbe soha. Nem kértem az államtól támogatást sem gázárhoz, sem lakhatáshoz, sem bármi egyébhez. Megfizettem a különadót, a vizitdíj alól nem igényeltem mentességet, ha tömegközlekedést használok, akkor teljes árú jegyet veszek. Nem keresek kibúvót a szabályok alól. Éppen azért lettem magánnyugdíjpénztári tag, mert ez a rendszer a tisztességeseknek való. Aki rendesen fizeti a járulékokat, annak a vagyona gyarapszik, aki csal annak nem. Ez ilyen egyszerű! Azt a sárdobálást pedig nagyon gyorsan fejezzük be, hogy a magánpénztári tagokat okoljuk az államháztartás hiányáért! Igen, a befizetéseink melyek saját számlára mennek, hiányoznak a jelenlegi felosztó-kirovó nyugdíjrendszerből, amit az állam hitelfelvétellel pótol. De az ég szerelmére, gondoljuk már át, hogy ez kinek az adójából történik? A feketén dolgozók, vagy a minimálbéresek állják a számlát? Segítek: ez is a mi terhünk. Ha valaki most az ÁFA-val jön, attól had kérdezzem már meg, hogy a semmilyen kimutatható jövedelemmel nem rendelkezők, azok miből is vásárolnak? Előbb talán a kötelesség és csak azután pofázni a jogokról.

Mivel a szüleim szegény családokból származnak, tudom, hogy milyen az, amikor valaki a saját erejéből küzdi fel magát. Ebből adódóan természetesnek tartom a szolidaritást. De álljon meg a fáklyásmenet! Ami ma ebben az országban zajlik, már régen nem erről szól. Amikor kb. 500 ezer ember fizeti be az összes SZJA 80 %-át, amikor 1,5 millió ember dolgozik feketén, amikor 1,5 millióan vannak minimálbéren bejelentve, amikor nagyságrenddel több a rokkantnyugdíjas, mint a valóban rászoruló, amikor az összes önfoglalkoztató (egyéni vállalkozó, őstermelő) a teljes SZJA 0,5 %-át bírja befizetni, amikor a hirdetési újság egyetlen napi számában több a 100 millió feletti ingatlan, mint ahányan az elmúlt években befizették a luxusadót, akkor miért engem nyilvánít másodrendű állampolgárnak? Miért nem azért tesz valamit, hogy ezek a félelmetesen torz mutatók javuljanak?

Talán azért, mert akkor felelősen kellene kormányozni? Ami nehéz és fáradtságos dolog, és persze hozzáértést igényel. Értem én, hogy fontos a politikai népszerűség, de bele fog dögleni abba az ország, ha azt a lovat ütik agyon, amelyik húz!

Hát én nem kívánok a saját hazámban azért másodrendű polgár lenni, mert betartom a szabályokat! Roppant módon felháborítanak a történtek. Mi lesz most? Beírják a nevemet a nagykönyvbe csupa kisbetűvel, mint nemecsek ernőnek? Hát tegyék! Én ezután is szeretem a hazám! Arra neveltek, hogy mindig legyek egyenes, és a szüleim emlékének is tartozom azzal, hogy nem hagyom, hogy pökhendi emberek leminősítsenek, mert nem engedek az elveimből. Miniszterelnök úr, Ön, mint az ország „első szolgája”, legyen olyan szíves jöjjön, és mondja a szemembe, hogy azért nem tartozom a nemzethez, mert tisztességes vagyok! Szeretném tudni végre, hogy szükség van-e még rám ebben az országban!

bng 25 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr92635835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hundoc 2011.02.04. 01:29:52

Részemről egyetértek. Veled és nem Viktorral.

Alternatív 2011.02.04. 01:44:07

Érdekes, most valahogy nem pattognak itt a fidesz-trollok...

crashdummy 2011.02.04. 08:36:14

Posztod minden szavával egyetértek. Én ugyanebbe a kategóriába tartozom. Kivéve a BKV jegyet :-)

Hidd el, szükség van ránk itt. Mi lenne az országgal az SZJA 80%-a nélkül? És remélem, hogy eljön még az idő, amikor mi, másodremdűek büszkék lehetünk a döntésünkre. De akkor már biztos nem a Zember Aki Még Sohasem Hazudott lesz a miniszterelnök.

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2011.02.05. 22:48:34

Sajnos én nem vagyok ennyire tisztességes, de igyekszem azzá válni. (pl. magyar fodrásztól számlát még soha nem kaptam/kértem)
Örülök, hogy maradtak még Nemecsekek.
Az utolsó bekezdés különösen tetszik!

iovialis 2011.02.05. 23:00:36

Igen.
Éppen a fent leírtak azok, amik miatt ez az egész nyugdíjpénztáras történet olyan reménytelenül elkeserítő. Nehéz megbékélni a tudattal, hogy maga a miniszterelnök sem látja át, mekkora diszkriminációt szenved a törvény által az a maradó százezer. Meg sem merem kockáztatni a feltevést, hogy átlátja, de a politikai
nyerészkedés miatt belenyugszik... Első esetben ugyanis mértéktelenül butának kellene lennie, míg a másodikban csak vérlázítóan megalkuvónak - nos, egyik sem szívderítő lehetőség. (Nyugdíjügyekben indifferens, mit hazudik folyamatosan, önellentmondva S.Gabriella, vagy akár Sz. Petike, róluk ugyanis konkrétan tudható, hogy a sugárzó, arrogáns ostobaság pozíciójuk elengedhetetlen dramaturgiai tartozéka.) Azonban Orbán Viktor jelenleg az egyetlen a kormányoldalon, aki valóban azt mondhatja, amit gondol. Ha pedig komolyan azt gondolja, amit mostanában mond, valami nagyon nagy baj van a demokráciafelfogásával és az igazmondással is.
Ez pedig nem csak kritikusai, de támogatói szemszögéből sem túl bíztató.
Üdv és egyetértés a poszthoz!

nicsakegy 2011.02.05. 23:27:52

Mintha én írtam volna, haver. Szégyen ami itt történik. Egy dologban nem értünk egyet, én nem szeretem ezt az országot, és egyre kevésbé érzem úgy, hogy ez lenne a hazám. Tudom, el lehet menni.. Még meggondolom.

ZoliBA68 2011.02.06. 00:13:05

Tökéletesen összefoglaltad. Egyetértek veled, csak az a baj, hogy ez kevés. Hiába szeretem ezt az országot, ha egyre inkább azt érzem, az ország nem szeret engem.

valifi 2011.02.06. 01:06:10

Emberem, a szívemből, lelkemből szóltál. Minden sora illik rám, minden betűjével egyetértek. Ennyire remeken összefoglalni azt, amit most én is érzek, amit sorstársaink éreznek. Elég ha elmész ogy képviselődhöz, hogy mondja ő a szemedbe ov helyett. El is megyek, megnézem az arcát és beszámolok róla.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2011.02.06. 06:10:13

Az egyik azt mondja ha akarok elmehetek. A másik nem mond ilyet, mégis hogy örülök, hogy az előző ajánlata még áll.

CaaRoy 2011.02.06. 11:03:53

@iovialis:
Egy apróságról úgy látom mindenki elfelejtkezik, vagy csak nem tudja.A nyugdíjrendszerünk az összeomlást megelőző hónapokban volt.Ezzel a húzással -amitől nekem sem lett túl jó kedvem-elértük a fenntarhatóságot ,csökken az államadósság amit mindannyian megérzünk.Némi levegőhöz jutunk és némi bázishoz ,hogy az országot újraépítsük a romjaiból.Persze ez nem mindenkinek tetszik idehaza és főleg külföldön ezért összeugrasztanak bennünket és jó magyar szokáshoz híven egymásnak is esünk.Még egy apróság az hogy tetszene ,ha marad az előző garnitúra és most lehetne nyögni a megszorításokat és csak dühöngeni azon ,hogy eladják a földünket vízünket mert azok ahogy a nyolc évben végig lefeküdtek az IMF-nek és az EU-nak és mindenféle internacionalista érdeknek, tennék azt most is.Ami viszont a kedvencem mostanában az a vehemens demokrácia féltés, mert valljuk be van abban valami báj, hogy azok akarják megvédeni a demokráciát akik közel ötven évig lábbal taposták és akkor még nem beszéltünk a 2006-os "demokratikus" szemkilövésekről.Meg hát "ÖNÖS ÉRDEK" vagy, "RETTEGEK HOGY FELELŐSSÉGRE VONNAK" kevésbé nézne ki jól egy transzparensen. A mögé is beállnának persze páran ,de azért nem néz ki olyan jól a nyugatnak is jobban el lehet adni ezt a demokráciás maszlagot.De azt hiszem feleslegsen raboljuk egymás idejét ,ha nem akarjátok látni az egész képet.... Persze lehet utálni a kép részleteit ,de attól az egész még akár jó is lehet nekünk magyaroknak.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2011.02.06. 11:18:22

@CaaRoy: Nem azzal van a baj, hogy lépés történik - ahogyan fogalmaztál - a nyugdíjrendszer megmentése érdekében. Hanem azzal, hogy amint azt a bejegyzésben is leírtam ezer más helyen meg lehetett volna kezdeni. Szerinted az a helyes, hogy milliók nem fizetnek sem adót, sem járulékot? Megint attól vesznek el, aki "látszik", mert tisztességes. Nem szeretem ezt az "elmúlt 8 évben" érvelést sem. Ha elolvasod az írásaim láthatod, hogy finoman szólva sem vagyok híve az előző kormányzatoknak. És nekem is gondom van azzal, hogy folyton összeugrasztanak bennünket. Tőled is csak azt kérem, néha nézd kritikusan a mostani kormányt. Mert az igazi felelősség az, hogy azoknak is a szemére vetjük a hibáikat, akik a "mi oldalunkon" vannak. Egyébként meg ezzel a húzással éppen nem mentették meg a nyugdíjrendszerünket, csak az agóniáját húzták el. Mivel a pénzt deklaráltan is folyó kiadásokra is költik, ez óriási felelőtlenség.

iovialis 2011.02.06. 12:00:18

@CaaRoy: Üdvözlöm.
Az Ön által felsoroltakról sok "polémia" zajlott-zajlik az elmúlt években. (Van ebben némi eufémizmus, magam ugyanis nem tekintem értelmes vitának a "lemészároltátok az ártatlan kismamákat ávósgyilkosok"-féle alapvetésből kiindulható, értelemszerűen indulatos sárdobálást.) Meg is csömörlöttem tőle; budapesti vagyok, és annak idején láttam, konkrétan milyen "minőségű" fellépés provokálta ki a rendőri erőszakot, aminek aztán valóban túlkapások (is!) lettek a végeredményei. Olyan garázdák provokatív fellépéséről beszélhetünk, akiket jó érzésű, polgári értékrendet megélni próbáló emberek nem szívesen tekintenek a társadalom számára hasznos katalizátornak. Még akkor sem, ha az adott esetben az ő fellépésük indította el a szocialista kormány bukásához vezető folyamatot.
Ám ez a blogbejegyzés nem erről szól, s kommentem sem ehhez kapcsolódott. Minden politikai érvelésben azt a bizonyos (jelenleg egy darab?) szemkilövés(eke)t adu ászként az asztalra tenni nem más, mint közönséges maszatolás. Mintha bizony az egyik fél által elkövetett hibák a másik fél által elkövetett hibákat egyszerűen kötelezővé tennék. Think again.
Önmagában a MaNyup-rendszer lebontása ellen sem tiltakoznék meggyőződéssel, mivel (sokakkal ellentétben) látom, hogy gazdaságilag bonyolult hálózatrendszerbe illeszkedik úgy, hogy maga sem egydimenziós alakzat; mind a struktúrája, mind pedig a finanszírozása összetettebb annál, semhogy az istenadta nép világosan megérthetné, és akkor még nem is említettem működési mechanizmusait... Érthető, hogy a kormány meg sem próbálkozik a komplex, összefüggéseket is megvilágító magyarázattal, hiszen nem csupán a szavazópolgárok többsége számára felfoghatatlan (mint általában a GAZDASÁG szövevényes egésze), hanem a politikai garnitúrában is szép számmal ülnek olyanok, akik intellektusa az ehhez mérhető összetettségű dolgok felfogására közel sem alkalmas. Sajnos.
A tragédia a diszkrimináció, amiről a poszt szól. Nem sokan, ráadásul egyáltalán nem hatékonyan kommunikálták, hogy a törvény értelmében "de facto" másodrendűvé silányulnak azok a POLGÁROK, akik (mindennek ellenére) merészelik magukat megtartani a magánnyugdíj-pénztárukban. Nem az a baj, hogy a törvény kijelenti, hogy eztán gondoskodjanak magukról. Hanem az, hogy pontosan ugyanazokat a KÖTELEZETTSÉGEKET írja elő az összes polgárnak, de a MaNyup-osoktól (és csak tőlük!) ELVESZI a JOGOSULTSÁGOT.
Ez pedig semmi más, mint önkényes diszkrimináció. Logikusan, a legalapvetőbb demokratikus elveket is végiggondolva, teljesen lehetetlen ezt másképpen felfogni.
Quod erat demonstrandum.

TomCormie 2011.02.06. 17:38:45

A témában született cikkel ettől jobban még nem tudtam egyetérteni. Magam is 20 éve dolgozó, adófizető, járulék fizető, magánpénztárban maradó másodrendű állampolgár vagyok...

törökbasa 2011.02.06. 18:10:44

Ez nagyon ott van! Teljes mértékben egyetértek és csatlakozom...

Akszin 2011.02.06. 20:57:05

@Ahmet: Az egyik azt mondta, hogy elmehetek.
A másik pedig mindent elkövet azért, hogy a tisztességes embernek KEDVE legyen elmenni.
A poszt minden mondatával egyetértek. Tőlem ez az ország egy büdös vasat nem fog látni, amíg ezt az aljas törvényt vissza nem vonják.

CaaRoy 2011.02.07. 10:43:15

@bng: Alapvetően mindenben egyetértek veled,talán a csak a türelmem nagyobb.Kétségtelen voltak kevésbé átgondolt roszkor indított lépések és engem is dühít ,hogy az én hátamon is lóg (28 éve) 3-4 "eltartott" a gyerekeimet túl.Az én türelmem ott fog elfogyni ,ha a következő lépések között nem ennek a rendbetétele lesz napirenden.Nem vagyok gazdasági szakember, de azt enélkül is látom a helyzetünk egyáltalán nem túl rózsás.A népesség csökken a munkahelyek száma alig változik -és ez csak aspektusa- ,ha ez így marad aligha lesz nyugodt nyugdíjas korunk.De egyenlőre hiszek benne ,hogy talpra állunk és a kormány intézkedései hosszútávon stabilitást hoznak.Lehet észérveket felhozni pro és kontra ,de nem látunk a jövőbe így marad a hit.E szerint állunk most más oldalon.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2011.02.07. 12:31:38

@CaaRoy: Az érveidet és az álláspontod teljes mértékben elfogadom. Valóban jelen pillanatban jórészt hit kérdése, hogy ki mellé állunk. Csak mindannyian legyünk rajta, hogy ez ne legyen vakhit. Ez komoly felelősség.

CaaRoy 2011.02.07. 15:59:59

@iovialis:Üdvözlöm!
Nos a bolgban leírtakban nem találok semmi kivetnivalót egészen az utolsó bekezdésig.Szerintem ettől a döntéstől senki nem lett sem első, sem másodrangú állampolgár ,kicsit túl van dimenzionálva a dolog.Mi lesz?-teszi fel a kérdést.Szerintem most szimplán semmi sem lesz,senkinek nem lesz a nyakára tetoválva egy egyes vagy kettes.2-3 hónap múlva elülnek a hullámok és úgy 5-6 év múlva talán már jól láthatóan mindannyian tudjuk de facto ,ki döntött a saját szempontjai alapján helyesen.Akkor majd mindenki átértékelheti és megmásíthatja a korábbi döntését.
Abban is egyet tudok érteni gazdsági folyamatokat nem lehet önmagukban az összefüggéseik nélkül értelmezni.Nem is tisztem ,nem is értek hozzá bár laikusként ,a rendszer elemeként viszont vannak szempontjaim és néha döntési lehetőségem is ,mint ahogy mindannyiunknak volt,van.Itt jegyezném meg anno a belépés kötelező volt.No other option!Hogy ez a mostani is kényszerű volt?!Igen az volt!De volt lehetősége mindenkinek menni vagy maradni.Kicsit kár volt idekeverni az egyéb politikai szálakat, de valahogy minden mindennel összefügg.Ezt is meglovagolták az előző garnitúra szájlovagjai, mert minden mögé elvtelenül beállnak ami árthat a kormánynak.
Engedjen meg egy párhuzamot.
A 2006-os események után nem érzett ugyanígy? Nem háborította fel ,hogy összemossák azokkal a garázdákkal akik kiprovokálták a rendőri brutalitást?Pedig akkor is becsületes ember volt, de akkor ott a rendőrök szemében mindenki - Ön is - csak garázda.Akit megvertek ártatlanul nem kérdezték meg garázda vagy ,vagy tisztes polgár?!Kérdés nélkül megvertek mindenkit."Csak" egy szem ,de egy ártatlan szeme, lehetett volna akár az Öné is!Ha ez is felháborította és emiatt is indított blogot megkövetem!

Crowz 2011.02.11. 01:42:11

Nem vagytok másodrendű állampolgárok! Csupán jómódúak ;-)
Ennyi!

Kopjáss István · http://www.azenblogger.tumblr.com 2011.02.12. 07:41:02

Két megjegyzés.

Elgondolkodtató, az alábbi gondolat:
"Miniszterelnök úr, Ön, mint az ország „első szolgája”,[...]"

Az őstermelőknél pedig tényleg "rendet" kellene rakni, de ennek inkább gazdasági okai vannak, mintsem morális.

Mesi71 2011.02.13. 14:18:46

Teljesen igazad van!
Én ugyan maradtam, mert szerintem nincs más választásom.
A szabályokat mindig betartom, tisztességesen élek a családommal együtt. Néha úgy érzem ezzel lógunk ki a sorból mivel ezt már senki sem becsüli. Sőt még hülyére is veszik az embert.Ennek ellenére gyermekeimet is a becsületre, tisztességre nevelem, mivel így szocializálódtam.
Sok erőt és kitartást kívánok a céljaid eléréséhez!

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2011.02.14. 22:31:31

@Crowz: Nem igazán értelek. Azt mondod, hogy az rendben van, hogy megfizetem a nyugdíjjárulékot (mint eddig is mindig), és nem kapok érte semmilyen ellátást? Egyébként látsz valami összefüggést a tisztesség és az anyagi helyzet között?

wolves84lb 2011.12.01. 10:27:05

Üdv mindenkinek!

Magam is a 100.000 "feketeseggű" közé tartozom, így a poszt majd minden szavával egyet tudok érteni.

Azt amúgy tudtátok, hogy az elmúlt egy évben, amióta kinyilvánítottuk, hogy mi bizony nem adjuk oda a tisztességesen, adózott-bejelentett bér/jövedelem után félretett pénzünket ennek a bagázsnak, a saját manyup-számla helyett a nagy állami közösbe mennek a nyudíj-járulékok (ill adók)?
Nem elég, hogy 12 évig hiába fizettem a közösbe, nekem onnan nem jár majd semmi (nem is számítok eleve semmire, így ez nem is lepett meg), de még most is a közösbe rakják azt, amit magamra szeretnék szánni. Ezzel tőlem éves szinten 5-600.000 Ft-ot lopnak el (és nem, nem tartozom a felső tízezerhez...csak magas a bruttóm, mivel nem mutyizós magyar kisvállalkozónál dolgozok, hanem rohadt multinál...).

Katalin47 2012.07.07. 04:12:58

@nicsakegy: Jobb ha szereted a hazadat! Csak otthon tudsz harcolni a jobbletedert!
Es aki tavol van is menjen haza! Tartsa be az erkolcsi szbalyokat! Hazasodjon, csinaljon csaladot!
A penz az nem boldogit!
Ideje az "oslakosoktol" tanulni, akik csinaljak a gyerekeket felelem nelkul! Ha talalnanak munkat dolgoznanak, mint ahogy mind dolgozott 20 evvel ezelott!
A socialis ellatsbol senki nem elhet kenyelmesen es nem is gazdagodhat meg! De ki akr gazdaglenni? A penz es gazdagsag megfoszt a szivedtol es a lalkedtol! Socialis juttatas kell a csladosnak es ha kell a Magyar is folyamodjon erte, ha gyermekei szama tul sok es nem tudja ellatni oket!
Ne legyen kerdes, hogy kocsi vagy kicsi!
Ne hagyjuk hazankat kihalni csupan csak kapzsisagon alapozva!
A kapzsinak semmi penz nem eleg, mindig tobbet akar! Es miert vigye a Magyar az adojat kulfoldre? Kulfoldon is ugyan abba a kasszaba megy mint Magyarorszagon!
Itt az ideje az onallosagnak!
Ne a korporacioknak melozzunk es izzadjunk, hanem sajat magunknak, igy probalunk meg onalloan gondolkodni, ha meg olyan letezik!
Es energiankat ne Ciganyozassal Es Zsidosag szapulasra pazaroljuk! Az altal az uszitok almat valtjuk valora!
süti beállítások módosítása