bng-t miniszterelnöknek!

Talán a tavaszi forradalmi hangulat teszi, de egyre több poszton akarják a hozzászólók elkeseredetten, vagy agresszívan (kinek milyen a vérmérséklete) szétzavarni a parlamentet, kormányt, ellenzéket egyaránt. Sajnos abban teljesen igazuk van, hogy a jelenlegi politikai elit maradása minden perccel tovább rontja az esélyeinket. Meg kell mondjam, nem vagyok híve az erőszakos megoldásoknak, már csak azért sem, mert úgy vélem a forrófejűek nem gondoltak bele, hogy mi lenne utána. Tegyük fel, hogy megbukik a mostani hatalom, mégis ki állna a helyükre? Hol van ma Magyarországon olyan csoport, akiknek hihetünk, akik államférfiakként (elnézést a hölgyektől, de nem tudom, hogy ennek a kifejezésnek mi a nőnemű megfelelője) tudnak viselkedni? Sehol, ezért tartunk itt! Valamit viszont tényleg tenni kell, ha nem akarunk Európa szégyenévé lenni! Mindannyian tartozunk a gyermekeinknek azzal, hogy nem hagyjuk tönkre menni az országunkat. A demokratikus választás jogával legközelebb jövő tavasszal élhetünk, de igazából akkor sem lesz választék, egy rossz és egy még rosszabb között dönthetünk. És közben egyre csak telik az idő...

Mivel nem tudom tovább nézni, ahogy napról napra romlik a helyzet, nem maradt más, mint hogy magam vállalom az ország vezetését!

Igazából úgy hiányzik ez nekem, mint üveges tótnak a hanyattesés. Szívesebben tölteném az időmet a családommal, de ha nincs más, akkor valakinek gatyába kell rázni ezt az országot. Egy kormányfő legfontosabb tulajdonsága ugyanis az, hogy FELELŐS miniszterelnök. Minden szavával, tettével példát mutat a népnek, és alázatot mutat a köz érdeke iránt. Nem véletlenül jelenti a miniszter szó azt, hogy szolga.

A márciusi ifjak után az alábbi Kormányprogramhoz keresek támogatókat:

Felelős Kormány Buda-Pesten. Kizárólag rátermettség alapján kinevezett miniszterekkel. A legjobb szakembereket a Kormányba!

- Közös teherviselés. Azonnal meg kell lépni azokat a népszerűtlen intézkedéseket, melyek a gazdaság összedőlésének a megakadályozásához szükségesek. Nagy mértékű kiadás csökkentés (szociális támogatások, nyugdíjrendszer, egészségügy, az állam működése). Az állami újraelosztást 40 % alá vinni, a munka becsületét visszaállítani. Nem lesz fáklyásmenet, sokan lesznek ellene, de nincs más választás. Aki ezt nem érti, annak súlyos bajok vannak a realitásérzékével, magyarán egyszerűen hülye! Választásunk csak annyi van, hogy teszünk legalább valamit az összeomlás ellen, vagy csak szerencsétlenkedünk, amíg teljesen tönkre nem megyünk. A 1.5 millió adózón kívül mindenki másnak is hozzá kell tennie a közöshöz, az ingyen ebéd elfogyott. Baromira fog fájni, de ez a Kormány nem népszerű akar lenni, hanem felelős!

- Az elburjánzott hivatali korrupció felszámolása. A pártkatonákat kipakolni az állami cégek igazgatóságaiból. Az EU-s pályázati pénzek környékéről elzavarni a haverokat. Minisztériumi tanácsadóknak megköszönni a tevékenységüket. Állami megrendelések, szerződések felülviszgálata. A közpénzeket fordítsuk arra, amire valók!

- Törvény előtti egyenlőséget. A rendőrség, ügyészség, bíróság függetlenségének helyreállítása.

- Urbéri viszonyok megszüntetése. A rendszerváltás után áttekinthetetlenül privatizált vagyonok felülvizsgálata. A cél nem boszorkányüldözés, hanem a törvénytelenségek felszámolása. Az APEH tegye a dolgát, vesse vagyonosodási vizsgálat alá a felső tízezret. Példamutatásért kezdje a Kormány tagjaival!

- Unio. A lehető leghamarabb bevezetni az eurót. Integrálódni az EU gazdaságába, intézmény rendszereibe. Teljes értékűen, nem Európa beteg embereként.

- A tisztesség normaként történő elterjesztése. Ez a Kormány a működésével is példát szándékozik mutatni ebben a tekintetben. A hatalom számára nem cél, csak eszköz arra, hogy a fentiekben vázolt programot elindítsa. Vállalja a felelősséget és a konfliktusokat, de mivel a demokrácia iránt elkötelezett, nem kívánja megtartani a hatalmat. Csak a választásokig vállalja a feladatot, és a nép által felhatalmazást nyert párt részére rögtön át is adja. Így is lehet!

Legyen béke, szabadság és egyetértés!

Na, kedves honfitársaim, ha azt akarjátok, hogy a Kormány végre tegye a dolgát, akkor szavazzatok a programra. Ha elég sokan mondják azt, hogy így legyen, akkor ez megkerülhetetlenné válik. Lássuk, mennyien akarják, hogy a tavaszi szél meghozza végre a változást!

bng 9 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr57987349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.03.13. 15:18:46

De miért van, hogy mikor valaki kormányra kerül, hirtelen elfelejti, hogy mit kell csinálni. Akik tudják, azok mindig ellenzékben lesznek.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2009.03.13. 17:55:44

Rendben, én benne vagyok. Kurvára elegem van a szócséplésből. Vagy bezavarunk valakit abba a bizonyos házba, aki végigcsinálja ezt itt fent, legalább, vagy tényleg végünk van.
Akkor viszont neki kéne fogni rendesen. Árnyékkormány, a felelősség propagálása, felelősségpárti megmozdulások, miegymás. Ha jól sejtem én szoktam itt lenni az anti-utópista, de, hogyha hallatatni akarjuk, hogy van egy -sorry a metaforáért, de nem tudtam ideillőbbet- másik Magyarország ezen a posványon kívül, akkor üvölteni kell.

LJ 2009.03.13. 19:40:53

Ebben én is benne vagyok!
Egy bizonyos, ha sokáig várunk még annak a következményei nagyon fájdalmasak lesznek az egész társadalomra nézve!
Ha te úgy gondolod hogy ezen végre tényleg tudnánk változtatni, és képes vagy kiállni a népszerűtlen intézkedések bevezetése mellet, és megtenni azoknak az intézkedéseket amelyeket felsoroltál, akkor maximálisan támogatlak!
Viszont akkor, tényleg neki kellene fogni!

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2009.03.13. 23:20:47

1-et értek veled és rád szavazok, de csak abban az esetben ha az alkotmányt és sok száz jogszabályt módosítasz első korben.

A legelső amit látni szeretnék az az, hogy eltünjön az országyűlési képviselők büntethetettlenségéről szóló törvény, helyébe egy olyan törvény kell, hogyha korrupción érik akkor teljes vagyonelkobzás és életfojtiglan börtönben rohadjon.

Be kell vezetni a visszahívhatóságot a képviselőknél, ha 100.000 aláírást gyüjtöttek egy képviselő ellen akkor azt autómatikusan ki kell zárni a politikából.

Kell egy olyan törvény is ami kimondja, hogy csak olyan törvényt lehet elfogadni a parlamentben ami a hétköznapi ember számára is érthető, nem csak a jogi végzettségüeknek.
Ennek a törvénynek kell rendelkeznie arról is, hogy csak olyan törvény fogadható el amely nem hagy kiskapukat az adózás kibújása alól. Az a képvielő amelyik az adófizetés kibújására lehetőséget adó törvényt terjeszt be azt azonnal ki kell zárni a parlamentből.

Szükség van egy brutális törvényre, mely szerint nyílvános botozás vagy korbácsolást kap az aki erőszakos büncselekményt követ el, vagy 1 millió ft feletti adótartozása van.
A botozás vagy korbácsolás nem mentesíti a börtönbüntetés alól.
Az erőszakos büncselekmény elkövetőinek a börtönbüntetését minimum 10 vagy 15 évre fel kell emelni, amnesztia vagy kedvezményes szabadulás lehetősége nélkül.

A korrupción tettenért személyeket vallásukra, pártállásukra, beosztásukra tekintet nélkül nyílvános korbácsolás vagy botozást kapjanak, teljes vagyonelkobzás és további minimum 10 év börtön. Ez a törvény ne cak a képviselőkre vonatkozzon hanem minden magyarországon élő és tartózkodó szeményre, illetve magyar állampolgárra.

Kell egy olyan törvény is, hogy az állami beruházást elnyerő cégek nem alkalmazhatnak alvállalkozókat mert az korrupcióra ad lehetőséget, teljes egészében maguknak kell megfelelő munkarő bővitéssel elvégezniük minden részfeladatot.

Törvényben kötelezni kell a cégeket, hogy a 40 év feletti dolgozóiknak arányban kell állnia a lakosság korosztály megoszlásával, hogy ne csak a fiatalokat alkalmazzák. A súlyos szankciót ki kell taláni még hozzá

Ha ezeket a javaslatokat beleveszed a programodba akkor én örömmel fogok rád szavazni.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.14. 00:31:46

Vállalható program, tetszik. Magad tartod egyébként a legrátermettebb szakembernek?

nan jar? 2009.03.14. 01:02:56

Az egész emberi életet jellemzi, hogy tudjuk, mit kéne tenni...de nem azt tesszük.( Ne keresd az okát!) Egy forradalomban minden realitássá válik. Szerintem vár a forradalom, a világ csak korrekciót hajt végre véghetetlen butaságában,és eltanult rossz erkölcsiségében. Nem szavazhatok rád.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2009.03.14. 01:08:38

Köszönöm a visszajelzéseiteket.

kgl
Több olyan javaslatod is van, amelyeken én is gondolkodtam már. Pl. a képviselők esetén úgy gondolom, hogy elszámolással tartoznak azoknak, akik megválasztották őket. Az alkalmatlanokat valóban ki kell szórni valahogy. A jogi szövegek érthetetlensége nekem is régóta szúrja a szemem. A korrupció és az adókerülés esetén súlyos szankciókat alkalmaznék.

Bockó
Természetesen nem hiszem, hogy én lennék a legrátermettebb. De már régóta foglalkoztat, hogyan lehetne a tisztességes és rátermett embereket megtalálni és rávenni őket a közéleti szerepvállalásra. Ennek próbálok minden fórumon hangot adni. Ha mondjuk 7 számjegyűen támogatnánk valakit egy fentebb leírt programmal, akkor azt hiszem vége lenne az eddigi bohóckodásnak.

antal.daniel · http://antaldaniel.blog.hu/ 2009.03.14. 09:59:33

Nagyon várom a jelöltlistát - vajon mit jelent a tisztességes és rátermett politikus?

méry (törölt) 2009.03.15. 15:07:51

Sok minden igaz, de szerintem ez utópia. Sajnos ilyen kormány nem létezik sehol ....A női egyenjoguságról nem irtál semmit.....Hol van??Nagyon sok jó törvény létezik.Tudod mi a baj..A betartása!!! Ellenőrzés!!!Számonkérés!!Akinek jó ügyvédje és sok pénze van az nem ül éveket, vagy ha igen, kijöve folytathatja mert a pénz az úr.A tisztesség és becsület nehezebben halad előre, sőt!!!Sajnálom , hogy ezt irom, de végül is én optimista vagyok...Képzeld el a többieket....
süti beállítások módosítása