Legalizált adócsalás

A Kormány javaslatára a Parlament a jövő évi adócsomagban legalizálta az eddig elkövetett adócsalásokat: http://index.hu/gazdasag/magyar/naja081220/

Ez volt az adómorál koporsójában az utolsó szög. Ezzel a Kormány minden tisztességes adófizetőnek megüzente, hogy lóf...t a s...etekbe! Legyél becsületes, hogy azután rajtad röhögjenek! Akinek szándékában sincs adózni, az rendszeresen amnesztiát kap. Miért csodálkozunk, hogy gyakorlatilag mindenki csal?

Drága Miniszterelnök Úr, kérem, hogy a részemre a befizetett adómból a 10 % fölötti részt visszautalni szíveskedjenek, visszamenőlegesen amióta munkába álltam. Amennyiben ezt másoknak elengedik, az egyenlőség és az igazságosság nevében nekem is tegyék meg. Miért vagyok alsóbbrendű állampolgár mint a többiek?

Mivel szerintem csak annak van joga beleszólni az ország ügyeibe, aki befizeti azt, amit a törvény szerint szükséges (még akkor is, ha nem ért vele egyet), illetve a szüleim úgy neveltek, hogy csak akkor kérhetek számon valamit, ha magam is feddhetetlen vagyok, ezután sem fogom megtagadni az adófizetést.

Azonban arra kíváncsi vagyok, hogy ez a rendelet kiállja-e az alkotmányosság próbáját?

bng 49 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr60837524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2008.12.23. 10:20:07

Colombo óta tudjuk, hogy nincs tett indíték nélkül, én körülnéznék a "tisztelt" képviselők, politikusok cégeinek a háza táján is.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2008.12.23. 10:22:41

ha netán nem fizeted be az adót, meghurcolnak. ha egy komoly cég nem fizeti be az adót és persze risztel valamelyik politikussal az amnesztiát kap. nagyon jó

wiener 2008.12.23. 10:23:45

undorito amit a politikusok csinalnak
szar szemet alja senkihazi mocskos diszno mind
bojkottalni kene a valasztasokat, senki ne menjel el szavazni 2010ben, amig ez a garnitura jeloli magat barmire is

aztan johet a vizsgalat es mehetnek a bortonbe a mostaniak

Unbiased 2008.12.23. 10:31:23

A cél nyilván az adómorál javítása. De pont az ellenkezője fog bekövetkezni, hiszen az üzenet az, hogy csaljál nyugodtan, később majd megbocsájtunk, és végső soron még jól is jársz.

2008.12.23. 10:37:34

Mostmar tenyleg csak azt tudom mondani hogy a budos kurva anyjukat.

portis · http://www.online-szallas.com 2008.12.23. 10:37:59

A cél valószinüleg az , hogy csökkentsék a jövőre csődbemenő cégek számát.

bunkó paraszt 2008.12.23. 10:40:15

Undorító ez az egész, a kormány a totális lezüllés felé tereli az országot. Az ember azt gondolná, hogy már nem lehet lejjebb, de aztán mindig kiderül, hogy mégis.
Nemrég gyurcsány azt nyilatkozta, hogy adócsökkentésre 2011-ig nem lát lehetőséget. Most meg a csalóknak elengedik az adót, ez megdöbbentő.

Jómagam egy exportra termelő multinál dolgozom, a számok a következők:
A bruttóm: 610eFt.
A cégem ezen felül kifizet (ha jól tudom) +33%-ot az államnak, tehát összesen kb. 810eFt kiadása van.
Ebből én kapok nettó 310eFt-ot.
A többi mind az államé, és ez elképesztő.
(van persze némi egészségügyi járulék, amit 5 évente egy pofavizit erejéig veszek igyénybe, valamint némi nyugdíjjárulék, amelyet soha nem fogok tudni igénybe venni, mert addigra min. 80 év lesz a nyugdíjkorhatár.)

A kormány nekem azt üzeni az intézkedéseivel, hogy én vagyok a balek. Amint megtehetem, egy fillér adót sem fogok fizetni ezeknek, inkább menjen csődbe az ország, és jöjjön valami új, racionális rendszer!

Határozott Szándék (törölt) 2008.12.23. 10:41:25

A cél valószínűleg az, hogy a saját cégeiknek ne kelljen adót fizetni.

kranführer 2008.12.23. 10:47:27

Biztosra mondom hogy akik tudtak a tervezetről jól megtömték tagi kölcsönnel a cégeiket. Ja és van egy pontja még ugyanennek a törvénynek hogy az apeh visszamenőleg sem vizsgálhatja a pénz eredetét. Na erre varrjatok gombot.

2008.12.23. 10:47:50

bunko paraszt: detto ugyanebben a cipoben jarok, csak kisebb bruttoval nettoval. Annyira baleknek erzem magam, hogy mar faj emberek koze menni. Mintha mindenki rajtam rohogne. Ezert akartam elhelyezkedni egy "jo helyre"? Egy ideig buszke voltam ra, hogy na en legalabb megcsinaltam, karrier, mittudomen, de nem nem, minden nappal jobban erzem hogy EN vagyok a hulye balek, akin nevetnek az emberek! Ujal fognak mutogatni! Nezzetek, ez a barom bejelentett fizetessel dolgozik, hat nem egy aranyos kis idiota? Na gyere haver fizesd par balekkal egyutt az egesz orszag fenntartasat...

Komolyan mondom: az adot nem fizetoket nem szabadna engedni a jardan menni, tilossa kene tenni az autovasarlast es fenntartast (nem o fizeti az ut karbantartasat, a kozvilagitast), szavazni nem engedni, es meg sorolhatnam... Letre kene hozni egy 1. es egy 2. allampolgar kategoriat, a 2. kategoriaba esoknek alaposan megnyirbalt jogokkal.

portis · http://www.online-szallas.com 2008.12.23. 10:52:12

bunko paraszt

Csinálj saját céget oszt kész ... aztán meglátod!

Beren 2008.12.23. 10:54:04

bunkó paraszt 2008.12.23. 10:40:15

Pontosan 816 300 Ft a munkaadód költsége. És ez tényleg vérlázító. Éppen úgy ahogy ennek az új javaslatnak az üzenete:
1. Olyan adókat vetek ki, amit tisztességesen nem lehet befizetni.
2. Ezért sokan csalnak, így majd mindenkinek lehet vajat találni a fején.
3. A legnagyobb gazemberek időnként amnesztiát kapnak (a legnagyobbak igazából mindíg)

Komolyan úgy érzem ma már csak félig érdemes idézni József Attilát: "Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis."

dhrbikes 2008.12.23. 10:54:22

Szerintem azért van ez az egész, hogy a most nyilvánosságra kerülő pénzeket innentől nehezebb legyen újra eltűntetni, ilyen módon még nagyobb nyereséget is hozhat mint a szélmalomharc a feketegazdaság ellen.

lifelike 2008.12.23. 10:56:29

sajat cegem van
sajnos lassan 1 eve nincs munkank, el kellett bocsatanunk az embereket
mindenkit kifizettunk, de ekozben felhalmozodott egy nagyjabol 1millio ft-os tartozas az apeh fele
ami folyamatosan no
ha megszuntetem a ceget azonnal kapok egy adoellenorzest ami biztos hogy feltar hianyossagokat, hiszen olyan komplex az adorendszerunk, hogy lehet talalni valami aprosagot, amire jol meg lehet buntetni
eladni a ceget a tartozas miatt nem lehet
kozben a tartozas egyre no
most lefoglaltak az autonkat es a hazunkat, mivel ezek a ceg neven vannak
bevetelunk nincs, nem tudunk fizetni

lehetetlen helyzet
de az adocsaloknak elengedik a buntetest
tapsoljuk meg oket

szeloka 2008.12.23. 10:57:21

Kiállta az alkotmányosság próbáját, mivel kedves Sólyom László egy szó nélkül aláírta a költségvetési törvényt.

Ennyit ér ez az ember.

2008.12.23. 11:00:35

"mindenkit kifizettunk, de ekozben felhalmozodott egy nagyjabol 1millio ft-os tartozas az apeh fele"

Akkor nem mindenkit fizettetek ki, hanem az alkalmazottakat. :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2008.12.23. 11:00:52

2008-ra O azaz nulla forintot fogok bevallani... komoly...
egy kicsit izgulok, hogy mit szól majd apeh...

addig is nyakóistván rulez!
képviselői költségtérítés rulez!

2008.12.23. 11:03:01

Olyat nem lehet, hogy bejelentem magam egy garazsba, vagy egy 15mn-es lakasba ahol semmi nincs csak a 4 fal? Mondjuk 30ad magammal. Aztan jojjenek lefoglalni, vihetnek amit latnak... Es a lakast se vihetik, mert 30 tulaj van... :)

citrix 2008.12.23. 11:04:50

Fejétől bűzlik a hal,nem kicsit.A Fletó-Gordonka-Szőllősi triumvirátus és holdudvara példás adóbefizető,nem keresnek kiskapukat ugye?Á,dehogy.Egy módon lehet valamicskét megfogni az adózatlan jövedelmekből:a vagyonosodási vizsgálatokkal,következetesen persze.És ez sok fejfájást okozna a veszteséget termelő minimálbéres vállalkozóknak.Miből van az úszómedencés villa,luxusautó...a mikulás hozta,mert jó voltam.

szeloka 2008.12.23. 11:08:12

Szavazzon mindenki nyugodtan újra ezekre a majmokra. Hátha a gatyánk is rámegy. Max agyonlövök valakit és lesz koszt is és kvártély is és dolgozni se kell.

2008.12.23. 11:14:47

szeloka: a masik banda ugyanez pepitaban. Amit ezek szocialis reformerkedeskent lopnak el, amazok nepnemzeti magyar haza megmentesekent fogjak emlegetni. Mindketto a "szatyorban viszem haza a milliokat" jelenti.

Netuddki. 2008.12.23. 11:15:12

lifelike 2008.12.23. 10:56:29
"most lefoglaltak az autonkat es a hazunkat, mivel ezek a ceg neven vannak"

"lehetetlen helyzet
de az adocsaloknak elengedik a buntetest
tapsoljuk meg oket"

Khömmm! Nektek nem engedik el?

bspbsy 2008.12.23. 11:21:08

sok eszetek van.

eddig ebben az országban mindenki feketézett, most meg hirtelen kitaláljuk, hogy magyarázd meg miből van, de olyan stílusban, hogy a saját fiadnak nem adhatsz adómentesen pénzt, mert megbasznak 50%-ra.

bemész vagyonvizsgálatra és mint valami bűnözőt, úgy kezelnek, leiratják veled hogy miből vetted a ruhádat! anyutól kaptad? az jövedelem leadóztad, köcsög?

eddig nem volt elvárás hogy bizonyítsd, miből van a házad, de az illetékkel azért levettek, most meg még meg is basznak!

feketézni azért feketéznek az emberek mert az adóteher elviselhetetlen és nem egyértelmű - hogy finom legyek - hogy hova folyik a pénzed!

az adócsalók azok, akik bunkóparaszt barátunk cipőjéből a 300 ezres fizetésükhöz nem tudnak még 400 ezret befizetni az államnak, vagy nem ennyire hülyék.

ha választanod kell, hogy kétszer annyit keresel, vagy adózol, nem keresel kiskapukat, nézel mint a bambabirka és befizeted? miközben a sok zseni 300ft-ot nem képes kifizetni vizitdíjra, te százezreket fizetsz inkább a tb.-be?

kirúgod inkább az embereidet, hogy ne kelljen annyi járulékot fizetni mert nem bírod?

túlórázni nem tudsz, mert átesel egy másik adósávba és kevesebb lesz a több munkáért a pénzed?

ezek a nagy bűnözők akiket köpködtök, és akiket "elenged" a geciállam, agykombájnok!

a mérhetetlen önzésetekben mások fejével se ártana gondolkozni!

Netuddki. 2008.12.23. 11:23:53

Sajnos jó magyar szokás szerint legtöbben a passzív ellenállást választják. Sajnos ez nem vezet sehova, mert aki ezt választja az maga is (mondjuk ki) bűncselekményt követ el. Ezzel akaratlanul is segítve az igazán "nagy halak" dolgát. Sajnos személy szerint az a meglátásom, hogy a törvényhozásba is beépült ez a fajta (mondjuk ki) maffia, amelynek az az érdeke, hogy az amúgy sem túl jó helyzetet még átláthatatlanná tegye. Gyakorlatilag a sorozatos törvénytelenséget törvényerőre emelje. Kialakult egy réteg amelyik gyakorlatilag az általunk nem kis munkával összehordott adókból él, nem is akárhogyan.

Mi a megoldás? Semmiképpen sem az, hogy 2010-ben nem megyünk el szavazni. Remélhetőleg addigra lesz majd egy olyan alternatíva amelyik valóban ennek a (mondjuk ki) szar helyzetnek a megoldását tűzi ki célul.

2008.12.23. 11:27:28

szeloka: fenet, magamra szavazok, en akarom a millios szatyit.

bspbsy: teljesen igazad van, most beszeltem a fonokommel es felhivtam a figyelmet a magas adora amit utanam fizet. Azt mondta "jajj ezt eddig nem is vettem eszre pedig nem tudom kifizetni ezt a sok adot, kosz hogy szoltal, a jovo havit mar zsebbe kapod".

Happy ending!

2008.12.23. 11:28:19

kovi: lesz, lesz, eljovend az Igeret Foldje.

bunkó paraszt 2008.12.23. 11:32:39

" kovi1970 2008.12.23. 11:23:53
Sajnos jó magyar szokás szerint legtöbben a passzív ellenállást választják. "

Én mondjuk szívesen összefutnék pár politikussal egy sötét sikátorban, hogy "megbeszéljük" a helyzetet.

AzHofi 2008.12.23. 11:38:55

bspbsy: ezt a másik sávba átlépés által keletkező kevesebb pénzt kifejtenéd bővebben? Legalább baromságokat ne írjunk már!

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.23. 11:43:25

Ezt a rendeletet azért hozta a rezsim, hogy legalizálni tudja a rengeteg feketepénzt még mielőtt a jobboldal kormányra jut.

Netuddki. 2008.12.23. 11:45:19

bunkó paraszt 2008.12.23. 11:32:39
Én inkább a törvényes utat választanám.

Egy normális kormány amelyik valóban az emberek többségének az érdekeit képviseli. A jelenlegi politikusok meg menjenek dolgozni. Életük végéig. Szerintem ez nagyobb büntetés lenne, mint egy verés. Még külön hozzá is járulnék az adómból a segédmunka képesítésük megszerzéséhez. Máshoz amúgy sem értenek.

Netuddki. 2008.12.23. 11:47:32

Avraham NetJézus · www.suggestive.ru/eng/between/vol014/09.jpg 2008.12.23. 11:43:25
"Ezt a rendeletet azért hozta a rezsim, hogy legalizálni tudja a rengeteg feketepénzt még mielőtt a jobboldal kormányra jut."

Ja. Csöbörből vödörbe. Ezért kellene egy normális alternatíva.

Karbel 2008.12.23. 11:54:01

Persze nevezhetjük vérlázitónak, talán az is.

De képzeljétek el, hogy van egy fiatok. Elkövet egy csomó rosszaságot, akár lop is. Elkergeted otthonról. Innentől ugyan büntetésben van, de nincsen befolyásod rá. Azonban, ha azt mondod, hogy felejtsük el ami eddig volt, gyere haza. DE ha ezek után is rossz lezsel akkor jön a derékszij.
Lehet, hogy a tesoja ugy gondolja, hogy neki nem érte meg jonak lenni. Azonban legalább visszanyered a befolyásodat a fiadra...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2008.12.23. 11:55:37

"A jelenlegi politikusok meg menjenek dolgozni. Életük végéig"

gusztos péter pédául pizzafutár lesz kis robogóval...
horn gábor meg fodrász valamelyik börtönben...
demszky vaddisznó-etető lesz a budakeszi vadaskertben...
dávid ibolya mindannyiótok szívecsücske pedig papírzsebkendőgyári munkásnő lesz...
hordágy ágnes pedig befutott celeb...
ő már dolgozik...

Netuddki. 2008.12.23. 12:00:47

ufó 2008.12.23. 11:55:37
Igggen! :D

bunkó paraszt 2008.12.23. 12:03:14

Karbel 2008.12.23. 11:54:01
Nem az fog történni amire gondolsz, hanem 5-10 évente újabb és újabb adóamnesztiát fognak kapni a csalók. Lásd Olaszország.
Ebbe a körbe nem kellett volna belelépni, mert sokkal nehezebb leesz belőle kikerülni.

lenoardo999 2008.12.23. 12:03:45

Egyik valószínű ok, hogy jövőre maximálják a cégek házipénztárának értékét. És az nagyon kevés lesz, vagyis ha mindenkinek be kéne fizetni, csődbe mennének a kis- és középvállalkozások. Ezt a törtvényt nem lehetett volna meghozni, ami egyébként a jövőre szólva már nem engedi ezeket a felhalmozásokat egyszeri amnesztia nélkül. A házipénztár már egyszer kitisztítható volt, de akkor 20%-kal, ami még mindig sokaknak sok volt. A 10% elég kevés ahhoz, hogy érdemes legyen befizetni.

Egyébként lifelike alapszabály: először az apehet fizesd ki. MIndenki más azután jön. Nem is értem, hogy juthat más az eszedbe, ha már kifizetsz valakit. És a céged nevén van a házad és az autód? Akkor ennek élvezted a sok milliós előnyeit, amikor így döntötttél. De hát pontosan ez volt a kockázata. Megint nem értelek.

Kopasz Mercis 2008.12.23. 12:26:22

Avraham NetJézus · www.suggestive.ru/eng/between/vol014/09.jpg 2008.12.23. 11:43:25
Ezt a rendeletet azért hozta a rezsim, hogy legalizálni tudja a rengeteg feketepénzt még mielőtt a jobboldal kormányra jut. "

Na itt a lényeg.
Hiába van pénzed, ha nem költheted. A lényeg a történetben, hogy azt a pénzt amit kivontál az adózás alól most 10% befizetésével legalizálhatod. Sőt, esetleg előre a még ki nem menekített pénzt is.

2008.12.23. 12:28:42

"Egyébként lifelike alapszabály: először az apehet fizesd ki. MIndenki más azután jön. Nem is értem, hogy juthat más az eszedbe, ha már kifizetsz valakit." En is pont ezt mondtam, es meg ugy is erzi hogy o aztan mindenkit kifizetett, "CSAK" az adohatosagot nem mert az ugy tul sokat ker. :D

Kerek négyszög 2008.12.23. 12:40:28

"Ezt a rendeletet azért hozta a rezsim, hogy legalizálni tudja a rengeteg feketepénzt még mielőtt a jobboldal kormányra jut. "

Ezzel az acsarkodással teszitek lehetetlenné a sikeres összefogást. A nemzet megosztása a hatalom (pénz) érdekében nagyon jól sikerült. Ki kéne már ebből lépni.

huta9020 2008.12.23. 12:42:35

Hagyjuk inkább, az ilyen hőbörgéssel csak a csalóknak szereztek kellemes perceket. Röhögnek rajtunk, a sok marhán, akit szétesz az ideg, röhögnek, mert úgyis azt csinálnak amit akarnak: ha nincs már kiskapu, akkor a törvényeket változtatják meg. Amóta a világ, világ az erősebb, hatalmasabb elvette a gyengébtől, amit akart. Nincs ez másként a "demokratikus jogállam"-ban sem.

blr 2008.12.23. 13:14:26

"A házipénztár már egyszer kitisztítható volt, de akkor 20%-kal, ami még mindig sokaknak sok volt. A 10% elég kevés ahhoz, hogy érdemes legyen befizetni."

Itt nem a pénzt - többnyire kényszerből - zsebbe kivevő, amúgy nyereséges (tehát befizető) vállalkozások osztalékadóját "engedik el", hanem azoknak kedveznek, akik folyamatosan veszteséget mutattak ki, tehát nem fizettek be, és a veszteség természetesen nem valós, hanem fiktív számlákkal tüntették el, ami még az ÁFA-befizetést is "megoldotta", ezzel ismét "megkárosítva" az államot.
Ez egyértelműen egy "eilt" réteg számára hozott törvény, semmi köze a túlélésért küzdő kkv-k fennmaradásához.

p_p 2008.12.23. 14:11:07

bspbsy: "túlórázni nem tudsz, mert átesel egy másik adósávba és kevesebb lesz a több munkáért a pénzed?"
Sávos adózásról hallottál már?

Amúgy aranyos, hogy sokan még ebből a dologból is azt látják ki, hogy "Gyúcccsány takaroggy!" és majd jön az Orbán és mindent jól megold. Holott a Fidesz szó nélkül rábólintott. Mindkettő bandát ki kellene söpörni.

karosultak · http://www.help.try.hu 2008.12.24. 13:23:22

Hogy lehetne ez ellen a tv. ellen fellépni? Népszavazás? AB utólagos normakontroll? Vagy hogy?

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2008.12.24. 14:24:09

@karosultak: Az Alkotmány szerint minden magyar állampolgárnak joga van normakontrollt kérni az AB-tól. Feltételek: pontosan meg kell adni melyik jogszabály ellen tiltakozol, az Alkotmány mely pontját sérti, és Te mirét gondolod azt, hogy az adott ponttal ellentétes.
Tájékoztatót itt olvashattok: www.mkab.hu/hu/inditv.htm
Én már meg is fogalmaztam a beadványt:
A 2009. évi adó törvényekhez benyújtott és a zárószavazáson elfogadott T/6667/79. számú EGYSÉGES JAVASLAT egyes adó- és járuléktörvények módosításáról átmeneti rendelkezései közül a 257. paragrafus, 19. pontja súlyosan sérti az Alkotmány 70/I. §-át, mely szerint „Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni”. A fenti rendelkezés értelmében az eddig jövedelmüket eltitkoló állampolgárok mentesülnek az adott évekre vonatkozó szabályok szerinti adó megfizetése alól, melyet egy egységes 10 %-os kulccsal tudhatnak le. A tisztességesen fizető állampolgárok joga ezáltal csorbul, hiszen nekik ez a „kedvezmény” nem jár.
Nem vagyok jogász, nem tudom, hogy így helyes-e. Aki támogatja, jelezze vissza, majd felteszek egy számlálót!

aum 2008.12.24. 16:31:00

Meg lehet próbálni az uniós jogrenddel ellentétes jellegét firtatni, hiszen már az EVA sem EU-komform. Teljesen egyértelmű, hogy két egyforma vállalkozás közül az egyik rendesen adózott, ezért nem lehet hátrányban azzal, aki az adózását késleltette.

phaidros 2008.12.28. 15:27:46

Az EVA-t vizsgálta már az EU, nagy érdeklődést keltett.
süti beállítások módosítása