A méltatlanság kora

Napok óta a Schmitt Pál doktori értékezésével kapcsolatos hírek folynak a csapból is, újabb mélységbe taszítva a hazai közélet eddig sem túl magas színvonalát. Azonban ez az ügy alkalmas lehet arra, hogy a közélet szereplőinek az emberi minőségéről is világos információkat szerezzünk, illetve talán még ennél is többről, választóként, a magunk által elvárt erkölcsi színvonalról.

Adva van egy helyzet, melyben pártállástól függetlenül minden józanul gondolkodó ember számára egyértelmű, hogy annak idején a köztársasági elnök érdemtelenül szerzett doktori címet, magyarán csalt. Azóta pedig folyamatosan hazudik, hiszen ő teljesen tisztában van vele, hogy ezt a dolgozatot nem ő írta. A „szokásos” módon a nagy ember kiadta egy kisembernek, hogy állítsa össze az anyagot, a bizottság pedig az előre egyeztetett formában magasra értékelte azt. Szánalmas dolog azzal magyarázkodni, hogy a bírálók nem vették észre a hibákat, és ezért ők a felelősek. Ha ez így van, akkor mindenki csalhat, és ha csak később veszik észre, hivatkozhat erre, mint elfogadott normára. Még szánalmasabb azzal mosdatni a szerecsent, hogy akkoriban mindenki így csinálta. Hát nem! Bizony vannak még, akik kiérdemlik a tudományos fokozatukat.

Ebben a helyzetben egy minimális emberi tartással rendelkező közéleti szereplő elismeri, hogy hibázott és haladéktalanul visszavonul a közszerepléstől. Ez nem történt meg, lelke rajta, viselje a következményeit! De vegyük észre: itt és most nem Schmitt Pál személye az érdekes. Sokkal fontosabb az, hogyan reagálnak a közélet további szereplői és mi választópolgárok.

Ha a kormányoldalon vannak tisztességes emberek (amit hiszek, hogy így van), akik többek egyszerű megélhetési politikusoknál, akkor most hangot kell adniuk a kétségeiknek. Ennek hiányában a narancs ködben élő hívek kivételével mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy nem többek Orbán csicskáinál. Ettől kezdve nincs "elmúlt nyolcévezés", visszafelé mutogatás, mert ezek után nincs hozzá erkölcsi alap. Elérkezett az igazság pillanata, amikor már nem lehet hallgatni, sem mellébeszélni. Most válik el…

Mivel az elnök a kormányfő kreatúrája, ne higgyük, hogy a döntés a saját kezében van. Addig marad, amíg a Főnök úgy akarja. Orbán pedig úgy viselkedik, ahogy szokott: ha a feketére azt mondja, hogy fehér, akkor az fehér. A terelést szolgálja a legújabb mantra is: az államfő sérthetetlen. Jaj, ne már! Pont ez akadályozná a 2/3-os felhatalmazást az alaptörvény módosítására?

Ha ezt az ordas hazugságot lenyeljük, akkor meg is érdemeljük, akkor mindent meg lehet velünk tenni. Ezen az erkölcsi nívón szeretnénk élni? Ha nem, akkor ennek hangot kell adni. Teljesen mindegy, hogy melyik pártot támogatjuk, ha nem követeljük az államfő lemondását, akkor az a mi felelősségünk. Ugyanolyanok leszünk, mint a köztársasági elnök: méltatlanok. Hát ne tegyük!

Választópolgárként elvárom a képviselőmtől, hogy kezdeményezzen a Parlamentben bizalmi szavazást Schmitt Pállal szemben. Remélem, sokan leszünk így ezzel.

Frissítés: Néhány perce (13.16) Schmitt Pál lemondott a köztársasági elnöki megbízatásáról. Nem tehetett mást. Hogy a tegnapi álláspontján miért változtatott nem tudhatjuk, csak remélem, hogy ez annak a jele, hogy azért még mindig nem lehet megtenni akármit következmények nélkül ebben az országban. Hamarosan kiderül, hogy ezzel a lemondással változik-e valami, vagy minden mehet tovább, ahogy eddig. Ez nagyrészt rajtunk múlik.

bng 4 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr994353964

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bloggercsata hajnala 2012.04.02. 12:43:53

Valószínűleg nem téved nagyot az ember, ha rövidesen kitörő bloggerháborút, de legalábbis blogcsatát lát közeledni a bíboran sötétlő, viharfelhőket gomolyogtató ég alján. És nem a bloggerek fogják kezdeni....

Trackback: Hogyan végződik majd Schmitt Pál plágiumbotránya? 2012.04.02. 12:38:16

A legvalószínűbb, hogy miután Pali bácsi egyre vehemensebben nyilatkozik egyre nagyobb, és egyre könnyebben cáfolható ostobaságokat, végül a Fidesz nyomására Orbán Viktor lesz az, aki magához rendeli és lemondásának benyújtására szólítja fel a párt els...

Trackback: Schmitt Pál Ph.D. fokozatot hazudott magának az Európai Parlament honlapján 2012.04.02. 12:36:46

“Kisdoktori, megismétlem kisdoktori dolgozat volt, nem PhD “ – nyilatkozta Schmitt Pál január 18-án a Kossuth Rádióban. Alig két héttel később, március 30-án este a köztévében Obersovszky mikrofonjába ugyanezt nyilatkozta: “Ne felejtsük el,...

Trackback: Szimpátiatüntetést szerveznek a Semmelweis Egyetem rektora mellett a hallgatók 2012.04.02. 12:34:22

Tulassay Tivadar vasárnap jelentette be, hogy Schmitt Pál plágiumügye miatt lemond hivataláról. Az egyetem szenátusa csütörtökön már megválasztotta Tulassay utódját, a rektornak még három hónapig érvényes mandátuma volt. Tulassay azonnali távozását azz...

Trackback: Szimpátiatüntetést szerveznek a Semmelweis Egyetem rektora mellett a hallgatók 2012.04.02. 12:34:21

Tulassay Tivadar vasárnap jelentette be, hogy Schmitt Pál plágiumügye miatt lemond hivataláról. Az egyetem szenátusa csütörtökön már megválasztotta Tulassay utódját, a rektornak még három hónapig érvényes mandátuma volt. Tulassay azonnali távozását azz...

Trackback: A bukott elnök 2012.04.02. 10:17:55

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svega 2012.04.02. 13:10:41

Bárcsak egy hozzá hasonlóan 'doktor' tükrözné meg a végbelét/veséjét/prosztatáját!
Akkor majd díjazná egy doktori értékét!

Anders Behring Breivik 2012.04.02. 13:11:10

Remelem, hogy a koztarsasagi elnok bejelenti a szuksegalapotot, es megkezdodhet a mocskos hazaarulo komcsi szemetladak likvidalasa. HALAL A HAZAARULOKRA !!!

georgie58 2012.04.02. 13:42:58

@Anders Behring Breivik: Helyes ! Tehát azonnal halj meg !
süti beállítások módosítása