A miniszterelnök harctéri jelentése szerint csapataink harcban állnak. Minden bevethető eszközzel hadat üzentünk az államadósságnak és a munkanélküliségnek. Őszintén örülök, hogy az irány végre meghatározásra került, de mire véljem ezt az újsütetű harciasságot jó 1 év kormányzást követően. Engem a népmesei egyszeri ember esetére emlékeztet a halállal, aki a kaszás érkeztekor csak annyit kért, hogy a sürgős intézendői miatt csak még 1 napot maradhasson. És amikor a beleegyezést megkapta, felírta az ajtófélfára, hogy „majd holnap”. Így maradt végül halhatatlan, mert ezt követően minden további látogatás alkalmával egyszerűen csak az ajtóba vésett írásra mutatott. Ez a helyzet a mi problémáinkkal is: majd holnap szállunk szembe velük.

Úgy emlékszem, tavaly tavasszal a kormányra készülő párt vezetője azzal nyerte meg a többség támogatását, hogy kijelentette, azonnal bevethető, kidolgozott tervekkel rendelkeznek az ország megújítására. Néhány hónap múlva időt kért a helyzet megismerésére, mert bár az országban mindenki tudta, hogy mennyire katasztrofálisak az állapotok, ők csak ekkor szembesültek vele. Tudták, de nem sejtették. Ősszel már arról volt szó, hogy majd februárban mondják meg a tutit. Így aztán márciusba csúszva kaptunk egy menetrendet, hogy melyik programot, mikorra fogják kidolgozni. A tervek azóta is egyre készülnek.

A célok egyértelműek és mindenki számára támogathatóak, de nagyon időszerű lenne már egy taktikai megbeszélés, mert egyelőre csak a Mester fejében léteznek azok a bizonyos „magyaros” megoldások. Pedig már jó ideje lőnek! És közben, bár hangos kardcsörtetéssel, de mi még mindig csak várunk. A haditerv 1.0 gyorsan felejtős lett, miután Merkel tábornok felvilágosította a fővezérünket a követendő stratégiáról. De a legnagyobb baj mégis az, hogy a csapatainkat vezénylő Gyuri vitéz repertoárjában nincsenek benne az ehhez szükséges ismeretek. Eddig kizárólag olyan húzásai voltak, melyekhez nem kell tervezni, gondolkodni. Egykulcsos adó, mnyp államosítás, különadók, mind azonnal meghozható, csak tűzoltásra alkalmas intézkedések. De az időleges hatásaik múltával, senki nem tudja hogyan tovább? Alkalmasak-e a tábornokaink a hosszútávú, rendszerben történő gondolkodásra, átlátják-e összefüggéseiben a helyzetet, tisztában vannak-e a következményekkel? Van 1,5 millió dezertőrünk a „fekete seregben”, további 1,5 millió „papírkatonánk” akik bár hivatalosan dolgoznak, de jórészt okosba kapják a zsoldjukat. Ezen alapvető problémák megoldása helyett jól eladható, de sokkal kisebb jelentőségű ügyekben nyitottunk frontot. A biztonság kedvéért lövünk mindenre és mindenkire (rokkantak, rendvédelmisek, pedagógusok), aminek köszönhetően gyakran az ellenséggel együtt a saját katonáink is az áldozataivá válnak. Ha megérdemlik, ha nem. Minek álltak rossz helyen!

Igazából a kérdés az, hogy van-e olyan bátor a hadvezérünk, hogy az elterelő hadműveletek után a hozzáértést igénylő, fajsúlyos problémáknak is neki gyürkőzzön. Vagy továbbra is hagyja a bohócügyi generálisának a papírcsákó hajtogatást. Majd meglátjuk. Csak nehogy úgy járjunk, mint a vak, akinek bármi történt, ez volt a szava járása. Aztán végül soha sem látta meg…