Nem járok zsinóros mentében, de ingben, gatyában is szeretem a hazám.

Az autómon nincs Nagy-Magyarország matrica, de a rendszáma magyar.

A kokárdámat ünnepi alkalmakra tartogatom, mert hétköznapokon nem kell bizonygatnom, hova tartozom.

Nem papolok arról, hogy ki, mekkora hazafi, egyszerűen csak befizetem az adómat.

Nem akarom megmondani, hogy mitől vagy magyar, nekem elég, ha annak vallod magad.

Természetes, hogy nem értünk mindenben egyet, de nem az a végső érvem, hogy a nemzet ellensége vagy.

Szívvel-lélekkel őrzöm a kultúránkat, és a hagyományainkat, de egyúttal európainak is tekintem magam.

Édesanyám magyarra tanított, de arra is, hogy minden ember annyit ér, ahány nyelvet beszél.

A 15 millió magyar az én népem, de minden nemzet fiával szeretnék békében élni.

Nem búsongok a dicső múlton, azon vagyok, hogy itt és most legyünk mi a legkiválóbbak.

Nem irigykedem a Lajtán túl élőkre, mert csak rajtunk múlik, hogy ezen a helyen jobban éljünk.

Magyarország, édes hazám, nagy baj, ha én így szeretlek?