Ezekben a napokban valószínűleg csak kevesek ingerküszöbét érte el - az árvízi védekezés és a 29 pontos gazdasági csomag által uralt hírkörnyezetben - hogy az Ország Házában a demokrácia közeljövőbeli minőségéről is folyt a diskurzus. Bár ez utóbbi szó használata nem kicsit túlzás, mert a kormányra jutott párt(ok)nak olyan mértékű többsége van, ami a vitát gyakorlatilag szimbolikussá teszi. Nincs is baj azzal, ha érvényesül a választói akarat. Sőt! Erről szól a demokrácia: a többség szándékát mindenkinek el kell fogadnia. De mire is vonatkozik ez a gyakran hivatkozott felhatalmazás? Mivel nálunk képviseleti demokrácia van, ezért a választott képviselőinkre ruházzuk át a közügyekkel kapcsolatos döntéseinket. Az Alkotmány határolja be azt, hogy a képviselőink döntései meddig terjedhetnek, magyarán milyen mértékű támogatás szükséges az egyes döntések elfogadtatásához. Ha az előírt többség rendelkezésre áll, akkor az adott módosítást meg lehet tenni. Az igazán kényes kérdés az, hogy ezek a keretek meddig feszíthetők. Mennyire egyeztethető össze a demokrácia szellemével – mármint hogy a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek eldöntésében – az, hogy magát az alapszabályt a saját fazonunkra igyekszünk szabni? Mert ne legyenek kétségeink, minden hatalomra jutott párt erre törekszik. Definíció szerint erre alakul, és hát Churchill is úgy vélte, hogy: "A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél."

Éppen ezért én nem is féltem a demokráciát, mert a szabályokat alakíthatgatjuk ugyan, de ha a döntések alapvetően a nép kezében maradnak, akkor ezek a módosítások még akár vissza is üthetnek az azt magukra szabókra akkor, amikor az „istenadta” elégedetlenségét kifejezvén váltani akar. Mert ez a mostani, csak egy pillanatnyi állapot. Hiszem, hogy ezeknek az öncélú változtatásoknak vannak határai, melyeket, ha az aktuális politikai hatalom nem jól lő be, akkor annak rá nézve is meg lesznek a következményei.

Kétségtelen, hogy a Fidesz roppant ügyesen csinálja azt, amit most a választási törvény módosítása ürügyén művel. Mindenki fülének jól hangzó jelszavakba (kisebb parlament és kevesebb önkormányzati képviselő) bugyolálja azt a szándékát, hogy akkor is biztos többségben legyen, ha a szavazatok többségét nem tudja megszerezni. Ez matematikailag bele van kódolva a két meghatározó figurájuk, Kósa Lajos és Navracsics Tibor nevével fémjelzett törvényjavaslatukba. Nagyon leegyszerűsítve a beterjesztés arról szól, hogy legyen kevesebb képviselő, de azon helyek számának radikális csökkentésével, amelyekről (listáról) az ellenzékiek kerülnének be.

A saját választókerületem példájával szeretném illusztrálni, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei 4. sz. egyéni választókerületben, a szavazatok eloszlása április 11-én, csak Szolnok városra vonatkozóan elosztva (kerekítve) a következő volt:

FIDESZ-KDNP          41 %

MSZP                         25 %

Jobbik                         20 %

LMP                           10 %

MDF                           3 %

Munkáspárt                 1 %

A tegnap elfogadott törvénymódosítás szerint Szolnokon 12 egyéni választókerület mellett 5 listás hely kerül kiosztásra. Ez az előírás az áprilisi eredmények tükrében azt jelentené, hogy (mivel minden körzetben ők kapták a legtöbb szavazatot) 12 kormánypárti képviselő mellett 2 szocialista, 2 Jobbikos és 1 LMP-s képviselő kerülne be a testületbe.

Tehát 40 % körüli támogatottsággal 70 %-os többséget lehet szerezni. A választók több mint felének az akaratát 30 %-nyi képviselő jelenítené meg. Nesze neked felhatalmazás!

Csak összehasonlításképpen, az eddig érvényben lévő szabályok szerint ugyanilyen szavazatarányok mellett a 28 fős testületben 16 Fidesz-KDNP képviselő ülhetne. Ez azt jelenti, hogy részükről 4 fős csökkenés mellett, 7 ellenzékivel lenne kevesebb.

Még érdekesebb a kép, ha azt nézzük meg, hogy mennyi szavazat szükséges ahhoz, hogy mandátummá változzon. 41 %-os támogatottság 12 mandátumot hozna, míg a 25 %-os eredmény csak kettőt. Ez gyakorlatilag a győztes mindent visz elve. Meg kell jegyeznem, hogy vannak olyan demokratikus országok, ahol a választási rendszer ilyen, pl. Nagy-Britannia. A kérdés az, hogy a választópolgárok is ezt szeretnék-e?! Ősszel erről is dönteni fogunk.

Még tovább torzít(hat) a valós arányokon, hogy egy kormánypárti módosító indítvány, mely szerint 9 napra kívánják csökkenteni az ajánló cédulák összegyűjtéséhez szükséges időszakot. Ez még nekik is csak úgy lesz lehetséges, ha rendelkeznek listákkal a támogatóikról. Egyébként fizikai képtelenség.

Már a tavaszi kampány során sem értettem egészen, hogy miért szükséges feltétlenül a „2/3-os felhatalmazás”. Hiszen egyszerű többséggel is simán lehet kormányozni, meg lehet hozni minden eddig bejelentett intézkedést. A 2/3 az olyan módosításokhoz kell, mint például a választási törvény. Az ilyen kérdésekben pedig egy olyan pártnak, amelyik folyton a választói akaratról beszél, alapvető követelményként kellene kezelni a széleskörű konszenzust. Mert a közszájon forgó állítással szemben a Fidesz nem 2/3-os párt, hanem 53 %-os. Az más kérdés, hogy a képviselőinek az aránya a Parlamentben 68 %, de azt ne felejtsük el, hogy a támogatottsága ettől még 53 %.

Persze minél nagyobb mértékű egy többség, annál kényelmesebb kormányozni. Nem kell kínlódni az ellenzékkel. De hát minek is, ha a vélemények ütköztetése, és magasabb szintű felkészültség nélkül is mehetnek a dolgok. Macerás és időigényes a demokratikus működés!

Még egyszer mondom, én mindezek ellenére sem féltem a demokráciát, mert ezek után is a választók döntik el, hogy kire bízzák az irányítást. Csak nehezebb lesz, mert az életbe lépő módosítások azt jelentik, hogy az ellenzéki vélemények gyakorlatilag csak akkor válnak érdemivé, ha a mögöttük álló támogatás vetekszik a kormányon lévőkével. Akkor viszont már át is billenhet a dolog, akár egyből teljesen ki is söpörheti a hatalmon lévőket. Ez a rendszer ilyen: vagy fekete, vagy fehér.

A kérdés ezután már tényleg csak ennyi:

Csak a Fidesz?