Nyugdíj szőkítés

A szőke nő nyugdíjvédelmi kormánybiztosnak jelentkezik, melyhez kapcsolódóan néhány kérdéssel tesztelik a hozzáértését.

Hogyan működik a magánnyugdíjpénztári rendszer?

Azok az élhetetlenek, akik bejelentett munkahelyen dolgoznak, és annyira ostobák, hogy nem okosba kapják a fizetésüket, a nyugdíjjárulékuk negyedét saját számlájukra fizetik be. Amikor nyugdíjba vonulnak, azt hiszik, hogy majd ezeket a befizetéseket a hozamaikkal együtt kaphatják vissza. Mivel az államnak csak a járulékaik háromnegyedét fizették, ezért majd a szabályok szerint nekik járó állami nyugdíjnak is csak a háromnegyedét fogják kapni. Ha megkapom az állást, még azt sem.

Nem gondolja, hogy igazságtalan az, hogy aki egész életében összesen 20 évet volt bejelentve, akkor is minimálbéren, az kap az államtól nyugdíjat, aki pedig 40 éven át teljesen szabályosan járt el, és a valós jövedelme után fizette a járulékokat, semmit sem fog kapni?

Ez a nép akarata. Aki ezt megkérdőjelezi, az kiírja magát a nemzeti együttműködésből.

De a törvény szerint a magánnyugdíjpénztárban lévő pénzek a tagok vagyonát képezik?

Majd megváltoztatjuk a törvényeket, visszamenőlegesen. A magántulajdon a nemzeti együttműködés rendszerében úri huncutság.

A magánpénztári tagok befizetéseit kik kezelik?

A tőzsdecápák, akiktől meg kell védenünk az emberek nyugdíját.

És akinek állampapírokat tartalmazó portfólióban van a pénze?

Az a mai időkben egy kockázatos befektetés, inkább tegye bankbetétbe, abból majd a kamatadóval is támogathatja az államot.

Ön rendelkezik részvényekkel, illetve egyéb befektetésekkel?

Természetesen, MOL és Lockheed papírok, illetve CIG Pannónia biztosítások vannak a portfóliómban.

És ezeket kire bízta?

Hát olyanokra, akik megbízhatóak és értenek hozzá.

Mi a véleménye arról, hogy a magánpénztári tagok 81 %-a inflációt meghaladó hozammal rendelkezik?

Ez nem vigasz azoknak, akiknek csak a szomszédja érte el ezt az eredményt. Hova is lennénk, ha csak kétharmadot meghaladó számú embernek lenne jó! Mi lesz a többiek jogaival?

Nem gondolja, hogy az emberek nyugdíjának a megvédéséhez elegendő lenne lehetővé tenni a visszalépést azoknak, akik úgy érzik nem jártak jól?

Ez milyen kérdés, így feltenni nem helyes. Majd oda jutunk, hogy mindenki a saját feje után megy, és esetleg komolyan veszi a nyugdíjával kapcsolatban az öngondoskodást.

A jelenlegi állami nyugdíjrendszerben hogyan lehet kezelni az egyéni befizetéseket?

Majd felírjuk a kéménybe füsttel. Mivel mindenki a nyugdíjazásakor érvényes szabályok szerint kapja meg a járadékát, így teljesen mindegy, hogy most mit ígérünk.

A magánpénztári tagok állami rendszerből hiányzó befizetéseit hogyan pótolja a jelenlegi kifizetéseknél az állam?

Hitelt vesz fel a nyugdíjak finanszírozására.

És ennek a hitelnek kik állják a költségeit?

Az adófizetők.

Kik azok az adófizetők?

A szabályosan bejelentett munkahelyen dolgozók, akiknek látszik minden jövedelme.

Ezek nem pontosan azok, akik a magánnyugdíjpénztárakban is tagok?

Most hogy mondja. De hát ott van az ÁFA!

Akinek nincs kimutatható jövedelme, vajon miből vásárol?

Megoldja okosban.

Ha most úgy gondolja, hogy a magánpénztáraktól meg kell védeni a tagok nyugdíját, akkor korábban miért kardoskodott az egészségügyben a magánbiztosítók szerepvállalása mellett?

Akkor az volt a szükséges és helyes döntés, most ez. Ahogy az ember tapasztalatai gyarapodnak, úgy változik a véleménye is.

És milyen gyorsan képes adott ügyekben az elvárásokhoz igazítani a véleményét?

Már az iskolában is kiradíroztam a füzetem, ha a tanítónő letörölte a táblát.

Köszönjük, a meló a magáé.

bng 1 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr523090102

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Selmeczi Gabika: a népszerű 2012.01.06. 10:02:33

Selmeczi Gabriella mostanában sokat tesz azért, hogy a hazai internet legnépszerűbb mémje legyen. Sikerül is neki....

Trackback: Hülye vagy fiam, csak nem forogsz 2011.07.24. 10:10:42

 Édesanyám szokta ezt mondani nekem, ha valami bődületes baromságot mondok. De úgy látom mostantól az állítás második fele már nem igaz. Mától kezdve forognom is kell. Legalábbis ez derül ki a Kedves Vezető iránymutatásából: „A nyugat fáklyá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

This_is_Sparta (törölt) 2011.10.27. 18:49:04

Most olvastam, zseniális írás! Gratulálok! :D
süti beállítások módosítása