Vannak, akik szerint a szociális konzultáció a legjobb alkalom arra, hogy az állampolgárok a véleményüket kifejtsék, és ezzel a kormány munkáját érdemben segítsék a „válaszok megtalálásában”. Mások úgy gondolják, hogy ha a kormány tényleg kíváncsi az emberek véleményére, akkor népszavazást tart ezekben a kérdésekben, így akkor nincs vita. Ebben a formában viszont teljesen ellenőrizhetetlen, hogy hányan és mit válaszolnak.

Vannak, akik szerint tényleg ideje, hogy „meghallgassuk egymást”. Másoknak az a véleménye, hogy mivel a névtelenség nem biztosított, ezért az adataikkal nyilván tartott válaszolók szinte kizárólag a kormány elkötelezett hívei közül fognak kikerülni.

Vannak, akik szerint a feltett kérdések az ország valós problémáira irányulnak, és kitűnik belőlük az emberek véleményének megismerésére történő őszinte törekvés. Mások azt mondják, hogy szájbarágós kérdésekkel és erősen sugalmazott válaszokkal az egész csak képmutatás, az egyébként helyes célok lejáratása.

Vannak, akik szerint a kormány már az első évében érdemi változásokat hozott az „elmúlt 8 évhez” képest, és ennek következtében érezhetően kimozdult a kátyúból az ország szekere. Mások úgy vélik, hogy jelszavakon, és a mindennapi ügyeink nemzeti köntösbe öltöztetésen kívül jövőt megalapozó intézkedések egyáltalán nem történtek, és ezzel a konzultációval is csak az elképzelések hiányát próbálják palástolni.

Vannak, akik szerint valóban bátorság szükségeltetik ahhoz, hogy a számos érdeksérelemmel járó, alapvető kérdésekben érdemi, a pillanatnyi érdekeken túlmutató változtatások történjenek, és ehhez minden támogatást meg kell adni a kormánynak. Mások azon a véleményen vannak, hogy a támogatás elérésének jobb módja a választók végre nagykorúnak tekintése, az átgondolt terveken, rendszerszemléletű intézkedések, és azok hatásainak ismeretén alapuló felelős kormányzás.