A Hun Fokos Szövetség aktivistái síppal, dobbal, nádihegedűvel próbálták megakadályozni az egri városházán a Szent József forrás idegen kezekbe történő adását. Azt tervezték, hogy az eladásra szavazó képviselők neveit táblákra írják, melyekkel a várost körbejárva tudatják mindenkivel: kik akarják elkótyavetyélni a köz tulajdonát. Az akciójuk sikerrel járt, a képviselők úgy berezeltek, hogy még napirendre sem vették az ügyet, pedig előtte egyezség volt a két politikai oldal között. Mivel magam is egy civil szervezet vezetője vagyok, mindig nagyon örülök a civil kurázsi megnyilvánulásának. Ebben az esetben is gondolhatjuk azt, hogy milyen eredeti módon oldották meg a kérdést az aktivisták. De felmerült bennem, hogy vajon erről van-e szó? Hát nagyon határeset, inkább kapufáról kipattanó! Én például jobban örülnék, ha az önkormányzat közgyűlése nyílt ülésen vitatta volna meg a témát (ezért van), amit közvetít a helyi tv, és elhangzottak volna az érvek pro és kontra, hogy azokat minden helyi lakos megismerhesse. Az más kérdés, hogy ehhez gyávák voltak a képviselők. Vajon miért? És vajon tényleg elérték-e a céljukat az aktivisták azzal, hogy az ügy a továbbiakban nem a nyilvánosság előtt zajlik?

Azt sem tartom civil kurázsinak, ha olyan képviselőknek, politikusoknak, vagy egyáltalán bárkinek a személyes adatait (telefonszámát, lakcímét) feltesszük egy honlapra, akik nekünk nem tetszenek. Különösen ha arra biztatjuk az olvasókat, hogy zaklassák is a megadott elérhetőségeken ezeket az illetőket. Magam is azt tartom, hogy adott funkciót vállaló embereknek felelősnek kell lenniük a tetteikért, a visszaélések ellen határozottan fel kell lépni, de megvan ennek a módja. Ha valaki ilyenről tudomást szerez, akkor tegyen feljelentést. Választott képviselőket a következő választásokon le lehet váltani, ha pedig törvénytelenséget követnek el akkor vissza lehet vonni a mandátumukat. De emberek egy csoportja nem fenyegetheti személyében a többség által választott képviselőket, mert az a demokráciától teljesen idegen. Ezen az alapon akár egy ember, vagy egy kisebb csoport is megakadályozhatja a többség akaratának érvényesülését.

Még veszélyesebbnek tartom, hogy a demokráciának ezt a sajátos értelmezését egyre gyakrabban kezdik a magukévá tenni egyes politikusok, sőt választott képviselők is. Időnként azok vesznek semmibe bírósági ítéleteket, akiknek az lenne a dolga, hogy rendeletek hozzanak, és a közösségük életét ezek mentén szervezzék. Mit várjunk a polgármestertől, aki a bíróság döntését követően azt a megoldást keresi, amivel annak érvényre jutását meg tudja akadályozni? Vagy amikor a jogerősen feloszlatott egyesület azonos formában, két betűt hozzátoldva a régi köpönyeghez folytatja a betiltott tevékenységét?

Lehet valamivel szimpatizálni, vagy nem szeretni, még az is lehet, hogy a bíróságon sem mindig győz az igazság, de az ott hozott döntéseket elutasítani már nem kurázsi, hanem a jogállam megkérdőjelezése. Ha mindenki elkezdi a neki nem tetsző döntéseket egyszerűen nem tudomásul venni, akkor nagyon nagy a baj. Naponta számos ítélet születik, és minden esetben valakinek az érdekei ellen hozták meg a döntést. Akkor innentől ezt már nem kell elfogadni? Vagy mit fog szólni a polgármester úr, amikor egy ügyben majd az ő javára döntenek, de a másik fél arra hivatkozva tesz az egészre, hogy tőle tanulta, hogy a bírósági ítélet nem kötelező érvényű?