Szálka és gerenda

Ebben a választási kampánnyal terhelt időszakban, amikor a pártok üzenetei a postaládáktól a plakátokig bárhol az utunkba kerülhetnek, érdekesnek tartom az emberek reakcióit, a témában írt posztokat, és főleg azok olvasóinak a véleményét. Abszolút igazság nyilván nincs, és teljes objektivitás sem létezik, de a címben is idézett közmondás jellemzi az állapotokat: "Más szemében a szálkát is, míg a sajátunkban a gerendát sem vesszük észre!"

Úgy érzem az észérveknek nem sok szerepe van a "vitákban". Hihetelenül egyoldalú látásmód tapasztalható mind a bejegyzésekben, mind a kommentekben. A pártok kommunikációjában már megszoktuk ezt, de úgy látszik a "táborokra" is átragadt. Pedig valójában arról van szó, hogy mindenki csak azt az információt fogadja el igaznak, ami az ő alapbeállítottságának megfelel, a "szűrőn" csak az megy át, amit hallani akarunk. Aki a Népszavából és az ATV-ből tájékozódik, az most náciveszélytől tart, Orbánt patás ördögnek látja, aki majd a 2/3-os törvények megváltoztatásával megszünteti a demokráciát, jön a bosszúhadjárat, ami miatt senki sem lesz biztonságban, és így tovább. A szoci megmondók már felvették a demokrácia megmentőjének jelmezét, mivel teljesítmény nincs mögöttük, már csak ezzel próbálják kisebbíteni a várható zakó méretét. A Magyar Nemzet olvasói és a Hír TV, Echo TV nézői pedig a ballib kormányok visszaéléseiről, a nemzetárulók ténykedéséről értesülnek, melyet az igaz hazafiak hamarosan megállítanak. Nem sokáig kell már várnunk!

Hát én azt mondom: az egyik kutya, a másik eb! Ugyanolyan színvonalú hírforrások mind. Teljes egyoldalúan mutatnak be mindent, egyik sem vizsgálja a saját házatáján azt, amit a másiknak felró. Pl. a Hír TV sorban készíti a leleplező riportokat (Célpont) a szoci képviselők, polgármesterek, közéleti személyek csalásairól. Nagyon helyes, a törvénybe ütköző cselekedeteknek meg kell lennie a következményeiknek. DE! Hány olyan riport készült, amelyben jobboldali politikusok visszaéléseit leplezték le? Mikor kurkásznak a kerekasztal beszélgetésekben a Fidesz politikusainak ügyeiben? Nyilván mindannyian feddhetetlenek, csak ezért nem beszélnek erről. Én nagyon kíváncsi lennék Kaya Ibrahim, Josif Tot, az Ezüsthajó Kft, Vegyépszer stb. ügyeinek a hátterére. Megteszik helyettük a Nép-újságok, természetesen ugyan úgy: elfogultan. Nekik meg ajánlanám tényfeltáró riportok készítését balos polgármesterek ingatlan ügyeiben, vagy esetleg a kormány teljesítményének konkrét számokon alapuló elemzését.

A kommentek terén folyó anyázást pedig nagyon rosszul élem meg. Hogy erre kinek, miért van szüksége, abba nem akarok belemenni, de ez biztosan nem az értékrendjükben szilárd emberek sajátsága! Egyik fórumon megkaptam, hogy azért van az igazság a jobb oldalon, mert az "minőségi vélemény". (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a balosok most feltűnően hallgatnak, a másik oldalnak meg óriási lett a mellénye.) Egy vélemény pedig attól minőségi, hogy ki az, aki mondja. Alapvetően igaz, de akkor kérem megnevezni azokat a mértékadó véleményformálókat, akiknek a szavára adhatunk, akikben bízhatunk. Minőségi vélemény? Hol férek hozzá? Nem kérek többet, csak egyet említeni! Isten bizony annak útmutatása alapján fogok szavazni. Mert most nagyon úgy néz ki, hogy - életemben első alkalommal - otthon maradok, ezzel kifejezve, hogy azt szeretném, ha jelenlegi nagytudású elit kollektíven szedné a sátorfáját. A tisztesség egyiknek sem erőssége! Az a fájdalmas, hogy nincs minőségi vélemény...

A Fidesz megalázó fölénnyel fogja nyerni a következő választásokat. Meg is érdemli az MSZP, mert ilyen borzalmas kormányzásnak csak ez lehet a következménye. De azért ne felejtsük el, a győzelem nem a Fidesz teljesítmények szól, hanem csak és kizárólag a másik oldal ámokfutásának. A szavazatok jó része protest szavazat, azt fejezi ki: Gyurcsány takarodj! Ezek viszont ugyanilyen gyorsan el is tűnhetnek, ha az új kormány nem azt teszi, amit ezek a szavazók akarnak. Már pedig, ha felelős kormányzás a szándékuk, nem tehetik azt. Segítsetek! Hol olvashatom el a Fidesz kormányzati programját? Mit akarnak? Mert hogy mit nem, azt tudjuk. De addig, mondjátok már meg, mire is fogunk szavazni? Ha valakinek nincs határozott programja, akkor miért akarja az országot vezetni? Én is örülnék, ha a régi, párttitkárszerű szoci káderek eltűnnének végre, de ezen az alapon másra is szavazhatnánk. (Igaz, nincs olyan aki megérdemelné.)

Az egésszel csak egyet szerettem volna kifejezni: Legyünk már következetesek észnél! Ki a francnak jó az, ami mára kialakult? Ha valaki nyer döngölje a földbe a másikat, az majd néhány év múlva revánsot vesz. (Az más kérdés, hogy a törvénynek mindig érvényt kell szerezni!) Utáljuk egymást, így másnak ezzel már nem kell vesződnie. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a normális embereknek, legyen bármilyen beállítottságuk is, ez lenne a célja! Miért nem tudunk mi azért, hogy végre jól működjön az országunk ÖSSZEFOGNI?

Olyan nehéz ez?

bng 1 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr121092644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vomit 2009.05.29. 18:59:01

vele pl. epeszu ember nem akar osszefogni
www.youtube.com/watch?v=y6LIBoNlQUA
süti beállítások módosítása