A Gárda

A Fővárosi Bíróság elsőfokú döntése alapján fel kell oszlatni a Magyar Gárda Egyesületet: http://index.hu/politika/belfold/magyargard70/

Ezt az ügyet objektíven megítélni szerintem lehetetlen. Ellenzők és hívek egyaránt az érzelmekre apellálnak, megérteni egymást: meg sem kísérlik! Azt gondolom nagyon kevesen vannak az országban, akik egyértelműen leteszik a garast az egyik, vagy a másik oldalon. Legtöbb emberben ambivalens érzéseket kelt.

A politika szempontjából - pártállástól függetlenül - a Gárda létrejötte hasznos dolog. Az egyik oldalnak azért, mert ezzel elterelhetik a figyelmet az igazán fontos dolgokról, és ijesztgethetik velük a lakosság egy részét. A másik oldalnak pedig úgy szervezi össze támogatói bázisnak a jobbszélt, hogy nekik azt nyíltan fel kellene vállalniuk. A Gárda alapítóinak, vezetőinek ezért át kellene gondolniuk a jövőjüket, mert jelenleg a nagy pártok köszönik szépen a tevékenységüket, nekik a kezükre játszanak.

A médiában egy hír akkor érdekes, ha nagy felhajtással jár, ezért mindkét részről szélsőséges, kirívó példákat fognak bemutatni. A Gárda tagjai között megtalálják a végtelenül egyszerű, buta embereket, ami segít általánosítani. Az ellenzők között pedig azokat, akik egyből a nyilasokkal vonnak párhuzamot.

A Gárda ellenzői belegondoltak-e már abba, hogy: Miért jött létre az egyesület? Miért van az, hogy nagyon sokan, ha nem is támogatói, de elfogadói a célnak?

A Gárda hívei belegondoltak-e már abba, hogy: A jelenlegi működésük inkább használ, vagy inkább árt, annak az ügynek, amiért létrejöttek?

Bármelyik oldalnak is hiszünk, egyet senki ne feledjen: a Magyar Köztársaság törvényeit mindenkinek be kell tartania! Még akkor is, ha személy szerint valaki úgy gondolja, hogy azok hibásak.

bng szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr99833423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása