Három választás Magyarországon

Kovács NER polgártárs pénteken reggel munkába indulás előtt éppen a népnyelvben skicc kávénak becézett - hiszen itt sem lehet tudni, hogy a gyártó nagy, sárga K betűs logója mögött valójában ki az igazi szerző - reggeli elrugaszkodás italát kortyolgatta a konyhában, amikor a megfelelő időpontban megszólalt a Hang. Az Országmentő Vezető szokásos heti igehirdetése áradt a nappali közepén, onnan ahová a Közkép készüléket minden állami alkalmazott lakásában a munkába állása napján elhelyezik. Valamikor régen, talán 5, vagy 10 éve is van annak már, még olyan kisebb, tekerő gombbal ellátott készülékek voltak minden háztartásban, melyeken be kellett állítani a hallgatni kívánt rádió frekvenciáját, de erre a Forradalom győzelme óta már semmi szükség, hiszen megmaradt 3 adón úgyis ugyanazt a műsort adják. A Közkép Tanács „Csak a szavak ereje” címen írt ki pályázatot a lehetséges frekvenciákra, melyet természetesen az egyetlen érvényesen pályázó Közkép Rádió nyert meg. Kovács halványan emlékezett rá, hogy a 2/3 előtti időkben saját véleménnyel rendelkező idegenszívűek valami nagy felfordulást okoztak, de hogy pontosan mit akartak és az miben merült ki, már nem tudta megmondani. Csak azt érezte zsigeri módon, hogy az a mostani biztonságot adó, mindenre kész válaszokkal rendelkező rendhez képest az valami más volt. És ez a valami más félelmetes, hiszen a NER nélkül ismét jönnének azok a problémák: belegondolni is rossz mi lenne akkor itt Félázsiában, ha senki sem mondaná meg, hogy amikor az élet ügyes-bajos dolgaiban dönteni kell, akkor mi a teendő.

Ma reggel is az egyik ilyen problémáról szólott a készüléken keresztül a Hang. Közeledtek a kiválasztások, amikor menni kell szavazni arra az OV által kiválasztott polgártársra, aki majd az Ország Házában képviselni fogja a direkt a számára kialakított körzetét. Kovács ugyan nem értette, hogy ha egyszer a Tévedhetetlen már kiválasztotta a megfelelő személyt, akkor miért van szükség még külön arra, hogy ő is tegyen egy ikszet a megfelelő név mellé, de biztos volt benne, hogy ez így van rendjén. A mai igehirdetésből azt tudta meg, hogy a nemzetközi helyzet olyannyira fokozódott, hogy a labancok már beférkőztek az Országos Kiválasztási Bizottságba is, ahol még mindig volt olyan ellenforradalmár, aki megkérdezte, hogy miért szükséges egy olyan országban, ahol létezik pontos nyilvántartás a választóknak még előzetesen is regisztrálniuk magukat. Ez az ember nem értette, hogy a regisztráció híján az OKB nem fogja tudni pontosan, hogy minden K-listás, a NER felé elkötelezett polgár bejelentkezett-e a választásokra. Ugyanis, ha ezt valaki nem tenné meg, akkor még időben szólhatnak neki, hogy ne feledkezzen el a kötelességéről, vagy akadályoztatása esetén az OKB megbízható helyi képviselői távollétében, vagy akár utólagosan is felvehetik a regisztráltak listájára. Azokról, akik regisztráltak, de nincsenek rajta a megbízható polgárok jegyzékén, külön lista készíthető. Erre majd a második választás, a kopogtató cédulák gyűjtése idején lesz szükség. Hiszen kopogtató cédulával csak azok tudnak jelölni valakit, akik előzetesen regisztráltak. A hívek a megfelelő felhívásra úgyis leadják a gyűjtőhelyeken a jelölő szelvényeiket, így elegendő a regisztráltak és az elkötelezettek névsorának a különbözeteként képzett lista címein begyűjteni az ajánlókat. Mert hát hányan lehetnek, akik szelíd unszolásra nem adják át a NER nevében érkező gyűjtőknek a cédulájukat? Illetve hányan akarják kitenni magukat a következményeknek? És ez az, amit nem értett meg az eltévelyedett OKB tag, hogy a cél nem a választók tudatosságra történő ösztönzése, hanem a kiválasztottakon kívüli jelöltek megsemmisítése, még a tényleges választások előtt. Mert azt, hogy kinél van kopogtató cédula, csak a Párt ismeri. Ennek ismerete hiányában, a sokkal rövidebbre szabott idő alatt mindenki más esélytelen.

Kovács végre megnyugodott, mert a tudatosság kérdésében eddig nem tudott vitába szállni a nyughatatlan Másik szomszéddal, aki odáig merészkedett, hogy azt kérdezte tőle a minap, hogy ugyan mondja már meg, hogy eddig a világtörténelemben hány választást döntöttek el azok, akik a szavazófülkében nem tudták, hogy mit akarnak. Az a rosszindulatú felvetés pedig eddig sem nyugtalanította, hogy tulajdonképpen mire regisztrál, ha nem ismeri a jelölteket, tudta, hogy majd a megfelelő időpontban meg fogják mondani neki: ki a kiválasztott. De most már semmi kétség: a regisztráció hazafias kötelesség! Egyrészt azért, hogy az OKB már annak lezárását követően ismerje a választások várható eredményét, másrészt hogy ahol az ezek után is szükséges, ott a második fordulóban még be lehessen avatkozni. A két forduló után a harmadik már csak formalitás: a regisztráció és a kopogtató gyűjtés adatai alapján a NER pontosan tudni fogja, kik mennek majd el választani, és hogy kikre fognak szavazni. Néhány körzetben előre kiszámított módon meg lehet engedni más jelöltek állítását is, már csak azért is, hogy látható legyen milyen eredményre jutottak a NER jelöltjeivel szemben. A Közképen pedig leadható néhány interjú olyanokkal, akik még mindig azt hiszik szabadon választhattak. Aztán jöhetnek a megfigyelők, és hírét vihetik a világba, hogy a választások rendben zajlottak, működik a demokrácia, és mi ebben (is) példát mutattunk a hanyatló Nyugat-Óceániának.

bng 47 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr514728057

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feliratkozás igazi oka 2012.08.26. 21:53:45

A feliratkozási kinyilatkoztatások lassan lecsengenek, de a végjátékról még senki sem beszélt. Arról a kérdésről, hogy a feliratkozási nyűgbe tulajdonképpen miért is kezdett bele a kormány. Nekem úgy tűnik, hogy mindenki azon az állásponton van, miszer...

Trackback: Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.08.26. 19:41:43

Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a kiút egyik ...

Trackback: Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.08.26. 19:41:39

Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a kiút egyik ...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.26. 17:42:53

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Hányan szarták le Orbán új nemzeti konzultációját? 2012.08.26. 17:37:53

Nem mondhatjuk, hogy hétmillió háromszázezer választópolgár le se szarta Orbán Viktor május 30-án postára adott konzultációs kérdőívét, hiszen ezek az emberek konkrétan leszarták a nemzeti ál-konzultációt. Hétmillió háromszázezer választópolgár nem kül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.08.26. 17:06:07

A kormányzati sikerpropaganda a közmunkásprogramról teljesen új értelmet nyert, miután megnéztük mi megy az Ormánságban. Azt már néhány fideszes is elismerte, hogy nettó baromság volt olyat mondani, hogy 47 ezerből meg lehet megélni, de arról lapított mindenki, hogy az a közmunkás, aki szabadságra megy, az arányosan csak a bérének a 70 százalékát kapja meg. Ahhoz, hogy ez ne nagyon derüljön ki, meg úgy általában semmi, aláírattak a közmunkásokkal egy papírt, hogy a sajtónak nem nyilatkozhatnak. Orbán nemrég félázsiai magyarokról beszélt, végülis mindenki magából indul ki és a módszereik már erősen kínai vonásokat mutatnak...

Monstre sajtótájékoztatón értékelték a Zsolnay Örökségkezelő Nkht. és a Zsolnay Negyed eddigi munkáját és programjait szerdán, ahol elhangzott egy mondat amire egy emberként szisszent fel a szerkesztőségünk. Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a Zsolnay Kulturális Negyed és a ZSÖK eddigi munkáját - és jövőbeni terveit - bemutató sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy "a Zsolnay Negyednek és a Kodály Központnak idén 500 millió forintos hozzájárulást szavaztak meg, amely időarányos érkezik Pécsnek azzal a feltétellel, hogy azt a kulturális negyed és a hangversenyterem működésére fordítja a város." Nem tudom, hogy Páva Zsolt szólt-e neki, illetve a minisztériumban bárkinek, hogy unortodox módon értelmezték a kikötéseket, és ő maga dicsekedett el azzal egy sajtótájékoztatón, hogy abból a 250 millió forintos állami támogatásból - amit első körben átutaltak - csak 90 milliót kapott meg a kulturális negyed. A fennmaradó 160 milliót be kellett vonni a város pénzügyi gondjainak megoldásába. A nagy átverés pécsi adását látták.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.26. 17:33:58

Miért beszél ez a cikk is mint valami természetes dologról „ajánló”, meg „kopogtató” szelvényekről? Ez nem csak abban az összefüggésben tűrhetetlen, amit itt említ, hanem előtte is, eddig is, már önmagában az. A 23 éves rendszer pillére.

Ebből kiderül:

www.kibulizottorszag.net

Ha valaki még nem ismerné, vagy nem gondolta át.

Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány] 2012.08.26. 17:36:32

Duma, mellébeszélés, felelősségáthárítás.

Ha valóban rendszerváltó hangulat uralkodik az országban, ha valóban minden rossz, ha népesség széles rétegei tényleg létbizonytalanságban élnek (ahogy azt az ehhez hasonló balliberális gyűlöletblogok folyamatosan sulykolják), akkor 2014-ben le lehet váltani a kormányt. Ehhez mindössze az szükséges, hogy az elégedetlen és dühös emberek elmenjenek szavazni. Feltételezem, hogy a terhek növekedése, az életkörülmények tömeges romlása (munkanélküliség, infláció, elszegényedés) kellőképpen motiváló hatású tényezők ahhoz, hogy a nyomorult emberek regisztrálják magukat.

Itt valójában arról van szó, hogy az ellenzék teljesen impotens, és pontosban tisztában van azzal, hogy esélyük sem lesz Orbán ellen 2014-benmm, ezért már most megkezdték a mentegetőzést és a felelősségáthárítást...

Szánalmas...

lavór 2012.08.26. 17:44:43

A magyar választó lusta.
Így a következő szavazási tervezet került napvilágra:
Minden választásra jogosult állampolgárhoz házhoz megy a szavazatért a szavazatgyűjtő-bizottság. Az űrlapot sem kell kitölteni, be is ikszelik a kívánt rubrikát. Természetesen mindezt előre egyeztetett időpontban.

M_R 2012.08.26. 17:46:39

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:
"Ehhez mindössze az szükséges, hogy az elégedetlen és dühös emberek elmenjenek szavazni. "

És ezt próbáljátok te meg az elvtársaid minél bonyolultabbá tenni például úgy hogy a rossz helyzetben élő elégedetleneknek alkalmasint 50 km-t kelljen majd utazni a regisztrációhoz...

Jól bevált komcsi módszerek egy jól bevált kommunista párttól. Bár értem én hogy fosol te is hogy elesel jól tejelő bértollnoki állásodtól...

Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány] 2012.08.26. 17:54:29

@M_R:

Blablabla...

Drágám, én szoktam nézni az ATV Fórum című műsorát, ahol a munkásőrözvegy nyuggermamák olyan lángolóan heves stílusban fröcsögnek a telefonba Gréczy Zsozsónak, hogy szerintem még az Uránuszra is elmennék a Fidesz ellen voksolni.

Az igazi probléma az, hogy kevesen vagytok, a kormánynak pedig még mindig hatalmas a támogatottsága, főleg a biztos pártválasztók körében.

nemsirunk 2012.08.26. 17:56:52

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: Ahhoz mit szólsz, hogy levélben is lehet majd "szavazni"? Már ha szavazásnak lehet nevezni ezt a kutyakomédiát, amit a vezéred rendez majd. Akár több százezer szavazatot lehet manipulálni, kicserélni, megsemmisíteni a postán. A kékcédulás választási csalás ehhez képest kispályás bohóckodás volt. De persze ez nektek hűséges jobbágyoknak nyilván tetszik is, hiszen szerintetek MINDEN eszköz megengedett, csakhogy a Vezér maradjon a trónon.
És akkor még nem vettük figyelembe az ezután bevezetésre kerülő választási törvénymódosításokat. Ahogy közeledik majd a választás napja, és ahogy egyre idegesítőbb lesz a közvéleménykutatások eredménye, úgy jönnek majd az újabb és újabb módosítások, amíg el nem érünk az ideális észak-koreai állapothoz.

komplikato 2012.08.26. 18:31:01

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: Esetleg egy kormány elleni bizalmatlansági szavazás? Véletlenül sem 2014-ben, de nem is 2013-ban?
Vagy ennek lehetőségét már sikerült kiküszöbölni az új NER kompatibilis alaptörvényből?
Egyébként nem tudom, hogy az a 4-5 millió ember akikkel eddig leginkább kiszúrt a jelen kormány miért lenne dühös vagy elégedetlen?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.08.26. 18:43:44

@poszt.
Még az is jó ötlet, hogy mivel a listára feliratkozók még nem ismerik a képviselői választás indulóit,
ezért - kötelezővé teszik nekik a választást.

Aztán majd milyen jót nevetnek, amikor megismerkedhetnek a két-három jelölttel, akik közül választaniuk kell...

Csupa móka-kacagás lenne választani.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.26. 18:48:52

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:

Hajlok rá, hogy egyetértsek veled. Mert igaz ugyan, hogy van abban valami, amit a veled vitatkozók mondanak, hogy ui. tényleg megtesz a Fidesz mindent ami megtehető azért, hogy növelje a saját esélyeit a következő választáskor, de arról sem illik megfeledkezni, hogy ezt a legteljesebben legitim módon csinálja, legalábbis azon a fölfogáson/rendszerenbelül amit a támadói(d) különben osztanak. A másik, hogy elég hiteltelenül csöng mindez a Fidesz kritikusok részéről, amikor a fölháborodásukat már akkor megkezdték, amikor még csak sejteni lehetett az utolsó választás eredményét, sőt amikor az a választás még csak a küszöbön állt, akkor is.

Amit nekik is, neked is jó lenne fölismerni, hogy nincs egyik meg másik, csak a közösen futtatott rendszer van, ez pedig az egész magyar népnek rossz, legyen földközi tenger melléki külsejű, vagy akár nordikus, vagy éppen közép ázsiaias. Így, ezzel a szüntelen és értelmetlen egymást marásával minden csak lefeléé mehet. A táborokat el kell felejteni, egymásra kell újra találni. Más nem segít.

Link Elek 2012.08.26. 18:59:47

pont az a ertelme, mint a komcsi idokben a kettos jelologyuleseknek: csak olyan jeloltek indulhassanak, akiket az PÁRT jovahagyott

ez mar csak annyira demokracia, mint amennyire a komcsike az volt

-JzK- 2012.08.26. 19:33:21

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:
Arról nem is beszélve, hogy attól, hogy úgy tűnik mostanában sokan be vannak rágva a Kormányra/Orbánra/Fideszre, az nem jelenti, hogy itt elsöprő ballib fölényre lenne tömeges igény, és hogy „a zemberek” a buziszerető-cigánysegélyeztető, hazafiatlanságra kényszeríteni akaró szar rendszert akarnák restaurálni, mint ami itt 2010 előtt volt.

-szerk- · http://www.minuszos.hu 2012.08.26. 19:36:00

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: "és pontosban tisztában van azzal, hogy esélyük sem lesz Orbán ellen 2014-ben"

Ez pont fordítva van. OV tudja, hogy az életben nem lesz neki 50 százalék+1 szavazata, és ezért változtatja a választási szabályokat úgy, hogy tényleg semmi esélye ne legyen az ellenzéknek. Akármilyen is az.

Jofiu 2012.08.26. 19:38:46

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:
Persze.
Válasszák le, de a választási folyamat nehezítése az már csak blablabla?
"Vicces"
Hol, hány helyen, mikor, csak munkaidőben vagy akár este és hétvégeken is, meddig, hány napon keresztül, és milyen módon, hány adminisztrátornál, sorszámmal (regisztrálva a regisztrációra, hehe) vagy sorbanállva lehet majd előregisztrálni?
Nagyon nem mindegy.

Amúgy örülök, hogy te legalább elégedett vagy. Több elégedett ember kellene. Lehetőleg véleménytől, regisztráció módjától, a választások kimenetelétől, pártpreferenciától függetlenül.
A pénz nem bologít, de a párt se. : )

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.26. 19:44:34

Basszus, két sor után kifolyt a szemem ettől a betűtípustól. Ennél még a comic sans is jobb volna...

nemsirunk 2012.08.26. 20:00:14

@ByA: Legteljesebb módon legitim? Hát igen-igen tágan kell értelmezni a "legitim" szó jelentését, hogy Orbán tettei beleférjenek. Olyan tágan, hogy akkor már Kim Dzsongun is beleférhet.
A levélben szavazás már bőven túlmegy a legitim módszereken, tekintettel arra, hogy nálunk a fékek és ellensúlyok rendszere megszűnt, minden hatalmi ág (ideértve a médiát is) egy kézben összpontosul ellenőrizhetetlen módon, ami magában hordozza a választási csalás óriási valószínűségét. Ráadásul igen jelentős arányban érintettek külföldi szavazók, akik szinte semennyire sem viselik szavazatuk következményeit, tehát nagyon könnyen meg lehet őket vásárolni.
Ez a két dolog együtt pedig a világon példátlan helyzetet teremtett. Persze csak a világ demokratikus részén példátlan, most nem értem ide a példaképként tekintett Türkmén Basit meg a Kínai Kommunista Pártot.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.26. 20:07:05

@IGe:

Legyen, legyen, de nincs!

Mitől lenne? Semmi esély rá, álmodozás.

Ugyanakkor pontosan megfelel a célnak, ha az ember távolmarad. Nem volna helyes egyszer végre már a valóságból kiindulni? Kissé fáraszt, hogy mindig mindenki túlbonyolítja a dolgokat és olyanokról akar szörnyen okos lenni, amik megvalósíthatatlanok.Vagy az a cél az ilyesminek a bedobásával? Hogy befulladjon az ami a legyegyszerűbben elérhető? Mielőtt törvényt hoznak a kötelező szavazásról, (nem kizárt), ezt az egyet egyedül, a távolmaradást még lehet gyakorolni. És közben ez egyetlen logikus lépés annak akinek nem tetszik az ami 23 éve folyik és változtani akar rajta.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.26. 20:10:52

@nemsirunk:

Értsd meg, eddig mindenki addig ment el ebben a rendszerben ameddig jogilag a lehetőségei engedték. Azt fenekéig kihasználta. Mind. Érted? Fölfogható? Mind. Most csak több a lehetőségük. Ne is próbálj rám kiéhezetten fenekedni, hogy végre egy fideszes, akivel marakodhatsz. Másról van szó.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2012.08.26. 20:23:18

@M_R: "És ezt próbáljátok te meg az elvtársaid minél bonyolultabbá tenni például úgy hogy a rossz helyzetben élő elégedetleneknek alkalmasint 50 km-t kelljen majd utazni a regisztrációhoz..."

Szia Nostradamus. Még valami a jövőből?

nemsirunk 2012.08.26. 20:31:09

@ByA: Éppen az a baj, hogy nem csak addig mentek el, amíg a jog engedte. Még a saját apparátusuk részéről is alkotmányellenesnek tartottak sokmindent, legutóbb éppen az előzetes regisztrációt. Korábban az Alkotmánybíróság hatásköréből vettek ki alapvető dolgokat, de attól még nem lesz jogszerű egy törvény, hogy egyelőre hivatalosan nem vizsgálják.
Másrészt viszont errefelé nem elegendő a legitim működés, kell hozzá az is, hogy megfeleljen a demokratikus normáknak. Mert ezzel az erővel akár olyan szélsőséges dolgokat is rendbenlévőnek tekinthetnénk, mint a haláltáborok működtetése volt, hiszen azok is nyilván megfeleltek az akkori jogszabályoknak. Aztán később mégis felakasztották az ötletgazdákat és a működtetőket.

laci_52 2012.08.26. 20:31:54

@-szerk-: " változtatja a választási szabályokat úgy, hogy tényleg semmi esélye ne legyen az ellenzéknek. Akármilyen is az."

Én pedig regisztrálok és utána elmegyek szavazni, de nem a Fideszre.

Ha ezt elég sokan utánam csinálják, lesz esélye az ellenzéknek, akárki is legyen az.

alien 2012.08.26. 20:35:11

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: jaj már megint itt a bölcs, mindezen intézkedés célja az, hogy ne menjenek el szavazni a bizonytalanok

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2012.08.26. 20:37:31

@alien: a bizonytalan is elmehet regisztálni, aztán majd eldönti kire x-el.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.26. 20:38:54

@ByA:

Alapítani kell egy mozgalmat, egyesületet, pártot. A neve: Egyikre Sem. Jelvénye a teljes fehérség. A fő célja, hogy egy ilyen szavazat is érvényes legyen és számítson. Szerintem, a szavazólapon elég sokan beikszelnék.
Leírás
I.§. Bármilyen választáson, szavazáson lennie kell igen, nem és tartózkodom lehetőségnek. Tehát a listás szavazásnál is, az egyik pártra, egyik képviselőre sem választásnak. Az e nélkül lefolytatott választások lényegében választási csalások.

II.§. Hasonlóan, mint a gazdaságban a monopolellenes törvények, a politikában sem lehessen egyik pártnak és semmilyen tömörülésnek, vagy egyénnek sem 48%-ot
meghaladó törvényalkotói és hatalmi befolyása. Ezzel el lehet kerülni a 1948-1989 tartó egypárti és a jelenlegi 2010-től tartó többpárti diktatúrát. A pártok inkább csak akadályozzák a közmegegyezést.

III.§. A parlament és a közvetett demokrácia egy elavult intézmény. Helyette meg kell teremteni a közvetlen és kiszélesített demokráciát. 200-400 ember sohasem dönthessen egy ország érdeke felől. Azok maximum a szavazásra feltett változatokat előkészíthetik és megvitathatják. Minimum 250 000 fő, sokkal gyakoribb váltásban, mint 4 évenkénti választás, szavazzon meg minden egyes fontosabb törvényt. Ennek lehetőségei már régen megvannak.

IV.§. Ameddig átmenet van a közvetettből a közvetlen demokráciába, addig is az országgyűlésben minden szavazás titkos. Tilos és súlyosan büntetendő a frakciófegyelemből elvárt, vagy elrendelt szavazási rend. Jelenleg, a kötelező szavazás elrendelése miatt, elég lenne 4 embernek, egy-egy pártonként, ülni szavazáskor. A többi csak díszletnek ül, vagy alszik bent.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.26. 20:40:35

@nemsirunk:

Elég jól rávilágítottál valamire. Ebből is kiderül, hogy mi a baj a rendszerrel. Egy pillanatig se legyen senkinek olyan illúziója, hogy Orbánnal van baj. A rendszerrel van és érved – talán nem a szándékod szerint, de mindenképpen – erre mutat rá. Minden résztvevő addig megy el jogilag ameddig éppen képes. Ez is, az is, Orbán is. Akinek ez így nem jó amit mondok, az a rendszer pártján áll, adott esetben akkor is Orbán pártján, ha őt akarja gyalázni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.26. 20:43:51

@ByA:

Jól látod. Itt rendszerváltásra van szükség.

MSZP = MSZMP 1
F.MPSZ = MSZMP 2

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.26. 20:47:36

@IGe:

OK, de elég nem szavazni. Fölösleges túlbonyolítani, de ha mindenáron akarod, szerintem értelmetlen blogolni róla, csak csináld. Távolmaradni akkor is egyszerűbb, és sokkal de sokkal hatásosabb.

Adalberto Gellenzeeri 2012.08.26. 20:50:13

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Nevetek, mert a blog egy jó paródia. Sírok, mert sajnos nem paródia, hanem a keserű igazság. Nem is lehet kommentet írni rá. Minek "vitatkozzon" az ember egy stefániával, aki értelmezhetetlen szellemileg, s valószínűleg nehezebb volt neki megtanulni írni, mint egy tacskó kutyának. (bocsánat tacskó kutyák)Lehet, hogy viktornyikovék lesznek 2014 után is hatalmon, csak nem lesz nekik normális emberekből álló közösségük, amit a szociológia tudománya TÁRSADALOM-nak hív. Észak Koreában találhatók emberszabású élőlények, de társadalom az nincs.És még a stefi írja , hogy "szánalmas". Te vagy szánalmas, aki valószínűleg nem is nő vagy, csak egy mikropénisszel rendelkező silány buzi. Nekem van feleségem, gyerekeim, unokáim, akikért felelős vagyok, még úgy is hogy kire szavazok. Neked nincs senkid, csak egy szobád (talán) és egy orbán képed. De felelősséged az nincs. Azért köpsz itt gennyet az emberekre.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.08.26. 20:57:49

@ByA:
Szerintem nem lesz bevezetve ez a regisztrációs cucc.

A Fideszpártiak nagyrésze azért Fidesz párti mert egész egyszerűen jobban utálja az MSZP-t.
És sokkal soványabb ok a regisztrációra, mint az MSZP szavazók zsigeri gyűlölete.

Szóval az aktuális kormánypártnak a regisztráció csak kárára válhat, mert az elkötelezettség jóval gyengébb muníció az elégedetlenségtől, minden párt esetében.

Szóval szerintem skippelik ezt az ötletet. De rettegni tőle ettől még lehet hónapokig, évekig.

Szóval szerintem eleve baromság, hogy ez a Fidesz malmára hajtana bármilyen vizet.

laci_52 2012.08.26. 20:59:43

@ByA: A távolmaradásnál már csak az hatásosabb, ha elmész szavazni, de nem az Orbánra.

Ben Franklin 2012.08.26. 21:06:36

@forgalomkorlatozas: Csatlakozom, Stefániának van igaza.

Ben Franklin 2012.08.26. 21:16:02

@Trompf: Ez egy dolog.

Viszont a regisztráció meghosszabbítja a kampányt, a ballib pedig már nem áll jól sem médiával, sem lóvéval. ők fognak hamarabb kifogyni a pénzből, annyira meg nem várják őket messiásként, hogy ingyen nyerjenek...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.08.26. 22:04:16

@Ben Franklin:
Ezt se hiszem hogy indok lenne.
Ennek pl szögesen ellentmond hogy felvetődött az egyfordulós választás gondolata is.

Ami rövidebb kampányt jelent, és mellesleg amivel (épp ezokból) maximálisan egyetértek.

Ha rajtam múlna még az önkormányzati választást is egybe tolnám ezzel az egyfordulóval.
Indokok:
-kevesebb költség
-rövidebb kampány
-fajsúlyosabb döntés = több szavazó = erősebb demokrácai

Exxit 2012.08.26. 22:43:58

Legyetek szívesek magyarázzátok el, hogy mi az indok az előzetes regisztrációra.
A valódit tudom, Fidesz 2/3 1 millió szavazóval.
De mit mondanak az ország nagyjai, miért kell a regisztráció?
Olcsóbb lesz a választás?
Bővül a demokrácia?
Mi a fedősztori, mert úgy látom az még nincs meg!
Kósa is csak makogott, ő maga sem tudja hogy mit erről!

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.26. 22:49:04

@laci_52:

Nem nagyon érted te, hogy én miről beszélek. Vagy nem is érdekel. Nincs jobb. Nincs más sem. Mind együtt vannak, Totál mindegy kire szavazol, ezek csak címkék. A vita arról folyik, hogy a sárkány melyik feje a kevésbé rossz. Ezen öli egymást egy nemzet.

Hell0 · http://csaladinapkozibudapest.hu/ 2012.08.26. 23:22:42

Nincs választási lehetőség, a tragédia, katasztrófa és borzalom közül lehet választani, nincsenek politikusok, bohócok vannak, színészek, (tragédiát adnak elő) és addiktív munkakerülők. A fidesz is azért nyerhetett kétharmaddal, mert nem volt más alternatíva, nem volt kire szavazni. Aki most előállna egy hihető, és a válságból kivezető politikai iránnyal, az akár nyerhetne is...

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.08.27. 00:18:26

Tegyük fel, már csak 9 db fideszes maradt az országban, és mondjuk indul még 4 db párt a fideszen kívül, mindnek csak egy támogatója van. Ha az elégedetlenek (a masszív többség) otthon marad, akkor mi lesz? Hát fideszes kétharmad. 13 ember szavazott, abból 9 a fideszre, a dühös nyolcmillió meg otthon csücsül. Nem értem, hogy lehet otthonmaradással elzavarni orbánt. Ezzel csak megerősíteni lehet. Aki az otthonmaradásra buzdít, az vagy fideszes, vagy nem gondolta át. Példaként elég megnézni a legutóbbi választást. Már akkor gecisokan a halál faszára kívánták az összes köcsög politikust, mégis az egyik párt hülyére nyerte magát. A fenti matekpélda szerint, csak kicsit nagyobb számokkal. Jelen állás szerint két év múlva ugyanez lesz, hacsak ki nem egyeznek a nem agymosottak (az igazi kétharmad).
A fehér négyzettel kapcsolatban még anno Tótawé is írt. Szerintem az egyik lehetséges módszer lenne, mert a szabályok betartásával kényszerítesz ki a közgondolkodást jobban tükröző eredményt, és esetleg egy szakértői kormányt. Szakértő alatt speciel nem Bajnait értem...
Feleslegesnek tartom a senkirese párt elindítását, főleg, hogy jelöltek is kellenének. Akkor már inkább csináljon a tenni akaró egy normális pártot. Senkirese párt helyett elég, ha szándékosan érvénytelen szavazatot ad le az ember. Elment, élt demokratikus jogával, de nem lett protest szavazó. Arra szavazott, akire jóérzéssel tudott. Senkire, de arra igen. Viszont ahhoz, hogy ennek ereje legyen, sok embernek kell így tennie. Sajnos legutóbb a zindeksz indított ez ellen egy kampányt (és Twá sem indekszes már), sikerült lejáratniuk ezt a megoldást. Szavazz fasszal - ez volt a szlogen, természetesen a sok agrár kötődésű felháborodott ezen, és teljesen félrement az egész. Azért így is volt ötvenezer érvénytelen szavazat... Mi lenne, ha lenne pl. hárommillió? Arra nem lehetne azt mondani, hogy nem tudnak keresztet rajzolni. Annak már súlya lenne. Főleg, ha utána összejönnének egy kis politikuselzavarásra a Parlament elé.

coeurace 2012.08.27. 01:06:07

Szerintem mindenki megnyugodhat, el fogunk menni szavazni, csak legyenek választások 2014-ben!
A sokak által igényelt rendszerváltó hangulat már rég megvan, csak egyelőre nincs kire szavazni és a bizonytalan/nem szavazna kategóriát erősíti. Erre persze ki lehet találni a regisztrációt, de a bizonytalan/nem szavazó viszont felbosszantott emberek el fognak menni regisztrálni is és le fogják váltani a kormányt, akár úgy is, hogy az utolsó percig nem derül ki kire szavaznak.
Valljuk be, hogy jelenleg a Fidesz - MSZP közötti választást a pesti szleng úgy nevezné, hogy "elcseréltük a szart fosért". Ez azonban 2014-ben senkit nem fog megakadályozni abban, hogy csikorgó fogakkal bárki mellé letegye az x-et, aki tudott jelöltet állítani és nem OV a főnöke.

Szóval nyugalom és türelem, a kormány meg ha a helyén akar maradni akkor elkezdhetne dolgozni, mert a hatalom bebetonozása illúzió. (Kezdetnek pl. el lehetne küldeni nyugdíjba kuszaszem nagyfőnököt, aki időarányosan úgy teremt 1,000,000 új munkahelyet, hogy két év után van +20,000 de ebből 80,000 éhbérért tengődő közmunkás, azaz a gazdaság teljesítménye jelenleg -60,000.)

alien 2012.08.27. 01:28:14

@eßemfaßom meg áll: de nem megy mert ő nem úgy bizonytalan, hanem úgy bizonytalan hogy arra szavaz amit utoljára hall, nem mentek el akkor sem amikor a magánnyugdíjban úgy lehetett maradni ha nyilatkozol, csomóan nem foglalkoztak a macerával
ha pedig nem tud már akkor szavazni amikor akar is akkor egyszerűen csökken annak a lehetősége hogy a fidesz ezen szavazatok révén veszítsen, ha nem lenne ilyen cél akkor minek a regisztráció egy hasznát oszd meg velem :)

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.08.27. 02:47:18

@coeurace: Tehát akkor azért nyugodjunk mert miután lecseréltük a szart a fosra, majd vissza fogjuk cserélni szarra? Engem ez nem nyugtat meg.

Rémbódess 2012.08.28. 12:55:55

Jól hozta az írás az orwelli hangulatot, gratulálok hozzá...