Pártpénz paktum

A napokban a pártok szándék nyilatkozatot írtak alá arról, hogy végre rendezik a pártfinanszírozás régóta tisztázatlan, és eddig számos visszaéléssel terhelt kérdését. Alapvetően helyeslendő az irány, de azért szeretném néhány szempontra felhívni a figyelmet.

Azok állapodnak meg a jövőben betartandó szabályokról, akik az eddigi kiskapuknak, illetve a retorziók teljes hiányának köszönhetően vannak ott, ahol, és ebből adódóan jelentős előnyökre tettek szert. Az újonnan jövőknek majd szigorúbb feltételeket kell betartani, aztán amikor ezeknek a feltörekvőknek kell eldönteni, hogy tisztességes úton esélytelenek maradnak, vagy áthágják ők is a szabályokat, akkor majd a most megállapodó pártok fogják őket erkölcsi magaslatokról bírálni… De igazából kár is ezen merengeni, mert ez egy valóban feloldhatatlan probléma, és örüljünk, hogy legalább mostantól lesz valamiféle megállapodás. Bár a magam részéről semmit nem várok tőle.

Eddig is számos olyan megoldást alkalmaztak, melyek segítségével kikerülhették a szabályozást. Ki hiszi el például, hogy a pártok a képviselőnként megengedett 1 millió forintos határon belül maradtak a kampányköltéseknél? A választások előtt ránk zúduló hirdetés mennyiségéről ordít, hogy sokszorosan túllépik a kereteket. De rezzenéstelen arccal mutatják be, hogy 100 Ft híján éppen kihasználták a rendelkezésre álló 386 MFt-os keretet. És tényleg ennyiről van számla, persze a többi megoldható okosban. Megrendelheti valaki más, olyan, aki a későbbiekben ezért valamilyen gazdasági előnyt remél, illetve olyan is, akinek szólnak, hogy ha jövőben is szeretne munkát kapni, akkor legyen szíves erre áldozni. Létezhetnek ennél kifinomultabb megoldások is, de nem is a módszerek a lényegesek, hanem az, hogy mivel most ez a helyzet, annak, aki ezen változtatni akar, ezzel meg kell küzdenie. Ami gyakorlatilag lehetetlen, mert ahhoz, hogy valaki tehessen ellene, ahhoz oda kell jutni. De ami a legrosszabb: tulajdonképpen alig érdekel az egész valakit. Na ezért tehetnek a pártok, amit akarnak!

És hát van más csatornája is a pártfinanszírozásnak, amire biztosan nem fog kitérni a megállapodás. A klasszikus, amikor néhány hónapja alakult Kft-k kapnak megbízást milliárdos projektek megvalósítására, vagy nyernek el beszállítói szerződéseket. Sok esetben a vállalási ár jóval magasabb a piacinál, de érdekes módon mindig van valamilyen nagyon nyomós ok, amiért éppen azzal a céggel kell szerződni. Ide tartoznak a 10-20 %-os történetek is. Mindannyian tudjuk, hogy állami, önkormányzati megrendelést másképpen nem is igazán lehet szerezni, és ezt tulajdonképpen be is kalkuláltuk az életünkbe, eleve beépül az árajánlatokba. Persze, naivitás azt gondolni, hogy ez a „szokás” teljes mértékben visszaszorítható, de nem mindegy a mértéke, és ha meg sem próbáljuk, akkor egyrészt biztosan így marad, másrészt számon kérni sincs jogunk!

A mai, ínséges időkben újabb megoldás terjed: a nagy, önkormányzati beruházások esetén formailag van egy pályázat, de a döntést hozók szívének kedves vállalkozás „valahogy” mindig tudja, hogy mi az az ár, amiért biztosan őt hozzák ki nyertesnek. Ezzel sokszor alulvállal, és a szóban forgó összegből eleve nem lehet kihozni a projektet, viszont így mindenfajta vizsgálatban tiszta marad, mert a legkedvezőbb ajánlat lett a győztes. De még ha nem vállal is alá, az sem különösebben érdekes, mert lehet olyan indokot találni, miért ő lett a nyertes. A lényeg, hogy ez a vállalkozás valójában csak egy stróman, egy ernyő szervezet, és alvállalkozókkal csináltat mindent. Kifizetni őket pedig már eredetileg sincs szándékában, már csak azért sem, mert az önkormányzatnak sincs pénze. Amikor az alvállalkozóknak már sokkal tartoznak, akkor jön egy telefon, hogy el kellene adni a követelést egy meglehetősen alacsony összegért egy megjelölt faktor cégnek, mert ha nem, akkor az életben nem lesz több állami megbízás. Ekkor aztán el lehet dönteni, hogy a jelentős veszteséget okozó megoldások közül, melyik a legkevésbé rossz. Ezek után komoly vállalkozás akar-e a magyar üzleti élet szereplője maradni?

Ne legyenek kétségeink, nem ment ez másképp a korábbi években sem, a különbség csak annyi, hogy megváltoztak a kedvezményezettek nevei. Illetve még valami: mindezek egyre nyíltabban, „nemzeti” mázba csomagolva történnek. Lassan ott tartunk, hogy aki kritikát fogalmaz meg egyes ügyek kapcsán, az a multinacionális tőke ügynöke, a haza ellensége. Mert minden azért kerül magyar kézbe, hogy megvédjük a nemzeti értékeinket. Sokan így vagyunk ezzel valóban: védjük meg a nemzeti értékeinket! Csak kár, hogy ezek az „értékmentők” valahogy mind narancsmezes haverok. Semmi más nem történik, mint a rendszerváltás után kialakult tulajdonosi szerkezet átalakítása, a lapok újra osztása. És ez láthatóan még népszerű is! Hogy Magyarországnak mi lenne az érdeke még soha nem merült fel, csak az egyéni haszonszerzés számít. Persze mindenkinek fontos a saját érdeke, csak legalább a haza megmentőinek szerepében ne tetszelegnének! Sajnos csak egy biztos, hogy nem ez a garnitúra, amelyik komolyan gondolja, hogy "A haza minden előtt".

bng szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr74407719

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.14. 12:18:09

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.