Képviselői vagyonok gyarapodása - Szolnok

 

Érdekes kérdés, hogyan gazdálkodnak az országgyűlési képviselőink a saját vagyonukkal. Szolnoki lakosként természetesen elsősorban a városhoz kötődő képviselők vagyonnyilatkozatait néztem át, melyekről egy elég jó kimutatás olvasható itt.

A nyilatkozatok alapján a legtöbbjüknél úgy tűnik, hogy olyannyira jól gazdálkodnak a vagyonaikkal, hogy annak gyarapodása jelentősen meghaladja az éves jövedelmüket. Itt van mindjárt Szolnok város polgármestere. Szalay Ferenc megtakarításai az elmúlt évben több mint 25 millió forinttal növekedtek, miközben az éves jövedelme nem egészen 19,8 MFt. Mivel az Országgyűlés honlapján már csak a 2011-es nyilatkozatok érhetőek le, nem tudjuk megállapítani, hogy ez a növekedés esetleg valamilyen ingatlan eladásából származik-e. Ám ha mégsem így van, akkor hogyan is lehetséges ez?

A megyei szocialista párti képviselők esetén is ugyanezzel a problémával kell szembenéznünk. Iváncsik Imre vagyona 12,8 MFt értékben nőtt (7,5 MFt tartozás csökkenés, 5,3 MFt pénzbeni vagyon emelkedés), miközben tavaly 16 MFt jövedelemmel rendelkezett. Szekeres Imre még ő rajta is túl tesz, miközben a megtakarításai majd 33 MFt-tal érnek többet, az éves jövedelme 12,2 MFt volt. Úgy gondolom, hogy itt nagyon takarékos emberekről van szó, akik a semmiből is tudnak pénzt csinálni. Csak tudnám, hogy miért nem ezen értékek mentén irányították eddig az ország gazdaságát!

A vagyonnyilatkozatok alapján fájóan nyitva maradt a kérdés: Vajon miből származnak az éves jövedelmet meghaladó vagyongyarapodások? Tippek?

bng szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr874050965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.