A jövőnk a múlt

Körülöttünk gyorsan változik a világ, az eddigi ismeretek, tudások gyorsan átértékelődnek, ami mára a népesség nagy részében gyakorlatilag állandósította a bizonytalanságot. Ennek feloldására mi magyarok azt a választ találtuk, hogy egy olyan pártra bíztuk a jövőnket, amelyik azt ajánlja: a jövőnk a múlt.

Mert mire gondoljunk, amikor egy magát konzervatívként definiáló párt nyíltan antikapitalista? Volt már olyan időszak a magyar történelemben, amikor a rendszer azt ígérte, hogy mi majd megmutatjuk a népnyúzó imperialistáknak, hogy az általunk felépített világ morálisan mennyivel felettük áll. Volt már olyan, hogy amink volt, be kellett adni a közösbe a nagy egyenlőség okán. Emlékszem még az iskolai történelemkönyvben is azt írták akkor, hogy a mi rendszerünk a kapitalizmus meghaladása. Most ezt találjuk fel újra!

A Fidesz addig beszélt „új világról”, míg végül a saját retorikája foglyaként beleragadt a régibe. Ellenzékben egyetlen elvet tartott szem előtt: mindent tagadni, amit az "ellenség" mond. Ez a másik oldal alkalmatlansága és súlyos visszaélései miatt elég is volt a nagyarányú győzelemhez. Mostanra azonban kiderült, hogy a program ebből az egyetlen pontból állt. Hogy a gazdasággal mit kellene kezdeni, azt ígérik, majd egyszer csak megmondják. A hozzáértés hiányának palástolására mindent leöntenek egy hazafias mázzal. Így aztán nem magukon a valós problémákon rugózunk, hanem "világnézetileg" cseszegetjük egymást. És mivel ez érzelmi alapon van, mindenki bedől neki, pedig ennek a semmi köze a jobboldali, vagy baloldali értékrendhez, méginkább nincs a hazaszeretethez.  Csak két példát erre. Az egyik az IMF tárgyalások ügye. A kormány azt mondja, hogy mi milyen karakán magyar gyerekek vagyunk, bátran elzavartuk a vérünket szívó valutaalapot. Aztán mi lett volna, ha szépen végigtárgyaljuk velük, amit kell, kötünk egy készenléti hitel-megállapodást, és nem vesszük igénybe? Mivel ha van egy ilyenünk, jóval olcsóbban tudunk máshonnan hitelt felvenni. A másik ilyen hagymázas ügynek tekintem a médiatörvényt. Mindenki csak és kizárólag érzelmi alapon közelíti meg. Tegyünk egy gondolatkísérletet! Fordítsuk meg a szerepeket: a törvényt az MSZP alkotta, kizárólag szoci delegáltak fogják ezután elbírálni a médiában megjelent tartalmakat, és hogy ezzel nem élnek vissza, arra az a garancia, hogy ők azt állítják: nem olyan emberek vannak közöttük, akik ilyet tesznek... Egyébként meg a törvény megfogalmazásában ott van a sajtószabadság szó. Na ez, hogy tetszene? (Csak egy választást kell bukni a jelenlegi hatalomnak, és mindez mindjárt valóra is válik.)

A nemzeti együttműködés rendszeréhez (NER) hasonlót is láttunk már. Gyerekkoromban ilyen plakátok függtek a munkahelyeken, a gyárak falán. A kedvencem a "Dolgozzunk, mert fogy a kenyér!" feliratú volt, de az "Előre az X. Kongresszus határozataiért" sem volt rossz. Ez a lekezelő szentimentalizmus már akkor is csípte a jóérzésű emberek szemét. De vajon erre van igény? Sajnos azt kell mondanom, hogy részben igen. Ugyanis a világképéhez alkalmazkodóknak védettséget ígér a Fidesz, és erre nagy szükség van. De nem vesszük, vagy nem akarjuk észre venni, hogy ez egy hamis biztonság. A múltba való bezárkózás.

Ennek a morális, kultúrális vetületéről szól a HVG idei utolsó számának vezércikkéből a következő idézet: "Ennek a morális ökonómiának három alapvető eleme van. Egyrészt a szabadossággal és liberalizmussal szemben definiált rend és engedelmesség, amely a társadalmi szerkezet és élet egészét átfogó szabályozó és irányító elvként működik. Olyan rendszer ez, amelyben nem kell dönteni, választani, nem kell az életet önállóan alakítani, be kell tartani bizonyos szabályokat, csak követni kell a kijelölt irányokat. Aligha véletlen, hogy a Nemzeti együttműködési nyilatkozat úgy fogalmaz: a NER-ben való részvétel „elvárás mindenki felé”. Ez a megfogalmazás egyértelművé teszi, hogy annak, aki nem felel meg az elvárásnak, aki nem engedelmeskedik az új világ törvényeinek, számolnia kell a következményekkel. A másik fontos elem a társadalmi intézmények naturalizálása, amelynek következtében egy sor, a mindennapi élettel kapcsolatos kötelező érvényű, megváltoztathatatlan és megkérdőjelezhetetlen tézis fogalmazódik meg. A hatásvadász tételek például általános érvénnyel kimondják, hogy mi számít családnak, hogy miért „természetellenes” az azonos nemű emberek alkotta család. Ugyanakkor semmiféle pátosz sem tudja eltakarni ennek a szemléletnek az embertelenségét, amely a családot mindenekelőtt a nemzet újratermeléséért felelős intézménynek, nem pedig a szeretet, az összetartozás és a szolidaritás közösségének tekinti, s amely a biológiai reprodukció alapján tesz különbséget a társadalom tagjai között. Ez szemmel láthatóan nem zavarja sem a kormány, sem a kormánypárt vezető politikusait. Végül, a harmadik összetevő a közösség mítosza. Az a feltételezés, hogy a nemzet a társadalmi létezés egyedül „természetes” módja és formája, amely minden társadalmi problémára és konfliktusra megoldást nyújt. Ezek az eszmék, illetve ezek kombinációja egy olyan társadalomban, mint a magyar – amelyben minden felmérés szerint magas a tekintélyelvűség iránti igény, jelentős az állami gondoskodáshoz való ragaszkodás, a népesség számottevő részének ellentmondásos a történelemképe és a nemzeti múlttal kapcsolatos felfogása, ahol a társadalmi érintkezés minden szintjét meghatározza a bizalom hiánya, és igen gyenge a demokrácia iránti elkötelezettség – nyilvánvalóan nyitott fülekre és hűséges követőkre találnak. Mindenekelőtt azért, mert az a világ, ami a törvények és a kormányzati politika mögött felsejlik, biztonságot, védettséget ígér mindazoknak, akik magukat e rendszer keretein belül definiálják."

"Ez a politikai magatartás, érvelés, ez a világkép lényegi pontokon tér el a nyugat-európai országok általános politikai kultúrájától és szociokulturális tapasztalataitól. Az eltérés elsődleges oka az, hogy a magyar társadalom kulturális értelemben évtizedek óta zárt rendszer, aminek a következményei ma különösen jól láthatók. A társadalom jelentős részét – annak minden belső rétegzettsége ellenére – a köztársaság elmúlt húsz éve (és még kevésbé a Kádár-korszak évtizedei) alatt nem érték olyan benyomások és tapasztalatok, amelyek képesek lettek volna a kulturális be- és elzárkózottságnak akár csak az időleges megrendítésére, megkérdőjelezésére. S itt természetesen az antropológiai értelemben vett kultúráról, a mindennapi élet stratégiáiról, mintáiról, értékeiről és normáiról van szó. A mindennapi életet irányító értékrend, az a mód, ahogy az emberek az őket körülvevő világról gondolkodnak, nagyon kevéssé – szinte egyáltalán nem - változott meg az elmúlt két évtized során. Az, amit a felszínen látunk és a nyugatos életforma megnyilvánulásainak tartunk, nem járt együtt a mai modern európai társadalmakat összetartó alapvető értékek átvételével, elfogadásával. A Fidesz-kormány, saját hatalma érdekében, gátlástalanul kihasználja ezt a helyzetet. A magyar társadalom jelentős részében a késői kapitalizmus, a késő modernitás, a globalizáció, a kulturális sokféleség elsősorban félelmet és ebben a félelemben gyökerező differenciálatlan elutasítást vált ki. Ez a félelem elválaszthatatlan attól a felismeréstől, hogy a zárt társadalmakban élő emberek kulturális tudása, társadalmi tőkéje csak ezen a rendszeren belül használható. Ebből a rendszerből kilépve, kikerülve új, másfajta tudásokra, kulturális technikákra és készletekre van szükség, azaz „újra kell tárgyalni” társadalmi helyzetünket, státusunkat, identitásunkat, ami számos kockázattal, előre nem látható bizonytalanságokkal, esetleg társadalmi lesüllyedéssel jár együtt. Erre a magyar társadalom egyik része – mindenekelőtt a középosztály keresztény-nemzeti ideológiát követő csoportjai - nem hajlandó, mivel minden, generációkon keresztül felhalmozódó tapasztalata az eddigi helyzet fenn- és megtartása mellett szól. Más része – elsősorban az alsó társadalmi rétegek – pedig nem képes rá, mivel nincsenek meg hozzá a kulturális készségei. Másként fogalmazva azt kell mondani, hogy a kulturális modernizáció elkerülte a magyar társadalom nagyobbik részét, csupán egyes, kis kiterjedésű társadalmi környezetekben van jelen, azaz a modern európai társadalmakat az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben átalakító kulturális modernizáció Magyarországon csak szubkulturális szinten létezik. Összehasonlíthatatlanul nagyobb hatása van viszont annak az „alternatívának”, amely az említett zárt kulturális rendszer újratermelését célozza, mivel ebben a korábbi tudások, hagyományok, készségek és képességek továbbra is használhatók. A Fidesz-kormány pontosan ezt a lehetőséget kínálja fel ennek az országnak. Azt üzeni, hogy van egy másik világ is, hogy a jövőtől nem kell félni, mert a jövőt ismerjük – a jövő a múltban van. Ezt az üzenetet ma Magyarországon sokan elhiszik. Ez azonban téves és tudatosan megtévesztő üzenet, és ennek a hiszékenységnek az árát előbb vagy utóbb súlyosan meg kell fizetni. Ha nem nekünk, akkor a gyermekeinknek."

A politikai vonatkozásról ír Török Gábor a blogjában: "Gondoljuk csak meg: ha a kormányzó párt nem a régi ellentétek mentén kezdett volna politizálni, ha nem a régi ellenfelet akarta volna életben, és persze célkeresztben tartani, nagyon másképp is alakulhatott volna ez a fél év. A Fidesz azonban – sokak várakozása ellenére – nem lett „pragmatikus”, nem mozdult el a centrum irányába, nem lépte át a korábbi szimbolikus-ideológiai falakat, és nem próbált meg új törésvonalakat létrehozni. Pont ellenkezőleg cselekedett: a radikális jobboldal témáit bátran magáévá tette, s ezzel megakadályozta, hogy itt egy új, a pártrendszert strukturáló dimenzió jelenjen meg. Első számú - és szinte egyetlen - politikai ellenfelének az MSZP-t nevezte meg, s ezzel megkerülhetetlenné tette a váltópárti szerepben. S bár a szocialisták az ellenzéki térfélen is jelentős elutasítottságnak örvendenek, a Fidesz határozott és éles konfliktusokra épülő politikája olyan helyzetet teremtett, amelyben bármely más anti-Fidesz formáció, legyen szó az LMP-ről vagy még meg sem született új balliberális pártról, végső soron kénytelen lesz az MSZP-vel való együttműködést keresni. S nem csupán választástechnikai, hanem alapvetően politikai napirendi (ugyanaz lesz a véleményük) okokból."

Azt pedig, hogy a gazdaságpolitika is beleragadt a múltba, és a kétharmad ellenére sincs meg a bátorság a változtatáshoz a Véleményvezér blogon megjelent "Csalódás volt, nem forradalom" című bejegyzés fogalmazta meg: "Éppen ezért az esetleges restauráció elleni legjobb védekezés a józan, a magyar politikai szóhasználatban polgárinak nevezett politika lenne. Egyszerűbben: az inaktív népességtől az aktívak felé kellene jelentős jövedelem-átcsoportosítást végrehajtani. Előbbiektől elvenni, utóbbiaknak adni – ami valójában azt jelenti, hogy előbbieknek kevesebbet adni, utóbbiaktól pedig kevesebbet elvenni. Az inaktívak csoportján belül pedig úgy kellene átalakítani a juttatások rendszerét, hogy az inaktívak egy része (mondjuk a leghosszabb munkaviszonnyal rendelkező nyugdíjasok) tartósan a kormány szövetségeseivé váljanak, megakadályozva ezzel egy, az inaktívakra építő választási koalíció sikerét."

"A kormány ehelyett az inaktívak juttatásainak reálértékét őrizgeti gondosan, miközben az aktív népességen belül hajt végre jövedelemátcsoportosítást: az alacsonytól a magas jövedelműek felé. Mivel ez a politika gazdaságilag természetesen fenntarthatatlan, a kormány az aktívak megtakarításait (magánnyugdíjpénztári rendszer) veszi el, hogy ideig-óráig relatív egyensúlyban tartsa a költségvetést. Az egykor magát polgári pártként definiáló Fidesz második kormánya, akárcsak szocialista elődjei, az aktívakat sarcolja és az inaktívak kegyeit keresi. Mivel azonban utóbbi csoportokban mindenfajta történelmi tapasztalat okán a Fidesz nem bízik, a kétharmados felhatalmazást többek között arra használja, hogy megpróbálja az ő választói cselekvésüket folyamatosan orientálni. Ezért olyan fontos például a kormány számára a rádiók és a tévék szorosabb szabályozása.

Mindez nem csak rossz politika, de rossz gazdasági stratégia is. Ahogyan azt az elmúlt években többek között a Fidesz is rengetegszer elmondta: a magyar gazdaság kilábalásához csakis új munkahelyek százezrein keresztül vezet az út. Ehhez azonban a munkahelyteremtőket és a munkavállalókat kellene ösztönözni, ami fájdalom, de csakis az inaktívak rovására történhet.

A kormány azonban nem ezt teszi. Ami eddig történt, az minden volt, csak nem a józan változtatás és nem a polgári politika kormányzása. De még csak nem is forradalom. Ugyanis az 1990-es rendszerváltozás után megkötött ördögi kompromisszum (rokkant- és korai nyugdíjazás a szociális békéért) talaján egyre nagyobbra hizlalt inaktív népesség mindmáig fogva tartja a mindenkori kormányt. Orbán Viktor pedig minden forradalmi lózungja ellenére sem mert nekimenni ennek a tömbnek, nem mert semmit sem kezdeni az egész országot lehúzó ballaszttal. Így viszont az eddigi kényszerpályák éppen úgy fogva tartják majd őt is, ahogyan elődeit."

A múltban ragadás nagyon veszélyes, mert elmegy mellettünk a világ. Senkit nem fog érdekelni, hogy mi itt a saját köreinkben mit csinálunk. A helyzet az, hogy amíg mi magunk így akarjuk, addig ez így is marad. De valóban ez a helyes az ország, a magyarság számára? És akkor ki az igazi hazafi?

bng 2 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr62548493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boribori 2011.01.02. 00:08:27

A magyar választópolgár úgy érezte, itt végre rendnek kell lenni. Bajainkra a hittel, reménnyel és szeretettel felövezett vezér a megoldás.
Azt, hogy miféle bajaink vannak, még úgy nagyjából tudjuk, de hogy ezekre mi a megoldás és főképpen milyen sorrendben, arról igen régóta nem esett szó.
A választások eredménye egy laza mozdulattal a hátsó udvarba száműzte a pluralizmust, füttyszóra tanítja táncolni a demokráciát. Azt, hogy miből élünk meg és hol a helyünk a világban, még nem tudjuk, helyette kivont karddal hitvitát folytatunk és rakjuk már a máglyákat.
Sok a hasonlóság a Kádár-rendszerrel, - de ennél régebbi múltakból is akad bőven.
Legfőképpen az a feltűnő, mekkora katyvasz van azokban a fejekben, amelyeket a hatalom omnipotens és multifunkcionális gondolkodásra kijelölt - a közgondolkodás helyett. Csak egy dolog kristálytiszta: a centralizált hatalom mindenhatósága. Ami érv ezt szolgálja, az jöhet, mindegy, miféle múlt milyen polcáról szedték is le.
A médiatörvény fogalmi apparátusa és rendelkezési metódusa is egy legalább 50 évvel ezelőtti sajtóra épül. Az alkotmány fittyet hány a felvilágosodás nagy európai vívmányának, miszerint az emberi jogok axiomatikusak és mindenféle kötelezettség nélkül az emberhez kötötten léteznek. Az egyház legtekintélyesbb gondolkodói óva intenek Isten és a politika összevegyítésétől, mindhiába. Nyelvészek mondják, a magyar nyelv tisztaságát nem lehet rendeleti úton biztosítani - még annyit sem sikerül elérni, hogy a Köztársasági Elnök honlapja ne hemzsegjen elemi helyesírási hibáktól. A globális gazdaság intézményeit negatívan kommunikálják (a nyugdíjkassza "eltőzsdézte" a pénzt), a lokális gazdaság intézményeinek pedig halvány fogalmuk sincs arról, mi várható (kivéve a házipálinka-kotyvasztóknak, akik legalább rózsaszínben láthatják a jövőt, feltéve, ha gyakran kóstolgatnak).
A kormány legelső lépései a hatalom teljes és mindenre kiterjedő központosítását fontosabbnak tartotta, mint bármimást, például azt, hogy a nagyívű törvények végrehajthatóságán és hatásain bíbelődjék. Csak hódolat illesse, ne bírálat, ez a cél. Kedvenc példám: a Költségvetési Tanács tagjait állami finanszírozású szerv nem foglalkoztathatja elbocsátásuk után.
Kérdezed: ki a hazafi? Biztosan többen vagyunk, mint a Fidesz szavazótábora. Magam őket is ide sorolom, ez fordítva nem feltétlenül van így. Nem először fordulna elő a magyar történelemben, hogy a hazafi a hatalommal szemben kénytelen képviselni hazája érdekeit.
Lehet, hogy nem ússzuk meg a forradalmat?

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2011.01.02. 14:54:11

@boribori: "Azt, hogy miből élünk meg és hol a helyünk a világban, még nem tudjuk, helyette kivont karddal hitvitát folytatunk és rakjuk már a máglyákat."
Abban bízom, hogy egyre többen értik meg, hogy nem ez szolgálja a valódi érdekeinket.