750 felett...

Az első lépcsőfokra felléphettem: a bizalmukkal megtisztelők száma 750 fölé jutott. Eddig. Hatalmas munka van mögötte, de egyáltalán nem bánom. Sőt! Sokat tanultam. Önöktől.

Magával az ajánlószelvények rendszerével szemben erős kétségeim vannak, de a megfelelő számú ajánlás összegyűjtéséhez a jelölteknek számos választópolgárral kell találkozniuk. Már azoknak, akik nem ipari módszerekkel gyűjtötték be az ajánlásokat. És éppen ez segíthet. Én az elmúlt hetekben napi 20-30 emberrel beszélgettem, gyakran félórákat. Nem igét hirdetni jártam, és nem mondtam, hogy nálam van a bölcsek köve. Csupán annyit tettem, hogy a választóknak a szavamat adtam, hogy példát mutatok tisztességből. Azok, akik eddig is ismertek tudták, az a több száz ember pedig, akikkel azóta volt módom találkozni megértették, hogy én vagyok az a jelölt, akinek a képviselőség sem a hatalom, sem az anyagiak szempontjából nem fontos. Mert ezekkel már rendelkezem.

Mégis miért vágtam bele? Mert elérkezett a felelősség vállalásának az ideje. És éppen azoknak kötelessége odaállni, akiknek módja és ereje van a közéletet jobbá tenni. A politika önmagában nem ördögtől való, hiszen az érdekeinkért, értékeinkért való kiállást jelenti. Az igaz, hogy nem igazán látunk jó példát. Ezért is alakult ki mára Magyarországon, hogy a pártok nem valamiért, hanem valami ellen kampányolnak. Nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út.

Én magam szigorú erkölcsi értékrend szerint élek, szeretem a hazám és büszke vagyok a magyarságomra. Ezek szerint konzervatív vagyok. Gyermekkorom óta erős a szabadság iránti vágyam, tiszteletben tartom mások hitét, és értékeit. Akkor hát liberális lennék? Nagyon erős szociális érzékenységgel rendelkezem. Ha pedig innen nézzük, akkor a szociáldemokraták közt van helyem? Szerintem sokan vagyunk így ezzel. A hagyományos ideológiák mentén történő besorolás mennyire van segítségünkre az eligazodásban? Vajon a magukat ezen ideológiák híveként meghatározó emberek mennyire azonosíthatók azokkal a politikai erőkkel, akik lejáratták ezeket az eszméket? Mert most mintha ezt tennénk. Hiszem, hogy vannak alapvető értékek, melyeket minden jóakaratú ember a magáénak vall. Mi lenne, ha egyszer végre nem arról beszélnénk, hogy ki, miért ellenség? Mi lenne, ha nem kérdőjeleznénk meg a mienkétől eltérő véleményű emberek létjogosultságát? Mi lenne, ha a közös értékeink mentén, a rövid távú érdekeinket a haza érdekeinek alá rendelve azt keresnénk, hogyan tudnánk együtt kiemelni a kátyúból az ország szekerét?

Ehhez nem egyszerű politikusok kellenek, hanem igazi államférfiak. Én azt vállalom, hogy segítek ezen az úton elindulni.

Azt szeretném megtudni, hogy van-e erre igény?!

 

bng szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr531423047

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: elegant fashion earrings 2018.03.30. 16:38:09

How to dress like a glee cheerio - Lbps executives

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.