A hatalom, a kés, a villa, meg az olló

A hatalom olyan jószág, ami valóban megváltoztat. Mindenkit, nincs olyan, akit nem. De nagyon nem mindegy, hogy milyen módon és mértékben. A hierarchikus berendezkedés, a hatalom emberi kapcsolatokra történő hatásának laboratóriuma a Honvédség. A hely, ahol alapelv, hogy 2 ember közül már feltétlenül meghatározandó, hogy ki a főnök. Ebből a közegből merítek élményeket a hatalom jellemre gyakorolt hatásának illusztrálására.

 Zalaegerszeg, 1987. Magyarország, a Varsói Szerződés tagjaként, arra számít, hogy a fenyegetés nyugatról érkezik. 1. lépcsős laktanya, vagyis elsőként vesszük fel a harcérintkezést a megszálló NATO csapatokkal. Ezt időnként el is gyakoroljuk. Egy ilyen alkalommal – a reális forgatókönyv szerint – a Bakonyba szorítottak vissza bennünket, miközben a gépjárműveink kb. 2/3-át elhagytuk. Belegondoltam abba, hogy vajon mi lett volna, ha valóban lőnek ránk? Egy fegyverre számíthattunk igazán, hogy halálra röhögik magukat rajtunk! Ebben a környezetben az ember leginkább azt tanulja meg, hogyan kell élelmesnek lenni, és hogyan tegyen úgy, mintha végrehajtana értelmetlen parancsokat, de közben mégsem csinál semmit. Naponta nagyszámú, különböző függőségi viszonyú játékot kell lejátszani. Különösen néhányunknak, mert „táposok” vagyunk. Jövendő értelmiségiek, akik az egyetem előtt még ízelítőt kapnak az életből. Maradjunk abban, hogy kevésbé szeretnek bennünket itt. Ez is egy bélyeg és bár nincs a zubbonyunkra felvarrva, látszik, mert mindannyian 18 évesek vagyunk, szemben a 22-23 éves normál katonaidejüket töltő harcostársakkal. És a korunkon kívül az is baj velünk, hogy szokásunk még okoskodni is.

Néhány rövid jellemrajz a laktanyából. 

N őrvezető, inszeminátor egy Tolna megyei faluban. Fizimiskájáról annyit, hogy mindenki Yoda-ként tiszteli, nőt mezítelenül még csak fényképen látott. Beszédhibáján soha, senki nem próbált javítani, ezért annyira hadar, hogy csak az érti, aki már régóta ismeri. Végtelenül egyszerű ember, a világból csak keveset ért, tulajdonképpen teszi, amit mondanak neki. Na így lett szobaparancsnok. Mert azt mondták. Alapvetően nem rosszindulatú ember, aki emberségesen bánik vele, ahhoz még kötődik is. De meg akar felelni az elvárásoknak, ezért „a kopaszokat szívatni kell”. Kevés ilyen alkalom adódik az életben: itt van néhány mérnökpalánta, akik néhány hónapig azt teszik, amit mondok. A mihez tartás végett lekerült a sziszi a falról és megtelt a körlet vízzel. A tápos kommandó pedig elkezdte kimerni, mégsem akart a kőről elfogyni a víz sehogyan sem. Ugyanis az Orizán edződött honvédek bakancsai valahogy mindig belebotlottak a vödrökbe. Így a már egyszer összeszedett felmosó lé újból a fugák között tekergett. Mivel időnk volt, sokáig játszottuk ezt a játékot, a végén az őrvezető szedte fel az egészet, mert áldásos tevékenységünknek köszönhetően a víz a második emeletről a főbejáraton keresztül kifolyt az alakuló térre. Attól viszont megijedt N, hogy az ÜTI esetleg számon kéri miatta. Érdekes módon soha többé nem próbálkozott a népnevelés ezen formájával. Ő tulajdonképpen egy ártalmatlan flótás, a hatalom még ideiglenesen sem hiányzott neki. Meg sem értette, hogyan használhatná a saját céljaira, egyszerűen mások elvárásainak akart megfelelni.

P honvéd, gépkocsivezető Zalából. Elsőre azt mondanám, hogy Jágó, de nincs annyi esze a cselszövéshez, sokkal nyíltabban szarkeverő. Tulajdonképpen csak az érdekli, hogy neki jó legyen, minden ügyet ezen a szűrőn keresztül vizsgál. Bármilyen mértékű hatalmat kap, azonnal kihasználja, egy pillanatig sincs kétsége, hogy helyesen cselekszik. Az ő mércéjével az a fasza gyerek, aki ugyan így tesz, sőt mindenki mást baleknak tekint. Mivel még ő is csak a húszas éveinek első felében jár, az életben egyelőre valószínűleg más a helye, így láthatóan élvezi, hogy öreg katonaként lehetősége van gyakorolni. Arra ügyel, hogy sehol ne kelljen felelősséget vállalni, keres olyanokat, akiket maga előtt tolhat, miközben a háttérből mozgatja a szálakat. Nem tudom, hogy ez mennyire általános, de nálunk szinte teljesen elszigetelődött, már olyan szinten önző volt, hogy senki nem kereste a társaságát. Bár ez valószínűleg kevésbé érdekelte. Hej, komám, ha tudnád, hogy mit áztattak a poharadba, amikor éjjel felvertél valakit, hogy vizet hozzon neked?!

 

A Reneszánsz ember című filmben Danny DeVito némi éllel az oxymoron példájaként említi a „katonai értelmiség” kifejezést, és bár a jelen viszonyokról már nincsenek tapasztalataim, abban az időben ez igen csak igaz megállapítás volt. Nézzünk néhány példát az igazolására.

K főhadnagy, századparancsnok. Reggel 8-kor irodába be, délután 4-kor hazafelé. A két időpont között bizonyos mennyiségű –OH csoport elfogyasztása. Legalább nem érzi szükségét a katonák cseszegetésének, és nem igazán kepeszt a hatalomért. Ha békén hagyják, akkor ő is élni hagy. Sok ilyen K főhadnaggyal találkoztam…

X hadnagy, szakaszparancsnok. Ha meggebedek sem jut eszembe a neve. Ő az, aki komolyan veszi. Látszik rajta, hogy küldetése van, és majd megmutatja nekünk. Pattog, intézkedik, tanít bennünket. Egyszer majdnem felrobbantotta magát. Éppen az atomvillanást gyakoroltuk, amikor nem akart elsülni az a fránya töltet. Ez egy érdekes szerkezet: beásnak a földbe nem túl mélyen egy nagy fémcsövet. Ebbe kerül be egy 50 kg-os töltet, amire két drót van rákötve. Ezeket kell egy akkumulátorhoz csatlakoztatni. Elmentünk néhány száz méterre, a hadnagy pedig odaérintette a sarukhoz a kábelt. Semmi. Kivett a vezetékből egy darabot. Megint semmi. És ez így ment egy darabig. A végén már egészen közel volt a töltethez. Egyszer csak, mint a tűzijátékoknál szokás, tompa puffanás. Felszállt a bomba. Már elérte a röppályája zenitjét, de csak nem akar elposszanni. Jön egyre lejjebb, már szinte földet ér, amikor robban. Én még ilyet nem éreztem, olyan volt, mintha két kézzel mellbe taszított volna valaki, alig bírtam megállni a lábamon. Vajon mit érezhetett ő? Szerintem aznap nem sokat hallhatott, de megmutatta, milyen az igazi bátorság. Na, ő az, aki szerelmes a hatalmába! Kíváncsi vagyok mire vitte, mert ha nem talált egy harcoló alakulatot, nem tudom hol éli ki magát. Viszont a katonáit nem irigylem, mert nem az lenne a fő szempont, hogy ők mennyire maradnak meg.

G őrnagy, zászlóaljparancsnok. Komoly pozíció ez, akkoriban nem repkedtek úgy az aranycsillagok, őrnagy volt a 3.000 fős laktanya parancsnoka is. Erre az emberre a legjellemzőbb, hogy szilveszter éjfélkor bejött létszámellenőrzést tartani. Azt kívántuk ez legyen az életben a legnagyobb öröme, nem lepődnék meg, ha tényleg így is lenne. Végigjárta a ranglétrát, a kora miatt már ez járt neki. Több száz embernek parancsolt, de hogy ezt értette is volna, arról nem vagyok meggyőződve. Ki foghatta a kezét, hogy megtűrték? Hát nem az érdemeiért kapta a beosztását!

 

A fentiek csak néhány jellem, akik valamikor, valamiért egy időre hatalmat kaptak az embertársaik felett. Ezek a típusok ugyanúgy előfordulnak a civil életben is. Sőt, ahogy közelednek a választások, egyre több példát fogunk látni. Mi az egészből a tanulság? Talán csak annyi, hogy a hatalom olyan, mint a kés, a villa, meg az olló: nem mindenkinek a kezébe való!

bng 2 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr181477667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2009.10.27. 21:13:14

Annyi szent, hogy itt civilben van némi esélyünk olyat rakni a hatalomba, aki annyira nem megy az agyunkra, meg talán még ért is a dolgához. Sajnos nem ez az elsődleges szempont választáskor...Csak Jágók jelentkeznek a posztra meg vannak olyan gátlástalanok, hogy esélyük is legyen... Aztán meg ne legyen igazam.

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2010.01.05. 15:10:32

Szegeden '84-85-ben csupa nógrádi, börtönviselt kisebbségit nyomtak elő tisztesnek*. Miért? Világos: azok majd rendet tartanak a sok egyetemi előfelvett között. Majdnem be is jött: csak azt felejtették el, hogy a "sittes tisztesek", ahogy közönségesen emlegettük őket _maguk_ nem nagyon fognak az Általános Huszassal kelni-feküdni. Úgyhogy láttam én olyat, hogy "Murányi őrvezető, lépjen ki... Murányi honvéd, lépjen vissza a helyére". Nem mondom, hogy nem röhögtem nagyon elégedetten.

* Szegény Dudás honvéd, soha nem értette, hogy miért kértem ki magamnak a leghatározottabban, amikor örvendezve közölte velem, hogy én is megyek tisztestanfolyamra. (Hál'Istennek, tévedett.)