Birkatűrés

Van egy hely az Óperencián innen, ahol jelentős számú birka szorult egy akolba. A szabad legelőkön eltöltött 20 év sem volt elég, hogy oldódjon a zsigerekbe ivódott csordaszellem. A nyáj még mindig azt a pásztort várja, aki majd megmutatja a "helyes utat". Egyenként mind tisztában vannak azzal, hogy a karámban fogy a levegő, de mégis inkább gyáván meghunyászkodnak. Nem értik, vagy csak nemtörődömségből mondanak le a szabadság, és a demokrácia értékeiről, végülis ugyanaz az eredménye. Kényelmesebb a langyos dagonya, hiszen abból kimászni felelősségvállalással jár! Önállóan gondolkodni? Tenni azért, hogy ne így legyen? Hát hogy is képzelitek, nehogy már mozdulni kelljen! Na szóval kedves csendes, birkatürelmű barátaim, a helyzet az, hogy a Ti felelősségetek, hogy hagyjátok a lezüllést, a pásztorok elkurvulását. Az "úgy sem lehet tenni semmit" szólamokat hangoztató birkákat a legszívesebben kikergetném az erdőbe, hogy tanuljanak meg önállóan létezni.

Mivel erre van igény, meg is jelennek azok a pásztorok, akik az ilyen mindent tűrő, teszetosza birkákat szeretik. Mert mellettük lehet szétlopni az egész karámot! Ez a nyáj azt sem látja, hogy mindegy, hogy piros, vagy narancssárga szűrben vannak a pásztorok, ugyanazt teszik. A birkák gyapjára csak a saját falkájuknak a jól tartásáért van szükségük. Ha a soraikba tartozó terelő kutya tesz olyat, amit egyébként a másikon számonkérnek, akkor a sorok összezárnak, és bizonyosan az ellenség ármánykodása volt az eltévelyedés oka. A mi kutyánk kölykével elnézőek vagyunk. A gerinces kutyák pedig szépen lassan kiszorulnak, mára már tulajdonképpen veszélyeztetett fajnak tekinthetők. Az utóbbi időben a helyzet annyiban változott, hogy megjelentek egyes kosok, akik azt tartják a "jobbik" megoldásnak, ha mindennek neki mennek, mindent elleneznek. Ezzel csak az a gond, hogy a világon semmilyen megoldási javaslatuk nincsen. A birkák tűrésének legjellemzőbb példája, hogy jövőre olyan pásztorok kezébe akarjuk adni a kormánypálcát, akik kizárólag az ediggi - kétségkívül katasztrófális teljesítményt mutató - hajtók tetteinek tagadásából élnek. Ebben a légkörben virágozhat a közös tulajdon kisíbolása, csak most néhány évre mások jönnek.

Hát ezért kell végre minden birkának belenéznie a tükörbe: mennyire is vagyok felelős én magam mindezekért? Mit is tehetnék, hogy végre olyan pásztoraink legyenek, akik végre a közös ügyeink megoldására törekednek? Ehhez bizony szerepet kell vállalni! Még egyszer: részt kell venned a közélet megújításában! Nem feltétlenül kell képviselőnek lenned, de a saját közösségedben kezdeményezned kell az együttgondolkodást. Azt aki Téged képvisel, miért hagyod, hogy pártközpontokban válasszák ki, ki tudja milyen háttéralkuk eredményeként? Nem olyan emberre kellene bízni, aki a közösségben köztiszteletnek örvend? Az ilyen képviselők azután biztosan azt a tartalmat képviselik, amit a saját közösségükkel együtt határoztak meg. Soha nem mondtam azt, hogy ez egyszerű lesz, de ha meg sem próbáljuk akkor mindenkinek marad az a lehetőség, hogy a karámban bégethet az idők végezetéig...

karikatúra: T-boy

bng 3 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr861437751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mittu_domain · http://mittu-domain.blog.hu 2009.10.11. 17:34:23

Igazad van. Csak. Aki köztiszteletnek örvend és a birkanyáj élére állhatna, annak mindent el kéne dobni, amit eddig elért (mármint a saját kis egzisztenciáját). Valószinű, hogy eddig olyan helyen dolgozott, hogy nem kellett neki semmilyen pártvonalon bizonyítani. Ettől örvend köztiszteletnek. Kiharcolta magának, de nem hülye, hogy a hídjait felégesse. Ezért lesz nehéz megtalálni azt a 368 embert aki nem játszik késő őszi szinekben. Se nem piros, se nem sárga.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2009.10.11. 19:37:59

@mittu_domain: Jó a gondolatmenet, de mondanék én is egy csak-ot. Nem feltétlenül kell felégetni a hídakat. Biztos egzisztenciával rendelkező emberek, már megtehetik, hogy vállalnak a közért feladatot egy időszakra. Sőt, szerintem ez el is várható tőlük, persze ehhez bizonyos emberi tulajdonságok is szükségeltetnek. Valami államférfiszerű viselkedés. Sokan vannak akik nem tisztességesen szerezték amijük van. De itt nem róluk beszélek és nem hiszem, hogy csak ilyenek léteznek. A 386 végülis nem egy óriási szám. Csak el kellene kezdeni...

kondor 2009.10.12. 08:39:06

Na ja, igazad van. Csak hát ezt a társadalmat 40 éven keresztül birkává szocializálták (u.n. "szocialista embertípus"). És negyven év az másfél nemzedék! Persze, lassan kiléphetnénk ebből, ha nem maradt volna meg ugyanaz az irányítási metódus, megfejelve a fogyasztói társadalom ideológiájával. (Te csak törekedj szorgosan az egyre több és jobb fogyasztására, mi, vezetők pedig segítünk neked megszerezni e javakat. Ha pedig kicsit elrontjuk, akkor légy türelmes, "nem tehetünk róla", "aki dolgozik, az hibázni is szokott", "más se csinálná jobban", "mi majd kijavítjuk".)
sullyedomagyarorszag.blog.hu