Mindenki más

Valamilyen tekintetben mindenki más, mint a többiek. Másképpen öltözködünk, más szokásokat követünk, másban hiszünk, mások a gondolataink és még sorolhatnám tovább, hiszen mindannyian egyediek vagyunk. Belső indíttatásból gyakran törekszünk is arra, hogy mások legyünk, hiszen szeretnénk kitűnni a tömegből, ez egy alapvető emberi tulajdonság. Szerintem éppen az a szép az életben, hogy valamilyen tekintetben mások vagyunk, mások lehetünk. Hova is jutna a világ, ha mind egyformák lennénk, például mindannyiunknak ugyanaz a nő tetszene?

Mielőtt még valaki a bevezető gondolatot "szélsőségesen liberálisnak" értelmezné - mert manapság ezt a címkét kapja, aki nem utálja a melegeket, a cigányokat, a zsidókat, vagy a pirézeket, és ez még a kevésbé durva változat - az "okosságokat" megelőzendő itt kell leszögeznem, hogy a másság természetesen csak addig kaphat teret, amíg a törvények által megszabott határokon belül marad. Magyarán ha a kisebbségek tagjai nem jogkövetők, akkor annak meg kell, hogy legyen a következménye, de egyes tagjainak tettei alapján általánosítani több, mint butaság. Magam is kifejezetten elítélem például a cigány népesség egy részének az életmódját, az erőszakos viselkedésüket, de egyrészt még ha jellemzőek is közöttük egyes normaszegések, ki gondolja azt, hogy kivétel nélkül mindegyikük ilyen, másrészt pedig a többséghez tartozók között is találhatunk ugyanilyen törvénytelenségeket elkövető embereket. Ebben az esetben viszont a magunk fajtával szemben is általánosítanunk kell... Csak megjegyzésként: én még nem nagyon halottam a köz vagyonát lenyúló romákról, erőszakos cselekményeket elkövető melegekről. Vagy ahol mi vagyunk kisebbségben (pl. Szlovákia), ott mennyire fel vagyunk háborodva, ha a többség a magyarokkal kapcsolatban általánosít? Kettős mérce?

Még egy axióma: senki nem maga választja a kisebbségi létet. Magyarán cigánynak születik, zsidóként az ősei vallását, melegként pedig a genetikai adottságait követi. Így tehát bárkivel megtörténhet. Veled is megeshetett volna. És akkor mit csinálnál?

De nézzük már meg, hogy valójában mi is az alapja ennek az előítéletességnek? Ha valaki különbözik tőlünk, és van vele kapcsolatban akárcsak egy rossz tapasztalatunk, akkor nagyon könnyű eljutni oda, hogy miatta (és a hozzá hasonlók miatt) vannak a problémáink. Ha minden gondunkat rajtunk kívül állókra hárítunk, akkor nem kell felelősséget vállalni saját magunkért. Ez nálunk nemzeti sport. Ezekben a jelentős bizonytalansággal terhelt időkben erre óriási az igény, ezt lovagolják meg a politikai kalandorok. Hisz megoldást nem kínálnak, csak erőszakot.

A kisebbségekkel ellenséges emberek gyakran hivatkoznak erkölcsre és igazságra, pedig éppen ezek alapján nem általánosíthatnának. Elég, ha csak a normáink alapjául szolgáló írás némely fejezetét elolvasnák. Kifejezetten ajánlom a Szodoma és Gomorra elpusztítása előtt Isten és Ábrahám között lezajlott alkudozást áttanulmányozni, ahol még az Úr is megbocsátott volna a bűnös városoknak, ha van közöttük 10 igaz ember. Talán még ennél is tanulságosabb Jézus "ítélete" a parázna asszony felett:

"Az vesse rá az első követ, aki büntelen közületek."

Tehát, ki érzi magát erre felhatalmazottnak?

bng 6 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr691361967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rá Dios 2009.09.06. 08:15:13

Nem vagyok bűntelen. Igaz, nem is vetek követ...:-)

molaris 2009.09.06. 09:21:18

Ezt a genetikai dolgot azért nem kellene feszegetni. Az még csak teória, nem pedig igazolt tény. Ráadásul, ott csak hajlamosításról szólt az eredeti fáma.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2009.09.06. 13:37:34

@molaris: De mindenképpen arról van szó, hogy ez a dolog nem elhatározás kérdése. Mivel a melegeknek természetszerűleg nincsenek utódaik, a következő generáció a heteroszexuálisok gyermekei közül kerül ki. Magyarán bármikor, bármelyikünk gyermeke lehet meleg. És akkor azt hogy kezeljük?

molaris 2009.09.06. 15:21:44

@bng:
Alakul, bár sok olyan van, akinek van gyereke is. Kezdeti identitástitkolás miatt, vagy csak mert bisex.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2009.09.10. 20:04:46

@molaris: Valami olyasmit akartam mondani, mint bng. Az emberek nem buzulnak be. Akik melegek nem felvesznek valamilyen viselkedésformát, ezt már csak annyival is elég alátámasztani, hogy akármekkora divat lenne, egyikünknek se jutna eszébe egy velünk azonos neművel...khm...bármit csinálni. Nincs olyan, hogy valaki x évig élt heteroszexuálisként, majd meleg lett. Minden ilyen esetben az illető bevallja, hogy azokban az években titkolta, szégyellte, nem akarta felvállalni, amit érez.
Mindenesetre, amennyiben annál az álláspontnál maradsz, hogy a dolog nem genetikai, vagy nem hajlami dolog, akkor retteghetsz: bármikor bebuzulhatsz!

Avatar 2009.10.15. 16:35:28

Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek! - szólt Jézus.
A következő pillanatban egy ökölnyi kő találta bordán a nőt.
Anya! Nem így értettem! - méltatlankodott Jézus...
süti beállítások módosítása