Védjük meg a rezsicsökkentést!

Hallottam a miniszterelnökkel készült reggeli interjút a Kossuth Rádióban. Kijelentette, hogy a brüsszeli bürokratáktól meg fogja védeni a rezsicsökkentést. Nem engedni, hogy a magyar emberek világpiaci árat fizessenek az energiáért. Mivel érdekel, hogy mitől akar megvédeni, gyorsan megnéztem mennyit változott a gáz világpiaci ára, mióta ezt a harcát folytatja. Előszedtem ugyanerre az időszakra vonatkozóan a gázszámláimat is, hogy össze tudjam hasonlítani, mennyivel fizetek kevesebbet. (A teljesség kedvéért megnéztem azt is, hogy mennyit változott a gáz ára a teljes rezsicsökkentéses időszakban.)

 

Hogy ez mit jelent a gázszámlában? A Kormány által a számlák vonatkozásában előírt módon a következőképpen lehet érzékeltetni (egy évi 2.000 m3 gázt fogyasztó háztartásra vonatkoztatva):

A rezsidíj csökkentés eredményeképpen az Ön éves megtakarítása:

72.000 Ft

 

Ha nem határozná meg a Kormány a gáz árát, az Ön éves megtakarítása:

192.000 Ft   lenne.

 

A "rezsidíj csökkentése" következtében az elszámolási időszak kezdete óta Ön havi

10.000 forinttal fizet többet!

 

bng 105 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

http://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7212122335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

hümhüm 2017.01.13. 18:49:18

Jaj, kedves poszter..!
Ekkora marhaságot.
Olvasd csak a 24.hu-t:
"A lakossági gázár 1,7 százalékkal csökkent, az elektromos energia viszont 2,4 százalékkal drágult az Európai Unió (EU) tagállamaiban 2015 második fele és 2014 második fele között. A háztartások a 2008-as árakhoz képest 33 százalékkal fizettek többet az áramért, a gáz pedig 14 százalékkal került többe a tavalyi második fél évben – közölte az EU statisztikai hivatala (Eurostat) pénteken."

És ezt is:
"Az egyes országok nemzeti valutájában számolva az elektromos áram Lettországban (26,8 százalék), Belgiumban (15,1 százalék) és Bulgáriában (6,9 százalék) drágult a legjobban. Ezzel szemben Cipruson (mínusz 22 százalék), Litvániában (mínusz 5,8 százalék) és Írországban (mínusz 3,2 százalék) csökkent leginkább az áram ára.

A gázár Észtországban (mínusz 22,3 százalék), Bulgáriában (mínusz 19,1 százalék) és Dániában (mínusz 12,8 százalék) csökkent leginkább, a legnagyobb mértékben pedig Romániában (7,2 százalék) és Svédországban (4,4 százalék) drágult."

Na, most akkor mi van?

ember100 2017.01.13. 18:50:10

@mcc:
Helló !

Mert a rezsicsökkentés előtt ezek a tételek nem voltak benne a gázárban .
Gondolkozz mielőtt írsz :)

mcc 2017.01.13. 18:59:36

nem az, de ha a gáz vpiaci ára csökken, az nem jöhet át 1:1-ben, mert a többi nem csökkent.

vértes 2017.01.13. 19:01:27

És mi arra a garancia,hogy az EON csökkentette volna a gáz árát,mert szerintem semmi.

vértes 2017.01.13. 19:04:27

@fidesz maszop dk egykutya: Valaki hazudik vagy téged becsaptak ,nálam 2016 07. 2,2640Ft/MJ

vértes 2017.01.13. 19:07:43

@mcc: 20 ÉVES SZERZŐDÉS VAN AZ OROSZOKKAL.

campobaszo 2017.01.13. 19:11:32

@vértes: Az I. kategória nettó árával válaszoltál a II.-es kategória bruttó árára!
Ravasz!

mcc 2017.01.13. 19:11:43

azt értem, de az ár nem fix valami utolsó 6 hónap átlagának a nemtommije

vértes 2017.01.13. 19:27:40

AZT NEM ÉRTEM A BALOSOKNAK MIÉRT KELL MINDIG HAZUDOZNI.Nálam jóval kevesebb a rezsi mint 2011- ben víz,gáz,szemét mind olcsóbb. Volt már itt sírás ,hogy 40 Ft a zsemle, rezsi csökkentés óta 10.000 Ft-l többet fizet a gázért havonta, meg még jó pár ilyen hülyeség, kinek jók ezek a hazugságok.Ebben az országban mindig is loptak az emberek fönt is lent is.Azok sírnak a legjobban akik most messzebb kerültek a húsos fazéktól.A mostaniak okosabbak ezért több pénzt tudnak nyúlni az uniótól.Az előzök még ehhez is hülyék voltak csak szerettek volna többet nyúlni./Csillebérc,Sukoró,stb...../ Lehet,hogy van olyan politikus aki tényleg próbál becsületes lenni,de aki korpa közé keveredik azt megeszik a disznó.Talán egyre emlékszem ,aki megpróbálta az olajos ügyeket,de tudjuk mi lett a vége.

vértes 2017.01.13. 19:35:47

@campobaszo: Igaz.
A bruttó 2.875.Nálam csak ez a kategória szerepelt.

vértes 2017.01.13. 19:40:13

@fidesz maszop dk egykutya: 2013 06 3.460 Ft/MJ
bruttó I.árkategória.

Sandor Szajcz 2017.01.13. 19:52:09

Csak egy rövid gondolat:
Ha a fogyasztó nem fizeti meg a világpiaci árat akkor vajon ki fogja megfizetni?
Nyilván közpénzből finanszírozzák majd a különbséget (nem hallottam, hogy a Fidesz vezérkar felajánlást tett volna a magánvagyonából).
Tehát végül az adófizető fizeti a számlát, mint mindig.
Szóval bullshit az egész, úgy ahogy van.

TBone 2017.01.13. 20:00:44

@vértes: Az, hogy a lakossági gáz hatósági áras termék. A rezsicsökkentés előtt is az volt.

vértes 2017.01.13. 20:08:38

@TBone: Akkor az MSZP miért emelte folyamatosan?

conchita wurst 2017.01.13. 20:09:27

Bárki előveheti a 2010 előtti rezsiszámláit, s szavazhat a ballibekre.

Mégsem tesz ilyet senki, vajh miért?

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.13. 20:10:41

@vértes: persze, a fidesz becsapott. Ilyen értéket én is láttam (meg alatta egy magasabbat), de a számlán az elfogyasztott gáz MJ értékét elosztva a forintos végeredménnyel, ez jött ki. Mindegy hogy maga a gáz ár nőtt vagy a mellé járó költségek, akkor is drágább...

Bár a rezsicsöki után tényleg olcsóbb volt, csak aztán szépen visszakúszott a csökkentés előttire pár hónap alatt. És tényleg, kb ugyan annyi a gáz és villanyszámla most mint 5 éve, pedig ugyan ott áll a termosztát...
Persze ezt a többség nem veszi észre, így működik a parasztvakítás.

zigi. 2017.01.13. 20:11:23

Libsi marhaság!

2016 tavasza óta kb a duplájára emelkedett a gáz ára a holland gáztőzsdén és az USA-ban is.

2016.04.10 11euró/MWh
2017.01.13. vagyis ma: 21euró/MWh is volt

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.13. 20:12:38

@vértes: mert akkor emelkedtek a gázárak folyamatosan, és azt ki kell fizetni. A válság vége óta viszont csökkennek, de a gázár nem csökken, hogy garancsi kapjon zsebpénzt.

zigi. 2017.01.13. 20:16:13

2016 első félévben Magyarországon a lakossági gázár a 2.legolcsóbb volt az EU 28 tagja közül 9,56euró/GJ

conchita wurst 2017.01.13. 20:23:39

A szocik azért emeltek állandóan gázárat, mert:

1. garantált haszonnal adták el a közmüveket a külföldi szolgáltatóknak

2. az éves infláció 5% körüli volt

Ma infláció nincs, garantált haszon nincs, hát egyből nem kell emelni.

De a libsik is megmondták: a verseny ocsítja a rezsit, s növeli a szolgáltatás szívonalát! Meg azt is mondták állami szolgáltatókkal lerohad a rendszer! Meg azt is mondták hazudtunk reggel délben meg este!

zigi. 2017.01.13. 20:28:19

A rezsicsökkentés 2013-ban indult, a cikk szerzője miért a 2014-es árakhoz viszonyít és miért a 2016 áprilisi árakat 2017-ben?

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.13. 20:29:49

@conchita wurst: De van garantált haszon garancsinak, mert bár az energia piaci árai a válság óta csökkennek, de a hatósági árak kormányváltás után emelkedtek, és tartják azt a szintet pár hónapnyi ideiglenes parasztvakító csökkentést leszámítva.
Igen, hazudtok reggel, délben meg este. Mert elkúrjátok/lopjátok.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.13. 20:30:58

@zigi.: mert azóta is csökken a piaci gázár, csak a lakosságnak eladott gázár nem...

zigi. 2017.01.13. 20:32:07

Gázárak:
2010.április 1. a Főgáznál nettó 95,47Ft/m3
+ kb. 5Ft a biztonsági készletezési díj és az import korrekciós tényező miatt + 25%ÁFA

2014-től I.kategória nettó 78,1Ft/m3
II. árkategória nettó 90,5Ft/m3 +27% ÁFA

zigi. 2017.01.13. 20:33:39

@fidesz maszop dk egykutya:

Te ostoba, az elmúlt 8 hónap alatt duplázódtak a gázárak a tőzsdéken EU és USA

Larry Silverstein 2017.01.13. 20:37:17

@fidesz maszop dk egykutya: Ez tök jó, kár hogy a szocik idején az EU legszarabb gazdasága voltunk a legmagasabb rezsiárral a fizetésekhez képest.

Nem csoda hogy jó ha egy ballib párt bejut a parlamentbe 2018ban.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.13. 20:43:36

@zigi.: tényleg elvtárs? Ja csak mihez képest :)

www.nasdaq.com/markets/natural-gas.aspx?timeframe=6y

@Larry Silverstein: Ez most se változott, meg azt hogy még mindig sok kádár gyermeke van, így nem csoda hogy sok kádári leszármazott jut be a parlamentbe 2018-ban.

zigi. 2017.01.13. 20:43:55

USA natural gas 2016.03.08. 1,7 $/mmBtu
2017.01.13 3,4$

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.13. 20:47:14

@zigi.: USA natural gas price 2014 4,7$
2017.01.13 3,4$

De a magyar lakossági gázár változatlan.

Skankhunt42 2017.01.13. 20:52:40

ó persze, mert eddig a szolgáltatók annyira csökkentették az áraikat. ezt a baromságot

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.01.13. 21:17:41

@zigi.: "2016 első félévben Magyarországon a lakossági gázár a 2.legolcsóbb volt az EU 28 tagja közül"

Ez még igaz is, csak hogy a magyarparaszt ezen vakításának meg az az ára, hogy a magyar közmü cégek az EU 28-ak közül a 2. legveszteségesebb cégek, illetve az immár beállamosított veszteséges közmücégek kerestfinanszírozása miatt a magyarparasztja kapja az EIU 28-ak klözül a 2. legnagyobb megszorításokat.

Csak a segghgülye fideszesek nyalják még be ma is a rezsicsökkentési propagandát.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.01.13. 21:20:32

@Larry Silverstein: "z tök jó, kár hogy a szocik idején az EU legszarabb gazdasága voltunk"

Segghülye fideszes kretén vagy. A ballibsik alatt az ország az EU 28-ak középmezönyében volt, ma meg már az utolsó helyekre csúszott vissza. Szopjátok tovább be a felcsúti diktátor parasztvakítását, 2022-re már Albánia is röhögni fog rajtatok magyarokon.

FüligJim 2017.01.13. 21:26:57

@Skankhunt42: érdekes, hogy ahol nem a hatóság által megállapított áron kell a szolgáltatónak gázt és áramot eladnia, ott éppenséggel olcsóbb az ár a rezsibiztosított közműdíjakhoz képest... a "gonosz" szolgáltatókat a még gonoszabb "piaci versenyhelyzet" arra kényszeríti, hogy versenyezzenek (kimondani is szörnyű ezt).

FüligJim 2017.01.13. 21:32:40

@vértes: 2016.10.01. 1,46 Ft/MJ a nem rezsiszilárdított szabadpiacról... azaz 0,8 Ft/MJ-t fizetsz be a szabadpiaci árhoz képest rezsiszilárdnak...

Larry Silverstein 2017.01.13. 21:43:48

@FüligJim: S még jobb lenne ha a szabadpiaci árakat vetnéd össze a 2010 előtti rezsiárral....

de akkor még az is lehet az MSZP a parlamentbe se jutna be.

FüligJim 2017.01.13. 22:02:44

@Larry Silverstein: persze, csak a cikk a 2013-as rezsicsokkentes eredmenyerol szol... belevehetem meg az elmulttizenyolc evet is ha akarod, meg a 2010-es vilagpiaci olajarat is, de minek, ha nem ez a tema... az nem sokat javit a rezsicsokkentes megitelesen, hogy anno az MSZP is elb@szta...

Imre Csizma 2017.01.13. 22:11:52

@vértes: Azért ,mert akkor folyamatosan nőtt az olajár a világpiacon.A 2002 évi 200 dollár/tonnáról 2008ra 1200 dollár/tonnára nőtt a kőolaj ára,vagyis a hatszorosára.Annyit tehetett,hogy csak 3szorosára emelte és a rászorúloknak kedvezményt adott.Egyébként meg a reálbérek 2009ben 35 %al voltak magasabbak,mint 2000-ben.A reálbéremelés pedig az infláció feletti béremelést jelenti,az inflációba meg beleszámít az energiaárak emelkedése.Tehát a háztartások többsége 2009ben az energiaáremelkedések ellenére is többet tudott vásárolni mint 2000ben.

Larry Silverstein 2017.01.13. 22:15:11

@Imre Csizma: 'Egyébként meg a reálbérek 2009ben 35 %al voltak magasabbak,mint 2000-ben.'

- erről szívesen látnánk valami kimutatás félét

siriq111 2017.01.13. 22:23:02

Ez az egesz rezsicsokkentes egy nagy marhasag. Kozel 100 mrd forintal kellett kisegiteni az allami szolgaltatokat mert ennyi veszteseget termeltek. Ez volt 2015-ben. Mibol fizetik ki? Kozpenzbol. 2016-s evre varhatoan megtobbet kell majd fizetni. Elmeletileg nem is lehetne igy tamogatni, mert az EU-s jog bunteti, de itthon mas nevvel csinaljak ugyan ezt :D Baromi nagy uzlet am a lakossagnak(ironia). Ertelmes bereket kellene adni nem ezt a szar rezsicsokkentest eroltetni. Siman kifizetne mindenki a rezsit.

Larry Silverstein 2017.01.13. 22:26:59

@siriq111: csökkennek az adók, akkor nem mind1 neked MIBÜL pótolják ki?

titok84 2017.01.13. 22:29:07

A demagógiának nem a demagógia az ellenszere.
Ti emlékeztek olyanra, hogy a gáz árát csökkentette a (nem állami) szolgáltató a világpiaci ár miatt? Aki ezt az ökörséget leírta, az nem szégyelli magát?
Fogjon kezet a kormány demagógiafelelősével...

kvadrillio 2017.01.13. 22:32:46

2017. 01. 13. 11:13
#Infláció
#Gazdaság
Mindig előre! Ötszörösére emelkedik az infláció idén

Az idén 2 százalékot meghaladó inflációra számítanak az MTI-nek pénteken nyilatkozó makrogazdasági elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagáltak.

ÉS...UGYE VIKTORKA, TE...NEM GONDOLTAD KOM OLYAN AZT, HOGY EZT A NYÖGDÍJASOK AZ 1,6 %-
2017. 01. 13. 11:13
#Infláció
#Gazdaság
Mindig előre! Ötszörösére emelkedik az infláció idén

Az idén 2 százalékot meghaladó inflációra számítanak az MTI-nek pénteken nyilatkozó makrogazdasági elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagáltak.....

ÉS.....UGYE VIKTORKA, TE NEM GONDOLTAD AZT KOMOLYAN, HOGY EZT A NYÖGDÍJASOK AZ 1,6 %-OS E,ELÉSEDBŐL FIZESSÉK ?????????????

Imre Csizma 2017.01.13. 22:32:52

@Larry Silverstein: STADAT 3.1.17Reáljövedelem és reálbérindex 1960= 100 2000=127,2oo1=135,2002=153,2003=167,2004=166,2005=176,2006=182,2007=174,2008=175,2009= 171.Ha a 171-et osztom 127el,akkor az az eredmény jön ki,hogy a bérek vásárlóértéke 2009 ben még a 2006 utáni megszorítások után is 34,65%al volt magasabb mint 2000ben!Hozzáteszem 2006ban volt egy ennél jóval magasabb érték is,amikor 44% al voltak magasabbak a 2000 évinél!

siriq111 2017.01.13. 22:33:09

@Larry Silverstein: Marhara nem. Ez a penz hianyzik az utepitesbol , egeszsegugybol, oktatasbol vagy mashol. Attol, hogy ertelmet adorendszer van itt, nem lesz jobb. 6-7 ev semmitteves utan , szarabbnal szarabb torvenyeket alkotnak. A gazdasag nem halad sehova. A GDP 7%-t kapja az orszag egy evben az EU-tol, cserebbe atlagosan van 2%-s novekedes :D
A szolgaltatasokat kinyirjak. Ha igy haladnak, meg az utakat sem tudjak letakaritani, mert nincs mibol.

kvadrillio 2017.01.13. 22:34:02

1,6 %-OS EMELÉSEDBŐL.....

kvadrillio 2017.01.13. 22:38:16

Lelepleződött a rezsicsökkentési kamu
2016-11-23 16:25:22, szerda

Lelepleződött a rezsicsökkentési kamu

Fotó: Latzer Anna

2016. november 15.

A versenypiacon jóval nagyobb mértékben csökkentek a gázárak, mint amit a kormányzati ,,rezsicsökkentés" hatására a lakosság érzékelhetett - derült ki a Magyar Energiakereskedők Szövetsége (MEKSZ) elemzéséből. A jövőről pedig semmit sem lehet tudni. A KSH adatai szerint az elmúlt három évben a rezsiköltségek eltérően változtak.

A kormányzat csodafegyverként vetette be korábban a rezsicsökkentést. Az akció fényes sikerrel járt, pedig milliók maradtak ki belőle. Az árak ráadásul - mint táblázatunkból kiderül - nem azonos irányban mozogtak. A GKI Gazdaságkutató korábbi elemzése szerint a rezsicsökkentés közel harmada a lakosság 10 százalékánál landolt. Államosított közműszolgáltatók és nem éppen előnyére átalakuló számlázás kísérte az egész folyamatot. A szolgáltatók például a havi számla ellenértékét elkezdték a korábbinál korábban leemelni.

Az idén az új központosított állami szemétdíjas szervezet beindulási nehézségei borzolhatták a kedélyeket. Az egész átalakítás ,,aprócska" mellékhatásaként az előző hónapig nem érkezett a lakossági fogyasztóknak számla a szemétdíjról. Az új állami szolgáltató ugyanis nem volt képes számlázni. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást egyébként egy törvényjavaslattal (ismét) módosították, például a korábbi jogszabályból töröltek minden civil kontrollra vonatkozó passzust. Szerintük ugyanis ez az állam fennhatósága mellett szükségtelen.

Többszörös számlázás, jogosulatlan díjak felszámítása, hajnali órakikapcsolási kísérlet, mert a szolgáltató rossz helyre könyvelte a befizetéseket - ilyen és hasonló esetekről számoltak be sokan. Ami azért nem azt mutatja, hogy minden rendben lenne ezen a területen. Az pedig nem igazán megnyugtató a fogyasztók számára, hogy egyre inkább egy állami mamuttal szemben próbálhatják az igazukat bizonygatni.

Na, de valójában mennyi az annyi?

A nagy rezsicsökkentési lázban sokan maguk is érzékelték: az energiaárak maguktól is csökkenésnek indultak. (Ezt mutatta például az üzemanyagárak mélyrepülése, ami a jövedéki adó emelésére késztette a kormányzatot, erről részletesen itt olvashat.) Fel is merült, hogy ilyen körülmények között miért nem folytatódik a ,,rezsicsökkentés". A Miniszterelnökség államtitkára erre úgy reagált, hogy a ,,tarifák kiszámíthatósága az elsődleges". Hozzátette még, hogy a beszerzési ár és az egyetemes szolgáltatóknak való eladás árának különbözete a Magyar Földgázkereskedőnél (MFGK) gyűlik. Az MFGK viszont nem tudott ilyesmiről.

Pedig tartaléknak kellett képződnie. A versenypiacon ugyanis jóval nagyobb mértékben csökkentek a gázárak, mint amit a kormányzati ,,rezsicsökkentés" hatására a lakosság érzékelhetett - derült ki Magyar Energiakereskedők Szövetsége (MEKSZ) elemzéséből, amiről a Napi.hu számolt részletesebben be. Felsmann Balázs, a MEKSZ elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt három év az árak csökkenéséről szólt, bár az elmúlt hetekben már látszik a trendforduló. (Azt senki sem tudja, ha ez tartós lesz, pontosan mire számíthatnak majd a lakossági fogyasztók.)

A MEKSZ elnöke kitért arra is, hogy az elmúlt években ellehetetlenült a szabadpiaci lakossági gázértékesítés. Így 2015-re 90 millió köbméter gáz értékesítése szűnt meg (még jobban növelve az állam felé a kiszolgáltatottságot - a szerk.). Felsmann elmondta, hogy a magyar villamosenergia-fogyasztás közel harmadát azért importáljuk, mert az olcsóbb, mint amennyiért itthon elő tudnánk állítani az áramot. A cégek egy részének viszont a nagy rezsicsökkentési láz és a világpiaci áresés mellett többet kell fizetniük az energiáért.

http://azénpénzem.hu/cikkek/leleplezodott-a-rezsicsokkentesi-kamu/3624/

Larry Silverstein 2017.01.13. 22:39:39

@siriq111: Érdekes, nekem meg sokkal jobb. Ha többet szeretnék adózni, az SZDSZ-MSZPre szavaznék.

Larry Silverstein 2017.01.13. 22:40:52

@Imre Csizma: Mondom linket be tudsz rakni?

STADAT 3.1.17 = erre tök mást ad a google mint amit írsz, external balance of goods and services

Larry Silverstein 2017.01.13. 22:54:11

@kvadrillio: Jó cikk, kár hogy csak akkor lenne értelme, ha a világpiaci gázárnak bármi köze lett volna MO-n a lakossági gázárhoz valaha a múltban (különösen az MSZP-SZDSZ időkben), de nem volt.

Imre Csizma 2017.01.13. 23:00:24

@Larry Silverstein: Az adatokat fentebb leírtam,ezeket kb egy éve írtam ki egy füzetbe.Most nem tudom hogy milyen oldalon található,de ezek régóta ismert adatok.Utánanézek,hogy most hol található.

HussarX 2017.01.13. 23:07:10

22 éve kicsit megkötötték a kezünk gázügyben, sajnos keletről még néhány évig nem világpiaci áron ömlik a gáz: spiler.blog.hu/2015/02/18/gaz-volt-a-20-eves-szerzodes

Larry Silverstein 2017.01.13. 23:11:27

@HussarX: 'keletről'....

Mer te sok amerikai tankert láttál a pesti rakparton, ami csak azért hozott olcsóbb gázt az orosznál, hogy nekünk jó legyen?

vagy olcsóbb atomerőmü tervei voltak a ződ dossziéban? Na ezeket se látta sajna senki.

Senki nincs megakadályozva hogy olcsóbb atomra olcsóbb gázra adja be az ajánlatát.

$pi$ 2017.01.13. 23:11:42

@kvadrillio: "Az idén 2 százalékot meghaladó inflációra számítanak az MTI-nek pénteken nyilatkozó makrogazdasági elemzők,"

Ó, a gyurcsányi hogy örült volna 2% inflációnak, szerintem még táncra is perdült volna. :D

siriq111 2017.01.13. 23:24:46

@$pi$:Legjobb tudomasom szerint, mi most elunk. Leszarom mi volt elotte , mert ez a hatrafele mutogatas nem kormanyzas. Miert nem szaz meg szazeves peldat vesznek elo. Engem az erdekel, hogy most szar es ezt kell megvalltoztatni. Minnel hamarabb. Ez a nagy semmitmondo mi volt ekkor meg akkor nem erdekel. Azt akarom latni, hogy a mostani kormany alat szarnyaljon minden, ne legyen korrupcio, stb. . Ebbol egyik sem valosult meg.

Imre Csizma 2017.01.13. 23:25:12

@Larry Silverstein: Belinkelni nem tudom,de megtalálod a Stadat 3.1.19.Reáljövedelem-reálbérindex(1991-)cimszó alatt.Ez az 1 évvel korábbihoz képest megváltozott ,mert most már nem 1960hoz viszonyítanak,de itt is ki lehet számítani.2000ben a viszonyítási év 89%-a volt a reálbér,2009ben meg 120,2%a.Tehát innen is leolvasható,hogy 2009ben a bérek vásárlóértéke 35%-al volt magasabb,mint 2000ben.Innentől kezdve nincs értelme azon vitatkozni,hogy a szocik hányszor emeltek gázárat,lényeg,hogy a 2009 es bérek 35%al többet értek,mint a 2000 éviek.

siriq111 2017.01.13. 23:25:38

@$pi$: Ez az uzengeteses kormanyzas , minden csak nem kormanyzas.

Larry Silverstein 2017.01.13. 23:38:06

@Imre Csizma: Ok, a gond az hogy a 2009es bérek kevesebbet értek mint a 2005ösek. Viszont a 2009es államadósság egy csöppet több volt.

Tehát 2002 után 2 évig annyit még tudtak csinálni a szocik, hogy csináltak egy fedezetlen béremelést, utána már folyamatos eladósodással sem tudták a reálbért csak szinten tartani.

link meg itt van: www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Imre Csizma 2017.01.13. 23:58:40

@$pi$: Nem kéne annyíra büszkének lenni az alacsony inflációra mert az nem a Fidesz érdeme,hanem a világpiaci áraké meg annak,hogy most már elértük a nyugati árszinvonalat,néhol túl is haladtuk ,meg a nyomorúságos vásárlóerő sem teszi lehetővé az árak emelését.Egyébként a 90es évek közepétől a magyar infláció folyamatosan csökken.Azóta minden kormányé alacsonyabb,mint elődjéé.Például az első Orbán kormány idején az infláció mértani átlaga évi 10,8% volt.A Medgyessy,Gyurcsány,Bajnai kormányok mértani átlaga 5,3%,a második Orbán kormányé meg 4,0%.Tehát a szoci kormányoké az első Orbán kormányéhoz viszonyítva nagyobbat csökkent,mint a második Orbán kormányé a szocikhoz képest.Amúgy Gyurcsány idejében is volt olyan év 2005ben.amikor az infláció csak 3,6% volt és a 2010 és 2014 közötti Orbán kormány idején is volt olyan év,amikor az infláció ennél nagyobb volt.2011ben például 3,9%,2012ben meg 5,7%. Csak akkor ezt nem reklámozta a Fidesz ,mert ez utóbbi még a válság ideji 4,2%-nál (Bajnai 2009)is jóval magasabb volt!

Larry Silverstein 2017.01.14. 00:06:30

@Imre Csizma: Figyelj barátom, elmondom neked:

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

A saját linked szerint ma az 1990es szint 140%-a az átlag reáljövedelem(2016os értéket 'manuálisan' hozzáadtam), 26 év után.

Ebből a +40% - ból 30%-ot Orbán 10 éve hozott össze, 10%-ot meg az összes többi 16 év. Arról se feledkezzünk meg, hogy eközben Orbán 10 éve alatt több mint 15%-ot csökkent a GDP arányos adósság, és nőtt az állami vagyon.

Úgyhogy az Orbáni gazdaságpolitika kiemelkedően a legjobb a rendszerváltás óta, és a 2018as alternatívák közül.

Ennyi a lényeg.

csentecsa 2017.01.14. 00:10:10

Ott van a csúsztatás, hogy a számla felében a halózat használatáért fizet a fogyasztó és csak a másik felében a felhasznált gázért.
Vagyis mondjuk egy 50%-os világpiaci árnövekedés csak kb. 25%-os árnovekedést indokol felfelé.
Ugyanígy egy 50%-os világpiaci ácsökkenés csak kb. 25 %-os számlacsökkenést lefelé, mert ugye a hálózat használatának díja nem változik az energiahordozó árbáltozása miatt.
A szocialisták mindig jóval nagyobb mértékben emeltek annál, amit a világpiaci változások indokoltak volna..

Imre Csizma 2017.01.14. 00:34:30

@Larry Silverstein: A szocik 2002 körüli béremeléseinek közvetlen kiváltó oka a Fidesz 2000 és 2002 közötti hirtelen 100%-os minimálbéremelése volt.Ha figyelembe vesszük,hogy a 2002 évi nettó minimálbér kb 70%-al többet ért mint a 2000 évi,akkor,ha 2003ban az egész országra vonatkozó reálbér csak 32%al volt összességében magasabb a reálbér,az azt jelenti,hogy a minimálbérnél magasabb kategóriákban az emberek százalékosan jóval kissebb béremelést kaptak mint a minimálbéresek.Másképp nem jöhetett ki ez az átlag.Viszont ez a 32%-is közel háromszorosa volt annak,mint,amit a GDP kitermelt.A GDP 2000 és 2003 között mindössze12%-ot nőtt.Tehát a nagy aránytalanság 2000 és 2003 között alakult ki.Hogy ebben mennyíre volt hibás Orbán és mennyíre Medgyessy arról sajnos nincsenek a köztudatban elemzések.Pedig nagyon fontos lenne ezt az időszakot elemezni,mert jó lenne levonni a tanulságot,hogy a mesterséges élénkitésnek mindig meg van a böjtje.Mert amennyire megtartotta Magyarország a növekedését a 2000 év körül a mesterséges élénkítéssel,amikor a visegrádiak stagnáltak,annál nagyobb volt a kár,amikor 2006 után törvényszerűen vissza kellett fogni.A visegrádiak ,akik nem élénkitettek mesterségesen,azok meg ekkor növekedtek!

Imre Csizma 2017.01.14. 00:54:49

@Larry Silverstein: Az Orbáni politika kiemelkedően a legpocsékabb az elmúlt 27 évben.Az államadósság 2009ben 79 %-on állt,de ott volt a GDP 12%-át jelentő vagyon a magánnyugdíjpénztárakban.Úgy is vehetjük tehát,hogy 67% volt az államadósság,most meg 75%.A devizatartalék 2010ben 34 milliárd Euró volt,most meg 24 milliárd.Az állam adósságot egyébként a Horn kormány csökkentette le 89%ról 61%-ra.Ehhez képest nagyon szerény eredmény,hogy ezt a Fidesz továbbcsökkentette 52%-ra,főleg úgy hogy utólsó másfél évében újra eladósodási pályára tette az országot és a GDP arányos államadósság 2001 végétől ismét emelkedni kezdett.Nem az a lényeg,hogy ki emeli a bért,hanem ,hogy kinek kell fizetni!Márpedig a Fidesz például akkor csak az utólsó másfél évben emelte meg a minimálbért,az 50ezret csak négy hónapig fizette.Viszont a magasabb bért a szocikormányoknak 8 évig kellett fizetni!

Imre Csizma 2017.01.14. 00:59:27

@csentecsa: Ha a világpiaci árak hatszorosára emelkedtek ,ők meg csak 3szorosára emelték az árakat,akkor ez neked hogy jön ki?Ha a reálbérek meg a világpiaci áremelkedések ellenére is emelkedtek akkor meg miről beszélünk.

nu pagagyí 2017.01.14. 05:02:09

Mivel nem tudunk róla, hogy az állam dotálná a "rezsicsökkentés" áldozatává vált közműcégeket, valószínűleg piaci alapon olcsóbban is tudnák adni az energiát, ha nem írna elő nekik kötelezően magasabb árat a kormány. A rezsiblokk helyes szövege tehát az lenne, "Önnek a magyar kormány jóvoltából ennyivel és ennyivel többért adjuk az árut, mint amennyibe kerülne, ráadásul halmozzuk az összeget a világvégéig, hogy idegesítsük.

n3spr3ss0 2017.01.14. 06:54:14

@$pi$: Te barom,mennyi lenne az infláció ha most lenne egy gazdasági világválság?

n3spr3ss0 2017.01.14. 06:55:56

@Imre Csizma: Birkáknak hiába magyarázol,a Kossuth rádió nem ezt mondja.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.14. 07:26:46

Nem igaz.

A kormányzat határozott közbelépése nélkül a monopolista közszolgáltató kulákok az egekbe vinnék az árakat.

Érthető, hogy neked mint a globélkukákok csicsakásának ez fájna, de értsd meg: ez a magyar nép érdeke.

Larry Silverstein 2017.01.14. 07:59:13

Már látom 2018ban is a rezsiemelésért fognak kampányolni a ballibek.

S ez nagyon helyes.

$pi$ 2017.01.14. 08:09:41

@n3spr3ss0: "Te barom,mennyi lenne az infláció ha most lenne egy gazdasági világválság? "

Az mszp alatt mindig több volt az infláció, mint 2%. 2004-ben pl. 6.78% volt, úgyhogy nem lehet mindent a gazdasági válságra fogni.

Larry Silverstein 2017.01.14. 08:13:00

Ezt minden szabad hazafi terjesztheti, copyrájt garast sem kérek:

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Ma az 1990es szint 140%-a az átlag reáljövedelem(2016os értéket 'manuálisan' hozzáadtam), 26 év után.

Ebből a +40% - ból 30%-ot Orbán 10 éve hozott össze, 10%-ot meg az összes többi 16 év. Arról se feledkezzünk meg, hogy eközben Orbán 10 éve alatt több mint 15%-ot csökkent a GDP arányos adósság, és nőtt az állami vagyon.

Úgyhogy az Orbáni gazdaságpolitika kiemelkedően a legjobb a rendszerváltás óta, és a 2018as alternatívák közül.

Ennyi a lényeg.

$pi$ 2017.01.14. 09:27:26

@Larry Silverstein: Fogadjunk, hogy ilyen cikk nem fog megjelenni az indexen! :)

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.14. 09:31:34

@Larry Silverstein: Tehát a fidesz ugyan az mint az mszp tudjuk. Bár az emelések idejében a piaci árhoz mindig késve igazodott a lakossági ár, igaz hogy most is, csak most a csökkenéshez igazodik erősen késve, nehogy garancsi éhenhaljon :D

@$pi$: arra nem, hanem a világgazdasági környezetre, ami mindig is megszabta az infláció, és a kamatkörnyezetet. Nem is egy húgyagyú kuszaszemű enyhén fogyatékos eltolcsytól függ.

h.kovacs 2017.01.14. 09:54:35

pedig egyszerű:
vikkancs nema rezsicsökkentés kamut, hanem a MET haverok hasznát védi brüsszelben
már látom a jövőt:
ha a világpiacon emelkedik a gáz ára, a MET haszon csökkentésével védik majd a "magyar embereket "
hazug, tolvaj banda

VT Man 2017.01.14. 10:16:22

Az oroszok nem vilagpiaci aron adjak a gazt sajnos, hanem hosszutavu megallapodassal, mashogy szamolva.

Kb ilyen szinvonalu a blog is.

VT Man 2017.01.14. 10:19:23

@Imre Csizma:
"Az államadósság 2009ben 79 %-on állt,de ott volt a GDP 12%-át jelentő vagyon a magánnyugdíjpénztárakban"

Mivel az mnyp joreszt allamadossag volt, ezert duplan szamoltad.

vanRob 2017.01.14. 11:34:46

@Larry Silverstein: inkább a piac által szabadon alakított árakért és nem kommunista rezsim által az ötéves tervben előírt árakért. Húzd ki a fejed orbán seggéből.

Szabványok 2017.01.14. 12:10:36

Mindenki szocializmust akar?
Az senkinek nem jut eszébe, hogy az ár az a őiacon a kereslet-kínálat alapján alakul ki?
Arra senki nem gondol, hogy az olcsósított energiahordozókkal pont a jövőnket tesszük tönkre, mert versenyképtelenné tesszük az energiatakarékosságot, alternatív energiatermelést?
Ostoba kommunisták-szocialisták mindenütt!

csentecsa 2017.01.14. 12:12:19

@Imre Csizma:

Először is a gáz átvételi ára kőolajár indexált volt a szocik alatt. ( Asszem ez új megállapodás szerint is ilyen..)

www.portfolio.hu/img/upload/2013/07/juztrrrrrr.png

Nem igaz, hogy a szocialisták alatt egyenletesen nőtt volna hatszorosára a kőolajár. A grafikonon látható, hogy 2002 végétől egy kisebb visszaesés után nagyjából egyenletesen nőtt két és félszeresére 80 dollárra 2006 elejéig, majd innentől 2007-re visszaesett 50 dollár körülire.
2007-2008 között valóban volt egy nagy kiugrás és felment szűk egy éves időtertam alatt 144 dollárra, de 2008 után drasztikusan visszaesett a 2009-es 40 dolláros szintre.

csentecsa 2017.01.14. 13:03:56

@Szabványok: Nincs igazad. Az nem verseny, hogy egy adott területen egyetlen szolgáltató szolgáltat, mégpedig aki privatizálta az adott gáz illetve elektromos hálózatot. Az a helyzet, hogy a hálózatüzemeltetés terén sosem volt verseny a szolgáltatók között.

Aureliano Buendía 2017.01.14. 13:46:33

@ember100: erős tévedés, ezek mindig benne voltak, csak épp korábban nem kellett feltüntetni tételesen ezeket az árelemeket, talán 2007-től (vagy 2008.?) pedig kötelező.
Már csak azért is lett kötelező, mert a Hálózati engedélyes (aki fenntartja az infrastruktúrát), külön vállalat külön költségvetéssel, mint a Kereskedelmi engedélyes, akitől veszed a terméket (áram, gáz). Ebből az lett, hogy a tízmilliós számlázási szakértő országában a hozzád hasonló vérprofik „rájöttek”, hogy a szolgáltató átbassza őket, és micsoda összeesküvést lepleztek le.
Már nem is emlékszem, segíts kérlek visszaemlékezni, 2007-8. környékén melyik kormány is regnált?

Nem baj amúgy, ha nem értesz ezekhez a dolgokhoz, nem lehet mindenhez IS érteni (pl. én sem tudok zongorázni), de akkor inkább csak olvass, és ne írj.

Boka1 2017.01.14. 14:00:39

Azért látom, sokan védik a rizsacsökkentést.
Amikor 150 dollár volt a nyersolaj hordónként, akkor 320 ft volt egy liter üzemanyag. Amikor 40 dollár, akkor meg 380 ,-.
2008 óta pont a felét éri a forint, mert az elmúltnyócév.

Mindegy is. Csak egészség legyen meg sok beteg !

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.01.14. 14:58:58

@conchita wurst: mert vannak, akik szeretik , ha erőből szopatják őket. Például nőnek képzelik magukat férfi létükre. Igaz, Koncsi?

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.01.14. 15:03:08

@Larry Silverstein: ezzel csak azt bizonyítod, hogy fogalmad sincs azegészrôl.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.01.14. 15:16:11

@Larry Silverstein: az adósság a 2006-os 65%-ról 82%-ra nőtt. Orbán alatt. Most 72 % lesz, ha kijön a 2016- os kimutatás.
A reálbér Orban alatt sosem érte el a 108%-ot. Korábban volt 116 is, amennyibrn bázisindexet vizsgálunk. Epp te linkeled a ksh adatait, csak olyan hülye vagy, hogy a láncviszonyszámokat nézed.
Kis gyorstalpaló. Egyik évben 100%az index. A következø évben 10%-ot csökken. Aztán 10%-ot nőaz előző évhez képest. Vajon most ugyanott tartunk-e, mint az első èv volt?
Nem. 100 csòkkentve 10%-kal 90. Ha ez nő 10%-kal az 99.
Na itt buktál meg.

csentecsa 2017.01.14. 16:52:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A szocik úgy dobták meg a GDP arányos államadósságot majdnem 30 százalékponttal 8 évük alatt, hogy egy csomó privatizációs bevéteelük volt. Orbán úgy csökkentette a GDP arányos államadósságot, hogy közben növelte az állami vagyont..

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.01.14. 21:12:57

@csentecsa: Úgy akartad írni, hogy a saját és a haverjai vagyonát.

Boka1 2017.01.14. 21:27:02

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A veszteséges állami vagyont. A külföldi szolgáltatók a veszteséges leányaikat meg akarták vetetni a szoci kormánnyal is, de Gyurcsány nem akarta visszavenni. Ez csak marleting húzás volt, hogy magyar seggbe magyar lófaszt ! A Gdp úgy emelkedik, hogy különadókat vetettek ki a legtöbb termékre. Ugyanis a fogyasztás darabszámra vetítve nem növekszik, hisz a fogysztók 5 százaléka elment kölföldre.
Sajnos a Finklstein propaganda gépezet nem ezt mondja be a Hiradóba.

Boka1 2017.01.14. 21:32:48

@csentecsa: A veszteséges állami vagyont. A külföldi szolgáltatók a veszteséges leányaikat meg akarták vetetni a szoci kormánnyal is, de Gyurcsány nem akarta visszavenni. Ez csak marleting húzás volt, hogy magyar seggbe magyar lófaszt ! A Gdp úgy emelkedik, hogy különadókat vetettek ki a legtöbb termékre. Ugyanis a fogyasztás darabszámra vetítve nem növekszik, hisz a fogysztók 5 százaléka elment kölföldre.
Sajnos a Finklstein propaganda gépezet nem ezt mondja be a Hiradóba.

csentecsa 2017.01.14. 21:42:30

@Mr Eggs: Nem. A szocialisták eladtak, Orbán vásárolt.

csentecsa 2017.01.14. 21:46:04

@Boka1: Hagyjuk már ezt, hogy veszteségesek voltak az energiaszolgáltatók. Könyvtárnyi irodalma van annak, hogy hogyan lehet kilapátolni a hasznot, és közben veszteséget mutatni ki a leányvállalatnál.
Dehogy akarták ők eladni, remekül el voltak vele. A szoci vezetésű Energiahivatal minden áremelési kérelmüket jóváhagyta. A lakosság meg szépen fizetett mint a katonatiszt, mert fűteni, világítani, mosdani kell..

Boka1 2017.01.14. 22:18:03

@csentecsa:

Amit mondasz, az volt a hivatalos elterelés. A mostani világpaici árak mellett nem tudták volna fent tartani a szolgáltatások szinvonalát.

Van olyan magyar politikus, aki Svájcban villát kapott, mert a Te pénzedet " befektette" .

A nemzeti máz ebben az esetben is és pl. a Budapest Bank ( GE) esetében is csak a hülyítést szolgálta. Ezért van, hogy a szolgáltatások egyre rosszabbak h. Most a lengyelek is ezt az utat választják.

Ha majd egy következő kormány megint privatizálna, hogy fejlődjön az ország , ezek az iparágak már sokkal kevesebbet érnének.
Amikor az állam megvette a Mol-t az ororszoktól , Pár hónapon belül felét érte a vagyon. Aki felültette Viktort , az elég jól járt.
Tanulság: Finklstein egy zseni.

csentecsa 2017.01.14. 23:33:01

@Boka1: Nem a faszt nem, viszont nem lett volna meg a jó kis nyereségük az emberek lehúzásán.
Egyébként nem az energiahordozó eladáson volt az igazi hasznuk, hanem a hálózatüzemeltetésen, amiben még versenyeznük sem kellet, hisz egy adott területen egyetlen multi birtokolta a gáz villany stb. hálózatot. Persze az anyavállalat "trükkök százaival" szépen kivitte a hasznot a leányból.

"Amikor az állam megvette a Mol-t az ororszoktól"

Az oroszok eleve többségi tulajdont akartak szerezni Gyurcsány idején a Mol-ban, de ezt sikerült megakadályozni (UD Zrt ügy..).
Orbán alatt a magyar állam bevásárolta magát a cégbe, és valóban a szír konfliktus miatt elsősorban leértékelődtek a részvények, de a jelenlegi árfolyam nincs kőbe vésve. Nincs realizált árfolyamveszteség, hisz az csak akkor lenne, ha alacsonyabb áron eladni kényszerültek volna.. A jövőben simán emelkedhet a Mol papírok árfolyama.

ember100 2017.01.15. 00:23:12

@Aureliano Buendía:
Helló !

Most miről is beszélünk ?????
Ha a számlán feltüntetik ( a járulékos költségeket ) akkor jöhet a világpiaci árnál drágább gázár ????
Te érted is amit írsz vagy csak egy fideszdroid vag ?

csentecsa 2017.01.15. 18:28:20

@ember100: Próbáld már felfogni, hogy a gáz átvételi ára kőolajár indexált..

Kicsilulu 2017.01.16. 12:53:55

Az nyilván nem zavarja a cikk szerzőjét a kormány elleni sárdobálásban, hogy pl. a németeknél ugyanebben az időszakban mindössze 1-2% volt a lakossági gázárcsökkenés.
Tehát ott sem követte a lakossági ár a világpiaci árat!
De hazudni nyilván jó, hiszen a cikkíró vzér elvtársa is megmondta, hogy hazudtunk reggel, délben, meg este!

Szabványok 2017.02.12. 16:15:16

@csentecsa: Kevered a dolgokat, ezért nincs igazad.
Mert egy dolog a hálózatépítés és üzemeltetés. Ez sokszor fizikailag vagy gazdaságilag korlátozott erőforrás. Ha fizikailag korlátozott, akkor a megoldás koncesszió. Például ez történik a frekvenciák elosztásánál, például a mobiltelefonoknál. Verseny van, mert vesz a Teleorr xmilliárdét Y sávszélességet, a Vodkafon ymilliárdért Z sávszélességet ezután mi választhatunk, hogy melyiknél fizetünk elő.
A villamosenergiánál például a másik megoldást választották. Ott a "hálózati engedélyes" az aki a közép és kisfeszülségű hálózatot üzemelteti. Mivel magas a piacralépési küszöb (kvázi monopóliuma van) ezért szigorú szabályok érvényesek a gazdálkodására. Nem úgy működik, mint egy magáncég, hogy azt vásárol, amit akar, a működését felügyeli az állam, a hálózati szolgáltatást minden kereskedőnek azonos, az Energiahivatallal egyeztetett áron kell adnia.
Maga a villamosenergia az viszont szabadáras termék, (szinte) bárki kereskedhet vele. Megveheti a norvég vizierőmű villanyát, eladhatja Neked és nekem, persze közben a szállítási díjat ki kell fizetnie a hálózati engedélyesnek.
Annak érdekében, hogy ne omoljon össze a rendszer (USA-ban volt rá példa), ha egy kereskedő elszámolta magát és kevés villanyt vett a norvégoktól, mi meg fogyasztjuk a villanyt, mint állat, létezik egy Rendszerirányító. a Rendszerirányító állami cég, arra vigyáz, hogy legyen villany mindenütt. Mi megkapjuk a többlet villanyt a kereskedő meg kifizeti a MAVIR-nak a kiegyenlítő energiát 100Ft/kWh áron.
Na, ebbe a jól működő rendszerbe szart bele a rezsicsökkentés, mert minden területre kijelölt egy céget, amelyiknek hatósági áron kell adnia a villanyt. Mivel az egy CÉG, amelyik érdeke a nyereség, ezért azóta nincs fejlesztés, nincs verseny, csak az abszolút minimumot teljesítik. Sőt, ha így folytatódik, akkor berágnak és itthagyják az országot. Mi meg visszasüllyedünk a 40 évvel ezelőtti MVMT korszakba, amikor a szolgáltatás színvonala a béka segge alatt volt, a műszaki színvonal évente fél évvel maradt le a fejlett országoktól.
Langyos pocsolya, olcsó, de szar szolgáltatás az államtól. Hogy ez milyen, elég megnézni a még mindig állami tulajdonban lévő MÁV-ot. Pazarlás, 50, sőt 100 évvel ezelőtti technika, minden mocskos, megbízhatatlan. a nagysebességű vonat még évtizedekig álom, az évtized végére max. 5% pálya lesz 160-s. 200-s, 240-s pálya? Majd a XXII. században.
Ez az állami szolgáltatás.