Magyarország jobban teljesít?

A Nemzetgazdasági Miniszter diadal jelentése volt a hír a napokban, miszerint a GDP növekedése meghaladta az elemzők által várt értéket. Annak, hogy hazánk gazdasága növekszik természetesen nagyon örülök, de mindig az a lényeg, hogy mihez képest? Mert bizony, ha ahhoz képest nézzük, hogy az Európai Uniótól mennyi támogatást kapunk, már nem ilyen örömteli a kép:

mo_gdp.png

Ha korrigáljuk a GDP növekedését (zöld görbe) az Uniótól kapott nettó támogatások (kék vonal) összegével, akkor azt látjuk, hogy a piros vonal bizony jórészt a negatív tartományban marad. A jelenlegi kormánynak pl. még egyszer sem sikerült nagyobb növekedést elérnie, mint amennyi plusz pénzt kaptunk! Sőt a helyzet ennél igazából rosszabb, mert a támogatások a multiplikátor hatás miatt plusz növekedést indikálnak, magyarán a támogatásokat egy egynél nagyobb számmal megszorozva kellene levonni a GDP növekedést mutató görbéből, így a piros vonal még lejjebb futna...

Tehát úgy sikerül a győzelmi jelentésként tálalt növekedést elérnünk, hogy csak az uniós pénzek magukban nagyobb növekedést generálnának annál amit végül realizáltunk, vagyis a valóságban a gazdaság lélegeztető gépre kötve folyamatosan sorvad! Vajon ez a modell hova fog vezetni?

bng 58 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr208421532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.26. 14:45:32

"Ha korrigáljuk a GDP növekedését (zöld görbe) az Uniótól kapott nettó támogatások (kék vonal) összegével"

S miért kellene korrigálni???

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2016.02.26. 21:18:38

@BircaHang Média: Tegyük fel, hogy pék vagy és az egyik nap 100 kenyeret tudtál megsütni. Ha a következő napon 102 kenyered lesz, de ebből 5 darabbal a szomszéd pék segített ki, akkor a Te teljesítményed milyen irányban változott?

Afrika steht an der Elbe 2016.02.26. 22:17:52

Egyszer azt is kiszámoljátok, hogy mennyibe kerül nekünk az EU és Merkel néni ámokfutása?

siriq111 2016.02.26. 22:33:53

@Afrika steht an der Elbe:
Ha nem lenne Eu mar is szamolhat laza sok ezer miliardot minuszba es nem forintba es ez csak a schengeni ovezet megszunese miatt lenne. Nem is olyan reg volt errol egy cikk. Ez eves szinten ertendo. Maradjunk annyiba, hogy nekunk piszkosul fajna. A 2008-s evben megerkezet vilagvalsag nyaralas ehhez kepest az orszagnak.

micsoda? 2016.02.26. 23:06:54

@bng: Jó a példa, így azok is értik akiknek szól a poszt.

adrfst 2016.02.26. 23:34:09

Gyerekek, mit kapunk, ha kivonjuk magyarországból a két autógyárat és az EU támogatásokat?
Ukrajnát.

pamut 2016.02.27. 00:21:16

@adrfst:
Ez pontosan így van.

És még kivonhatjuk az elmúlt 5 évből az elvett és felélt 3000 milliárd Ft-os manyupot is, ami a GDP 10-11%-át tette ki.
Ez, az EU, és a multik nélkül már rég durva recesszióban vagy csődben lennénk.

Niebur 2016.02.27. 05:20:59

@pamut: És nyugodtan kivonhatod azt a 6000 milliárdot, amivel nőtt az államadósság.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.27. 06:34:56

@bng:

Úgy, hogy előtte a szomszéd pék elvett tőlem 20 kenyeret, majd abból vissszaadott nekem 5-öt?

2016.02.27. 07:11:53

@BircaHang Média: Miért vett volna el 20 kenyeret? Csak kettőt.

alfacharlybravo 2016.02.27. 07:21:25

@BircaHang Média: Most hallottam egy EU pénzlenyúlásról, amiről cikkeztek a libsik, nem gond többé csak be kell venni őket a pénzlenyúlásba, persze így az uniós támogatások felhasználása nem hatékony. Az EU ellenőr is megkapta a részét a gázsiból, így már el volt sikálva a dolog. Az EU egy nagy libsi bussiness. A különbség és sipákolás, hogy itt micsoda korrupció van meg diktatúra van, csak amiatt van ha kihagynak a belőle. Meg a rendszerszintű ország kirablás nem működik a politikai hatalom nélkül. A magyar államadósság egy liberális gazemberség révén lett ekkora és nem a gulyás szocialista hedonizálás miatt, a deviza adós trükköt adták elő állami szinten az MNB ben a mesterséges irreális alacsony deviza árfolyamot az egekbe emelték és lett rögtön 100x államadósság. Ezért nem jó a libsi kormány, a mostaninál is megy a korrupció ezerrel, de az aprópénz ahhoz képest mint amikor hatalmon vannak. Putyin is azt mondta, lopjatok csaljatok, ha az állam is megkapja a részét nincs gond, de politikai hatalomba nem mehettek be, az tabu. Na ezért olyan gonosz diktátor ez Putyin is. Náluk oligarchának hívják a Bajnai, Gyurcsány és Kóka féléket.
Matolcsi szidás lényege, hogy levitte 1% közelébe az alap kamatot, ha csak 7-14% ra felvinnék máris lenne 7-14x szeres a államháztartási hiány és az államadósság is exponenciálisan nőne, hát ezért patás ördög Orbán és gazember Matolcsi meg hozzá nem értő pancser.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.27. 07:30:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A nyugat elvesz Mo-tól 20 kenyeret, aztán visszaad ünnepélyesen 5-öt belőle.

Darena 2016.02.27. 07:39:45

Jó volna, ha a sok EU-ra mutogató végiggondolná, hogy mikor találkozott utoljára olyan nagyobb beruházással, építéssel, felújítással, útépítéssel, víz- és csatornahálózat fejlesztéssel-felújítással, stb., stb., ami nem EU támogatással készült. És hogy ezekben mekkora volt az önerő, mennyi embernek adott munkát. Aztán ezeket vonjuk ki a képletből, és máris megkapjuk, hogy mennyivel "nőtt" volna pl. a munkanélküliség, ha ezek nincsenek.

Komoj László (törölt) 2016.02.27. 08:03:08

ne blogoljon aki kommunista

1ghost 2016.02.27. 08:23:08

Nagyon jó cikk, grat a szerzőnek. Minden gondolatával egyetértek. Minderről persze a fideszbagázs hallgat, lapít, sunyít. Ebbe kellene Matolcsyék orrát beleverni minden nap, hagy érezzék, hogy a dilettantizmusok EU nélkül már rég kibukott volna.

gono 2016.02.27. 09:15:38

Szerintem viszont a gazdaság még csak nem is növekszik. Annyi történt hogy az online pénztárgépek miatt nagyobb forgalmat mutatnak ki és több adót szednek be. Mindez nagyon jól mutat amikor a GDP arányos adósságot számolják, de azzal van egy másik bibi is. Valahogy mindig elfelejtik beleszámolni a jegybanki tartalékokat, amivel együtt az eladósodásunk rohamos. Vajon nincs egy makroszámokhoz értő közgazdász az egész ellenzékben aki ezt hirdetné? Vagy egyszerűen le van fizetve mind?

gono 2016.02.27. 09:16:17

@Komoj László: Nos akkor ön mégis miért teszi?

Netuddki. 2016.02.27. 09:27:15

@bng: Bammeg, te most komolyan érvelni próbáltál a legismertebb fideszes trolldroidnak? Noooormáááális?

Netuddki. 2016.02.27. 09:28:55

@alfacharlybravo: "hát ezért patás ördög Orbán"

Nem patás ördög, csak egy piti bűnöző.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.02.27. 09:54:36

birka ma megint rendesen megdolgozik a pénzünkért.
Vagy inkább csak meggyőződéses.

alfacharlybravo 2016.02.27. 10:19:27

@________________: A többiekhez képest relatíve szinte amatőr ami a lopást illette, de lehet hogy becsületes?

von Putri 2016.02.27. 10:48:31

Szvsz az uniós támogatásnak nincs sok köze a GDP-hez, mivel definitíve nem a termelő ágazatokba kerül

Ha meg a GDP-görbét nézzük akkor ez a poszt nettó fideszpropaganda. 2004-2010-ig folyamatosan esik a GDP, azóta emelkedik, kell ennél szebb muzsika a füleiknek?

von Putri 2016.02.27. 10:57:50

@alfacharlybravo:
Heller Ágnes úgy fogalmazta meg, hogy "van Magyarországon 300 ember, akik nélkül nem lehet kormányozni"

Ezt az elitet - ahová magát is sorolta - le kell fizetnie a mindenkori kormánynak, máskülönben bajok lesznek. Oroszországban a maffia védelmi pénzének mondák ezt, de a lényeg nem különbözik. Ha nem fizetsz, bajba kerülsz,antiszemita diktátornak leszel kikiáltva, és fellázadnak ellened a tanárok

$pi$ 2016.02.27. 10:58:15

"Ha korrigáljuk a GDP növekedését (zöld görbe) az Uniótól kapott nettó támogatások (kék vonal) összegével,"

Akkor kapsz egy tök értelmetlen számot. A GDP *változásból* kivonod a támogatást, ami nem változás, úgyhogy egy tökéletesen értelmetlen számot kaptál, mert a két számnak csak annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettő százalékban van.

Más szavakkal: az ábrád akkor lenne igaz, ha pl. 2012-ben kb. 3%-al kaptunk volna *több* támogatást mint az előző évben, valójában pedig kb. 3%-ot kaptunk, cirka 2%-al kevesebbet mint az előző évben.

"magyarán a támogatásokat egy egynél nagyobb számmal megszorozva kellene levonni a GDP növekedést mutató görbéből"

Fenéket, magyarán vagy nem érted az egészet vagy szándékosan hazudtál. Ha korrigálsz, akkor nem értetted, ha simán leveszed a kommentemet, akkor hazudtál. Hamar kiderül.

alfacharlybravo 2016.02.27. 11:07:47

@von Putri: De hát le vannak fizetve ez a kormány is lefizeti őket élnek mint a hal vízben, csak a rendszerszintű rombolás hiányzik? Nem képesek belátni, ha itt lerombolnak mindent akkor ők is bajba kerülnek? Vagy lelépnek Izraelbe? Csak ott sok zsidó kevés az ostoba Goj?
Kóka még diplomata útlevelet is kapott. Miért elégedetlenkednek? Az ATV ben dicsekedtek, hogy milyen kártékonyak, mint az én példám is mutatja, hogy ha benne vannak a korrupciós ügyben érdekes módon kussolnak az ügyről. Milliárdokat tesznek zsebre így is és szítják a gyűlöletet, ott rombolnak ahol csak tudnak. Igazi kártevők. Ja, meg Orbán pitiáner, de Merkel retteg tőle meg az egész Brüsszeli bagázs.

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.27. 11:08:22

@$pi$: kommunista "elvtárs" az eu támogatás mindig változás, mert a semmihez képest (befektetés nélkül) jön plusz pénz. Egyébként nem kell piros vonal sem, már a kék és zöld vonalak is egybeesnek, már az is ordítja hogy mi a helyzet. Nem véletlenül vagy fidesz szavazó, még az alapokat sem érted.

Éhes ló 2016.02.27. 11:47:18

Zene füleimnek a ballibsik ajvékoása és a féktelenül áradó gyűlöletük sem kevésbé nevettet meg. Hazudozni, adatokkal zsonlőrködni azonban már mindennek a legalja.
A hiány a szent 3% alatt, a GDP nő, a külker mérleg többlete évszázados rekordokat dönt, az adósság csökken.
A többi pedig csak majomkodás, főleg olyanoktól, akik d209, elqró és libás rajongóiként csápoltak az imf-nek.

Húzzatok bele:
kozvelmenykutatok.hu

Sehol se vagytok ballibbantak!

$pi$ 2016.02.27. 11:59:15

@fidesz maszop dk egykutya: "kommunista "elvtárs" az eu támogatás mindig változás, mert a semmihez képest (befektetés nélkül) jön plusz pénz."

Huhh, b+, te aztán nagyon elborult vagy. Ne haragudj, de ilyen dedós szinten én nemt tudok...

1ghost 2016.02.27. 11:59:40

@$pi$:

Grat bazdmeg. Sikerült bizonyítanod, hogy a cikkből nem értettél semmit, mi több a tényeket illetően pedig hazudsz.

Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos, mert inkább esélyes az, hogy olyan hülye vagy, hogy nem tudod megkülönböztetni a százalékos változást a százalékpontos változástól.

von Putri 2016.02.27. 12:00:31

@$pi$:
Jaj mit nem értesz ezen?

Ha az Altusnak kifizetett brüsszeli csúszópénzt felszorozzuk Gyurcsány fingásainak számával, meg a kockás inge kockáinak számával, és ezt levonjuk a GDP-ből máris sokkal rosszabbul áll Orbán szánája

von Putri 2016.02.27. 12:06:50

@alfacharlybravo:
Egy haszontalan kávéházi elit üres zsibongása folyik

Gyakorlatilag értékelhetetlen a gazdasági programjuk, igazából elképzelésük sincs, még a tendenciát sem bírják megragadni, elég ha a GKI elemzéseit, jósolgatásait vesszük (ha már gazdaságról beszélünk). Semmi nem jött be soha náluk, a gazdaság nem omlott össze, a forint stabil stb.

bölcsuhu 2016.02.27. 12:08:22

@Darena: te meg mutass olyan fejlesztést, építést, amivel a saját, hazai termelést lehetne újra létrehozni az elvtársaid által elprivatizált s utána lerombolt gyáraink, üzemeink, vállalataink helyett. Mert a vevőknek csak a piac meg a nyersanyag s a munkás kéz kellett. Mert a multi bármikor felkerekedhet s utána az vízözön...

alfacharlybravo 2016.02.27. 12:22:32

@von Putri: De milyen szörnyen vicsorognak?
A dühöngő hülye emberre hasonítalak mint aki utazik egy csónakban a a háborgó tengeren és mindenáron el akarja süllyeszteni, normálisak?

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.27. 13:02:40

@$pi$: tudom, hogy nem tudsz a dedós szinteden, ezért írtad azt a faszságot is. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a fidesz a kádári nosztalgiázó buta prolik pártja, mint a testvérpártotok a maszop, és a dk.

@bölcsuhu: úgy lehetne helyrehozni a termelést, ha eltakarodnátok ti komcsik, és végre lehetne vállalkozni az országban, és nem az lenne mindenki első dolga, hogy külföldön alapít céget, majd oda is költözik.

"elvtársak" kiadta a kormány, hogy szabadidőben reklámozni kell az elkúrást? Nagyon aktívak vagytok hétvégéken. Kirúgnának a hivatalból ha nem csinálnátok, vagy fakultatív a dolog egy kis extráért? A rendőröknél ugye extrát fizetnek a kormánypropagandáért, egy ulpius66 már bevallotta.

bölcsuhu 2016.02.27. 13:30:17

@fidesz maszop dk egykutya: mióta nem jársz kezelésre te jobbikos hülye?

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.27. 13:32:19

@bölcsuhu: "Elvtárs" nincs szükségem kezelésre, egyébként jobbikos se vagyok. Te se lettél okosabb a szüneted óta. Grazban voltál? :D

$pi$ 2016.02.27. 13:48:31

@1ghost: "Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos, mert inkább esélyes az, hogy olyan hülye vagy, hogy nem tudod megkülönböztetni a százalékos változást a százalékpontos változástól. "

A garfikonon az eu támogatás nem "százalékpontos változás". Próbáld felfogni.

1ghost 2016.02.27. 14:03:48

"A garfikonon az eu támogatás nem "százalékpontos változás". Próbáld felfogni."

Nem is az a gond! Hanem, te írsz.

"2012-ben kb. 3%-al kaptunk volna *több* támogatást mint az előző évben, valójában pedig kb. 3%-ot kaptunk, cirka 2%-al kevesebbet mint az előző évben."

Látod, olyan setét vagy, hogy saját magadat sem érted (bár tényleg nagy a zűrzavar a fejedben, mint a fenti mondatból látszik.)

Egyébként meg a blog alapjául egy portfolios cikk szolgál, és azzal pedig a te sekély elméd meg aligha versenyképes.

Ergo. Butaságod hánysz butaságra, s mikor az orrodat beleverik, csak bámulsz, mint borjú az új kapura.

$pi$ 2016.02.27. 17:33:46

@1ghost: "Látod, olyan setét vagy, hogy saját magadat sem érted "

Döbbenetesnek tartom, hogy tényleg nem értitek meg, pedig egyszerű általános iskolás szintű dolog. Persze, ilyenkor csuklóból jön két dolog:

1) Biztos fideszes vagy. Nem értem mit mondasz, de a cikk a fideszt gyalázta, te azt mondod, hogy a cikk rosszul számol, ergo fideszes genya vagy.

2) Biztos ostoba vagy. Abszolút semmit nem tudok rólad, nem értem mit mondasz, nem értem az eredeti számolást sem, de egészen biztos, hogy egy ostoba barom vagy, hiszen hogy lehetne, hogy értesz hozzá?

"Egyébként meg a blog alapjául egy portfolios cikk szolgál, és azzal pedig a te sekély elméd meg aligha versenyképes."

Óóó, tényleg? Csakhogy a grafikon nem onnan jött ám! (Az meg már csak hab a tortánt, hogy a portfóliós matektól azért nem kell megijedni. :)

Okés, az utolsó szó jogán:

A grafikonon az van, hogy "a gdp változása - az uniós támogatás", azaz az éves változásból
vonja ki az adott évi támogatást. Valójában annak lenne értelme, hogy "a gdp - a támogatás" és annak is, hogy "a gdp változás - a támogatás változása", de ahogy mondtam, a változásból kivonni a támogatást értelmetlen.

Lássunk egy példát "kitalált" számokkal:
Tavalyi/idei gdp: 100Ft 104Ft, támogatás tavaly 6%, idén 4%.

Akkor a szerző szerint az "igazi" gdp növekedés 0%, mert 4% - 4% az 0%.

Csakhogy, tavalyi támogatás nélküli gdp 94.3396Ft, az idei támogatás nélküli gdp 100Ft, a támogatás nélküli gdp növekedés pedig kb. 6%. Hoppá, nem 0%, nagyon nem.

Józan paraszti ésszel: jóhogy, a GDP növekedésnek ki kellett termelnie a kb. 2%-os támogatáscsökkenést és pluszban 4%-ot kellet még növekedni.

És persze ugyanígy kell számolni a gyurcsány alatt is, meg a bajnai alatt is. :D

$pi$ 2016.02.27. 17:47:30

@von Putri: "Ha az Altusnak kifizetett brüsszeli csúszópénzt felszorozzuk Gyurcsány fingásainak számával, meg a kockás inge kockáinak számával, és ezt levonjuk a GDP-ből máris sokkal rosszabbul áll Orbán szánája "

Elkeserítőek ezek a cikkek, az index tele van velük évek óta. :( Komolyan mondom még egy olyan cikket nem sikerült találnom, ami nem lett volna alapvetően hibás, nem épült volna humbug számokra. De még az indexes cikkek is elsöprő többségükben három perc gondolkodás alatt megbuknak.

Múltkor olvastam egy cikket, hogy rengeteg új adót vezettek be a mocskok, ott van pl. a KATA, ami egy új adó.

Namost én katás vagyok, azt jelenti, hogy egyszerűsített adózás. Aki ezt fizeti, annak nem kell semmi mást fizetnie a vállalkozásába (se TB-t, semmit). Azért lettem vállalkozó, mert ez ilyen kedvezményes, keveset kell adózni, ezt ki tudom gazdálkoni.

Széthörgik a netet, hogy mert a KATA egy új adó, a népnyúzó orbán vezette be. Csináltak egy táblázatot, az indexes "ténytár" már hatszor lehozta, "a népnyúzó új adók". Ott virit a KATA. Hónapokkal ezelőtt megírtam nekik, hogy az valójában egy adócsökkentés. Azóta még háromszor lehozták ugyanúgy.

Nem igaz, hogy nem propagandából csinálják, megint hazugságokkal akarnak választást nyerni!

1ghost 2016.02.27. 18:23:47

@$pi$:

Igen, igazad van a blogoló rosszul számol. Tényleg értelmetlen kivonni a támogatást a GDP növekedésből.
A hivatkozott portfolios cikk természetesen nem így számol, így konklúziónak marad az ottani következtetés: EU támogatások nélkül gyakorlatilag zéró a növekedés.

Tőled, pedig elnézést kérek. Ami pedig azt illeti, hogy a portfoliós matektól nem kell megijedni, nos, nehogy azt, hidd, hogy ami erős matek az szentírás, ami nem, az pedig nem. A közgazdaságtanban ezer példa van erre.

$pi$ 2016.02.27. 18:46:00

@1ghost: "EU támogatások nélkül gyakorlatilag zéró a növekedés."

Szerintem nem. Én úgy látom, hogy ha idén nem kapnánk támogatást, akkor persze elenyészne a GDP növekedés, de ha tavaly és tavalyelőtt sem kaptunk volna, akkor nagyjából ugyanannyi lenne a gdp növekedés mint most a támogatással. Ezt persze nem lehet kiszámolni, úgyhogy igazából csak egy vélemény.

Arra alapozom, hogy a támogatások igazából nem növelik a termelést. Kapunk mondjuk 500 milliárd forintot, építünk belőle egy metrót és abban az évben (abban a pár évben) ennyivel nagyobb a GDP. Utána viszont már nem számít, nem utaznak százszor annyian metrón mint előtte, a gdp -t nem igazán befolyásolják.

Az egész "az állam serkenti a gazdaságot" mítoszban nem hiszek. Ha elvesszük a pénzt azoktól, akiknek jól megy az üzlet és odaadjuk azoknak, akiknek nem megy olyan jól, akkor nem támogatjuk a gazdaságot, hanem éppen kinyuvasztjuk. Ha az állam szétoszt egy csomó pénzt a gazdaságba annak az elsöprő többségéből nem termelés lesz.

1ghost 2016.02.27. 19:22:07

@$pi$:

A növekedés generálásához nem önmagában az EU transzfer számít, hanem a változása. Ha évről évre gyorsul, akkor az növekedést generál. Ez történt nálunk az elmúlt három évben.

"Az egész "az állam serkenti a gazdaságot" mítoszban nem hiszek. "

Dehogyis. Olvass Keynest:

If the Treasury were to fill old bottles with banknotes, bury them at suitable depths in disused coalmines which are then filled up to the surface with town rubbish, and leave it to private enterprise on well-tried principles of laissez-faire to dig the notes up again (the right to do so being obtained, of course, by tendering for leases of the note-bearing territory), there need be no more unemployment.)

$pi$ 2016.02.28. 07:50:31

@1ghost: "Olvass Keynest:"

Igazából az egész közgazdaságtan olyan, hogy mindenre van ellenvélemény meg másik elgondolás. Érdekes témakör, de nem tudomány, ezért nem is érdekel komolyabban.

1ghost 2016.02.28. 10:17:21

@$pi$:
Grat.
Imádom, amikor valaki totál laikusként el akarja dönteni, mi tudomány, és mi nem.
További jó írogatást.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2016.02.28. 11:01:08

@BircaHang Média: Részleteznéd hogyan jön ki az elvett 20 kenyér? Az ábra a KSH kimutatása szerinti nettó egyenleget mutatja, azaz a kapott és befizetett pénzek különbözetét. A csatlakozás óta átlagosan a GDP 2-4 % körüli értékkel többet kaptunk, mint amit beadtunk.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2016.02.28. 11:21:15

@$pi$: Rámutatnál hol írtam olyat a cikkben, amikkel Te számolsz? Miért a támogatás mértékének százalékos változását kell nézni? Gondoljuk át: ha 4-ről 6 százalékra nő a GDP arányos támogatás, az nem 2 %, hanem 50. De szerintem ez ennél egyszerűbb, az EU-s támogatás egy plusz pénz, ami növeli a gazdaságot. Az ábra azt mutatja, hogy évente a GDP-hez mérten hány százalék támogatást kaptunk, azaz ha semmilyen gazdasági növekedésünk sincs (olyanra gondolok, amit mi hozunk létre), akkor is több lenne a GDP, mert a támogatás mértékével több pénz került volna a gazdaságba. Ennek semmi köze a támogatás százalékos változásához. A cikkben csak arról van szó, hogy az adott évi GDP növekedés elérte-e a támogatás által okozott növekedést. A konklúzió pedig az, hogy egyik évben sem!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.28. 15:17:01

@bng:

A nyugat kiviszi az ország területén termelt haszon hatalmas részét, aztán ennek egy pici részét visszaadja trombitaszó mellett "EU-támogatás" címszó alatt.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2016.02.28. 20:39:54

@BircaHang Média: Azt írod fentebb, hogy a magyar GDP 20 %-nak megfelelő összeget "visz el" a nyugat. Mutatnál egy hivatkozást, hogy ezt a számot honnan vetted? A magyar multi cégek (MOL, OTP) szerinted mit csinálnak külföldön? Ők nem csúnya kapitalisták? Ha nyugat kizsákmányolja Magyarországot, miért nem kérdezed meg Orbánt: miért támogatja a multi cégeket vissza nem térítendő 10 milliárdokkal, csakhogy itt telepedjenek le? Legalább légy következetes!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.29. 05:48:55

@bng:

A magyar gazdaság nagyobb része idegen kézben van, azaz ezek külföldre termelnek hasznot, mivel a haszon jellemzően nem marad az országban. Ha szerinted ez nem gond, akkor benned van a baj.

Miért támogatja ezt Orbán? Mert az ország kényszerhelyzetben van, egy rossz modellben él negyedszázada. E függőségen, gyarmati kiszolgáltatottságon nem lehet hirtelen változtatni, ehhez lassú, szívós antibrüsszelita politika, folytonos szabadságharc kell éveken keresztül a nyugat ellen.

Ha pedig szerinted a magyar multik külföldi tevékenysége képes pótolni az ország kizsálmányolását, akkor ismét benned a gond.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2016.02.29. 08:06:46

@BircaHang Média: Szokásodhoz híven nem arra válaszoltál, amit kérdeztem. A 20 %-os GDP arányos "lenyúlás" nyilván az ujjadból szoptad... Ennyit erről, ilyen komolyan kell venni minden állításodat! Meg tudod mutatni egyébként bárhol az általam leírtak között, hogy mikor értekeztem arról, hogy szerintem helyes, ha idegen kézben van a gazdaság? Ilyet sem fogsz tudni mutatni, a kérdésem csak arra vonatkozott, hogy Orbán ellen miért nem emelsz szót, amikor a multikat támogatja. Szórakoztató bircának tartalak, néha nem tudom eldönteni, hogy paródia, amit csinálsz, vagy tényleg így is gondolod. Sajnálnám, ha ez utóbbi lenne...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.29. 08:26:26

@bng:

Orbán előtt le a kalappal, hogy felismerte a problémát. Elvárni tőle, hogy meg is oldja azonnal, nos, ez abszurdum. Nem gondolod?

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2016.02.29. 13:41:43

@BircaHang Média: Volt már rá 6 + 4 éve eddig is. De továbbra sem sikerül a tényszerű kérdésekre válaszolnod...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.29. 13:58:31

@bng:

Az első 4 évet ne számold, mert akkor Orbán még liberó volt. Sőt 2010-ig az volt.

Szerinted csak akarat kérdése mindez?

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2016.02.29. 14:22:00

@BircaHang Média: Biztosan nem csak akarat kérdése. De szerinted 6 év után elegendő az "elmúlt 8 évezés"?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.29. 15:27:20

@bng:

A nyolcévezés választási propaganda. S ostobaság. Valójában huszonötévezni kellene, de ezt nem teheti meg a Fidesz, mert benne van az első Fidesz-kormány 4 éve is.

Különböztessük meg az átlagembernek szánt propagandát és a valóságot!

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2016.02.29. 15:49:01

@BircaHang Média: És a valóságban mennyivel lett jobb az elmúlt 6 évben az oktatás, az egészségügy, de akár a gazdaság helyzete? Pont azért írok ezen a blogon, hogy a propaganda mögött meglássák az emberek a valóságot...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.29. 15:59:02

@bng:

Minimális javulás történt, gyakorlatilag nulla. Nem is mondtam mást. Én a makrófolyamatokat dicsérem, azt hiszem, ez nyilvánvaló.
süti beállítások módosítása