Méltó szellemi társa akadt a nyugdíjvédelmi szőke ciklonnak Torkos Matild személyében, aki a hétfői Magyar Nemzet vezércikkében lerántotta a leplet a magánnyugdíjpénztári rendszer huncutságairól. Elég komoly probléma az országunk számára, hogy az iskolai tanterveknek nem része az alapszintű pénzügyi ismeretek elsajátítása, de vajon minek ír gazdasági témájú vezércikket egy országos napilapban, aki láthatóan az alapfogalmakkal sincs tisztában. Néhány részlet az írásból:

"A legnagyobb meglepetés mégis az, hogy az átlagos hozam még az elvárt négy százalékot sem éri el, a „realizált” 1-2 százalék veszteséges működésről tanúskodik." Kedves Matild, ez így hogy? A plusz kettő kisebb mint a nulla? Először is a reálhozam infláció feletti hozamot jelent, vagyis a realizált 1-2 %, azt jelenti, hogy a számológépébe még az infláció értékét is be kell pötyögnie. Másodszor az több, mint logikai csavar, hogy ez veszteséges működést jelent, ez szimplán hazugság. Soha nem fogom megérteni, mi vesz rá valakit, hogy a feketéről képes legyen kijelenteni, hogy fehér. Tényleg így kifordult a világ, vagy ez egyszerűen csak egzisztenciális kérdés?

"Az államadósságunk brutális megemelkedésének egyik oka éppen az, hogy az évi több száz milliárdosra rúgó nyugdíjhiányt a pénzügyi piacokról magas kamatú kölcsönökből kellett finanszírozni, aminek a törlesztése aztán ugyancsak az adófizető polgárok nyakába szakad." Ez a másik kormányzati mantra. Ennek legalább van valóságalapja, ugyanis a magánpénztárakba fizetett összegeket valóban hitelek felvételévek kell pótolni. De, amint arra Matild is rámutatott, ez a teher az adófizetők nyakába szakad. Kik is azok az adófizetők? A bejelentett munkahelyen dolgozó, a jövedelmüket nem zsebbe kapó emberek. Ez kísértetiesen hasonlít a magánnyugdíjpénztári tagok meghatározására. Csak nem ők fizetik meg azt is, amiért őket okolják?

Félreértés ne essék, a pénztárak működésével magam sem vagyok maradéktalanul elégedett. De ha a mi díjainkból "finanszírozzák a működési és reklámköltségeiket", akkor nem az lett volna a megoldás, hogy ezt szigorúan felügyeljük? Olyan szabályokat hozunk, melyek mellett csak az indokolt költségeiket érvényesíthetik? Aki nem akarja a külföldi karvalytőkét erősíteni, lépjen be magyar tulajdonú nyugdíjpénztárba. Aki tart a tőzsdézéstől, rendelkezzen úgy, hogy az ő pénzét állampapírokba fektessék. Aki nem akar belépni, annak ne legyen kötelező. És még néhány egyszerű megoldás, de hát nem ez a lényeg, kellett a pénz. Mert egyáltalán nincs ötlet arra, hogyan is kellene irányítani a gazdaságot. És azért köztünk szólva az államosítás egy konzervatív kormánytól elég durva. Igen, ebben igaza van a szerzőnek: "Normális körülmények között a magánnyugdíjpénztárak államosítását leginkább a baloldali érzelmű embereknek kellett volna kitörő örömmel ünnepelni." De akkor mi van jobboldaliakkal? Vagy ez csak egy címke, nem egy értékrend? Amúgy meg mi a különbség Nemzet meg a Népszava között? Csak a nevük, mindkettő csak arra alkalmas, hogy a hívek höröghessenek a másik oldal vélt és valós visszásságain. Amíg erre van igény, addig ez így is marad. Biztos, hogy a kritikátlan vakhit viszi előre ezt az országot?