A szarkák elzavarását követően a kis magyar szemétdombunk vadasparkunk trónján nagy reményekkel indult narancsszínű (k)ormányos az istennek sem talál ki a porcelánboltból. Pedig az küldetéstudattal akarással, az önbizalommal, sőt talán még a szándékkal sincs baj. Aztán valahogy még a jó célok mellett is folyamatosan veszélyben a családi készlet, mert a vezérbika véletlenül sem átgondoltan cselekszik. Csak és kizárólag erőből. Ebből adódóan aztán rendszeresen átgázol mindenkin és mindenen, nem törődve azzal, hogy így heréket és dolgozókat egyaránt kiszorít a kaptárból. Ha pedig valakinek ez nem tetszik, mindig az a válasz, hogy lám az ágyúval 3 verebet is sikerült eltalálni. Hogy emellett a fél baromfiudvar odalett, az mellékes: hadd hulljon a férgese. Nehéz az állatseregletet úgy irányítani, hogy már régóta csak az elefántcsonttoronyból figyeljük az eseményeket és csupán néhány kiválasztott vastagbőrű osztja az észt a nép között. Itt vannak mindjárt a hirtelen felindulásból elkövetett törvényjavaslatok szakértőjeként megismert rinocéroszok, akiknek az előző éjszakai álmai már másnap délutánra jogszabályba foglaltatnak. Vagy a nyugdíjvédő szőke liba, aki nem csak a kiflicsücsköt, hanem a szorgos hangyák félretett vagyonkáját is összecsipegeti. És ne feledkezzünk meg a mindenütt megjelenő pörölyfejű hívekről, akik minden kritikában rögtön szöget vélnek felfedezni. A nagy igyekezet közben meg az enyveskezű varjúfélék közül, még a kalitkába zártak is kirepülnek.

Amíg Európát a segítségért az Olympos istenei hajkurásszák, addig biztosan hanyagolja a keményfejűek idomítását, így mint az otthontalan brémai muzsikusok, csak magunkra számíthatunk. Már vannak jelei, hogy egyre többeknek nyilvánvaló a mi kis állatkertünkben: azért szól az elefántdübörgés, mert a lapátfülű csak ehhez ért, és várva várt "Nagy Terv" egyszerűen kacsa. Olyan szép sárga...

Pedig egy jó (k)ormányos úgy hiányzik, mint egy falat kenyér. És most meglenne a felhatalmazás, ami a nehezéhez szükséges. De ha sokáig folytatódik ez a céltalan csapkodás, akkor előbb-utóbb az lesz a vége, hogy az elődjéhez hasonlóan - a narancsbőrben szenvedők kivételével - mindenkit elidegenít magától, és közellenség válik a harci elefántból. Napról napra fogy a hitelesség, meg a bizalom, és ez igazából senkinek sem jó. Túl egyszerű azt mondani, hogy azért van ez így, mert gyenge a felhozatal, és nincs alternatíva. Még ha ez igaz is, akkor mi van? Megoldódik ettől valami? Felelősen gondolkodva, az állatkert minden lakójának be kell látnia, hogy attól függetlenül, hogy bal-, vagy jobbkezesek vagyunk, mindannyiunk érdeke, hogy a park jól működjön. Első lépésként talán tessék átgondolni, hogyan tudnánk ezt mi magunk elősegíteni. Nem feltétlenül kell Morzsának és tyúknak barátságban élni, de lehet egy közös érdekünk: "ne legyen ám tojás szűkében az anyám".