Kósa Lali azt üzente

Debrecen város polgármestere a héten azt találta mondani a magánnyugdíj pénztárak államosításával kapcsolatban, hogy „nincs más alternatíva”.

Ez egy nagyon súlyos üzenet, éppen ezért lefordítanám magyarra:

Bár 8 hónapja kormányon vagyunk és 8 éve folyamatosan erre készültünk, halványlila segédfogalmunk nincs arról, hogy mit kellene kezdeni a gazdasággal.

Megtehetnénk, hogy olyan rendeleteket hozunk, melyek a 1,5 millió feketén dolgozó embert beterelik a közhöz való hozzájárulás rendszerébe.

Felléphetnénk a 1,5 millió minimálbéres között azokkal szemben, akik csak papíron minimális jövedelműek. (Beszédes adat, hogy az összes önfoglalkoztató – őstermelő, egyéni vállalkozó - az SZJA 0,5 %-át fizeti be.)

Megrostálhatnánk a 800 ezer rokkantnyugdíjast aszerint, hogy közülük mennyien jogosultak valóban az ellátásra. (A környező országokban tapasztalható arányokat figyelembe véve nálunk 200 ezer körülinek kellene lenni az ilyen ellátásban részesülőknek. Arról nem is beszélve, hogy így az igazán rászorulóknak kevesebb jut.)

Átgondolhatnánk, hogy szabad-e ilyen mértékben adót csökkenteni, amikor ekkora bajban van a költségvetés.

Belekezdhetnénk a nagy ellátó rendszerek szerkezeti átalakításába. (Mert az sem tegnap derült ki, hogy fenntarthatatlan a szociális támogatások jelenlegi rendszere, hogy az egészségügyben feudális állapotok uralkodnak, és hogy az oktatási rendszer színvonal csökkenése a jövőnket éli fel.)

Amikor ellenzékben voltunk minden javaslatra az volt a válaszunk, hogy NEM! De ez már nem elég, arról kellene beszélni, hogyan IGEN! Az nem megy, hogy majd egyszer csak megmondjuk. Csak hát ehhez hozzáértésre lenne szükség, és bátorsághoz. De amíg erre képtelenek vagyunk, addig az a legegyszerűbb, ha elveszünk azoktól, akik látszanak. Akik eddig is a terheket viselték. Ehhez nem kell tervezni, nem kell a fentiekben leírt nehézségekkel bajlódni. És nem mellesleg így lehet a hatalomban maradni, hiszen az egész egyszerű matematika. Az adókat és járulékokat fizetők (mert hát a magánpénztárak államosítása annak fáj, aki ezeket rendesen fizeti) 2,9 millióan vannak, viszont ez a 8 millió szavazópolgár között csak egy kisebbség.

 

Kósa úr! Tessék mondani hova álljanak azok, akik végre már FELELŐS KORMÁNYZÁST szeretnének látni?

bng 7 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberitisztesseg.blog.hu/api/trackback/id/tr962514618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pistie 2011.01.15. 12:27:22

Az írás nagyjából az én gondolataimat foglalja össze a témáról. Arra azért felhívnám a figyelmedet, hogy a 2,9m mnyp tag ugye csak egy része a választásra jogosultaknak, de ha ezen 2,9 m ember elmenne szavazni, és nem a fideszre szavazna, akkor bizony nem lennének kormánypárt. Akkor meg pláne nem, ha közben az ő szavazóik közül "kivonjuk" azokat, akik mnyp tagok, és a pénzük einstandolása miatt nem támogatják tovább őket.
Csak az a baj, hogy az emberek nem tájékozódnak kellően, és nem fogják fel annak a jelentőségét, hogy míg a mnyp rendszer 2013-14 környékén már önfenntartóvá vált volna, addig az állami rendszer soha sem volt és soha sem lesz az, és a mnyp rendszer lerombolásával sem egy fenntartható nyugdíjrendszer fog kiépülni, hanem aktuálpolitikai kiadásokra megy el a pénz. Ez a szomorú szerintem ebben. Szerintem 2030 után jobb ha nem tervez az ember Mo-on nyugdíjat.

samer 2011.01.15. 12:50:53

@Pistie: És te el is hiszed? majd ha tömegesen kellet volna fizetni, szépen tönkrement volna...

samer 2011.01.15. 12:52:25

"Ez egy nagyon súlyos üzenet, éppen ezért lefordítanám magyarra:

Bár 8 hónapja kormányon vagyunk és 8 éve folyamatosan erre készültünk, halványlila segédfogalmunk nincs arról, hogy mit kellene kezdeni a gazdasággal."

Miután csupa hamisított adat került ki, te tudtad volna?

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2011.01.15. 13:05:14

@samer: Érdekes kérdést feszegetsz, de a válasz egyszerű: Igen. Miről is beszélt a Fidesz a választások előtt. "Gazdasági csődhelyzetben van az ország. Lényegesen nagyobb a költségvetés hiánya, mint amit a Kormány bevall." Naponta olvashattunk ilyen mondatokat, időnként még számok is voltak bennük. A választásokat követően pedig megalakult Varga Mihály vezetésével egy bizottság, amelynek ezeket a hiányosságokat kellett volna feltárni. Konkrétan hány ilyenről hallottál?

samer 2011.01.15. 13:16:44

@bng: És intézkednek is, azt amit tudnak,igen, az adósságot a mi fejünkre vették fel, de a pontos adatott vajon tudták?

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2011.01.15. 13:39:22

@samer: Fordítsuk meg a kérdést: ha nem tudták pontosan a számokat, akkor minek az ismeretében mondták azt, hogy az ország csődben van? Ez a "nem tudták a pontos számokat" érv arra való, hogy ne kelljen gondolkodni. Mindenki tudta, Te is. És éppen az a baj, hogy a kormányra kerülés óta nem hoznak/tak olyan intézkedéseket, melyek konzekvensen a gazdaság rendbe tételére irányulnak. A 29 pontot a saját bevallásuk szerint egy hétvégén ütötték össze. A dolog egyébként ott dőlt el, amikor Merkel kancellár megmondta Viktornak, hogy a költségvetés hiányát tartani kell. Ugyanis a Fidesznek addig az volt az elképzelése, hogy a hiány elengedésével indítja be a gazdaságot. Mivel B terv nem volt, ezért kapkodnak most. Tudják, hogy az ellátó rendszereink jelenlegi formájukban fenntarthatatlanok, ismerik az általam a posztban leírt problémákat. A kampányban AZONNALI intézkedéseket ígértek. 3/4 év alatt mi történt? Hol vannak a tervek? Amik eddig történtek, egyszeri intézkedések, nem hosszú távra szóló tervek. A 2/3 ellenére nincs meg a bátorság ahhoz, hogy ne a pillanatnyi politikai érdekek mentén cselekedjenek, hanem viselkedjenek államférfiakként.

Pistie 2011.01.15. 19:15:11

@samer: igen elhiszem. Mert a számok nem hazudnak.. ellentétben a kormányunkkal :)
süti beállítások módosítása