Egyszer Mátyás király az országban jártában-keltében elvetődött Átlagmagyarvárosba. Szokásához híven álruhában vegyült el a nép között, mert szeretett a saját szemével meggyőződni arról, hogyan is megy a soruk.

Mindjárt a város szélén látja ám, hogy utat építenek, tüsténkednek ám a népek szerfölött. Egyszer csak ott terem az útépítő mester és rákiált:

- Idefigyelj, te nagyorrú, ha beállsz követ hordani, akkor estére egy csengő aranyforint nyomja a zsebedet, anélkül, hogy a király adószedőjének tudomása lenne róla!

- De hát miért nem adjuk meg urunknak, ami jár neki?

- Megadjuk azt fiam, de a város főbírájának. Övé minden bevételünk 10 %-a, mert különben soha nem kapunk munkát ebben a városban.

Tovább áll Mátyás, eltalál a piactérre és leül egy nagyobb kőre. Hallja, hogy egy szekér zörög, majd éppen előtte megáll. Leugrik egy kis ember és elkezdi begyűjteni a piac környékén a kofáktól a helypénzt és a szemetet. Mellészegődik a király és kérdi tőle:

- Úgy látom, megfogta kend az isten lábát ezzel a munkával, szépen csörögnek a dénárok a szütyőjében.

- Ne gondold deák, hogy ilyen gondtalan a munka, csak akkor az enyém a koncesszió, ha minden 10 garasból egyet leadok a főbírónak.

Most már egyre jobban kíváncsi Mátyás erre a főbíróra. Elmegy hát a házához és mondja a hajdúnak a kapu előtt:

- Király urunk követe vagyok, vezess gyorsan a bíró színe elé.

Fogadja hát a bíró és kérdi a deákot, hogy milyen célból küldte hozzá a király.

- Őfelsége parancsolatára, minden város hívja össze a környékről a csepűrágókat és tartsanak a királyné asszony neve napjának tiszteletére ünnepségeket. Ehhez ad a király neked 100 arany forintot, de az a kikötése, hogy a pénzt tisztességes kiválasztás útján használd fel.

- Na te deák, akkor jó helyre bízta a király a pénzét.

Össze is trombitálta a főbíró a mulattatókat 100 mérföldes körzetből. Azonban amikor megállapodott velük, mindegyik visszaadta a forintok egytizedét, hiszen e nélkül mehettek isten hírével.

Megharagudott a király és visszatért néhány nap múlva, de most már fényes kísérettel. Hívatja a főbírót, és mindjárt kérdőre vonja:

- Hogy van az bíró uram, hogy a kis királyságodban minden megbízást csak a neked sarcot fizető mesterek kapnak?

- Uram, királyom, életem-halálom, hát mi másért lenne valaki főbíró, mint hogy megalapozza jövőjét és megtöltse a pénzes ládikáját!

- Akkor hát okulásképpen osztd a vagyonodat 10 részre, amiből kilencet adj a város szegényeinek. Ezt követően pedig életed végéig minden 10 napból csak egyet dolgozhatsz úgy, hogy téged illet a béred, a másik 9 napra jutó szintén a rászorultaké.

Nem hiába mondják: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság!" Mert azóta is a "főbírók" kis királyságai működnek Magyarországon!